Krisz ötletei / A krimikezdés 4 aranyszabálya
A krimiírás nehézsége főképp abban rejlik, hogy egy minél egyszerűbb bűnesetet minél csavarosabban írjunk meg, göngyölítsünk fel. Nem elég olvasmányosan írni: csavaros ész is szükségeltetik hozzá. Azt hiszem, ez lehet az egyik oka annak, hogy a krimiknek olyan gyakran nem is igazán izgalmas az első bekezdése. Úgy tűnik, a krimiíróknak inkább a gondolkodás megy jól, nem pedig a szép fogalmazás. Azért gondolom így, mert ehhez a cikkhez készülődve majdnem harminc könyvet ütöttem fel, amelytől jó kezdést vártam, és sajnos a legtöbbször csalódtam. A krimik jellemző hányadának nem volt elég érdekes az első mondata ahhoz, hogy tovább akarjam olvasni. És erre különösen felhívnám a leendő krimiírók figyelmét: ha izgalmas első bekezdést írunk, óriási előnyre teszünk szert!
Szeretnék mutatni néhány rossz kezdést.
Én például nem olvasnám el azt a könyvet, ami így indít:
„Egész Carsely egyetértett abban, hogy ilyen szépséges tavaszra nem volt még példa.”
Ízlés dolga persze, hogy a fenti mondat az olvasónak lehet-e tetszetős, de én, mivel sokat olvasok, túl sokszor találkozom ehhez hasonló állításokkal. Szép nyári nap virradt, ma felhős volt az ég, a szél hideg havat fújt be az ajtón. Nem, köszönöm. Ha az időjárásról szeretnék olvasni, akkor megnézem az internetes előrejelzést! Azt hiszem, a szerző azt gondolta, hogy ha egy idilli képbe csap bele a mennykő, az izgalmas lesz, és ezért kezdte a könyvet az idill ábrázolásával. De kérem szépen, ez egy klisé. Márpedig klisével könyvet kezdeni szintén nem illendő… (A részlet M. C. Beaton: Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség c. könyvének első bekezdése.)
Azonban nemcsak az időjárás vagy a klisés idill leírása lehet unalmas. Jöjjön egy következő gyöngyszem:
„A vörös téglából épült, háromemeletes és három utcára tekintő, a XIX. század végére jellemző és környezetéből kecsesen kiemelkedő épület főbejáratánál szabványméretű táblán felirat áll: „Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság”.”
Nos, ez érdekes?
Nem. Unalmas. Az olvasót nem az épület leírása érdekli, hanem a bűneset! Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az épületet az átlagos olvasó nem tudja elképzelni e leírás alapján. Köztudott, milyen a XIX. század végére jellemző épület? Nem. Néhány olvasó elképzel majd valami neoklasszicista homlokzatot, oszlopokkal, háromszögekkel, boltívekkel, de csak néhány – a többség nem áll meg a „kecses” szóig, mert erről már tudja, hogy mit jelent. De olvassunk tovább. Tudjuk, hogy milyen az épület környezete? Nem, mert az író nem mondta el. És mekkora egy szabványméretű tábla? Hát, ezt az adott tábla készítője tudná csak megmondani. Ha végigolvasom a mondatot, akkor arra gondolok, hogy valószínűleg az álló, ovális, domború tábláról van szó. Vagy nem. Mert aranyozott, fekvő táblákra is gravíroznak intézmény-megnevezéseket. (A részlet Dr. Vedres Géza: A gyilkos kulcsa című könyvének első bekezdése.)
Vonjuk le tehát a következtetést: ha leírással kezdünk, akkor egy könnyen elképzelhető képet vetítsünk az olvasó elé. Például a háromemeletes vörös téglás épületet boltíves bejárattal, na azt máris látjuk magunk előtt. Mindezzel együtt
mégsem javaslom a helyszín leírásával indítani, hacsak nincsen benne valami izgalmas.
Hogy micsoda?
Nézzük meg a következő bekezdést, amiben látunk leírást, látunk időjárást, mégis van benne valami, ami továbbolvastatja:
„A hópelyhek vattapamacsok módjára táncoltak a lámpa fényében. Céltalanul, nem tudták, felfelé vagy lefelé tartanak-e, csak hagyták, hogy magával sodorja őket a pokoli, jeges szél, amely a sötétbe burkolózó Oslo-fjord felől fújt. A hó és a szél együtt kavargott a kikötő éjszakára lezárt raktárépületei között. A szél végül megelégelte a keringőzést, és a fal mellett megvált táncpartnerétől. Ott, ahol a száraz porhó összetorlódott a férfi cipője alatt, akinek az imént eresztettem golyót a mellkasába és a nyakába.”
Látjuk, hogy Jo Nesbo mesterien állította hadrendbe ugyanazt a két eszközt, amit az előző két író nem tudott helyesen kihasználni. A „Vér a havon” első bekezdése megmutatja nekünk azt is, hol vagyunk, azt is, hogy hideg van – és igen, itt van a bűn, a gyilkosság, rögtön az első részben!
Jo Nesbo csupán a bekezdés végén durrantotta el a töltényt, akkor döbbentett meg minket, amikor már azt hittük, egy unalmas hóesés közepén vagyunk. Hasonlóképp a bekezdés végén lepi meg az olvasót Nora Roberts a Foglyul ejtett csillagban:
„Mit nem adott volna egy sörért! Egy korsó jéghideg, barna sörért, mely még annál is jobban esett volna, mint csókolózni egy csinos nővel az első találkán. Milyen jó is lenne elkortyolgatni egy hangulatos, félhomályos kocsmában, ahol épp baseballmeccset közvetítenek a tévében, amely a sportszerető vendégeket bárszékestül maga köré vonzza. Jack gondolatai ekörül motoszkáltak, miközben a nő lakását figyelte.”
Sok olvasó szereti a sört, érdekel bennünket, ki kívánja ennyire, de igazán izgalmas akkor lesz ez a bekezdés, amikor látjuk, hogy a férfi egy nő lakását figyeli.
Óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: miért?
Márpedig ez az író célja, hogy az olvasó ezt a kérdést fogalmazza meg magában: miért?
Jó támpontot ad az olvasónak, ha sikerül megmutatnunk neki a helyzet valamely jellemzőjét. Nézzünk egy másik megoldást, hogyan állítsuk szolgálatunkba a környezet bármiféle leírását:
„Késő délután volt, amikor a miniszterhelyettes magához kérette az ezredest.”
Mattyasovszky Jenő könyve, A B-112-es ügynök főképp azért kezdődik érdekesen, mert a szereplők rangja magas. Kíváncsiak vagyunk rá, mi az a fontos ügy, amiről ez a két ember beszélni fog. Azt is figyeljük meg, hogy a mondat első pár szava az időt határozza meg: csapdába csalja az olvasót, hogy a késő délutánra figyeljen, és így majd meglepetésként éri őt a mondat második fele!
Az izgalmat a következő részletben is érezzük a levegőben, mert az író használ egy olyan szót, kifejezést, ami előrevetíti, hogy itt bizony bonyodalmak vannak készülőben:
„Február tizenhetedike végzetes napnak bizonyult Sam Fleming számára.”
(A részlet Robin Cook: Végzetes megoldás c. könyvének első sora.)
Camilla Läckberg könyvében, A hableányban szintén a könyv elején megtudjuk, hogy baj van:
„Tudta, hogy előbb vagy utóbb mindenre fény derül. Ilyesmit nem lehet titokban tartani. Minden egyes szóval közelebb került a kimondhatatlanhoz, a borzalomhoz, amelyet oly sok éven át próbált magában eltemetni.”
Kezdhetjük a regényt ennél visszafogottabban is, csupán érzékeltetve, hogy valami itt bizony nem stimmel:
„A DT biztosítótársaság illetékes részlegei megállapították, hogy csökken igen tekintélyes ügyfelek érdeklődése az olyan aukciók iránt, amelyeken európai, többnyire kelet-európai, főként orosz műkincseket bocsátanak áruba.”
Julian Szemjonov: Az aukció c. könyvének nyitómondata egyből felkelti az érdeklődésünket. Miért? – kérdezzük. Mi van az orosz műkincsekkel?
A bűneset helyett a főszereplőt is helyezhetjük középpontba, Agatha Christie is így tesz a Cipruskoporsó c. krimiben:
„- Elinor Catherine Carlise. Azzal a váddal áll előttünk, hogy az elmúlt év júliusának huszonhetedik napján meggyilkolta Mary Gerrardot. Bűnösnek vallja magát?”
Mindegy, hogy ki az áldozat, vagy hogy ki a főszereplő, aki most éppen a vádlottak padjában ül – egyszerűen tudni akarjuk, igent vagy nemet mond-e, emiatt továbbolvasunk. Agatha Christie itt ráadásul zseniálisan viszi tovább a szálat. A következő bekezdésekben bemutatja, Elinor milyen elegáns hölgy, majd elmeséli, hogy Elinor hallgat, majd nem vallja magát bűnösnek, mire a védőügyvéd megkönnyebbülve törli meg a homlokát és gondolkodik el rajta, milyen szerencsés, mert egy hajszálon múlt, hogy Elinor ne vallja be a tettet.
A fenti részletek alapján összefoglalom a krimikezdés aranyszabályait:
- Az első bekezdés ne legyen időjárás-jelentés.
- Ne kezdjünk unalmas környezetleírással, idillel vagy klisével.
- Érzékeltessük a rejtélyt, a titkot. Vetítsük előre, hogy valami történni fog.
- Legkésőbb a bekezdés végén jelenjen meg a bűneset: a tettes, az áldozat, a nyomozó vagy a nyomozás tárgya.
Ha e négy szabályból már csak egyet is betartunk, jobb első bekezdést írunk, mint a valaha megjelent krimik fele. Érdemes tehát foglalkozni vele!
Borítókép: Mario Azzi / Unsplash.com