Ízelítő / Egy kirúgott hírszerző emlékei
Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a már felfelé buktatott Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. Az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét az Egy kirúgott hírszerző emlékei című memoárjában. Könyv Guru ízelítőjében a könyv bevezetője olvasható.
A Penyigei, szegényparaszti környezetben, mezítlábas fiúként felcseperedve, s annál többre vágyva, nyakamba vettem a világot. Meg sem álltam a Váci Öntőipari Iskoláig. Egy csomagolásra használt újságpapírdarabkán találtam rá az ingyenes kollégiumi ellátást és szakmát kínáló toborzóra. Két év után, immár segédlevéllel a tarsolyomban, Kecskemétre irányítottak. A Ságvári Endréről elnevezett Szakérettségis Kollégiumban érettségiztem. Azt ígérték, hogy utána a magnitogorszki, kohómérnököket képző főiskolára küldenek. Abból azonban semmi sem lett. Elszipkázott a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) káderosztálya, s negyedmagammal az akkor induló, hírszerzőket képző iskolára irányított. Másfél évtizedet töltöttem a pályán, mielőtt szakítottam. A hírszerzés tiszteletre méltó szakma, s egyáltalán nem veszélytelen. Nem ezért, hanem az egymást követő, hozzá nem értő vezetők, s a két árulást okozó, rossz döntéseik miatti viták után döntöttem. Felmondásomat nem fogadták el, majd kis idő múlva egyszerűen kirúgtak, amit ők „a polgári életbe való áthelyezésnek” neveztek. Valójában sehova sem helyeztek át, munkanélküli lettem, fordítással kerestem pénzt.
Egy Londonban megismert jó barát, a TV egyik vezető munkatársa irányított a Híradóhoz. Onnan hívtak a Magyar Hírlaphoz, majd a Népszabadsághoz, s lettem berlini, moszkvai majd bonni tudósító. Újságíróként közelebb kerültem a napi valósághoz, s a politikához. Egyes vezető politikusokhoz, köztük Kádár Jánoshoz. Így született a róla szóló, Végakarat című kötet. Megismerhettem Grósz Károlyt, felemelkedésének és bukásának történetét. Ő emelt a Magyarország című hetilap főszerkesztői székébe. Onnan aztán kisodort a rendszerváltás forgószele. Ez kényszerített a végül is sikeressé lett, sok élményt – a Budapesti Tavaszi Fesztivál reklám- és PR-munkáját – és anyagi biztonságot nyújtó vállalkozásba.
Az anyagi függetlenség tette lehetővé a Horthy- és a Mindszenty-kötet megírását. Azokkal magamra vontam a jobboldali sajtó igaztalan, hamis vádakat tartalmazó állításait. A Kádár-interjú miatt pedig a kétkötetes Kádár-könyv szerzője támadott meg. Most ezekre a vádakra is válaszolni szeretnék. A formát kiadómmal egyeztetve választottuk: memoár.
***
Ami a hírszerzést illeti, a huszadik század több példával is szolgál a jól szervezett, sikeresen végrehajtott, néha meg bukáshoz vezető akciókra. Közéjük tartozik a „cambridge-i ötök” néven elhíresült ügy. A szovjet hírszerzés a harmincas években kapcsolatot teremtett a híres angol egyetemen működő, Apostolok nevet viselő, tanulmányaik mellett Marx tanaival is foglalkozó csoporttal. Ez a kapcsolat aztán több beszervezéshez vezetett. A jó családból származó, liberális fiatalemberek az egyetem elvégzése után utat találtak fontos állami hivatalokhoz. Ki a Külügyminisztériumban, ki meg egyenesen a hírszerzéshez (MI6) vagy a kémelhárításhoz (MI5) került. Idealizmusuk is szerepet játszott abban, hogy a második világháború idején, de még később is, fontos információkat szolgáltattak a szovjet hírszerzésnek. Végül a csoport tagjai, két szovjet hírszerzőtiszt, Mogyin és Golicin árulása nyomán, egymás után lebuktak. Philby a Szovjetunióban talált menedéket. Tábornoki rangú tanácsadó lett. Arcképével az orosz posta még bélyeget is forgalmazott.
Századunk eddigi legnagyobb akciója és bukása szinte a szemünk előtt játszódott le, s talán még nincs is vége. A CIA nem hírszerzőket telepített a kiszemelt célpontok vagy célszemélyek mellé. Korunk állandóan fejlődő technikai vívmányainak felhasználásával nagyszabású lehallgatóakciót szervezett. S nemcsak az ellenfélnek tekinthető országok, de saját szövetségesei ellen is. Lehallgatta például Angela Merkel német kancellár telefonját. Minden bizonnyal másokét, köztük, ha csak tehette, Putyinét és a magyar miniszterelnökét is. A lebukást a CIA egyik vezető beosztású munkatársa okozta. Edward Snowden nem tartotta fairnek ezt az eljárást. Beosztásánál fogva hozzáférhetett az ügy dokumentációjához. Azt lemásolva s magához véve, külföldre távozott és kitálalt.
A hírszerzés alapszabálya, hogy mindenről tudni akar. Ez a magyar hírszerzésre is érvényes. Remélhetőleg az Alkotmányvédő Hivatal részeként működő jelenlegi szervezet rendelkezik a fontos információk megszerzéséhez szükséges készségekkel – tőke, technika, tapasztalat –, nem utolsósorban pedig a műveletekhez szükséges, jól képzett személyi állománnyal. Az iszlám terroristák súlyos emberáldozatokat követelő akciói figyelmeztetnek. Az ellenük végzendő felderítésre komoly erőket kellene bevetni. Rossz ómen, hogy a terrorakciók egyik szervezője állítólag Budapesten is járt. Párizs és Brüsszel után Németországot is elérték a terrorakciók. Portugália és Magyarország is a célpontok közé került. Fel lett adva a lecke.
A II. világháború utáni magyar hírszerzés már újjászületésekor hendikeppel indult a versenyben. Az elődszervezetet irányítók egy része odaveszett, mások Nyugatra menekültek. Akik maradtak, azokat elvitték az oroszok, s nem mindenki tért vissza. Újszászy István vezérőrnagynak, a hírszerzés (VKF2), majd az 1942-ben alapított Államvédelmi Központ (ÁVK) vezetőjének, nem tudni, milyen áron, de sikerült. Őt 1948 augusztusában adták át a magyar hatóságoknak. Kesztyűs kézzel bántak vele. Egy zuglói lakásban helyezték el, személyzetet kapott. Alapos kihallgatások után mindent leírattak vele a VKF2 és az Államvédelmi Központ működéséről, módszereiről.
Újszászy szerint az ÁVK szoros belső hálózatot épített ki a Horthy-rendszerrel szembenállók felderítésére, ellenőrzésére. A hálózat tagjai között egyaránt jelen voltak arisztokraták, üzletemberek, újságírók, színészek, szállodatulajdonosok és alkalmazottak. A tábornok külön szemináriumot tartott Péter Gábornak. Tanácsokat adott az éppen alakulóban lévő biztonsági szolgálat szervezésére és a munkamódszerekre. Az induláskor a BM kebelében alakult Államvédelmi Osztály egyszer csak, az Újszászy vezette Államvédelmi Központ mintájára, Államvédelmi Hatósággá (ÁVH) lépett elő. Magába olvasztotta a kémelhárítást és a hírszerzést is. Ez utóbbi súlyos hibának bizonyult. Az akkori két hivatal volt munkatársaira azóta is a gyűlölt ÁVH árnya vetül. Meg lettek bélyegezve. Pedig a hírszerzés titkos állományában dolgozók nem vettek részt az ÁVH-ra rossz fényt vető ügyekben, vizsgálatokban. A velem együtt dolgozó munkatársak biztosan nem. Kivételek persze voltak. Például Farkas Vladimir. Ő egy időben a hivatal vezetőjeként koncepciós ügyek – Kádár János – vizsgálója is volt.
A rossz helyre került, gyermekcipőben járó magyar hírszerzésnek, az Újszászy által felvázolt előzmények ismerete és a szovjet segítség ellenére, mindent a nulláról kellett kezdenie. Szegényes büdzsével rendelkezett. Nem volt múltja, se tapasztalt állománya. Az is előfordult, hogy az egyik célországba kihelyezett, fél tucat munkatárs közül egy sem beszélte az illető ország nyelvét. A felvétel legfontosabb kritériumát nem a képzettség és a nyelvtudás, hanem a megbízhatóság képezte.
A magyar hírszerzés állományában is akadtak árulók. Közülük egy Angliába, egy másik Amerikába dezertált, súlyos károkat okozva. A rendszerváltás után az árulókból hősöket kreáltak. Csakhogy a kémelhárító és a hírszerző nem pártot és rendszert, hanem a hazáját szolgálja, vagy mint az adott esetben, elárulja.
A jelen kötet szerzőjének szemére vethetik, hogy szakmai titkokat is felfedve ír majd háromnegyed évszázad történéseiről. Csakhogy a titoktartási kötelezettséget nem én szegtem meg elsőként. A rendszerváltás óta bárki belelapozhat a hírszerzés és az elhárítás azt megelőzően keletkezett dokumentumaiba. Amit megtud, egykori hírszerzőtiszteket is néven nevezve, kedve szerint kiteregetheti a sajtóban. Ez velem is megtörtént. Az egyik hetilapunkban megjelent írás részletesen taglalta londoni munkám egyik epizódját. Ez a szabadosság csábítóan hat az ellenfelekre. Az amerikaiak is azt hitték, szabad a gazda. Boross Péter belügyminisztert megkereste egy megbízott. Azt kérte, adják ki nekik az ellenük dolgozó ügynökök listáját. A konzervatív beállítottságú miniszter azonban, jó hazafiként, ebben az ügyben nem pártja, hanem a nemzet érdekeit szolgálta. Jó érzékkel azt ajánlotta, cseréljék ki a dokumentumokat. Mire az amerikai megbízott elállt a kéréstől.
Ezek után lássuk, miből lett a cserebogár.
@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva.
A könyv megvásárolható az Ad Librum Kiadó könyvesboltjában. Az első könyvbemutató október 11-én lesz Budapesten, az Ínyenc Kert étteremben 15.00 órakor. Az eseményről bővebben itt olvashat.