Krisz ötletei / Agatha Christie 12 titka (1. rész)
Agatha Christie mindig is a kedvenc íróim közé tartozott. Szeretem, mert úgy ír le egy rejtélyt, hogy az olvasónak halvány fogalma sincs, mi történik éppen, a megoldást pedig még csak el sem tudja képzelni. Mostanra már a legtöbb regényét kétszer is elolvastam, így bátran állíthatom, hogy a hölgy mindig pontosan és alaposan felépíti a cselekményt, valamint okosan helyezi el a megoldáshoz vezető nyomokat. Ugyanis a nyomok mindig ott vannak, ám Christie vagy ügyesen elrejti őket, vagy mi, olvasók feledkezünk bele annyira a történetbe, hogy nem vesszük észre ezeket – vagy ha észre is vesszük, nem állunk le gondolkodni, annyira sietünk az olvasással.
Mai (és két soron következő) cikkünkben utánaeredünk a titoknak: hogyan csinálja az írónő, hogy ott vannak a nyomok, mégsem jövünk rá a megoldásra? Ehhez a feladathoz Az órák című regényt hívjuk segítségül. Megnézzük magát a feladványt, majd a megoldást, és persze a szövegben szereplő információkat. Pontos idézeteket vizsgálunk meg, hogy megértsük, az írónő hogyan alkalmazott egy-egy eszközt. Érdekes csemege lesz ez nemcsak Agatha Christie-rajongóknak, hanem azoknak az íróknak is, akik rejtélyes történeteket írnak, ahol fontos, hogy a titok csak a könyv végén derüljön ki.
Előre szólok, hogy mivel ezekben a cikkekben a teljes regényt elemezzük, bizony esik szó a gyilkos kilétéről és indítékáról is! Ajánlom, hogy a kedves olvasó mielőbb szerezze be a regényt és olvassa ki, ha nem szeretné, hogy én lőjem le a poént, mert azt hiszem, ezen sorozat után nem felejti el a megoldást soha sem.
Írt egy krimit? Olvassa el, hogyan adhatja ki!
Nos, Az órák feladványa az alábbi. (Megadom, hogy az egyes információk az általam olvasott, 221 oldalas könyv hányadik oldalán találhatóak – illetve az említett rész hol kezdődik –, ha Ön esetleg utánanézne a pontos fogalmazásnak, szövegkörnyezetnek. Az idézetek az Hunga-Print Nyomda és Kiadó gondozásában 1990-ben megjelent, Dr. Vincze Ferenc által fordított könyvből származnak.)
Miss Martindale, a Cavendish Titkárság tulajdonosa-vezetője megkéri egyik alkalmazottját, Sheila Webbet, hogy aznap háromra menjen el Miss Pebmarsh-hoz. A cím Wilbraham félhold 19. Az ügyfél azt mondta a telefonban, hogy ha még nincs otthon, a titkárnő, menjen csak be, nyitva lesz az ajtó. (6.o.)
Sheila időben érkezik, Miss Pebmarsh sehol, beengedi hát magát és a nappaliban egy hullába botlik. Ráadásul a szoba tele van órákkal, köztük egy kis utazóórát is lát, Rosemary felirattal. Minden óra 4:13-ra van állítva. Rögtön ezután a házigazda is hazaérkezik, és azt is megtudjuk, hogy a hölgy vak. (8.o.)
Colin Lamb az utcán sétál, amikor a 19-ből kirohanó Sheila a karjába esik. Colin kihívja a rendőrséget és bemegy az említett házba. (9.o.)
Miss Pebmarsh azt mondja Hardcastle felügyelőnek, hogy nem hívott titkárnőt, és hogy csak kettő órát tart a nappaliban. Leírást kapunk a halottról, akit leszúrtak: úriembernek tűnik, jó minőségű a ruhája, bár a címkék ki vannak vágva mindenből. A zsebében lévő névjegy egy Curry nevű biztosítási ügynöké. Semmilyen igazolvány nincs a férfinál. (20.o.)
A regény a továbbiakban úgy folytatódik, hogy a Rendőrség és Colin is nyomoznak, kiderülnek új információk. Közben, úgy a könyv közepe táján Colin bevonja az ügybe édesapja régi barátját, Poirot felügyelőt. Ezután történik még egy gyilkosság (Sheila kolleganőjét, Ednát megfojtják), majd Poirot felfedi, mire jutott, és ennek segítségével Colin pontot tesz a saját nyomozására is.
És hogy mi a megoldás? Ha Ön még nem olvasta a könyvet, gondolkodjon az általunk megadott nyomokon, illetve a könyvet is elolvashatja. Azt azonban megígérjük, hogy két hét múlva megjelenő cikkünkben mindent elárulunk!
De addig elemezzük a nyomokat, azaz az információadagolás (vagy elrejtés?) eszközeit. A könyvben csaknem 30 utalást találtam, ami a megoldáshoz vezet, és ezek közül az első kettő már a regény legelején megjelenik. A nyomok viszonylag egyenletesen helyezkednek el. Az első 40 oldalon 8, a megoldáshoz vezető információ hangzik el, a továbbiakban pedig 8-10 oldalanként bukkan fel egy újabb érdekes részlet. Némi gondolkodás után 12 típusba osztottam őket, amelyből hármat ebben a cikkben mutatok meg:
1. Hiányzik egy pontos leírás, nem első kézből kapjuk az információt.
A rejtélyes történetekben sokszor hazudnak a szereplők. Az olvasó egy adott részlet tekintetében akkor lehetne valamennyire biztos a dolgában, ha nem az egyik szereplő elmondása által hallaná, hanem az író, a narrátor mutatná meg neki. Az órák nyitójelenete pontosan ilyen: ott vagyunk a Cavendish Titkárságon, és halljuk, ahogy Miss Martindale azt mondja Sheilának, új megbízást kapott telefonon: de az előtte leírt események közt nem szerepel a telefonhívás – de nem azért, mert elveszett a sok más hívás közt, hanem mert nem is volt ilyen esemény, csak ezt az író nem köti az orrunkra.
„A Cavendish Gépíró és Titkársági Szolgáltató Irodában, ahol Miss C. Martindale látta el a főnöki teendőket, szeptember 9. egyhangú napnak ígérkezett, a szokványos munkamenettel. Telefoncsengés, írógépkattogás, a munkaigény átlagos, sem több, sem kevesebb a szokásosnál. Teljesen érdektelen nap volt. Két óra harmincöt percig szeptember 9. semmiben sem különbözött bármelyik más munkanaptól.” (6.o.)
Ha Christie pontosan leírta volna, mi minden történik az ebédszünetben, akkor tudnánk, hogy Miss Martindale hazudik. Az író azonban nem árulta el a nap eseményeit, csak a szereplők elmondásából következtethetünk ezekre.
2. Az író csupán részben mondja el a fontos eseményt, a következtetést pedig nem vonja le.
Ilyen nyom az, amikor az egyik titkárnő, Edna panaszkodik, hogy letört a cipőjének a sarka.
„Miss Martindale visszahúzódott a szentélyébe. Edna Brent lenyúlt a széke alá és kezében egy pár kissé feltűnően tűsarkú cipő bukkant fel, aminek a tűsarka teljesen elvált a felsőrésztől.
– Hogy jutok én így haza? – mormogta magában.
– Ugyan, mit vagy úgy megijedve, majd kitalálunk valamit – szólt rá az egyik lány, azután tovább verte az írógépe billentyűit. Edna sóhajtott és új papírt rakott a gépbe: „A férfit vad vágy öntötte el. Őrjöngő remegéssel tépte le a finom csipkedíszt a lány melléről, majd egyetlen mozdulattal lenyomta az elernyedő testet a heverőre.”
– A fene egye meg! – mondta Edna és a radír után nyúlt.
Sheila kézbe vette kézitáskáját és kilépett a bejárati ajtón.”
Christie magát a fontos momentumot ugyan megemlíti, de az igazán lényeges információt nem mondja el: hogy a lány csak pár percet volt távol az irodától, mert a cipősarok miatt vissza kellett fordulnia, és Miss Martindale nem vette észre, amikor Edna visszajött. A következtetés is elmarad: mivel Edna ott volt az irodában, ha csengett volna a telefon, ő vette volna fel, és ő kapcsolja be a főnökasszonynak. Így aztán a butácska Edna valójában létfontosságú információ birtokában van, csak itt még nem tudja: hogy Miss Pebmarsh nem telefonált be aznap ebédidőben – sőt, senki sem. (7.o.)
3. Az író elrejti az utalást egy releváns beszélgetésben vagy leírásban, fel sem figyelünk rá.
Az előbb említett cipősarokra vonatkozó utalás ebbe a csoportba is tartozik, hiszen Christie ügyesen rejti el a tényt a lány butaságát illusztráló félregépelés mellett. A könyvben összesen 5 ilyen utalás hangzik el (tehát az író szereti ezt a fajta rejtegetést alkalmazni).
Egy másik, nagyon agyafúrt példát is megemlítek. Amikor Colin a gyilkossal beszélget, és felveti neki, hogy éppen külföldről jön, akkor a gyilkos azt válaszolja teljesen hitelesen, hogy ő is most jött haza.
„Azt feleltem, külföldön voltam.
– Akárcsak én, barátom! Akárcsak én! – mondta, és rám kacsintott.
– A vidám Párizs, igaz? – kérdeztem, és visszakacsintottam.
– Bár az lett volna. De csak egynapos kirándulás volt Boulogne-ba.” (173.o.)
Azáltal, hogy a fontos utalás egy rövid, udvarias csevegésben szerepel (hiszen csak összefutottak az utcán), ráadásul ilyen „ja, én is” köntösben, az olvasó hezitálás nélkül siklik át rajta.
Egy harmadik példa, amikor az a szereplő (Mrs. Bland), aki egyedüli leszármazottként rengeteg pénzt örökölt kanadai leszármazottjától, megemlíti, hogy azért költözött ide, mert itt él a testvére.
„– Szeretek utazni, de nincs kedvem külföldön élni – mondta Mrs. Bland. – Minden barátunk itt él, a nővérem itt él és mindenki ismer bennünket. Külföldön csak idegenek lennénk. Azonkívül nagyon jó orvosunk van itthon. Egyedül ő ismeri igazán a betegségemet. Ugyan mit várhatnék egy idegen doktortól. Semmi bizalmam nem lenne benne.
– Majd meglátjuk – mondta vidáman Mr. Bland. – Elmegyünk egy körutazásra és lehet, hogy szerelmes leszel valamelyik görög szigetbe.” (67.o.)
Hiszen ha van testvére, nem lehet egyedüli leszármazott. Az olvasó utólag veri a falba a fejét, hogyan nem vette ezt észre, de az az igazság, hogy olvasás közben nem gondolkodunk, tehát az író egy ilyen egyértelmű utalást is remekül elbújtathat egy hosszú beszélgetésben. Az elrejtés titka, hogy a fontos információ nagyon röviden hangozzon el. Ne kérdezzen vissza rá senki, ne legyen a szereplő által sem kifejtve, azonkívül szerepeljen előtte és utána más hasonló megjegyzés vagy leírás. Ugyanis az olvasó azokat a tényeket veszi fontosnak, melyek hosszas leírással szerepelnek a könyvben, sok sort, sok betűt vesznek igénybe, nagyobb teret foglalnak.
Írt egy krimit? Olvassa el, hogyan adhatja ki!
Első nekifutásra háromféle nyomot taglaltunk, amit rejtélyes történetekben láthatunk, illetve használhatunk. Jövő héten hatféle nyomot nézünk meg, két hét múlva pedig újabb hármat. Ekkor elárulom a rejtély megoldását is, és közlünk egy színes infografikát is a rejtélyes utalások formáiról.
Tartsanak jövő héten is velünk a felfedezésben, és ha kérdésük vagy megjegyzésük van, mindenképpen írják meg nekünk!