A Hatvany család dicsőséges és viharos történetei – Apakönyv domináns nőkkel
Gyáriparosok, mecénások, művészetkedvelők és műgyűjtők. Egy időben a Kárpát-medence egyik leggazdagabb családja volt a Hatvany família. Gabonakereskedelem, cukorgyárak, gőzmalmok mellett kultúratámogatásukról is híresek voltak. A holokauszt, a kommunizmus eltüntette a hazai gazdasági életből őket. Többségük túlélte a vészkorszakot, de kevesen akartak pártállamban élni. Hatvany Helga a Kádár-korszakban született, szocializálódott, de „nyugati” nevelést is kapott. Ma már Amerikában él. Most megjelent családtörténeti könyve lapjain sok Hatvany arcéle bontakozik ki, illetve rengeteg családi anekdota, intim részlet kerül most napvilágra.
A 44 fejezetből álló könyv egy igazán szép küllemű, tetszetős borítóval ellátott kötet lett. Jó belelapozni. Nagyon jó ötlet volt a családfa a könyvben. A családfarajz nélkül nehéz eligazodni a sok Deutsch, Hatvany-Deutsch, Hatvany között. De lássuk, hogy vajon kapunk-e választ arra, hogy van-e olyan isteni szerencse az életben, hogy valaki egy szatócsboltból megalapozza a Kárpát-medence egyik leggazdagabb gyáriparos, műtárgygyűjtő, mecénás családjának a vagyonát? Mi kellett ahhoz, hogy egy nyugat-dunántúli kereskedő családból a legvagyonosabb famíliává váljanak? Deutsch Ignác (1803-1873), Deutsch József (1824–1903) és Deutsch Bernát (1826–1893) Hatvany-Deutsch Sándor (1852-1913) gazdasági zsenik voltak. Ám valószínűleg a kapcsolati tőke, a politikai elittel való szoros együttműködés is kellett a gazdasági csodához, amit a Hatvanyak el tudtak érni. Szédítő vagyont sikerült megteremteniük. De olyan innovációk is hozzájuk fűződnek, mint a mai napig népszerű „Aranyfácán” paradicsomsűrítmény. Alapítottak takarékpénztárakat, volt gőzmalmuk, de a vasúttársaságokban is érdekeltségeik voltak.
Az asszimiláció egy fontos kérdés a századfordulón. „…jaj nekünk, százszorosan jaj, akik csak arra hivatkozhatunk, hogy magyar földön nőttünk fel, magyar levegőt szíttunk, magyar a beszédünk, a magyarságnak adtuk testünket-lelkünket, vérünket, velőnket, verítékünket s mégis, ha magyar voltunkban mellőzés, bántalom ér, nem szabad panaszra kinyitni a szájunkat, mert a kurzus-elmésség ránkolvassa menten: Zsidó, zsidó!” Ebből a szövegből is kitűnik, hogy a család egyik legnagyobb ismertségű, értelmiségi tagja, Hatvany Lajos (1880-1961) író, mecénás szerint reménytelen volt az asszimiláció. Az antiszemitizmus Magyarországon mindig is jelen volt, és bizonyos korszakokban kissé visszaszorult, de állandóan ott volt a levegőben. A családban nem volt mindenki asszimiláció párti. Legalábbis mindenáron nem. Az is kiderül a könyvből, hogy szinte senki nem volt vallásos, de az izraelita vallás alapjaival megismerkedtek. Ám nem tartották a vallási hagyományokat. Inkább úgy tűnik, hogy valóban a kultúra, a magyar kultúra támogatásában hittek. Karinthy Frigyesnek, Ady Endrének, Tóth Árpádnak, József Attilának, és még sorolhatnánk, nem jelentek volna meg köteteik, verseik, írásaik, ha a Hatvanyak nem segítik őket. Hol lett volna a Szép Szó vagy a Nyugat nélkülük?
Érdekes kettősség, hogy a Hatvanyak és más családtagjaik arisztokratikus nevelést kaptak, de a bulvársajtót is megihlető életet éltek egy időben néhányan közülük. Az asztalnál olyan nagy volt a fegyelem, hogy még a második világháború utáni időben is kirívóan fegyelmezetten étkeztek. Nagyon érdekesen bontakoznak ki előttünk a családi és nyílt titkok, olyan domináns, a családot uraló nőkről, mint „Tóni”, „Fanni”, „Vera” stb.
A szerző állítása szerint sokat kutatott családon kívül és a családon belüli iratok, dokumentumok kapcsán. Családi mendemondák elevenednek meg, nagy történetek nyílnak ki előttünk. Színes egyéniségek, de szürke eminenciások is voltak a családban. Fényűző paloták, csodálatos porcelánok, méregdrága festmények is eszünkbe juthatnak a Hatvanyakról.
Ám jött a vészkorszak és a családi vállalkozás mellett immár az életük is veszélybe került. A híres családi fészek, Hatvan a magyarországi holokauszt egyik hírhedt gyűjtőtáborával rendelkezett. A harmincas években már többségében Budapesten élő család a soát többféleképpen vészelte át. Valaki már 1938-ban elhagyta az országot, voltak akik bujkáltak, viszont sajnos, néhányukat elpusztították. Különböző családi sorsokról tudunk meg többet. Hatvany József (1926-1987) például Angliába került iskolába, míg Hatvany Lili (1890-1967) író az első zsidótörvényt követően, egy nagy búcsúparti után az USA-ba ment. Az itthon maradottak közül sokaknak sikerült 1944-ben elbújniuk. Az egyik „nagymamát”, Hesselberger Máriát (1906-1987) viszont megkínozzák, de ő túlélte a háborút. Hirsch Albert (1879-1944) és Hatvany Irén (1885-1944) viszont nem kerülte el a zsidósors legborzalmasabb végzetét. Szinte ahány ember, annyi egyedi történet a családban a vészkorszak idején. Ám például arra viszont nem kapunk választ, hogy sok prominens zsidó mágnással szemben miért nem kerültek a Kasztner-vonatra.
A 18. fejezetig azt hihettük, hogy egy családtörténeti könyvet tartunk a kezünkben, de végül ráeszmélünk, ami a szerző célja is volt, hogy Hatvany József (1926-1987) legyen a főszereplője az ezután következő oldalaknak. Az ő élete, párkapcsolatai, házasságai, családi- és közéleti tevékenysége. Nagyon érdekes, ahogy Hatvany Helga rátalál a apja első feleségére, Doris Hatvanyra (1923-2014) a skót származású hölgyre. Apakönyvvé válik az írás. Mementó egy édesapának. Vádak, ellenérvek, félreértések és önvizsgálat. A szigorú és rideg angol iskolák, kollégiumok után a kommunista magyar közélet következett. Meghurcolás, karrier és vátesz-szerep. Utóbbi kapcsán érdemes tudni, hogy Hatvany József már a ’60-as években megjósolta, hogy az automatizálás, robotizáció súlyos következményekkel fog járni nemcsak a munka világa, hanem az életmódunk szempontjából is. A Kádár-korszak életmódja, nyarai és az akkoriban csak keveseknek megengedhető külföldi, nyugati utazások, majd az elmúlás, a betegség és a halál zárja a könyvet. Hatvany Helga végül az USA-ban telepedett le, és ma is ott él.
A szöveggondozás kapcsán fontos kiemelni, hogy érdemes lett volna történészt, szakértőt alkalmazni. Sajnálatosak, bosszantóak a tárgyi tévedések a történeti múlt kapcsán. A teljesség igénye nélkül, így például: Károlyi Mihály 1916-ban nem az Egyesült Függetlenségi Pártot alapította meg, hanem onnan lépett ki, és a Függetlenségi és ’48-as (Károlyi) Pártot hozta létre. A numerus clausus nem korlátozta az izraelita vallásúak közéleti tevékenységét, de a felsőoktatásban való továbbtanulásukat mindenképpen. Az 1939. évi IV. tc. még nem volt teljes mértékben a nürnbergi törvényekhez hasonló náci, faji alapú, az inkább a harmadik zsidótörvényre (1941. XV. tc.) mondható el. Nem 1944 májusában, hanem már 1944 áprilisában indultak el az első magyarországi deportálások. Az 1947-es választáson nem vett részt Magyar Munkáspárt nevű szervezet. A kékcédulás választást a Magyar Kommunista Párt nyerte meg, de csak koalícióban tudott kormányt alakítani. A „nevezetes” magyar alkotmányt nem 1948-ban, hanem 1949-ben fogadták el a parlamentben, és akkor is lépett hatályba. 1956-ban az egyetemista tömeget nem a rendőrség oszlatta fel, és nem könnygázzal. Nem 1956. október 25-én vonultak be a szovjet tankok Budapestre leverni a szabadságharcot, hanem 1956. november 4-én. Hatvany Helga szerint 1960-ban szinte nem volt lakás magántulajdonban, majdnem mindenki bérlakásban lakott Magyarországon. Ezzel szemben az 1960-as népszámlálás (KSH) adatai szerint a lakóépületek 89,3%-a magántulajdonban volt. Kissé zavaróak ezek a hibák, főként azok számára, akik ismerik a 20. század történéseit.
Összességében a könyv nagyon olvasmányos, jól megírt munka. Sok inspirációt kaphat, aki szereti a 19-20. századi magyar (arisztokrata-zsidó) családok életét megismerni. Hiánypótló kiadványról beszélünk, amely bár sok mindent megválaszolt, ugyanakkor több kérdést is nyitva hagy a Hatvanyak kapcsán.
Végső István
Hatvany Helga: Viharos idők – A Hatvany család legendás öröksége. Libri, Bp., 2023, 305 o.
