A kreativitás nehéz élethelyzeteken segít át

„A fontos ügyek mellett a személyiségünk kiteljesítése is feladatunk, akkor is, ha különc művésznek, megszállottnak tartanak” – említ az ősök életéből leszűrhető tapasztalatot Versényi Anna, akinek most jelent meg Elejtett példányok című családtörténeti novelláskötete. A Könyv Guru kiadónál kiadott kötet szerzője az interjúban arról is mesél, milyen személyes és családi előzményei voltak a munkájának, illetve, hogy a munkája és egyéb alkotói tevékenysége mellett hogyan teremt időt a könyvíráshoz.

Ismert történelmi nevek sorakoznak a családja korábbi generációinak emléket állító kötetében. Elsősorban családtörténet az Elejtett példányok, vagy vannak olyan kisebb-nagyobb kulisszatitkok, amelyek a magyar történelem iránt érdeklődő olvasót is megmozgathatják?

A történelem iránt érdeklődő olvasók számára új megvilágításba kerülhet az, hogy egy-egy ismert történelmi esemény, folyamat hogyan befolyásolja a személyes fejlődést, sorsot, történelmünkből ismert és ismeretlen elődök életében.

A historikus történeteken keresztül milyen szellemi-lelki örökséget lát kirajzolódni családja történetéből?

A legfontosabb üzenete a könyvnek – amely nemcsak családunk öröksége – a küldetésünk, célunk megtalálása, s kitartás mellette akkor is, ha az adott korban megbélyegeznek, esetleg őrültnek tartanak. A személyiségünket ne adjuk fel, s mindig legyen kritikai érzékünk, empátiánk, bármi is történik körülöttünk. Gondolok itt arra, hogy mekkora megütközést, sárdobálást válthattak ki az adott korban a következő kijelentések (könyvem több szereplőjétől összeválogatva): „Szabadítsuk fel a jobbágyokat! A nők is ugyanúgy tanulhatnak egyetemen, ne maradjanak kiszolgáltatott háziszolgák! A jezsuitáknak is lehet Erdélyben egyeteme. Erdélyben több kultúra van jelen, miért ne férnének meg békességben többnyelvű területként? A zsidók üldözése szégyenletes, segítsünk rajtuk!”

A fontos ügyek mellett pedig személyiségünk kiteljesítése is feladatunk, akkor is, ha különc művésznek, megszállottnak tartanak. Nagyon sok alkotó ember élt a családomban, festők, írók, költők, akik elismeréstől függetlenül alkottak a saját örömükre. A kreativitás nehéz élethelyzeteken segítette át őket. Esetemben a művészetterápia ebből az örökségből táplálkozik.

A 77 történet (személy) közül melyik áll a legközelebb Önhöz? Melyik ősére (őseire) a legbüszkébb, és miért?

Nem tudok választani, sokuktól kaptam fontos útravalót a könyv megírása során. Elsősorban azokat az őseimet emelném ki, akik érdek nélkül segítettek embereken, meggyőződésből és együttérzésből. Közel érzem magamhoz azokat is, akik lelkesen – mondhatjuk megszállottságnak is – foglalkoztak olyasmivel, amit küldetésüknek éreztek. Ükapám például szimbolikusnak és összegyűjtésre érdemesnek találta a bányászlegendákat, melyek nélküle feledésbe merültek volna. Neki állítanak emléket a könyvben gyakran visszatérő bányásztörpék mint mitikus figurák. Dr. Versényi Klára pedig első női hallgatóként doktorált, és iskolaigazgatóként nem engedte feltenni anno a sárga csillagot. Sorolhatnám, és szerencsés vagyok, hogy hosszú lenne a sor.

Mint említi az Elejtett példányokban, a családi múlt írásos feldolgozása már-már hagyomány Önöknél. Miben jelentett segítséget, hogy volt már előzménye a családtörténet-írásnak?

A családtörténet összegyűjtése nemcsak segítséget jelentett, de folytatandó feladatot adott, amibe természetes volt bekapcsolódnom. Édesanyám kisregénye saját családjáról biztosítja, hogy továbbörökíthessük, amit megőrzésre kaptunk. Nem véletlen, hogy a sok dokumentum, levél hozzám került. Éreztem, hogy dolgom van ezzel. Azt gondolom, hogy – s nem véletlenül szerepel az indián hagyomány a könyvben párhuzamként – a törzs összetartásának, identitásának része a közös hagyomány, az elődök tetteinek elbeszélése akár mesés, legendás formában is, hogy a nagy tettekre büszkék legyünk, a hibákból pedig tanuljunk.

Milyen nehézségekkel szembesült az anyaggyűjtés és az írás során? Hogyan lendült át ezeken?

Nem mondhatnám, hogy komoly nehézségekbe ütközött az anyaggyűjtés, rengeteg segítséget kaptam. Az anyag jelentős része adott volt örökségként egy gyönyörű régi faládában. Szüleim megőrizték, a feldolgozás pedig több szakaszban történt. Írtam majd húsz éve egy regényt azonos címmel, amivel nem voltam elégedett, így – elég sokáig – pihentettem, pedig sok lapban publikáltam már. Éreztem, hogy érnie kell, s további anyagot gyűjteni. Abból a könyvből csak nagyjából négy-öt oldal maradt meg, és a cím. Most jött el az ideje.

Kellett-e valamit megváltoztatnia vagy kihagynia a személyiségi jogok védelme érdekében? Megmutatta-e a szöveget kiadás előtt valakinek, és ha igen, változtatott-e valamit a véleménye nyomán?

Dr. Soós Gábor segített abban, hogy az eredetileg nagyobb terjedelmű anyagból kiemeljek részeket, melyek egy önálló – inkább heterogén témájú – novelláskötet gerincét adják majd. Így elsősorban a nagyközönség számára is érdekes történelmi-családi vonal maradt meg a könyvben. Családom – édesanyám – segített abban, hogy a visszaemlékezéseim anekdoták esetében pontosak-e, ki mesélt erről.

Munkája mellett mikor jut ideje írásra? Mennyi időt vett igénybe a teljes kötet anyagának összegyűjtése, és megírása?

Nem hagytam ki semmit személyiségi jogok védelmi miatt, csak formai-művészi-tartalmi szempontok alapján.

Munkája mellett mikor jut ideje írásra? Mennyi időt vett igénybe a teljes kötet anyagának összegyűjtése, és megírása?

Pszichológusként dolgozom, családom van, festek-rajzolok, de azt gondolom, hogy mindig meg lehet találni azt az időt, ami a fontos dolgokhoz kell. Ha munkám során valaki hárít azzal, hogy bárcsak lenne ideje, de hát a gyerek, a munka… mindig megkérdezem, hogy van-e tévéje, használ-e közösségi oldalakat? Számoljuk össze, naponta mennyi időt veszít így. Két-három óra az átlag. Ezalatt két oldalt lehet leírni. Az öt hónap alatt 300 oldal. Nincs tévém és minimális időt töltök közösségi oldalak görgetésével. A könyv végleges formába öntése másfél évig tartott.

Hogyan talált kiadót a kötetének, és van-e ezzel kapcsolatban olyan tapasztalata, amit a hasonló műfajú kötetek szerzőivel szívesen megosztana?

Volt ugyan publikációs tapasztalatom, s számos megjelenésem rangos irodalmi lapokban, mégis próba-szerencse alapon kerestem meg olyan kiadókat, akik szépirodalmat adnak ki. 12 kiadóból egy korrekt elutasító választ kaptam, máshonnan semmit. Az Ad Librum kiadót hirdetésük alapján egy másik, pszichológiai önsegítő könyv kapcsán találtam és kerestem meg. Mivel – eddig először – pozitív tapasztalatot szereztem, szerencsére érdeklődtem családregényem kiadásáról is. Ma már itt kezdeném, mert egy évet vesztegettem el azzal, hogy válaszokra vártam, hiába. Csak ajánlani tudom mindenkinek!