„A mai felfordulásban hidakat kell építeni, és erre a zene képes”

Beszélő és érző hangszerekről írt regényt Excel táblázat és az AI segítségével Bánky András, aki a fejlődés és a megszokás, az innováció és a lustaság feszültségére építette a történet központi konfliktusát. A Harmónia – A zongora, aki érez és gondolkodik című, a Könyv Guru Kiadónál megjelent regény szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy honnan fakad benne a zene szeretete, miért tartja érdekesnek az antropomorfizáló történeteket, miben tud és miben nem tud egy írónak segíteni a mesterséges intelligencia, és miért kellett menet közben gyorsan egy táblázatot is nyitnia.

Regénye főszereplője egy zongora, Harmónia, aki érző, gondolkodó lény, képes kommunikálni más hangszerekkel és érzékelni a zenészek gondolatait, mi több, egyikükkel, Lillával telepatikus kapcsolatba is tud kerülni. Hogyan jött ennek a meglepő történetnek az alapötlete? Miért érezte úgy, hogy ebből könyvet kell írnia?

Az alapötlet a tízéves unokámtól származtatható. Megfigyeltem, hogy a tárgyakhoz nem úgy viszonyul, mint általában az emberek, sokszor megszemélyesíti őket, beszél hozzájuk, főleg akkor, ha úgy érzi, hogy mások nem hallgatják. Ez fokozottan igaz az állatokra és a növényekre. Ezt én furcsa, de érdekes világnak tartottam, és mint ötletet elraktároztam. A telepatikus kapcsolat már egy magasabb szintet jelent, ami a regény cselekményéből menet közben adódott.

A klasszikus és modern világ közti küzdelem, a kettő közti döntés és az árulás is a regény egyik tematikája. Miért aktuális most ez? És miért a zenén keresztül gondolt erről a problémáról beszélni?

Nem voltam meggyőződve arról, hogy aktuális a klasszikus és modern közötti küzdelem, de most utólag belegondolva lehet benne valami. Inkább a fejlődés, kísérletezés, innováció, a meghaladás vágya (ami szerintem rám jellemző) és a megszokás, kényelem, lustaság, ragaszkodás a régi, bevált megoldásokhoz, a kockázatmentes megszokott dolgokhoz – ez a kettősség foglalkoztatott valahol mélyen, ki nem mondva, csak érezve. És igen, a kis energiabefektetéstől remélt gyors eredmény elérése típusú hozzáállás talán jellemző a mostani világunkra. A Harmóniát kísérletnek szántam: arra voltam kíváncsi, képes vagyok-e egy komplex világot konzisztensen felépíteni. Egy olyan világot, amely túlmutat a megszokotton – és talán jobbít is a jelenlegi világrenden. A regény központi gondolata a híd. A mai felfordulásban, ahol a döntéshozók képtelenek meghallani egymást, hidakat kell építeni: összekötni a különböző világokat, harmóniát teremteni a disszonanciából, rendet a kakofóniában. És erre – a racionalitással szemben – nem az értelem, hanem a lelkeket megszólító zene képes. Ha újra kezdeném megírni (nem fogom), sokkal rövidebbre fognám, kevesebb hasonlattal, kevesebb pátosszal, minimális ismétlésekkel.

A szakmáját tekintve (üzleti tanácsadó és kutató) első látásra nincs sok köze a zenéhez, mégis úgy látszik, nagyon otthonosan mozog ebben a világban. Honnan fakad ez az erős kapcsolata a zenével? Honnan ismeri ilyen jól a klasszikus zene és a hangszerek világát? És mi az, ami a leginkább lenyűgözi a zenében?

A zenével való kapcsolatom eléggé ambivalens. Általános iskolás koromban zongorázni tanultam, de nem voltam tehetséges, amit gyorsan beláttam, ezért inkább a sport és a matematika felé fordultam. Ettől függetlenül mindenfajta zenét hallgattam, szüleimnek értékes lemezgyűjteménye volt. A zene szeretetét valószínűleg édesanyámtól örököltem. Ami leginkább lenyűgöz a zenében, hogy az érzelmek közvetítésének, ha nem is az egyetlen, de talán a legkiválóbb eszköze. Nem is talán, inkább biztos. A hangszerek világában egyáltalán nem vagyok ismerős, az ebből adódó ismereteket részben a mesterséges intelligenciától szereztem be.

Miért pont egy zongora a főszereplő? Van ennek valamilyen személyes vonatkozása, vagy egyszerűen csak a hangszer sokoldalúsága miatt döntött így?

A zongorát azért választottam, mert szerintem ez az a hangszer, amely nagyzenekarban az egyik legfontosabb, ami önálló koncert adására is tökéletesen alkalmas. Engem egyébként is lenyűgöz például Yuja Wang vagy Khatia Buniatishvili zongorajátéka. És a klasszikusok fantasztikus alkotásai mellett a modern zene legjobbjai is csodálatosak (Philip Glass).

Az antropomorfizáló történetekben mindig van valami meseszerű. Egyetért ezzel a kijelentéssel? És ha igen, szándékos volt ez a választás a Harmónia esetében is?

Az antropomorfizáló történetek egyre jobban érdekelnek. De csak abban az esetben, ha ennek van valami különleges értelme, és nem erőltetett. Nem kell, hogy meseszerű legyen, ha a történet cselekménye a valóságról szól. Lassan elkészülök egy 200 oldalas újabb könyvemmel, ami egy politikai szatíra. A címe: Bestiák – Egy diktatúra kiépülése és bukása. Ebben a szereplők állatfejű és állati végtagú, de ember testű figurák, akik emberi módon viselkednek, gondolkodnak és cselekednek, ugyanakkor állati tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez a kettősség szerintem jelentős hozzáadott érték.

Sajátos megoldás, hogy egy regényben egyes (itt: zenei) szakkifejezésekhez végjegyzetet fűz a szerző és a kötet végén kislexikonban magyarázza meg. Miért tartotta fontosnak ezt a megoldást? És miért magyarázott meg olyan kifejezéseket is, mint a kotta, a tempó, az akkord – amelyekről azt gondolnánk, az általános műveltség részei?

A zenei szakkifejezések tára kislexikonokban megtalálható. A munkám megkönnyítésére azon kifejezéseket katalogizáltam az AI segítségével, amelyek szerepelnek a regényben. Ezek közül nem olyan könnyű megítélni, hogy melyek közismertek és melyek nem. Azt gondoltam, hogy hasznos, kényelmi segítség lehet az olvasók egy részének ez az összeállítás. A tempó például közismert szó, de például az úszásban is használatos szakszó. A pontos zenei definíció véleményem szerint önmagában értéket jelent. Aki ezeket a kifejezéseket jól ismeri, az nyilván nem fog hátralapozni, hogy megkeresse a pontos jelentést. Szerencsére ez nem kötelező. A fentiektől függetlenül elfogadom, hogy ez a megoldás szokatlan, és talán nem illik egy regényhez. Gyanítom, hogy a kutatói múltamból jött az ötlet.

Mennyi időbe telt a 400 oldalas kötet megírása? Volt-e valamilyen segítsége közben, például olyasvalakié, aki a kéziratot elolvasta, véleményezte?

A könyv megírása kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. másfél évig tartott. Néhány jelenetet prezentációban feldolgozva (Canva – kép, mozgó feliratok, kis videó betétek és aláfestő zene) elküldtem ismerőseimnek, barátaimnak, akiktől pozitív visszajelzéseket kaptam. De csak olyanokat, hogy „Tetszik.” „Nagyon jó!” stb. Az Ad Librumtól érkező színvonalas szerkesztői visszajelzések, javítási javaslatok a mű hasznára váltak.

Milyen nehézségei adódtak írás közben, és hogyan lendült át rajtuk?

Nem volt kidolgozott, részletes tervem a regény felépítését illetően. Ötleteim nagy része menet közben keletkezett, ahogy a leírtakon elkezdtem gondolkodni. Ezért bizonyos részeket többször is teljesen át kellett írnom, hogy sehol se kerüljek magammal ellentmondásba. Például a kapcsolat Harmónia és Lilla között, vagy a hangszerek éjszakai koncertjei is az előzményekből, hirtelen jött ötletből adódtak. Eszembe jutott az operaház szelleme szál, ami persze nem eredeti találmány. Na jó, de hogyan kommunikáljon egy zongora egy szellemmel? Semmi esetre sem úgy, ahogy a többi hangszerrel, tehát nem a rezgések nyelvén. Azután nem kis probléma, hogy vannak a kimondott szavak és mondatok, valamint a ki nem mondott gondolatok. Élő emberek, hangszerek (akusztikus és digitális), a szellem, rengeteg szereplő. És ezek egymás közti kommunikációja. Kezdtem belezavarodni, úgyhogy kénytelen voltam egy Excel táblában összefoglalni, hogy ki, kikkel, hogyan kommunikál. Ez a táblázat az írás során folyamatosan változott, egyre magasabb szintre fejlődött.

Miben fejlődött a regénye írása során? Mit tanult az alkotási folyamatból?

Sokat tanultam a regény írása közben. De nem annyira zenei, sokkal inkább irodalmi ismeretekre tettem szert. Az AI ebben sokat segített. Egy-egy jelenet elkészültével folyamatosan rákérdeztem a hibáimra, nem engedtem, hogy dicsérgessen. A tanácsok egy részét megfogadtam, sokszor átfogalmaztam a mondataimat. Viszont koncepcionálisan az AI nem igazán tudott segíteni, eléggé sematikus tanácsai voltak. Tehát ötletelésben még nem veszi fel a versenyt velem, viszont az esetleges ellentmondásokra azonnal rámutat.

A Harmónia után lassan elkészül a Bestiákkal. Ezen kívül van valamilyen másik regényötlet is a tarsolyában? Ha igen, mit lehet tudni róla?

A Bestiák új könyvemen túl van vagy 20-30 úgynevezett kétperces és ötperces kis írásom, ezek jellemzően politikához vagy a mindennapi megfigyeléseimhez kötődő gondolataim, többnyire humoros felhangokkal és/vagy Bánky-Noir stílusban. Ezek kicsit örkényes, bulgakovos, Wodehouse-os stílusban íródtak. Úgy érzem, hogy ezek a szösszenetek jelenítik meg leginkább a gondolkodásmódomat és a stílusomat.