„A vetítésnek vége, tessék kimenni a fényre!”

„Az álmok kaleidoszkópként össze-vissza forgatják életünk színes üvegcserepeit, mindig más-más képet kiadva ugyanazokból a cserepekből” – fogalmazza meg Frideczky Katalin zongoraművész, író, hogyan látja az álmait, amelyekből több évnyi termést szedett össze új kötetében. A Tessék felébredni! Álomklipek című, a Könyv Guru Kiadónál megjelent novellafűzér szerzőjével arról is beszélgettünk immár hetedik könyve alkalmából, hogyan tudja ilyen jól összegyűjteni az éjszaka látott képeket, mire akar sarkallni a kötet látomásos történeteivel, és miért érzi úgy, hogy ez az írása a „fikció valósága”.

Vannak, akik nagyon sokat álmodnak és jól is emlékeznek rá, és vannak, akik saját bevallásuk szerint soha nem álmodnak vagy csak ritkán. Ön melyik csoportba tartozik?

Gyakran álmodom. Az érdekesebbekre emlékszem, sőt le is jegyzem őket. Van, hogy még álmomban elmesélem valakinek, hogy milyen különöset álmodtam. Előfordul, hogy amikor visszaalszom, visszahelyezkedem az álomba és folytatni tudom. Az Álomszőttes című korábbi kötetem is nagyrészt az álmokra, valamint az ezekre adott reflexiókra épült.

És az álomképeket, vagy – ahogy az alcím fogalmaz – álomklipeket felvonultató új könyve valódi vagy „csinált”, megírt álmokat villant fel? Hogy születtek a kötet írásai?

A mostani kötet kizárólag álmokból áll. Évek óta írom az álmaimat. Kapkodva próbálom utolérni őket, mielőtt elillannak, ami szinte gyorsírói képességeket kíván. Később persze igyekszem élvezhető, irodalmi formába önteni őket. Főleg a hangulatot igyekszem tetten érni, amit az álom közben érzek.

Hogyan kerültek egymás mellé az egyes álomtörténetek? Milyen szerkesztési módszert alkalmazott?

Az álmok kronológiai sorrendben követik egymást. Nem láttam el dátumokkal őket, voltak sűrűbb és ritkább időszakok. Hagytam, hogy látomásokként, vonuljanak el a szemem előtt, anélkül, hogy elemzésükbe fogtam volna, vagy magyarázatot kerestem volna rájuk. Mindenesetre több év álmai sorakoznak fel ebben a kötetben.

Valóság és fikció viszonya mindig kényes, eldönthetetlen kérdés egy regény/szépirodalom mű esetében, ám itt még az álmok abszurd, valószerűtlen, illékony természete is bonyolítja a képet – miközben a szövegekből nem nehéz az Ön hétköznapi életére, zenészi pályafutására vonatkozó utalásokat találni. Hol húzta meg a határt álom, fikció és valóság között? Az álom ez esetben az életének a fikciója, vagy a fikció fikciója?

Ezek, miután tudat alatti képződmények, természetesen fikciók. Viszont nyilván van közük a valósághoz, miután mindig a valóságtól vonatkoztatunk el, akár tudatosan, akár tudattalanul. Ez a kötet a fikció valósága.

Egy amerikai álomkutató nemrég megjelent könyvében azt állítja, hogy az álmok a valóságtól messze elrugaszkodott gondolatkísérletek, és az az evolúciós céljuk, hogy „mi lenne, ha…” forgatókönyvekkel teszteljék valós életünk kapcsolatait, fejlesszék a szociális intelligenciánkat. Álmokról íróként mit gondol erről az állításról? És hogyan kell ennek fényében értelmezni a kötet mottóját: „Az élet csupa káosz. Az álmok megpróbálnak rendet csinálni. Mindent elpakolnak, mint egy jó takarítónő, csakhogy mindent máshová.”?

Az álom bizonyos fajta munka, ahogy a gyászmunka is az. Sok mindenre magyarázatot ad, ugyanakkor meghökkentő lehetőségeket is fölvet, amikre ébren nem is gondolnánk. Az álmok kaleidoszkópként össze-vissza forgatják életünk színes üvegcserepeit, mindig más-más képet kiadva ugyanazokból a cserepekből. Én csak ámulok ezeken a formákon, csodálom a változatosságukat, de nem próbálok messzemenő következtetéseket levonni belőlük. Minden megvan, csak máshol és máshogy. Egész életünkben önmagunkat keressük, az álmok új zugokat, rejtekhelyeket fednek föl. Nem győzök csodálkozni, hogy miféle szituációkban találom magam néha. Hát te mit keresel itt? – kérdezem magamtól. Nevetünk és továbbmegyünk.

Ha jól számolom, a hetedik kötete a Tessék felébredni! Álomklipek. A 2010-es években gyakrabban publikált, most nagyobb szünet után jelentkezett újabb írással. Erőt vagy ihletet gyűjtött inkább az új könyvhöz? Miért hagyott ki több mint fél évtizedet?

Miután későn tévedtem az irodalmi pályára, a raktáron már rengeteg nyersanyagom volt. Ezeket először folyóiratokban publikáltam, majd kötetekké álltak össze. Többnyire novellákat írok, rövid prózákat, de van egy mesekönyvem is, amit hasonlóan a mostani kötethez, a lányom, Togobickij Vera illusztrált. Az ő fantáziadús rajzai sokat hozzáadnak az írások értékéhez. Nagyjából az utolsó könyvem (Újratervezés) megjelenésével egyidőben történt egy törés a magánéletemben, ami hosszú időre visszavetett, de azóta már, ha lassan is, de összegyűlt egy kötetre való novella, amikkel még adós vagyok.

Az új kötet rövid álometűdjei elringatják az olvasót, ám mintha a cím ezzel éles ellentétben állna: Tessék felébredni! Hogyan kell értelmezni a címet? Milyen írói üzenetet fogalmazott meg általa?

A cím arra sarkall, hogy az éber erőinket szedjük össze, ha meg akarunk küzdeni az életünkkel. A vetítésnek vége, tessék kimenni a fényre!

A könyve ismertetője szerint az álmok útvesztője olyan, mint egy szabadulószoba, „ahonnan mindenkinek magának kell megtalálnia a kivezető utat”. A Tessék felébredni! hogyan segíti ebben az olvasót? Mit tanulhatunk az álmainkról, saját szorongásainkról, vágyainkról a szöveg alapján?

Sosem szégyelltem szinte a szemérmetlenségig feltárni magam, ezzel egyfajta példát vagy bátorságot adva másoknak, hogy ne féljenek szembenézni a saját groteszk, vagy akár ijesztő tükörképükkel, és az első meghökkenés után fogadják el magukat olyan gyarlónak, amilyen csak az ember tud lenni.

Már korábbi, 2017-es beszélgetésünkkor is hangsúlyozta, hogy a rövidebb prózai formák állnak közelebb Önhöz. Ezek a klipek viszont mintha még a novelláknál is lecsupaszítottabb írói műfajba tartoznának, sokszor csak egy pármondatos – mint az álom: se eleje, se vége – jelenet válik önálló szöveggé. Kísérletezés is volt ez a kötet, hogyan tudja még jobban redukálni a szövegeit? Vagy inkább a nagy egészet kell nézni?

Visszaolvasva az álmaim füzérét magam is észrevettem ismétlődő motívumokat, amik elgondolkoztatnak a szerelemhez, a szüleimhez, a gyerekemhez, a pályámhoz való viszonyommal kapcsolatban. Mindenesetre úgy látszik, hogy rendet akarok tenni, mielőtt jön a „takarítónő”.

Miután zenei/zenészi pályafutásából nyugdíjba ment, mostanra csak az irodalom maradt? Vagy (még) mindig a zene inspirálja a szöveget?

Zenészként továbbra is működöm, ha nem is olyan intenzíven, mint azelőtt. Jelenleg is tanítok, sőt koncertfelkérések is adódnak. A zene sosem konkrétan inspirál, ritkán fogalmazok meg gondolatokat a zenével kapcsolatban, de az írásaim tükröznek egyfajta zeneiséget, formájukban, ritmikájukban, motívumaikkal.