„Aki segítségre szorul, sokszor úgy gondolja, hogy az ő problémájára nincs is megoldás”

Lehetséges, hogy az élet csupán egy nagyon valóságosnak tűnő játék, amelyben több pálya közül lehet választani, a Föld az egyik ilyen pálya, saját játékszabályokkal – veti fel egy új regény, a The Game. Legyél te is szuperhős! alapötlete. A Könyv Guru Kiadónál megjelent kötet szerzőjével, Amy Saltz-cal arról is beszélgettünk, hogy milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek a számítógépes játékoknak, miért helyezte szuperhősös világba a történet szereplőit, és miért hasznos, ha valaki tud csalni is.

Hogyan született meg a szuperhősös történet alapötlete, és miért érezte úgy, hogy regényt lehetne belőle írni?

A The Game világa már egész kisgyermek korom óta a fejemben volt, az iskolarendszerrel együtt, ám akkor még nagyon sok mindent homály fedett számomra, vagyis inkább nem gondolkoztam el a miérteken. Olyanokra gondolok, mint például, hogy miért tudnak az összes problémás fiatalnak segíteni benne? Vagy miért van az, hogy néha össze kell törni egy embert, vagyis krízisbe kell sodorni ahhoz, hogy a saját javára képes legyen megváltozni? Akkor jutott eszembe az egészből regényt írni, amikor felnőtt fejjel találkoztam az önfejlesztéssel, a mentálhigiénével, a pszichológiával és az egészséges étkezés jótékony hatásaival, mert ekkor a fejemben lévő „iskolarendszer” megtelt módszerekkel. Az, hogy éppen szuperhősös történet lett belőle, annak köszönhető, hogy a főszereplő szeret segíteni másoknak és hajtja a lelkesedés minden olyan különleges képesség megszerzésére, ami ebben hasznára válik.

Miért áll Önhöz közel ez a szuperhősös, számítógépes játékos tematika? Eszközként használja a regényben, vagy személyes élményei kötődnek hozzá?

Tanulmányaim során szereztem egy IT-technikusi végzettséget is, és azért foglalkozom ezzel a tematikával, mert közel áll a gondolkodásomhoz. Nem tagadom, hogy abban az időben én is sok időt szenteltem a számítógépes játékok, de ma már nem kötnek le.

Sokszor éri kritika a számítógépes játékokat, hogy ártalmasak lehetnek a fiatalok fejlődésére, túlságosan beszippantják a játékosokat, egy irreális világba viszi a fiatalokat stb. Ön hogy látja, milyen előnyei és hátrányai lehetnek a játékoknak?

Ezzel kapcsolatosan többféle tapasztalatom is van. Az egyik ismerősömet olyan függőség kerítette hatalmába, hogy csak a gép előtt, játék közben érezte biztonságban magát. Bárhova hívtuk szórakozni, semmi nem érdekelte. Egyszer elmentünk egy több napos utazásra Európa egyik legszebb városába, de ő mindezt kínzásnak élte meg. Őszintén bevallotta, hogy szétveti az ideg, amiért úgy döntött, hogy eljön. Nem gondolta volna, hogy ennyire nem találja a helyét a valóságban. Ekkor szembesültem vele, hogy ez a fajta függőség már szinte olyan, mint bármilyen más tudatmódosító szer hatása. De van ezzel ellentétes tapasztalatom is van. Ismerek egy fiút, aki egész fiatalon kezdett el telefonon játszani, de ennek ellenére kitűnő sportoló, kiváló tanuló, nagyon jó barátai vannak, felnéznek rá a lányok, mindemellett szerény, de nem visszahúzódó és kiáll az elhatározásai mellett. Összességében úgy látom, hogy a gyerekek egy része a játékoknak köszönhetően gyorsabb reflexre tesz szert, nagyobb adatmennyiséget képes a sok beáramló információ miatt befogadni, ezért néhányan könnyebben tanulnak. De ez nem igaz mindenkire. Nagyon egyénfüggő, hogy beszippantja-e őket az irreális világ vagy sem. Azok, akik a valóságban is jól boldogulnak mindamellett, hogy jól szórakozhatnak, több szempontból is fejlődhetnek és értékes életet tudnak mellette élni. Viszont azoknál, akiknél ez nem így van, náluk komolyan oda kell figyelni.

Nehéz eldönteni, hogy mi valóság és mi a fantázia szüleménye a történetben. Miért jó ilyen „dupla bizonytalanságban” tartani az olvasót?

Szerintem az olvasó tudni fogja, hogy az ő saját világában mi igaz és mi nem. Most kicsit spoilerezek, de a kódolvasás az egyik olvasónak a fantázia szüleményének tűnhet, míg egy rendszeresen meditáló embernek ez maga a valóság, csak mondjuk nem a főszereplőnk szintjén. Bár ki tudja, hogy a tibeti szerzetesek mire képesek…

Hogyan tudná összefoglalni a The Game tanulságait? Mit tanít például a történet a csalásról, a reményről, a barátságról, a szabálykövetésről vagy épp a kitartásról?

Akármilyen értéktelennek is érzi magát az ember, lehet, hogy ez csak azért van, mert még nem találta meg azt, ami éltesse, ami minden nap lelkesítse, vagy, ha meg is találta, nem meri felvállalni vagy nincs ideje vele foglalkozni. A Legyél te is szuperhős! többek között arra szeretne rá világítani, hogy akkor válhat valakiből szuperhős, ha megtalálta, mi az ő különleges képessége és elkezdi a saját útját járni. A The Game világában mindenképpen jó dolog, ha valaki tud csalni, mert ez azt jelenti, hogy a játékban már elért egy egész magas szintet és ismeri annak működését. Természetesen, hogy valaki el tudjon jutni idáig, nagyon erős kitartás kell és olyan barátok, akik akkor is az ember szemébe mondják az igazat, ha ezt éppen rosszul érinti az illető, de a fejlődését szolgálja. Viszont vannak a Föld nevű pályán olyan játékszabályok, amiket nem érdemes megszegni, mert emiatt el lehet veszíteni a már megszerzett képességeket.

Mennyire volt nehéz ezt a világot felépíteni? Hogyan dolgozott: részletes vázlattal; a szereplők, helyszínek és cselekményszálak pontos megtervezésével, vagy inkább intuitív módon?

Mint már említettem, maga a világ egész régóta a fejemben volt, de a regényhez nem készítettem vázlatot, intuitív módon íródott.

Miért hívta fel az olvasók figyelmét a kötet végén, hogy ha bármi okból ők is nehéz helyzetben lennének, akkor tudja, hogy sokan vannak, akik segítenének nekik, akár még éjszaka is?

Egyrészt szerintem sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez valóban így van. Gondnak, tehernek érezhetik magukat a segítséget nyújtó szakember számára. Valamint annyira nehéz felvenni azt a telefont, beütni a számot és lenyomni a zöld gombot, vagy írni egy üzenetet. Pedig, aki a vonal vagy chat másik végén van, nyilván azért vállalja ezt a feladatot, mert mindenképp segíteni szeretne. Másrészt aki segítségre szorul, sokszor úgy gondolja, hogy az ő problémájára nincs is megoldás.

Hogyan talált időt az írásra család és hétköznapi feladatok mellett? És mennyivel volt nehezebb vagy könnyebb az írás folyamata annál, ahogyan azt az induláskor képzelte?

Annak idején hobbiból kezdtem el írni és előfordult, hogy éveket hagytam ki. Közben elköltöztem a szüleimtől, családot alapítottam. Amíg a gyerekek cseperedtek, úgy tudtam szervezni a napjaimat, hogy legyen időm az írással is foglalkozni. Most a hajnali órák erre a legalkalmasabbak, amikor még alszik a család.

Milyen nehézségekkel szembesült munka közben? És mi az, amit tapasztalatként leszűrt az írás folyamatából? Mit szeretne másképp csinálni egy következő regényben?

Ez most lehet, hogy furán fog hangzani, de a helyesírás okozta az egyik legnagyobb nehézséget. Hozzáértőktől életem folyamán nem egyszer megkaptam, hogy diszlexiás vagyok. Szerencsére a modern kor vívmányai mellett ez annyira nem szembetűnő, a kiadás során amúgy is alaposan ellenőrzik a szövegben hagyott hibákat. A másik problémát az okozta, hogy az első változat nagyon sok ideig készült és több különálló részből állt. Amikor eszembe jutott, hogy kiadassam, nem kis munka volt egybefüggővé átdolgozni az egészet. Ezt a hibát valamelyest azóta is sikerül elkövetnem, de már sokkal következetesebb vagyok és folyamatában fűzöm össze az eseményeket.

Miért választott írói álnevet a The Game-hez? Mi ennek a szerepe, és miért pont ezt a nevet választotta?

Eredetileg nem akartam a saját személyazonosságomat felvállalni, és ez a név számomra jól csengett. Nincs különösebb szerepe, bár az egyik történetben felhasználtam, mert részben a fiam súlyos ekcémája ihlette.

A történet végén megnyitotta egy új sztori lehetőségét. Bele is kezdett már a történetbe? Szabad már elárulni valamit arról is? És mikorra várható?

A folytatás elvileg jövőre elkészül. Annyit elárulhatok, hogy az olvasók jobban megismerhetik a Sae birodalmat és a sárkányok világát. Hiro is megkapja a várva várt lehetőségét, hogy Japánban fejezze be tanulmányait. Valamint az új generáció is nagyobb figyelmet kap.