„Amikor írok, akkor érzem igazán, hogy élek”

„Egy író a regényein keresztül kapcsolódik igazán az olvasóihoz, azon keresztül ismerik meg igazán” – vallja Susanna Park, aki álnéven ír ugyan, de igazi rajongóival már a saját nevén kommunikál. A Tüskehegy trilógia második kötetét (Tüskehegy. Táltos) nemrég a Könyv Guru Kiadónál megjelentető írónővel arról is beszélgettünk, hogy miben változtatott az első részhez képest, mennyiben változott a munkastílusa, hogy immár „főállásban” ír, miért jutott eszébe, hogy angolul is publikálja a regényeit, és mennyire szabadon használj a magyar népmesei hagyományokat a történetei cselekményében.

Visszatért Amyta, és a társaival együtt újabb kalandokat él át. Hogyan fejlődik a főhősnő a második történetben? Mi az, amit a legizgalmasabbnak tart Amyta karakterének alakulásában?

Amyta a második részben tulajdonképpen tinédzserből felnőtté válik. Habár éppen csak betölti a tizennyolcadik életévét, mégis megérti tanulmányi során, hogy nem a kor számít, hanem az, hogy felelősségteljesen álljunk hozzá a feladatainkhoz.

Bő két éve beszélgettünk az első regénye, pontosabban a trilógia első részének megjelenése alkalmából. Milyen visszajelzések jöttek az első kötetről az eltelt időben? És volt esetleg valami, amit az olvasók véleménye nyomán változtatott a második részben?

A visszajelzések alapján az első részt nagyon szerették, és pár hónappal a megjelenés után már kaptam a kérdést: Mikor jön a következő rész? Az egyetlen, amit hiányoltak az olvasók, az a szereplők háttértörténete volt, de azt eredetileg is a második kötetbe szántam, így meg tudtam nyugtatni őket, hogy ez sem marad el.

Viszonylag hosszú, közel 500 oldalas regény lett a trilógia 2. kötetéből. Hogyan készült rá? Írt vázlatot? Hogyan tartotta fejben az egyes történetszálakat, a szereplők fejlődését?

Őszintén szólva nem készítettem vázlatot, írni az első sor óta ugyanúgy írok. Egyszerűen jön a történet, ahogy leülök a gép elé. Minden egyes fejezet előtt végiggondolom, hol is tart az adott karakter, akinek a történetét folytatom, utána pedig az ihlet vezetésére bízom magam.

Mi az, amit másképp csinált most, mint az első kötetnél? Miben érzi úgy, hogy fejlődött?

Sokkal magabiztosabb vagyok abban, hogy az írás az én utam. Most már minden nap írok, tulajdonképpen ezzel foglalkozom „főállásban”.

Mit jelent ez, valóban csak az írással foglalkozik? És ez egy lehetőségként adódott az életében, vagy pénzkereső foglalkozássá vált az írás?

Jelenleg egy lehetőség a családom támogatásával, de a tervek szerint hosszú távon ebből kívánok anyagi jólétet teremteni.

Mennyi időt vett igénybe ennek a közel 500 oldalas regénynek a megírása. És mit tanácsolna azoknak a szerzőtársainak, akik ilyen vagy még hosszabb regényt írnak? Mire ügyeljenek a legjobban?

Az, hogy már nemcsak hétvégente írok, sokat segített abban, hogy a könyv hosszabb legyen. De a hosszúságot nem direkt alakítottam, hagytam, hogy a történet kibontakoztassa önmagát. A második részt körülbelül egy év alatt írtam meg, mert közben az első rész angol kiadása sok időt vett el.

Hogyan jött az ötlet és a lehetőség, hogy kiadja a könyvét angolul is? Mennyiben más ez, mint a magyar kiadás (költségek, feladatok, olvasói kör szempontjából)? Elérhető ez más magyar szerzőknek is, ha akarják?

Az ötlet ugyanonnan jött, ahonnan az írás: inspirációból. Lefordíttattam a könyvet angolra, és a Europe Books oldalán van lehetőség pályázni a kiadásra. A kiadó elég jónak találta ahhoz, hogy foglalkozzon vele. A kiadás költségei ugyanúgy, mint a magyar kiadásnál, részben a szerzőt terhelik, a feladat mennyiségre pedig szintén nagyjából ugyanannyi. Olvasói kör szempontjából nem tudok nyilatkozni, mivel ez világszintű megjelenés, a visszajelzések jóval lassabbak. Természetesen a lehetőség bárki számára elérhető a kiadó honlapján, de érdemes már idegen nyelvre lefordított művel pályázni.

Továbbra is magyar népmesei hagyományokból táplálkozik a Tüskehegy története. Mennyire nyúl bátran a hagyományos motívumokhoz? Mit változtat, és mit őriz meg ezeken?

Azt gondolom, hogy a hagyományok és a történelem is egyfajta mese, hiszen az idők során mindenki a maga szája íze szerint alakította. Hol hozzátett, hol elvett belőle. Az alapfigurákat megtartottam, de a saját fantáziám szerinti tulajdonságokkal vértezem fel őket, mint például a sárkányokat. Szerintem a sárkányok nem gonoszak, sosem voltak azok. Sokkal inkább segítették az embereket, maximum nem értették meg őket.

Táltos, boszorkány, sárkány, tündér, megannyi mesebeli lény jelenik meg a regény lapjain. Mi táplálja az írói fantáziáját? Honnan merít ihletet és új ötleteket, hogy ilyen sokrétűen tudja bonyolítani fantasy regénye cselekményét?

Az ihlet leginkább abból jön, hogy imádok írni. Kikapcsol, felemel, boldoggá és örömtelivé tesz. Amikor írok, akkor érzem igazán, hogy élek. Amikor benne vagyok a történetben, akkor olyan, mintha egy filmet látnék magam előtt megelevenedni, egyszerűen belekerülök a cselekménybe, és csak figyelem, ahogy történnek egymás után az események.

„Célom, hogy Amyta történetén keresztül akár az egész világ egy eddig talán teljesen ismeretlen oldalról ismerje meg a magyarságot” – fogalmazott 2 éve, amikor az álnevéről kérdeztem. Bejött a számítása? Nagyobb kört sikerült elérnie, mint ha valódi nevén jelentette volna meg a Tüskehegyet?

Mindenképpen, hiszen a Europe Books tavaly megjelentette angol nyelven is a regényt, és az egész világon kapható, így reményeim szerint többen ismerhetik meg majd a magyarságot egy teljesen más oldalról.

És álnéven hogyan kapcsolódik az olvasókhoz? Tud így is párbeszédet folytatni velük, vagy nem érzi ennek szükségét? Nem nehezebb így olvasótábort építeni?

A könyv belső borítóján és a regény Facebook-oldalán is fent van az eredeti nevem, így nem okoz gondot kommunikálni az olvasókkal. Szerintem egy író a regényein keresztül kapcsolódik igazán az olvasóihoz, azon keresztül ismerik meg igazán, de természetesen a rajongókkal eredeti nevemen kommunikálok.

Feltűnt, hogy a fejezeteket csak számokkal jelölte és nem készített tartalomjegyzéket sem a könyvhöz. Miért döntött így? Nem segíti az olvasókat, ha valamit vissza tudnak keresni a fejezetek alapján, esetleg a fejezetcímekkel orientálja őket a szerző?

A történet fejezetről fejezetre más és más karakter kalandját meséli el, de mivel tulajdonképpen egy időben történnek az események, nem láttam értelmét a tartalomjegyzék készítésének. Az események az én meglátásom szerint gördülékenyen folynak egymás után, ezzel is egyfajta lendületet adva a történetnek.

Hogy áll a folytatással, pontosabban a befejező résszel? Mikorra várható, és van-e valami, amit elárulhat a cselekményéből, esetleg a készítése körüli kulisszatitkokból?

A befejező részt írom folyamatosan, megérzésem szerint nagyjából a felénél járok. Reményeim szerint jövő év elejére elkészülök vele, viszont időközben a második rész angol fordításának előkészületei is elkezdődtek, így a pontosabb dátumot nem tudok mondani. A cselekményről annyit elárulhatok, hogy természetesen semmi sem úgy történik majd, ahogy azt a kedves olvasó várná.