„Az az egy volt biztos, hogy szeretném belevinni a betegséggel kapcsolatos érzéseimet”

„Mi tudunk leginkább segíteni magunkon, nem szabad arra várni, hogy majd valaki jön és megment minket” – vallja Gál B. Betti, aki sokszor kezdett már regényt írni, de most megjelent, A felhők felett mindig süt a nap című kötete lett az első befejezett műve. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent romantikus regény szerzőjével beszélgettünk arról, milyen megrendítő párhuzam fedezhető fel a történet és a saját élete között, mi volt az, ami megadta a végső lökést, hogy kitartson az írás mellett, mi ment könnyen a könyvalkotás folyamatában és mitől tart leginkább.

Boldog házasságban élő anyukaként tudott azonosulni a regénye szereplőivel? Hiszen a történet szerint egy fiatal nő próbál menekülni egy mérgező kapcsolatból, megküzdeni súlyos betegségével és új szerelmet találni. Honnan és mikor jött a regény ötlete?

Szerencsésnek érzem magam, mert soha nem éltem bántalmazó kapcsolatban, a férjemmel szeretetben neveljük a kislányunkat. A baráti körömben viszont sajnos volt már példa erre. Mindig is érdekeltek a pszichológiai témájú könyvek, filmek, így a történetnek ezen része nem saját tapasztalat, túl mélyen nem is mentem bele, mert nem szerettem volna téves képet festeni. Három évvel ezelőtt viszont diagnosztizálták nálam a sclerosis multiplex betegséget, és elég nehezen sikerült megbirkóznom az elfogadásával, így számomra ez egyfajta terápia is volt. Jól esett egy kicsit kiírni magamból az ezzel kapcsolatos érzéseimet. Nehezen tudtam az elfogadás útjára lépni, korábban hivatásos kézilabdázó voltam, a betegség viszont teljesen felborította az életemet, anno napi két edzésem volt, most pedig néhány méter megtétele is kihívás.

Szintén a kötet ajánlásából derül ki, hogy édesanyja és kislánya közösen írt mesekönyve után jutott arra a döntésre, hogy „én is belevágok, és ezúttal nemcsak elkezdem, hanem be is fogom fejezni”. Ezek szerint korábban is próbálkozott már az írással? Ez a regény egy korábbi tervének megvalósítása, vagy valami egészen új?

Édesanyámnak is jelentek meg korábban könyvei, így az ő példáját követve én is sokszor nekiálltam az írásnak, de valahogy sosem éreztem egyiket sem magaménak, így a legtöbbet nem fejeztem be. Amikor ők megmutatták az első könyvüket, akkor újra lendületet kaptam, és éreztem az első perctől fogva, hogy ez lesz az a kézirat, amire a végén büszke leszek. A romantikus könyvek állnak hozzám a legközelebb, amikor eldöntöttem, hogy megírom, az az egy volt biztos, hogy szeretném belevinni a betegséggel kapcsolatos érzéseimet is valamilyen szinten.

Végig lelkesen tudott dolgozni, vagy voltak mélypontok? Ha igen, miből merített új lendületet?

Szeptemberben kezdtem el írni, de a betegségem közbeszólt. Így nem volt energiám ezzel foglalkozni. Majd édesanyám elvesztése is nagyon megviselt, de érdekes módon, mikor januárban újra a gép elé ültem, valahogy pont ő volt, aki segített átlendülni a mélyponton. Úgy szerettem volna, ha ő az első olvasóm, sajnos ez nem így lett, de remélem látja, hogy sikerült, és büszke rám.

Hogyan alakult ki a cselekmény váza és a szereplők karaktere? Készített vázlatot vagy menet közben hozott döntéseket? Ha volt vázlata, milyen részletességgel készítette el?

Igen, volt vázlatom, de ezt írás közben mindig alakítottam. A fő irány nem változott, de a cselekmények sokat alakítottak rajta. A karakterek jellemvonásain viszont nem változtattam, mivel túl sok tapasztalatom az írásban még nincsen, így attól tartottam, hogy ha eltérek az eredeti tervemtől, akkor egy összevisszaság lenne, és egyik szereplőmmel se lehetne azonosulni. A sclerosis egy biztos pont volt. Nem szerettem volna, ha csak erről szól a történet, azt viszont igen, hogy egy kicsit megmutassam ennek az érzelmi oldalát.

Mi az a tanulság, amit a történet segítségével mindenképpen az olvasói lelkére szeretetett volna kötni?

Sosincs késő változtatni. Amikor úgy érezzük, hogy valami nem jó nekünk, merjünk lépni. Persze ez nem annyira egyszerű, mint ahogyan hangzik, de mi tudunk leginkább segíteni magunkon, nem szabad arra várni, hogy majd valaki jön és megment minket. A másik pedig, amit a saját példámon keresztül szeretnék minél több emberhez eljuttatni, hogy mi, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk is merhetünk álmodni. Nekem az egyik álmom az volt, hogy a boltokban lássam viszont a könyvemet. Kell mindig, hogy legyen célunk, nem szabad lemondanunk saját magunkról.

Nem tart attól, hogy lesznek, akik kissé „elhasználtnak”, közhelyesnek tartják majd a regény címét? Miért ennyire fontos az ön számára ez a mondat (az ajánlásban is utalt rá), és milyen jelentősége van a regényben?

Lehet, hogy lesznek majd, akik ezt közhelyesnek tartják, de nem lehet mindig mindenkinek megfelelni és mindenki tetszését elnyerni. Nekem ez egy nagyon fontos mondat. A férjem mondta ezt mindig, amikor a betegség lelkileg nagyon megviselt, és ez erőt adott nekem. Ezért is ez lett a regény címe.

Mennyi ideig tartott a kézirat elkészítése, és hogyan talált időt az írásra hétköznapi munkái és a család mellett? Mik voltak az ideális körülmények az alkotásra?

Összességében néhány hét alatt készen lettem vele, de nem egyszerre. Az első pár tíz oldalt még szeptemberben írtam, majd jött egy hosszabb szünet, ami után januárban ültem újra a gép elé.
Néhány hónapja rosszabbodott az állapotom, kezelésekre kellett járnom, ezért dolgozni most még egy darabig nem tudok. A legtöbb időt otthon töltöm, ezért is sikerült ilyen gyorsan befejeznem.

Mi volt a legnagyobb nehézség, amivel szembesült munka közben, és hogyan oldotta meg?

Az írás részével szerencsém volt, mert úgy éreztem, hogy a szavak és az ötletek csak úgy jönnek belőlem. Számomra ez kikapcsolódás, kicsit a saját világomból való kiszakadás. Az igazi nehézség a marketing és a reklám. Nem szeretek a középpontban lenni, vagy dicsekedni azzal, amit csinálok, ezért nem is tudom annyira saját magamat promotálni.

A befejezésben benne rejlik a folytatás lehetősége. Tervezi folytatni Kimi és Greg történetét? Ha igen, milyen fázisban tart a folytatás előkészületeivel? Vagy valamilyen más terve van?

Már el is kezdtem. Itt is van egy vázlatom, ami mentén szeretném felépíteni az egész könyvet. Ez talán egy kicsit vidámabb is lesz, mint az első rész, és több karakter is bemutatásra kerül. Menet közben elkészültem egy nem szokványos karácsonyi történettel is, amiben a gyászfeldolgozás is szerepet kap. Ez egy teljesen más hangvételű kézirat, mint A felhők felett mindig süt a nap és annak folytatása, de remélem, hogy év végén sok embernek tudok azzal a történettel is majd segíteni.