„Az olvasóimat külön kérem, bátran írják meg, ha valami nem tetszett”

Egy véletlen találkozás a repülőgépen, majd egy hóvihar hozza össze Mary G. Grant új regényében a szerelmeseket. A Könyv Guru kiadónál megjelent Szerelem első járatra szerzője (valódi nevén: Zachárné Králik Petra) azt is elárulja, miért mondják, hogy a regényeinek lassan védjegyévé válik az esküvő motívuma, hogyan segítették a fejlődését az első kötete után vele kapcsolatba került olvasók, bevált-e, hogy álnéven publikál, és miért fejeződnek be a romantikus regények ott, ahol a „valódi élet” kezdődne.

Év elején beszélgettünk legutóbb, amikor megjelent az első regénye, az Esküvői kalamajka. Milyen tapasztalatai voltak azóta elsőkönyves íróként? Hogyan élte meg a megjelenést és az azt követő hónapokat? Kapott-e, és ha igen, milyen visszajelzéseket?

Fantasztikus érzés volt, amikor megjelent az első könyvem, és nagy örömömre már az elején volt is rá érdeklődés. Az első hónapban egészen szép ívet futott be, amihez az is hozzájárult, hogy pont a karácsonyi időszakra esett. A következő hónapokban elkezdtem könyves bloggereket keresni, akiknek recenziós példányt küldtem, de szerencsére többen maguktól is megkerestek ugyanezért. A visszajelzések többsége nagyon pozitív volt, ami hatalmas motivációt adott, de kaptam mellé építő kritikákat is, amik segítettek abban, hogy lássam, min lehet a jövőben még javítani, vagy mit lehetne kicsit másképp csinálni.

Van-e (rendszeres) kapcsolata az olvasókkal? Ha igen, milyen platformo(ko)n kommunikál velük? És van-e bármilyen befolyással a munkájára az, hogy milyen véleményt fogalmaznak meg az írásairól?

Igen, több olvasómmal is tartom a kapcsolatot, főként Facebookon és Instagramon, de van néhány, akivel személyesen is beszélgetünk. Mindig külön megkérem őket, hogy bátran írják meg azt is, ha valami nem tetszett nekik. Az ilyen építő kritikákat szívesen fogadom, mert nagyon sokat tanulok belőlük. Az Esküvői kalamajka visszajelzései például rengeteget segítettek abban, hogy az új könyvemet már tudatosabban, a korábbi tapasztalatokat beépítve írjam meg.

Mint mondta, esküvőszervező szeretett volna eredetileg lenni, és az előző regénye főszereplője egy esküvőszervező, sőt a mostani történetben is esküvő(k) körül forog a történet. Ezek szerint ez a tematika ennyire fontos Önnek, vagy egyszerűen csak ezen keresztül könnyebb romantikus történeteket elmesélni?

Az első könyvemnél tudatos döntés volt, hogy esküvőszervezős témában írok, a mostani történetnél viszont ez nem volt teljesen szándékos. Inkább azon gondolkodtam, mi lehetne egy olyan esemény, ami miatt a szereplőim egyszerre utaznak Skóciába, ugyanarra a helyre, és az esküvő tűnt a leglogikusabb választásnak. Végül ez csak a kiindulópont lett, ami összehozza a családot és a barátokat, de maga a történet onnantól már teljesen más irányba halad. Az egyik bétaolvasóm megjegyezte, hogy az esküvő lassan a „védjegyemmé” válik, mert valamilyen formában mindig megjelenik a történeteimben, és talán igaza van. Az esküvő számomra egyébként is nagyon romantikus szimbólum, mert a remény, az összetartozás és egy új kezdet jelképe, talán ezért is jelenik meg újra és újra a regényeimben.

A mostani kötetben, a Szerelem első járatra történetében nagy szerepe van a két egymásra talált főszereplő (Sophie és Jack) múltjának: mindketten sebeket hordoznak, amelyekkel nehéz megküzdeniük. Mennyire gyakori Ön szerint, hogy egy kapcsolatban ennyit kell küzdeni a múlttal?

Ez nagyon változó, hiszen nincs két egyforma ember, ahogy nincs két egyforma történet sem. Sophie esetében megjelenik az árnyoldal, hogy nem minden esküvő végződik jól, Jack pedig egy rendkívül összetett karakter, mert három fontos embert is elveszített az életében. A való életben is gyakori, hogy veszteségek érnek bennünket, és sokan hajlamosak vagyunk magunkat hibáztatni, még akkor is, ha valójában nem tehetünk semmiről. Ezek a múltbeli élmények nagy hatással vannak a viselkedésünkre, és ezen keresztül a kapcsolatainkra is. Szerintem nem is feltétlenül a múlttal való küzdés a leggyakoribb, hanem azok a viselkedésminták okoznak nehézséget, amiket a múlt alakított ki bennünk, például az önbizalomhiány, vagy az az érzés, hogy nem érdemeljük meg a boldogságot.

A regényben egy hóvihar segít abban, hogy egy helyen tartsa a szerelmeseket, és ezáltal felgyorsítsa a kapcsolatuk fejlődését. Írói szempontból jó döntésnek bizonyult, hogy egy ilyen „katalizátort” tett a történetbe? Milyen kényszerekkel és milyen előnyökkel járt?

Jó döntés volt, mert természetes módon lassította le a cselekményt, ugyanakkor megteremtette azt a helyzetet, amelyben Sophie és Jack kénytelenek voltak több időt együtt tölteni és jobban megismerni egymást, illetve tisztázni a közben felmerült félreértéseket. Mondhatjuk, hogy így nem menekülhettek egymás elől örökké. Azonban nem volt teljes kényszerhelyzet, mert a vihar hol tombolt, hol elcsendesedett, így a szereplőknek megmaradt a mozgástere a skót felföldön belül, hiszen gyárat látogattak, kirándultak. Ez hitelesebbé tette a helyzetet, mert nem voltak teljesen bezárva, mégis elég elszigeteltek voltak ahhoz, hogy a külvilág – különösen New York – távolinak tűnjön. A vihar tehát egyfelől lelassította az eseményeket, ugyanakkor érzelmileg fel is erősítette őket.

Legutóbb részletesen elmesélte, milyen módszerrel dolgozik, hogyan építi fel a karaktereket és a cselekményt a füzetébe, és aztán ül a laptopja elé stb. Változott valamennyit a módszere, hogy már a többedik könyvét írja? Mi az, amiben úgy érzi, hogy fejlődött, illetve mi az, amiben szeretne továbblépni az írás terén?

A módszerem nem változott, de abban mindenképpen fejlődtem, hogy most már tudatosabban építem fel a karakterek fejlődését. Amiben még szeretnék továbblépni, az a párbeszédek kezelése, mert néha hajlamos vagyok túlrészletezni őket, így igyekszem visszafogottabban, természetesebben írni. Ebben a bétaolvasóim is sokat segítettek, és már a kiadás előtt sikerült finomítani ezeken, de a jövőben még tudatosabban szeretnék figyelni erre.

Hogy érzi: bejött, hogy álnéven publikál? Azt nyilván nem tudja megmondani, hogyan fogadták volna a könyvét, ha a saját nevén jelenteti meg, de például az olvasókkal való kapcsolattartásban nem okoz problémát az angolszász név?

Igen, úgy érzem, bejött. A „Mary G. Grant” név kicsit nemzetközibb hangzású, ami szerintem jól illik ahhoz a stílushoz, amit képviselek. Az olvasókkal való kapcsolattartásban szerencsére ez eddig semmilyen problémát nem okozott. Akik közvetlenül megkeresnek, ők általában nagyon kedvesen írónőnek szólítanak. Ha viszont én keresek meg valakit, akkor a valódi keresztnevemet használom az aláírásban. Ez a kettősség jól működik, mert az írói név mögött ott vagyok én, de közben megőrizhetem a magánéletem egy részét is.

A romantikus történetek általában akkor fejeződnek be, amikor a két főszereplő egymásra talál, „révbe ér”, pedig az „élet” sokszor csak ezután kezdődik. Nem lenne érdekes az ezt követő hétköznapokat is egyszer bemutatni? Vagy az már nem fér bele a műfaj kereteibe?

A legtöbb történet – legyen az könyv vagy film – valóban akkor ér véget, amikor a két főszereplő egymásra talál és „révbe ér”. Az epilógus éppen arra szolgál, hogy egy rövid időugrással megmutassa, mi történt velük később. Ez általában elegendő ahhoz, hogy az olvasó kielégítő lezárást kapjon, vagy éppen egy új történet lehetőségét lássa benne. A műfaj keretei közé elvileg beleférne a hétköznapok bemutatása is, de írói szempontból nem mindig szerencsés döntés. A legtöbb romantikus történet íve a katarzisig tart, és ha a befejezés az, hogy a páros végre egymásra talál, akkor az ezt követő hétköznapok már kevésbé tartanák fenn az olvasó érdeklődését, hacsak nem rejtenek új konfliktust, vagy érzelmi fordulatot. Ebben az esetben viszont még nincs vége a könyvnek.

Sophie és Jack története egyébként fog folytatódni, vagy az övék is itt ér véget? Ha így van, akkor milyen következő regényre készül?

A következő regényem kapcsolódni fog ehhez a történethez, ugyanis szeretnék a két mellékszereplőről, Chloe-ról és Loganről írni. Ebben a könyvben már elindult közöttük valami, de Chloe végül hazautazik a kontrollmániás barátjához, Henryhez. A Szerelem első járatra befejezése szerintem remek alapot ad az ő történetüknek, így a következő részben már ők kerülnek a középpontba. Sophie és Jack is fel fognak tűnni benne, de inkább mellékszereplőként, hogy az olvasók egy kicsit tovább láthassák, mi történt velük.