Decens Recenzens / „Dehogy cukkollak, csak viccelek”

 Susan Forward: Mérgező szülők

Nuridsány Eszter*

„Egy szülő sem lehet tökéletes. Jómagam is elkövettem néhány szörnyű hibát gyerekeimmel szemben, amivel komoly fájdalmat okoztam nekik (és magamnak is). Egyetlen szülő sem képes minden percben érzelmileg rendelkezésre állni. Teljesen normális dolog, hogy a szülő olykor rákiabál a gyerekeire. Időnként minden szülő túlzottan korlátozóvá válik. A legtöbb pedig elfenekeli a gyerekét, még ha ritkán is. Ezektől a botlásoktól válnak ügyetlen vagy alkalmatlan szülőkké? Természetesen nem.”

A magyarul immár a 4. kiadásban megjelent kötet szerzője állítja, hogy vannak mégis olyan szülői nevelési hibák, melynek következményei hosszan elkísérik az embert. Egy gyermek teljesen kiszolgáltatott a szüleinek, míg ők minden bánatukat, frusztráltságukat, fájdalmukat kiélhetik azon a személyen, aki védtelen. A lelki és fizikai bántalmazásnak, megalázásnak, állandó elégedetlenségnek és az elhanyagolásnak súlyos, egész életre kiható következményei vannak. Befolyásolják, hogy az illető milyen felnőtté válik, hogyan tud kapcsolatokat kialakítani, mennyire lesz sikeres a munkájában. Csökkent önértékeléssel ugyanis eleve hátrányos pozícióból indulnak.

Kik a mérgező szülők?

A gyermekbántalmazás szó a legtöbb ember számára verést vagy szexuális abúzust jelent. De nemcsak ezek okozhatnak károkat egy gyermek személyiségfejlődésében, hanem az is, ha a szülei elhanyagolják: nem figyelnek rá, sőt semmibe veszik, cinikusan állnak hozzá, lekicsinylik nehézségeit, megalázó szavakkal reagálnak problémáira. Forward úgy fogalmaz: a mérgező szülők

„ahelyett, hogy segítenék az egészséges fejlődést, tudattalanul aláássák azt, gyakran abban a hitben, hogy gyermekeik érdekében cselekednek.”

„A bántalmazás könnyen felismerhető, ha a szülő veri vagy állandóan szapulja a gyerekét, az elégtelen vagy inkompetens szülők mérgező hatását azonban már nehezebb tetten érni.”

Ez a könyv, azon túl, hogy nagyon jó a felépítése, kifejezetten olvasmányos írás. Az első felében jól követhető gondolatmenettel segít megérteni a rossz szülői magatartás hátterében húzódó kialakító mechanizmusokat. Pontonként végigveszi, hogy kik a mérgező szülők, milyen típusokba sorolhatók (az alkoholista, a szavakkal, a fizikailag vagy szexuálisan bántalmazó típus), és mik a viselkedésük következményei: hogyan alakul ki gyermekeiknél a torzult világ- és önkép.  Igaz, hogy Forward hosszan fejti ki ezeket a gondolatokat, de azt gondolom, erre szükség is van ahhoz, hogy az olvasó igazán mélyen megértse a fenti mechanizmusokat.  A szerző egy-egy, a saját praxisából vett példával teszi még érthetőbbé és érzékletesebbé a leírtakat, így át tudjuk élni, milyen is lehet egy ilyen családban felnőni.

Már az is épp elég rossz volt – meséli például az egyik páciense az édesapjáról -, hogy állandóan húzott, de néha komolyan megsértett, amikor olyanokat mondott, mint például: „Ez nem lehet a mi gyerekünk. Most nézd meg ezt a pofát! Vigyük vissza, és cseréljük ki egy rendesre!” Még csak hatéves voltam, és tényleg azt hittem, hogy otthagynak a kórházban. Aztán egyszer megkérdeztem: „Miért cukkolsz mindig, apu?” Mire azt mondta: „Dehogy cukkollak, csak viccelek, nem veszed észre?”

A könyv második felében a bántalmazott emberek viselkedésének, motivációinak megértéséhez kapunk gyakorlati segítséget, valamint Forward megoldási lehetőségeket mutat, hogy segíthetünk nekik feldolgozni mindazt, ami velük történt. Konkrét, kézzelfogható gyakorlatokat ad, akár azzal, hogy egy teszt segítségével felismerheti magában ki-ki a bántalmazott gyereket vagy formaleveleket is találunk a könyvben, amelyeket a szülőnek küldhet. Ezek segítségével akár egyedül is megkezdhetik a gyógyulást azok, akik fizikai bántalmazásban nem részesültek (az utóbbiaknak ugyanis Forward szerint feltétlenül szakember segítségére van szükségük), és elkezdhetik „megtörni a ciklust”, azaz tudatosan figyelni arra, hogy a szüleiktől örökölt mintákat ne adják tovább a saját gyerekeiknek.

Közben nem téveszti szem elől azt sem, hogy ez egy igen mély és megrázó érzelmi munka, épp ezért sok időt kell adni ennek a folyamatnak. A szerző rávezeti az olvasót arra is, hogy ha agresszióval felelünk az agresszióra, az nem vezet eredményhez. Külön értékelendő, hogy nem bűnösöket keres, hanem tényeket állít. A könyv nem kiált bosszúért, a megoldás kulcsa Forward szerint elsősorban a múlt megértése (megértetése). A szerző tapasztalatai szerint ezt a tudást kell a gyógyulás szolgálatába állítani, majd ennek megfelelően haladni előre az életben.

Összegezve

Hatalmas és egyben megrázó élmény volt ezt a könyvet olvasni. Jó gyakorlati kézikönyvnek tartom a mérgező szülői hátterű, gyötrődő, a szüleiktől elszakadni, nekik ellentmondani nem tudó, kényszeresen gondoskodó, megfelelni vágyó, félelemmel, haraggal vagy szégyennel teli, gyermekkoruk hiányát gyászoló felnőttek részére. Arra azonban fel kell készülni, hogy ennek a könyvnek az olvasása nem könnyű, sőt inkább nehéz és fájdalmas élmény. Bár felkavaró lehet a szembesülés, de végeredményként a tisztán látás és megértés lelki tehermentesítőként működik.

„A megértés az első lépés a változáshoz. A megértés révén új választási lehetőségek tárulnak fel. Ám nem elegendő pusztán másképp látni a dolgokat. Az igazi szabadság csak akkor érkezhet el, ha Ön másképp is csinálja őket.”

Nagyon súlyos témába fogott a könyv megírásakor az író. Igen bátor lépés volt ez tőle, mert ezzel szembehelyezkedett több általánosan elfogadott eszmével. Soraival hiedelmeket rombol le, tabukat feszeget. Ilyen egyebek mellett a szüleink szavainak megkérdőjelezhetetlensége, „a szülők mindenekfeletti, kritikátlan tisztelete és elfogadása” vagy az, hogy úgy illik, az a szép, ha megbocsátunk, de

„ahhoz, hogy Ön jobban érezze magát, és megváltoztassa életét, igazából nincs szükség arra, hogy megbocsásson szüleinek!”

A hosszú és kitartó gyógyulási folyamat végén (akárcsak egy gyászfolyamat végén) aztán jöhet a lezárás. Mint Forward fogalmaz:

„Ezennel eltemetem a jó családról hordozott ábrándjaimat. Eltemetem a szüleimmel kapcsolatos reményeimet és várakozásaimat. Eltemetem a fantáziaképet, hogy gyerekként tehettem volna valamit, hogy megváltozzanak. Tudom, hogy soha nem lesznek olyan szüleim, akiket szerettem volna magamnak, és gyászolom ezt a veszteséget. De elfogadom. Nyugodjanak békében ezek az ábrándok.”

Azokon túl, akik magukra ismernek a fentiekben, ez a könyv nem hiányozhat egyetlen pszichológus/pszichiáter polcáról sem, akár gyerekekkel, akár felnőttekkel dolgozik. Gyakorlatiasságával és alaposságával nagy segítségére lehet minden szakembernek.

Háttér Kiadó

* A szerző gyermek- és ifjúságpszichiáter, pszichoterápiás szaktanácsadó