Decens Recenzens / Légy, ami lennél…
Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról
Ferenczi Borbála*
Harmincas éveim elején szembesültem azzal, hogy a felnőtté válás számos életpróbáját nem álltam ki. Felnőttnek gondolt életem építménye belülről repedésekkel és résekkel volt teli, roskadozott és hamarosan rám is dőlt. Kis híján maga alá temetett. Újra útnak kellett indulnom és kiállnom minden próbát, hogy megtalálhassam saját céljaim és értékeim, felelősséget vállalhassak önmagamért.
Milyen életpróbákról van szó? Boldizsár Ildikó mesekutató szerint a világ bármely táján szülessünk is, ugyanazokról: útnak indulás, szülőkről való leválás, barátok és közösségek megtalálása, külső és belső segítőkkel és ellenfelekkel való találkozás, a saját egyéni mintázatok megalkotása, az intimitás megtapasztalása, valamint az elköteleződés. „A mesék akkor tekintenek egy ifjút felnőttnek, ha sikeresen átment ezeken a próbákon, és a végén kézben tartja saját életét” – írja a mesekutató Mesék a felnőtté válásról című kötetének bevezetőjében.
Akkor válik valaki felnőtté, ha elköteleződik önmaga mellett. Ha az lesz, akivé saját mintázatainak megalkotása után lennie kell.
Az egyes életpróbák megküzdésének elmulasztása elakadásokat, rendetlenséget szül az egyén életében. Nemcsak a felnőtté válásra, hanem életünk minden szakaszára igaz a fenti megállapítás. A mesék többek közt azért is maradtak ránk „hogy megőrizzék az emberi lét viselkedésének alapmodelljeit és mintáit” . Megmutatják, hogy az archaikus ember miként próbálta rendezetté és a lehető legjobban kiaknázottá tenni saját életének minden egyes szakaszát, s miként élte meg az életfordulókat. A mesék legfontosabb szervezőelve ugyanis a rend, s a meseterápia célja nem más, mint ezekben az egyetemes tanításokban megtalálni „azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az egyént saját mintázatai alapján vezetik a rendezettség állapotához.”
Felnőtté válni nem könnyű, ahogy korábban sem volt az. Régebben ezt a folyamatot segítették a közösségi mesemondások és beavatási szertartások. A közösség tagjai nem hagyták egyedül, követendő, érvényes minták nélkül a fiatalokat. „Az emberiség mára sok mindent elfelejtett vagy elutasított az elődök és ősök tudásából. Az egyik legfájóbb veszteség épp azoknak a rítusoknak az eltűnése, amelyek a fiatalokat segítették a legnehezebb határ átlépésében: a felnőtté válásban. Minden kultúra elismerte ennek szükségességét, és a lehető legteljesebb módon próbálta megkönnyíteni az átmenetet” – mondja a szerző a válogatás bevezetőjében.
Hogy ezt a veszteséget azóta sem sikerült pótolni, mi sem mutatja jobban, mint – kultúrától és nemtől függetlenül – az önálló életvitel megteremtésének, családalapítás korhatárának kitolódása, az elköteleződésre egyre képtelenebb, csak saját személyes jóllétét szem előtt tartó generációk kétségbeesett kiútkeresése.
Kapunyitási pánikról, mama hotel-lakókról, bumeráng gyerekekről beszélünk, s társadalmi szinten egyelőre nem sikerült megoldást kínálnunk, érvényes mintákat, kapaszkodókat mutatni a felnőtté válás nehézségeivel küzdő ifjaknak.
A feladat nem könnyű, hiszen az „anyátlan”, „apátlan” nemzedékek maguk is sérültek, vagy elakadtak ebben a folyamatban, így nem csoda, ha nem tudják mintaadó, támogató szerepüket jól betölteni.
Boldizsár Ildikó már korábbi könyvében felhívta a figyelmet arra, hogy az emberiségnek szüksége van „genetikailag programozott viselkedésmintákra”, még akkor is, ha ezek nem illenek a modern világba. Hiszen éppen ezeknek a viselkedésmintáknak az „életben és tiszteletben tartása, működtetése az egyik lehetséges módja, hogy az emberségünk ne sorvadjon tovább.” S ennek egyik eszköze a mesélés és mesehallgatást.
Boldizsár Ildikó meseválogatásai és kalauzai abban segítenek, hogy visszataláljunk a mesék megfejtéséhez szükséges képi gondolkodáshoz és szimbolikus nyelvhez. Mert a mesék önmagukban nem gyógyítanak, de ha értőn használjuk őket, elindíthatnak egy olyan létezési és gondolkodási módot, ami aktivizálja a cselekvésre és változtatásra való hajlandóságunkat.
Cselekvésre való hajlandóság nélkül nem történik csoda. Nem születik fiúból férfi, lányból nő, pusztán az évek múlásával. A saját útját mindenkinek magának kell megtalálni. A Mesék a felnőtté válásról gyűjtemény jól tükrözi ezt az aktív, kereső magatartást.
A szerző arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy megcáfolja a népszerű vélekedést, miszerint a mesék tele vannak passzív, megmentésre és irányításra váró nőkkel.
Boldizsár Ildikó népmeséinek hősnői aktív, boldogságukért megküzdeni kész nők, akik „nem elszenvedői, hanem alakítói életüknek”.
Legalább ilyen fontos üzenetként értékelhetjük azt is, hogy Boldizsár Ildikó nem mosta össze az eltérő nemi szerepekkel járó eltérő életfeladatokat! Külön válogatott meséket fiúknak és lányoknak, hogy megérthessék mitől lesz valakiből férfi vagy nő. A kötet egyik gyöngyszeme a lányoknak szóló fejezetet bevezető – tartalomjegyzékben nem jelölt – magyar népmese, melynél igazabban és szebben szólni a nőiségről, aligha lehet. „ Bízzál női természetedben! Légy büszke, viselj hét szépséget, s legyen hétféle tudományod!” Hogy mi a hét szépség és a hét tudomány? A mese útbaigazít minket. Ajánlom minden olvasó, lány és fiú, férfi és nő figyelmébe!
Miben tér el Boldizsár Ildikó mostani kötete a korábbiaktól? A mesék végéről hiányoznak a tőle megszokott kalauzok. Helyette piktogramok segítik a tájékozódást – Mit tud? Ki a hős? Mit tanul meg?- a kötet végén pedig egy Állapotfelmérés és felnőttségmutató áll rendelkezésünkre, hogy könnyebben magunkra ismerhessünk a történetekben és eligazodhassunk a mesék között. A szerző a Margó Irodalmi Fesztiválon tartott kötetbemutatóján elmondta, hogy már a nyomdából hívta vissza könyvét, s készített egy teljesen új válogatást, amely érzése szerint jobban megfelel a témában érdekelt korosztály igényeinek.
Szerette volna elkerülni, hogy a kötet túl szájbarágós legyen – a mesékbe kódolt üzenetekért meg kell dolgozni! -, valamint a világ legkülönfélébb tájairól hozott mesékkel hangsúlyozni kívánta, hogy bárhol is születik meg egy lány vagy fiú, ugyanazok az életpróbák várnak rá.
Őseink kultúrától, földrajzi helytől függetlenül hasonlóan gondolkodtak a felnőtté válásról.
Boldizsár Ildikóról nemcsak terapeutaként kapcsolódik a mesékhez, hanem mesekutatóként gyűjti is azokat. Olyan helyekre is igyekszik eljutni, ahol a mesék még a legkevésbé romlott és rontott állapotukban „működnek”, majd továbbadja azokat. Mesemondónak tartja magát, akkor is, amikor mesegyűjteményeket állít össze.
Könyvei valamint az által kidolgozott Metamorphoses Terápiás Módszer iránt az elmúlt években külföldön is megnőtt az érdeklődés. A szerző munkássága érett felnőttkorba lépett. Ez áll a kiadóváltás hátterében is. Boldizsár Ildikó ugyanis 11 saját kötet megjelentetése után búcsút mondott a Magvető Kiadónak, s a Mesék a felnőtté válásról már a Jelenkor gondozásában látott napvilágot, akik a jövőben a külföldi népszerűsítést is segítik.
Az új kiadó kétségkívül ért a marketinghez, hiszen egy jól beharangozott – a szerzővel készült interjúk és kötetnépszerűsítő előadásokat számából ítélve pedig – erősen menedzselt könyvről van szó. A Jelenkor nyilván a mesei számok, valamint a műfajban fő szervezőelveként működő rend és szimmetria tükröztetésére törekedett akkor, amikor a potenciális olvasótábort a 16-32 év közöttiekben határozta meg. Ezzel a játékos gesztussal azonban némileg leszűkítette a kötettel megszólítható érdeklődők körét, hiszen a felnőtté válással a fenti korcsoportból kinőve is lehet dolgunk! Mennyivel bölcsebb a szerző ajánlója: „Megtörténik, akár akarod, akár nem. Felnősz. Ha nem szeretnél felnőtt lenni, azért – ha pedig szeretnél, csak nem tudod, hogyan, akkor ezért olvasd el ezt a könyvet. Harminckét mese a felnőtté válás nehézségeiről és szépségeiről: tizenhat a fiúknak és tizenhat a lányoknak, hogy könnyebben önmagukra és egymásra találjanak.” 32 éves kor felett is vannak köztünk olyan fiúk és lányok, akiknek még nem nőttek fel. Nekik is és azoknak is bátran ajánlom a kötetet, akik gyermekeiknek, unokáiknak szeretnének iránytűt adni ehhez a nehéz úthoz.
* A szerző szociológus