„Egy erőszakosabb vagy depresszív jelenet megírása után idő kellett, hogy összeszedjem magam”

„Vicces helyzet volt, amikor három férfitól kérdeztem, hogy egy bizonyos helyzetben hogyan reagálnának Nathaniel helyében, és három különböző választ kaptam” – meséli Becca Violiny, milyen kihívás elé állította, hogy megpróbálta életszerűvé formálni a hőseit. A Könyv Guru Kiadónál megjelent új kötet, a Deveno – Az érzelmek harca szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy születnek a megírásra váró történetek a fejében, miért használ álnevet, miért tetszik neki a „jó” férfi belehabarodik a „rossz” nőbe felállás, és hogyan szerkesztette a könyvét vázlat nélkül.

Egy maffiózó lánya és egy FBI-ügynök kapcsolata bontakozik ki a könyv lapjain. Mi volt a történet alapjának ihletője? És miért döntött egyáltalán úgy, hogy regényírásra adja a fejét?

Már nagyjából tizenöt éves korom óta foglalkoztat az írás. Az egész azzal kezdődött, hogy egy gondolat beleragadt a fejembe, és annyira erős volt, hogy sokszor a figyelmemet is elvonta, mintha ébren álmodoztam volna. Akkor kezdtem el írni, amikor már szinte egy sorozatot vetített a fejembe, ám ahogy írtam, úgy el is tűntek a gondolatok, és az agyam mintha fellélegzett volna. A Deveno ötlete is egy ilyen makacs gondolattal kezdődött, ami egyre jobban bontakozott ki, viszont ez volt az a történet, ami írás közben nemhogy elhalványodott volna, hanem egyre erőteljesebb lett. Maga az egész Deveno gondolata egyébként már nem is tudom, hogy jött, de arra emlékszem, hogy egy olyan napon kezdtem írni, amikor az interneten szörföztem és a Youtube-on zenét hallgattam. Feldobta Taylor Swift Love Story című dalát, aminek a szövege adott ihletett az elején még elsőnek szánt fejezetnek, a bál jelenetének.

Miért találta izgalmasnak ezt a könyvbeli felállást, hogy a „jó” férfi habarodik bele a „rossz” nőbe (még ha nem is ilyen egyszerű a képlet)? Az ellentétek vonzzák egymást? Vagy azért olyan érdekes ez, mert az életben ritkán működik ugyanez?

A könyvről született első gondolataimban csupán annyi volt fix, hogy a főszereplő lány egy maffiózó lánya, a főszereplő férfi személye pedig utólag alakult ki. Azért döntöttem végül emellett a felállás mellett, mert bár a női főszereplőre rá lett húzva, hogy „rossz”, de ő nem akart azzá válni, hanem azzá tették, amit, úgy éreztem, hogy egy „jó” férfi főszereplő mellett tudom a leginkább érzékeltetni. Valamint ezzel azt is éreztetni akartam, hogy a világ nem fekete vagy fehér. Mindenkiben van rossz és jó is, az élet sokrétű és sok mindent meghatároz, hogy milyen életbe kényszerülünk.

Sok az erőszak, a verekedés, a kínzás a történetben, és meglehetősen realisztikusak ezek a jelenetek. Mennyire jöttek ösztönösen ezek a részek, és mennyire kellett készülni ezekre?

Az erőszakosabb jelenetek számomra lelkileg igen megterhelőek voltak. Én választottam ezt a műfajt, és valójában ezek a jelenetek csak úgy jöttek belőlem, nem készültem rá, hanem az ihlet irányított. Viszont miközben írok, minta átszellemülnék. Sokszor nem leírni volt nehéz, hanem visszatérni a valóságba, ahol szeretve vagyok és minden jó. Előfordult, hogy egy-egy erőszakosabb vagy depresszív jelenet megírása után idő kellett, hogy összeszedjem magam és kizárjam a fejemből a számomra nem valóságos helyzeteket.

Milyen módszerrel készült a Deveno: készített egy részletes vázlatot előre és követte, vagy ösztönösen írta a sztorit, ahogy jött az ihlet?

Mint már említettem, a Deveno csupán egy gondolattal kezdődött. Az elején még azt sem láttam tisztán, hogy mihez szeretnék a történettel kezdeni, ám ahogy írni kezdtem, úgy rajzolódott ki előttem is a kép. Nagyjából az első 5 fejezet után tisztázódott le bennem a történet, de leginkább úgy írtam, ahogy az ihlet érkezett. Azonban egy idő után a fejemben már előrébb járt a történet, mint ahogy dolgoztam vele. Voltak főbb támpontok, hogy ki akarok lyukadni, meg pár dolog, ami fix volt, hogy benne kell lennie. Ezeket vagy lejegyzeteltem a telefonomban, vagy Messengeren elküldtem magamnak hangüzenetben, de szerencsére ezek annyira a fejemben maradtak, hogy nemigen kellett használnom őket.

Elsőkönyvesként rögtön folytatásos regénybe kezdett. Miért döntött így? És hány kötetesre tervezi a Devenót?

Nem terveztem előre, hogy többkötetes lesz, viszont több főszálat is kidolgoztam, ami viszont egy könyvnek nagyon hosszú lett volna. Nem akartam, hogy hirtelen történjen meg minden, érzékeltetni szerettem volna a folyamatokat, ahogy lassan alakulnak a szálak, mind az érzelmek, mind a cselekmény tekintetében. Már tisztán látom magam előtt a történetet kötetekre lebontva. Leila és Nathaniel történetét háromrészesre tervezem.

Miért döntött úgy, hogy a regényt álnéven jegyzi.

Azért döntöttem az álnév mellett, hogy a magánszférám megmaradhasson.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a könyvírás során és hogyan lendült át rajta?

A legnagyobb nehézséget saját magamnak okoztam a bizonytalanságommal. Nem éreztem és igazából még sokszor most se érzem magam elég jónak. Ez nagyon megnehezítette az előrelépést. De attól is féltem, hogy nem fogom befejezni a történetet. Nagyon szeretem ezt a történetet, nagyon szeretem írni, és nagyon nagy félelmem, hogy egyszer csak elszáll a történet a fejemből.

Mikor volt ideje a könyvet írni a hétköznapi feladatai mellett? És mennyi ideig tartott az ötlettől a kéziratig eljutni?

Napközben dolgozom, így többnyire délután, esténként volt időm írni. Mikor a Devenót kezdtem, épp az egyetem utolsó félévét, a szakmai gyakorlatot teljesítettem, majd államvizsgáztam, ez egy közel féléves időszak volt, amikor az írás erősen háttérbe szorult. Ezt az időszakot is beleszámolva közel egy év volt, mire befejeztem az első részt.

A kötet végén sok mindenkinek mondott köszönetet a hozzátartozói, barátai közül. Volt, aki előre olvasta a regényt, esetleg véleményt is mondhatott róla? Ha igen, volt olyan tanács, amit megfogadott?

Teljes egészében senki nem olvasta el a könyvet. A mostohahúgom viszonylag nagy részét megkapta a történetnek, azonban az még egy nyersebb verzió volt, valamint a párom olvashatott még bele több fejezetbe is, és kértem a segítségét azzal kapcsolatban, amit Nathaniel szemszögéből írtam. Kicsit vicces helyzet volt, amikor három férfitól kérdeztem, hogy egy bizonyos helyzetben hogyan reagálnának Nathaniel helyében, és három különböző választ kaptam, de végül ezeket mind összegyúrtam. Negatív véleményt szerencsére nem kaptam, bár sokáig úgy gondoltam, hogy biztos csak elfogultságból. Segíteni azonban segítettek, amikor kérdeztem, hogy jól írtam-e meg egy részt, vagy átjött-e, amit érzékeltetni szerettem volna.

Leila és Nathaniel története egy nagyon izgalmas jelenetnél marad abba. Mikorra várható a folytatás?

A folytatást már jelenleg is folyamatban van, azonban, hogy pontosan mikor leszek kész, azt egyelőre nem tudom.