„Hiánypótló lehet egy kavarás már-már dokumentatív ábrázolása”

Saját szerelmének keserédes történetét írta meg regényként egy nehezen ismerkedő, alacsony önértékelésű lány, hogy „akik hasonló cipőben járnak, érezzék, hogy nincsenek egyedül, mások pedig azt érezzék, hogy az ilyen személyeknek több megértésre és segítségre van szükségük”. A Könyv Guru Kiadónál megjelent Egy álmodozó első csókja című regény szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy miért számolt be ilyen őszintén és részletesen a szerelméről, hogyan formálta úgy az igaz történetet, hogy ne lehessen a szereplőkre ráismerni, mennyiben jelentett nehézséget, hogy „hibrid” regényt írt (versekkel és chat-bejegyzésekkel tarkítva), és mit csinálna másként egy következő könyv írásakor.

Egy orvostanhallgató lány és egy bölcsész srác keserédes szerelme bontakozik ki az Egy álmodozó első csókja lapjain. Hogyan jött az ötlet, hogy ezt a témát dolgozza fel? Mikor érezte úgy, hogy ebből regényt fog írni?

Úgy gondolom, intenzívvé tette a sorokat, amilyen félelemmel álltam a szerelemhez, és jött mellém egy semelyikhez sem hasonlítható emberfaj, Kánya, aki igazán megtarkította őket. Egy erősen karakteres sztorinak éreztem, így amikor minden véget ért, nem akadt kétségem, hogy ez a cselekmény a maga aranyos vagy épp meghökkentő részleteivel megér egy könyvet.

Azt írja alcímnek: „igaz szerelmes történet…”. Az olvasó már óvatos manapság, amikor egy regényről kiderül, hogy igaz történet, hiszen lehet, hogy ez csak írói fogás az érdeklődés felkeltésére. Ebben az esetben elhihetjük az alcímet?

Valószínűleg sokkal pontosabban tükrözi a valóságot, mint a legtöbb igaznak titulált történet. Nem találtam ki, adtam hozzá vagy vettem ki semmit, nyilván pár apró részletet leszámítva. A naplórészleteken csak fogalmazási módosításokat tettem, a párbeszédek is legjobb emlékezetem szerint lettek megírva. Arra gondoltam, ha túl meztelen is, és talán elsőre idegen, hiánypótló lehet egy kavarás már-már dokumentatív ábrázolása.

A főszereplő, egyben a mesélő lány alacsony önértékelésű személyiség. Milyen nehézségeket jelent ez a személyiségvonás a kapcsolatteremtésben? Mi az, amit mindenképpen el akart erről mondani az olvasóknak?

Az alacsony önértékelés igen gyakran ahhoz vezet, hogy meg sem indul a beszélgetés két ember között, hisz egy ilyen személy ritkán mer kapcsolódást, barátságot kezdeményezni. Ha egy idegen hozzászól, annyira megilletődhet, hogy csak mosolyog, két szót szól és továbbáll, vagy az izgulásával és lelkesedésével láthatóvá teszi, milyen ritka, hogy valakivel normális viszonyt sikerül kialakítania, ami sokakat elriaszthat. Nem tudja magát adni amiatt sem, mert tart tőle, hogy az kevés, inkább eljátszik egy félrebeszélő karaktert, akit érdekesnek hisz. Esetleg egy ismeretségi kapcsolatban nem meri kimutatni a szimpátiáját, távolságtartó, zárkózott. A férfiakkal szemben pedig megint specifikus a helyzet. Velem megesett többször, hogy azzal írtam rá arra, akit addig titokban szerettem, hogy elmondtanm, hogyan érzek iránta, de tudom, hogy ő ezt nem viszonozza. Ezt is meg kellett tanulnom, hogy jobban figyeljek kifelé, a másikra, kérdezzek, és ne spekuláljak annyit. Az is beletartozik, hogy inkább olyanokkal randiztam, akikbe nem tudtam beleszeretni, és sokszor fájdalmat okoztam. Ha pedig olyannal kezdtem, aki tetszett, nem éltem bele magam igazán, mert biztos voltam, hogy nem komolyak a szándékai, és csak jobban fájna később.

A kötetben megjelennek az erős gátlásaim, a bizonytalanságom, amit Kánya szeretne feloldani, de vannak mélyebb problémák, amiken egyedül csak sok önreflexió, a múlt fejtegetése és egy pszichológus tud segíteni. A könyv arra is szeretne emlékeztetni, milyen fontos, hogy szembenézzünk a hibáinkkal, hogy fejlődni tudjunk, és lássuk az erősségeinket egyaránt, hogy reális önképpel rendelkezzünk (ne egy múltbéli trauma formázza ezt a képet), hisz azt fogják hinni rólunk, amit mi hiszünk, előadunk magunkról, ennek nem kis jelentősége van a párkeresésben. Ha el tudjuk helyezni magunk, kevesebb szorongással állunk majd neki egy ismerkedésnek. Szerettem volna, hogy akik hasonló cipőben járnak, érezzék, hogy nincsenek egyedül, mások pedig azt érezzék, hogy az ilyen személyeknek több megértésre és segítségre van szükségük. Nem utolsó sorban tükröt akartam mutatni, megindítani egy gondolatmenetet.

És milyen üzenetet akart átadni a regénye olvasóinak a szerelemről? Miért az a kötet szlogenje, hogy „a meztelen igazság a szerelemről”?

Ezzel leginkább a történet valósághű ábrázolására utaltam. Azt gondolom a szerelemről, hogy gyakran sajnos egy igazságtalan libikóka. Az kell, akiről azt hisszük, nem lehet a miénk, s ha úgy tűnik, könnyen szereztük meg, egyből nagyot esik az értéke a szemünkben. Egy visszautasítás pedig annyira sértheti az önérzetünket, hogy hihetetlen szintű megalázkodást vagyunk képesek tanúsítani.

Mondhatni, hibrid regényt írt, mivel a naplószerű szövegen túl vannak benne Messenger-üzenetek, versek is. Hogyan dőlt el, hogy ezt a formát választja? Milyen lehetőségeket biztosított ez a megoldás, és volt-e, ami esetleg nehezebb volt emiatt?

Először csak magamnak akartam összerakni a történetet egy kerek egésszé, gépeltem be a naplórészleteket, fésültem össze a bemásolt chat-ekkel és versekkel, kicsit a hobbimnkak is élve, kicsit a még fennálló szerelemtől hajtva. Meditatív tevékenység is volt, hisz nem igényelt sok agymunkát. Egybe akartam szedni mindent, ami elérhető volt számomra kettőnkről.

Nem fogok hazudni, úgy gondolom, sokkal könnyebb dolgom volt így, mint amikor valaki nekiül és megfogalmaz egy egész regényt.

Amivel dolgoznom kellett, hogy az időrendi sorrendből úgy helyezzem el egymáshoz képest ezt a három alkotóelemet, hogy fokozatosan, vagy az olvasónak legkedvezőbben táruljon fel a cselekmény, például mert a naplórészletekben gyakran késve, összegezve került megírásra. De természetesen igyekeztem egy egységes szöveget leadni.

Szerzőként csak egy keresztnevet tüntetett fel. Miért választott írói nevet a regényhez? És miért nem egy teljes nevet keresett, miért csak egy keresztnevet?

A történetben a neveket, helyet, időt megváltoztattam, ezekkel együtt a saját nevemet is. Védeni akartam a mellékszereplőket is, magamat is. Túl bennsőséges, amit megosztok magamról, legérzékenyebb időszakomat tárom fel, amikor több megkérdőjelezhető vagy nehezen érthető döntést hoztam. Nem szerettem volna, ha Partedli karakterével azonosítanak, még az akkori énemből is nagyon leszűkítettem a Kányával való interakciókra. És, hogy őszinte legyek, első könyvem, ez szintén bizonytalanná tesz. Nem gondoltam fontosnak a szerzőt, nekem tetszett volna úgy is, ha csak egy cím szerepel a borítón, de mivel valamit meg kellett adnom, megadtam a történethez kitalált álnevem, vezetéknevet feleslegesnek éreztem kitalálni hozzá.

A szöveg négy évet fog át, de mennyi idő alatt készült el a kézirat az első ötlettől számítva? Milyen rendszerességgel tudott dolgozni rajta?

Ezt gyakran kérdezik tőlem. Szerintem az első évben viszonylag sokat dolgoztam rajta, akár havi többször is. A következő években ez lecsökkent párhavi alkalomra. Miután visszajelzett a kiadó, hogy bizonyos változtatásokkal vállalná a kiadást, erőteljes félév következett. Valószínűleg nem kevesebb időt töltöttem vele, mint addig együttvéve. Szelektáltam a rengeteg verset és chat-et, részben lektoráltam, és kitoldottam a sokáig gyűjtögetett emlékmorzsákból összegyúrt még több beszélgetéssel, szerelmem miértjének kiterjedtebb értelmezésével, jelenlegi énem kritikus vagy merengő hozzászólásaival. Akadhatott több hét, amikor minden nap elővettem egy-két órára.

Volt valamilyen nehézsége írás közben? Hogyan oldotta meg?

Nehéznek éreztem például egy megfelelő ívet létrehozni. Sokat faragtam, igazítottam a könyv második felén, mert a történet vége lassabb lecsengésű. Valamint piti dolognak tűnik, de rendkívül nehéz és időigényes volt számomra úgy megírni a bevezetést, azaz az első másfél oldalt, hogy tetsszen. Nagyon sokszor újra átdolgoztam.

Mit tanult az első regényéből? Mit csinálna másképp egy új könyvnél?

Sokat tanultam arról, hogy lehet pontosan azt papírra vetni, ami a fejünkben szinte csak mint érzés szólalt meg, objektívebben megfogni egy helyzetet, vagy túlzásoktól mentesen, és az olvasó számára befogadhatóbban átadni, amit közölni szeretnék. Egy új könyvnél, azt hiszem, több pozitív gondolattal és megoldással látnám el az olvasót. Több könnyedebb, megszokottabb hangulatot vinnék bele, illetve több mellékszálat, rövid, kellemes történetet, környezetleírást.

Hogyan tovább? Van terve további könyvre?

Kezdtem bele pár regénybe, és lennének további ötleteim is, de mostanában rendkívüli módon vonz a filozófia, igaz, mindig is rajongtam kicsit iránta. Ha adok még ki könyvet, legvalószínűbbnek egy filozófiai témájú tűnik. Jelenleg az egót vizsgálom különböző szemszögekből. Elképzeltem Egy álmodozó harminc legnagyobb szerelme című kötetet is, ami tök vicces lenne szerintem, és egyben a kegyetlen szerelem lassú megértésének története (már amennyire érteni lehet), de ahhoz nagy szimpátiát kell mutatniuk az olvasóknak az első könyvem iránt.