Hogyan inspirál a természet, hogy jobb írók legyünk?

Lehet, hogy eddig csak azért mentünk a szabadba, hogy kimozgassuk a home office-tól vagy karanténtól elgémberedett tagjainkat, pedig sokkal jobban is kihasználhatnánk a természetközeli élményeket. Íróként ugyanis sokféleképpen meríthetünk inspirációt abból, hogy az erdőben járunk. Vagy kaphatunk ötletet arra, hogyan mozgassuk meg a lábaink és tüdőnk mellett egy kicsit a fantáziánkat is – kreatív írásgyakorlatokkal. Akármelyiket is választjuk, biztosak lehetünk benne, hogy fontos részképességeket fejlesztünk ezekkel a módszerekkel, és ki tudja, akár egy önálló mű ötlete is megfoganhat a zöldben. Nézzük, hogy mire figyeljünk ezekben a szép koratavaszi napokban odakinn, és hogyan használjuk írói fejlődésünkhöz a természetben szerzett élményeinket!

Legyen kéznél írószer

Ettől ugyan még nem leszünk jobb írók, de sokat segíthet, hogy a friss élményekről minél élénkebb benyomásokat őrizzünk meg. Szóval soha ne feledjük otthon a tollat és a zsebbe is beleférő jegyzetfüzetünket! Bármennyire is azzal áltatjuk magunkat, hogy majd emlékeinkről mindent le tudunk jegyezni otthon is, jó ha tudjuk, az esetek többségében ez nincs így. Az első benyomások fontosabbak, mint hinnénk, a pillanatnyi érzéseket nehéz felidézni később, és arról se feledkezzünk meg, hogy írás közben máris jöhetnek újabb gondolatok. Vagyis, amikor elkezdünk jegyzetelni, mégoly vázlatosan is, az írás maga inspirálhat további ötleteket, irányokat. Ezeket pedig kár lenne „odakinn” hagyni!

Ügyeljünk a részletekre

Ne feledjük, hogy ezúttal nem az ördög, hanem az ihlet rejtőzik a részletekben. Vagyis minél több mindent vagyunk képesek befogadni, annál bőségesebb írói muníciót kaphatunk. Ne szégyelljünk elmélázni egy falevél lehullásán, egy madár motozásán, a fény-árnyék játékán. És ne csak kifelé figyeljünk, hanem befelé is. Fontos, hogy milyen érzeteket, milyen hangulatokat, milyen emlékeket mozdít meg bennünk a természet. Talán a legjobb, ha mindezt minél nyersebben vetjük papírra, vagyis szerkesztés, különösebb gondolkodás nélkül, mert mindez így válhat hiteles nyersanyaggá otthon.

Fontosak az érzékek

A természet leírásában (meg úgy egyébként is) mindig hasznosabb, ha nem elmesélni, hanem láttatni, mintegy az olvasóval is érzékeltetni akarjuk a történéseket. Ehhez pedig az kell, hogy mi magunk minél jobban figyeljünk a környezetre, és ne csupán a szemünkre és a fülünkre hagyatkozzunk, hanem használjuk minél több érzékszervünket. És még valami: a nagy lelkesedésben ügyeljünk azért arra, hogy ne a leggyakoribb kliséket pufogtassuk. Könnyen elragadhat ugyanis bárkit a hév, hogy „zümmögő méhecskékről”, ” csobogó patakról”, a „természet lágy öléről” vagy a „széltől búsan hajladozó fákról” írjon, holott, ha igazán figyelünk, ezeknél biztosan találunk jobb, eredetibb megfogalmazásokat.

Teremtsünk kapcsolatot

A természetben átélt figyelem nem csak azért jó, mert gyakorolhatjuk a természet minél élethűbb leírását, hanem mert hasonlatok révén új gondolatok születhetnek bennünk. Hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük: a folyóvíz (folyó, patak) mint az élet vagy a múló idő szimbóluma; a növények évenkénti változása az újjászületést, az életkorokat idézhetik fel. Vagyis számtalan párhuzam fedezhető fel a természeti jelenségek, illetve az emberi élet, a saját létünk, lélekállapotunk között. Ne csodálkozzunk, ha ezek a gondolatok, emlékek, hasonlóságok bennünk is feltolulnak a szabadban töltött órák alatt. (A 18. század óta újra és újra népszerűvé váló „nature writing” irodalmi irányzat éppenséggel ezeket a kapcsolódásokat használja fel inspirációként.) Tudatosan is törekedhetünk arra, hogy az észlelt analógiákat önmagunkkal, az életünkkel kapcsolatban próbáljuk meg minél jobban kibontani.

A természettel kapcsolatos három írói gyakorlat

• Írjuk meg egy hóvirág egy évét visszaemlékezés formájában. Képzeljük el, milyen fázisokon megy keresztül, hogyan látja saját maga, illetve a külvilág változásait. Próbáljuk magunkat minél jobban beleélni a virágperspektívába!
• Töltsünk el egy órát teljes csendben egy magányos helyen a természetben. Próbáljunk leírni minél több részletet a környezetünkből, minél több benyomást és érzékletet. Az első fél órában csak az érzékeink számára megfogható érzékletekre koncentráljunk, majd fokozatosan hagyjuk, hogy ezek nyomán elinduljanak a gondolataink, asszociációink, de szigorúan ne hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, csak a körülöttünk lévő természettel foglalkozzunk.
• Egyik sétánk alkalmával gyűjtsünk (és írjunk le) minél több analógiát a természetből, amelyek valamiképpen az emberi életre, kapcsolatokra hajaznak. Hazaérve keressük ki közülük a három legeredetibbet, és valamelyikkel írjunk egy novellát. A történet játszódhat a természetben, de lehet, hogy a természeti analógiát csak inspirációs forrásként használjuk, és csak „búvópatakként” jelenik meg a szövegben.

Borítókép: Ray Hennessy-MH / Unsplash.com