Ízelítő / Rejtvény fekete-fehérben

A színészből lett detektív, Anthony Noir levelet kap Kaliforniából, melyben egy idős hölgy arra kéri, nyomozzon egy réges-régi ügyben. 1929 szilveszter éjszakáján az egyik híres hollywoodi filmsztár autóbalesetben elhunyt. A rejtélyes megbízó állítja, valójában kitervelt gyilkosság történt. Anthony Noir a nem szokványos eset minden fellelhető részletét megismeri, de nagy utazást kell megtennie, míg a filmcsillag titkára fényt derít… Így szól Matthew Vigo krimijének fülszövege, melynek első fejezetébe Könyv Guru olvasói most beleleshetnek.

Találkozás Stellával

A fények városában hirtelen ért véget a jóleső indián nyár. A sugárutakat szegélyező fák hullatni kezdték leveleiket, a nappalok rövidültek, az éjszakák érezhetően hidegebbekké váltak. Az ősi Szent Lajos-sziget egyik bérházában a falra kifeszített vásznon fekete-fehér film jelenetei pörögtek…

 Jean borotválkozik, mikor a fiú felkiált, Juliette közeledik a rakparton az uszály felé. A férfi gyorsan rendet próbál rakni kabinjában, a szerteszét szórt ruhákat a szekrénybe hajigálja, sapkáját fejébe húzza. Juliette lassan felszáll a hajóra, majd táskával kezében megáll Jean kabinjának ajtajában. Hosszan egymásra néznek. A nő belép, mire a férfi ugyanannyit hátrál. Még mindig egymást fürkészik, végül egymás karjaiba omlanak, s a bárka komótosan elhajózik a Szajnán…

 FIN…

Juliette – DITA PARLO… Jean – JEAN DASTÉ…

 Mindez a színészből nyomozóvá avanzsált Anthony Noir irodájában történt, amit a lakása melletti apartmanban alakított ki, s annak ellenére, hogy Párizs szívében volt, Tahiti egy darabjának érezhetett a látogató. A film befejeztével titkárnője felkapcsolta a lámpát.

– Ha jól számolom, ezen a héten már harmadszor használod mozinak az irodát! – vetette oda a polinéz férfinak sajátos stílusában Vilma.

– Szerintem tökéletes példája, hogy még egy forradalmi eszmékkel telített rendező is képes lírai lenni! – felelte a detektív láthatóan nem hatódva meg titkárnője tapintatos szidalmától. – Mit tegyek? Éppen nem akad munka – s e kijelentésre patetikusan széttárta karjait.

– Talán ha azzal foglalkoznál, több lenne! Egyébként megjött a posta.

– Akad benne figyelemre méltó? – kérdezte Anthony az ablakon át a Notre Dame-ot fürkészve, mielőtt a paksamétára pillantott volna.

– Úgy fest…

– Ez honnan érkezett? – húzott ki egy, a többinél nagyobb méretű borítékot Anthony.

– A feladó szerint Malibuból. – Vilma fölöslegesen próbált érdektelenséget csempészni hangjába.

– Oh la la! – lelkesedett Monsieur Noir, mert első látásra lerítt, fontos üzenetet rejt. Mélynyomású papír, a feladót és a címzést töltőtollal, cizellált betűkkel írták. Az elektronikus levelezés korában mindenképpen figyelemfelkeltőnek számított az effajta küldemény.

Sietősen olvasni kezdte.

Malibu, Kalifornia

 Mélyen Tisztelt Monsieur Noir!

 Kérem, bocsássa meg, amiért ilyen hirtelen és ismeretlenül zavarom, de egy kedves brazil ismerősöm (Señora Maria Braga) beszélt önről nemrégiben mint első osztályú magánnyomozóról. Bátorított, hogy bizalommal forduljak önhöz.

A nevem Stella Arismendi, s mivel nem vagyok fiatal, semmikképp sem szeretnék kifutni a számomra szabott időből. Úgy tudom, és kérem, tekintsen el tájékozatlanságomtól, ha nem így lenne, ön egykoron színészként dolgozott, és a mai napig komolyan érdeklődik a klasszikus filmek iránt. Ezért gondoltam, talán ön lehet a legalkalmasabb az esetemben, hisz réges-régi ügyről lenne szó, amiben lekötelezne, ha segítségemre tudna lenni.

Az ügyet nem részletezném, leszámítva annyit, a végkifejlet egy egykoron híres színésznő rejtélyes halála. Az eset annyira szerteágazó, azt képtelen lennék levélben megírni. Koromra való tekintettel nem áll módomban ellátogatni Franciaországba, de ha lenne rá esetlegesen ideje, szívesen látnám vendégül hazámban. Abban az esetben ugyanúgy, ha később nem kívánna élni megbízásommal.

Várom mielőbbi válaszát.

 Köszönettel,

Stella Arismendi

 Anthony feltekintett.

– Akad valami halaszthatatlan ügy mostanság?

– Azt akarod mondani… – kezdte Vilma, miközben főnöke kezébe vette a telefont. – …odautazol. Alig heverted ki a tavalyi kis kalandodat Jacques bácsinál, aztán nyáron az a könyves eset Spanyolországban…

– Pont ezért van erre szükség! – két csengés után felvették. – Buenos Dias. ¿Casa Arismendi? Soy Anthony Noir. ¿Puedo hablar con Señora Arismendi? …Gracias. Tengo la línea… ¿Señora Arismendi? Soy Anthony Noir. Lo siento pero mi español no es bueno… Igen, angolul tökéletes lesz… Mindenképpen felkeltette az érdeklődésemet! Megtisztel a bizalmával, asszonyom… Igen, holnap, igen… nem probléma, természetesen megfelel… hogyne, igen… a reptéren az unokája, Abelardo fog várni… Hasta luego, asszonyom! [1]

– Tehát?! – meresztett Vilma nagy szemeket.

– Munka! Mellesleg pedig ha nem néznék folyton régi filmeket, akkor ez a megbízás se lenne…

Az esetről gyakorlatilag nem rendelkezett információval, de amit az idős hölgy írt, az alapján valóban őrá szabták az ügyet. Aligha akadna olyan nyomozó a világon, aki többet tudna nála a klasszikus filmekről, színészekről. Fejében olyan korabeli színésznők után kutatott, akik tisztázatlan körülmények között haltak meg. Vajon kiről lehet szó?

– Mikor indulsz?

– Holnap reggel.

Vilma elmélázva pillantott Anthony felé, és csupán annyit mondott.

– Bon voyage, Antonie…

***

Anthonyt – miután rövid időre elbóbiskolt – gyengéden bökte meg a derűs utaskísérő-kisasszony, s a hamarosan fejében érzett enyhe nyomás egyértelműen jelezte, hogy a gép megkezdte a leszállást. A tizenkét órás utat követően a pilóta simán letette a francia fővárosból érkező járatot a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren. A detektív érdeklődve nézett ki az ablakon: régen nem járt a városban (igaz, a repülőteret útban Tahiti felé mindig útba ejtette).

A hivatalos procedúrán túljutva, az érkezési csarnok kavalkádjában hamarjában fehér táblára lett figyelmes, rajta saját nevével. Harmincas férfi tartotta, mellette hasonló korú nő figyelte az érkezőket.

– Jó napot – tette le hátizsákját a csomagjára a nyomozó. – Anthony Noir vagyok.

– Bienvenido, uram! Abelardo Torres vagyok, Stella Arismendi unokája – köszöntötte a közepes termetű, faszénszínű hajú, rokonszenves férfi, amint kezet fogtak. – A feleségem, Patricia Ortiz – mutatott az elegáns ruhát és szőke loknikat viselő asszonyra.

– Enchanté Monsieur Noir[2]! Rendkívül hálásak vagyunk, amiért ilyen hamar el tudott látogatni hozzánk!

– Szóra sem érdemes, én köszönöm a meghívást és a bizalmukat!

– Indulnunk kellene, közeledik az esti csúcs… – szabadkozott Abelardo.

– A Los Angeles-i forgalmat nem kell bemutatni – a nyüzsgő nemzetközi terminálból kijutottak a szabadba. – Az időjárásra ellenben nem panaszkodhatom, Párizst már alighanem hótakaró borítja – szívta be a kellemes levegőt a nyomozó.

– Élt Kaliforniában? – kérdezte a férfi.

– Igen, a szüleimmel pár évet. Nem messze Ventura megye határától, főiskolára szintén visszajöttem Los Angelesbe.

– Gondolom, kimerítette a repülőút – folytatta a társalgást Patricia.

– Párizsban élek, de mivel Tahitin születettem, hozzá vagyok szokva a hosszú utakhoz.

– A paradicsomból érkezett detektív… regényszerűen hangzik – a nő hangját őszinte ámulat járta át.

– Messze van, de az édenkertnél szebbet el sem lehet képzelni felnevelkedéshez, minden alkalommal rájövök erre, mikor visszamegyek.

– Akkor gyakran fordul meg errefelé – állapította meg Abelardo, amint a masszív fekete terepjáróval kikanyarodtak a Century Boulevardra. – A Párizs–Tahiti járat megáll Los Angelesben, ha jól tudom?

– Így ha máshol nem is, a repülőtéren biztosan megfordulok – nevetett a nyomozó.

– Mióta nem járt Kaliforniában? – kérdezte Patricia miközben férje ráfordult az I-405-ös autópályára, besorolva az újabb végtelen kocsisorba.

– Kérem, szólítsanak nyugodtan Anthonynak. A LAX-et leszámítva évek óta nem.

– Megvallom, ez esetben kicsit kevésbé érzem nagyanyám váratlan meghívását tolakodónak – folytatta Abelardo. – Meglepte az egész családot a hirtelen akciója. Miután beszéltek telefonon, csak azután mondta el, mire készül.

– De Stella nem az, aki nyomós ok nélkül ilyet tenne – tette hozzá a felesége.

A végeláthatatlan dugóban fél óra araszolás után Santa Monicában jutottak ki az óceánpartra. A Pacific Coast Highway-n haladtak tovább, de ott sem csitult a forgalom.

– Megvallom, ismerős az arca – mondta Patricia.

– Dolgoztam színészként néhány évig – tekintett ki az óceán vonalát követő országútra Anthony elmerengve. – Főleg New Yorkban…

– Vagy úgy…

– Sok hasznát veszem ennek a nyomozásban.

– Azt meghiszem.

– Végül is egyik szigetről a másik szigetre kerültem, mert Manhattan is az, és most Párizsban is szigeten lakom – mosolyodott el Anthony, ahogy Zuma Beach előtt letértek a parti útról. Egy hordópálmás úton két sarok után megérkeztek. A lépcsőzetes, mértani formákból összerakott ház az óceánba omló sziklatömbön állt, bíborvörös bougainvillea-bokrokkal szegélyezve.

– Jorge, légy szíves a poggyászt vidd az emeleti vendégszobába! – kérte Abelardo a fiatal fiút, aki a felhajtón várt rájuk. – Kérem, fáradjon be!

A nyomozó belépett a tükrökkel és friss virággal díszített tágas hallba. Kontyos, középkorú hölgy várta őket.

– Isten hozta nálunk, uram! – mondta latinos angolsággal. – Inez vagyok, a házvezetőnő.

– Örvendek! – felelte Anthony, hátizsákját a kezébe vette, majd az Inez mögött álló hetven év körüli, sötét, rendezett hajú, színes blúzt és sötét nadrágot viselő asszonyra tekintett.

– Áldja az ég magát, drága uram, amiért eljött – kezdte őszinte hálával Stella Arismendi, elegáns sétapálcájára támaszkodva.

– Asszonyom, a megtiszteltetés az enyém, amiért rám gondolt a világ megannyi nyomozója közül – hosszan kezet szorítottak. – De megvallom, hosszúra sikerült az utazás… – bágyadt ásítással fejezte be a mondatot.

– Óh, hogyne, a poggyászát felvitték a szobájába. Inez, kérem, mutassa meg!

– Köszönöm, asszonyom.

– Pihenjen le, a vacsoránál találkozunk! – felelte Stella kedvesen.

Anthony követte Inezt számtalan különleges tárggyal telerakott helyiségen, folyosón keresztül. Megérkezve a szobához, a házvezetőnő kitárta az ajtót.

– Íme! Ha bármire szüksége lenne, kérem, ne habozzon szólni. Érezze jól magát nálunk. ¡Con permisso![3]

– Köszönök min…! – a nyomozó ismételten ásítással fejezte be a mondatot, eleven kék szeme álmosan pislogott.

Szálláshelyére egy rossz szava sem lehetett, a két hatalmas ablakon keresztül káprázatos fény áramlott be, mögötte a Csendes-óceán hullámzott.

***

Anthony két és fél órával később, szürkületkor ébredt fel. Gyorsan lezuhanyozott, friss ruhát vett fel. Éppen fekete borostáját törölte meg, mikor halkan kopogtattak.

– Láttam a fényt a szobájában, ezért bátorkodtam zavarni, Anthony! – kezdte Abelardo illedelmesen. – Remélem, tudott pihenni.

– Köszönöm, igen.

– A vacsora rövidesen elkészül. Mehetünk?

– Hogyne.

– Nagyanyámon és a feleségemen kívül még a nagynéném, Jacqueline csatlakozik hozzánk.

Lementek az egy szinttel lejjebb található étkezőbe. A helyiségből lehalkított klasszikus zene szólt, majd a nyomozó idősebb, érces női hangra lett figyelmes. Az ízlésesen megterített asztalnál a család három generációjának hölgyei bensőségesen diskuráltak spanyolul.

Az asztalfőn Stella Arismendi ült. Arcát kevés festék borította, kiegészítőként mindössze egyetlen, de annál értékesebb drágaköves brosst viselt. Egyik oldalán üres hely maradt (Abelardo számára), mellette a kifinomult Patricia. Másik oldalán Jacqueline foglalt helyet, nyugodt arca jelentős élettapasztalatot és éles elmét sugárzott. Az idős hölgy felállt vendégét köszönteni.

– Monsieur Noir, kimondhatatlanul örülök, hogy személyesen megtisztelt minket! Foglaljon helyet! – mondta angolul a talpig feketét viselő detektívnek, akinek ébenfa színű hajától, borostájától és ruhájától csupán kék szeme és magas, hófehér homloka ütött el.

– Igazán köszönöm, asszonyom!

– Inez! – szólt Stella a konyhából érkező házvezetőnőnek. – Tálalhatják a vacsorát! Nem bánja, Monsieur, ha Anthonynak szólítom?

– Ugyan, dehogy!

– Nagyszerű, s bár nem vagyunk éppen egy korosztály, szólítson Stellának!

– Ahogy kívánja, Stella.

A vacsora kellemes hangulatban telt, Anthony mesélt színészi karrierjéről, nyomozói munkájáról, Tahitiről, s a beszélgetés csakhamar a nemrég a Mystery Lagoon Hotelben történt bűnesetre terelődött.

– Tehát Maria Braga beszélt rólam? – érdeklődött Anthony.

– Óh, igen. Maria butikot nyitott Brazíliában, a minap pedig a Melrose sugárúton, a megnyitón találkoztunk. Néhai férjét régebbről ismertem. Említette, ami történt, illetve a régi filmek iránti szeretetét. Ekkor jutott eszembe, hogy esetemben ön lehetne a tökéletes nyomozó. Régóta próbáltam felkutatni a megfelelő embert, azonban eddig sajnos sehogyan sem akadtam rá… reményeim szerint mostanáig – titokzatos fény játszott az idős hölgy ragyogó szemében, amint ezt kimondta.

– Értem. Megtisztel a bizalmával, Stella. És valóban, sokszor megkapom a magamét, a titkárnőmtől és a testvéreimtől, amiért túl sokat foglalkozom a régi filmekkel, ezért különösen örültem, hogy ezt kivételesen erénynek veszik.

– Ne törődjön a kritikákkal! Jut eszembe – emelte fel a kezét Stella, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami. – Ne vegye a részemről anyagiasságnak, nem sokszor akadt dolgom detektívekkel, azt sem tudom, mennyi a tiszteletdíja. Igazán nem szeretném, ha bármi kár érné az én kissé… különös kérésem végett.

– Mondhatnám, mint Philip Marlowe, „napi 25 dollár plusz költségek”, de félretéve a detektív–tréfát, a színészetből szert tettem anyagi javakra, szerencsémre nem szorulok rá a megélhetésért nyomozni. A levele után úgy éreztem, és igazából ezért szántam rá magam az utazásra, mert ebben az ügyben inkább a beleérzés, a régi világ szeretete szükségeltetik. Úgy gondolom tehát, adjon, amennyit jónak talál. Meghívásáért és családja szeretetteljes fogadtatásáért mindenképpen hálával tartozom.

– Igazán rendkívüli ember, Anthony. És mivel elég sokáig csigáztam, úgy gondolom, aludja jól ki magát, s holnap felelevenítünk egy réges-régi történetet…

[1] Jó napot, Anthony Noir vagyok. Beszélhetnék Arismendi asszonnyal?… Köszönöm, tartom… Arismendi asszony. Anthony Noir. Sajnos a spanyolom nem túl jó… Viszlát!

[2] Örvendek, Monsieur Noir!

[3] Engedelmével.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva.

A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.