Krisz ötletei / Hogyan fejezzük be a regényünket?
Amikor elmondunk egy történetet, akkor mindig önkényesen választjuk meg ennek az elejét s végét, hiszen a valóságban minden folyamatos, soha nem lehet elmondani, hogy egy történetnek mikor van vége. Inkább arról van szó, hogy az a bonyodalom, amellyel elkezdtük a mesélést, mikor ér véget, a probléma hogyan oldódik meg, a konfliktus mivel oldódik fel.
A lezárás a konfliktus feloldása
Amikor a regényünk befejezését tervezzük, gondoljunk a cselekményre, a dramaturgiára, ne pedig a szereplők életére. Könnyen zsákutcába kerülünk ugyanis, ha azt tartjuk szem előtt, hogy hősünk életének egy részét meséljük el. Ezzel a szemléletmóddal nehezebben találjuk meg a kezdést, vontatottabb lesz a cselekmény és nehéz azonosítani a végjelenetet is. Mindez első látásra ellentmondásnak tűnhet, hiszen egy jó történet a főhős személyéből fakad. Ez azonban látszólagos. A hőst ugyanis a jelleme valamely helyzetben választás elé állítja, és a döntései következményeképp kerül különböző további szituációkba, ezek által jelleme megerősödik, megváltozik, és így jut el a végső fordulatokhoz. A jellem, tehát a személy és a dramaturgia, azaz a cselekmények sorrendje, íve kéz a kézben jár, de a történet befejezését tisztábban látjuk, ha arra koncentrálunk, hogy minden problémát megoldjunk, mintha azt tartjuk szem előtt, hogy az olvasó mindent megtudjon a főszereplőnkről.
A mellékkonfliktusok
Egy korábbi cikkemben a jó lezárás technikai jellemzőit elemeztem már – abban a cikkben is hangsúlyt kap, hogy a történet befejezése mindig adjon választ az időközben felvetett kérdésekre. Tartsuk szem előtt, hogy nem csak a fő konfliktust kell megoldanunk a történet végére, hanem azokat a kisebb konfliktusokat is, amelyek később, mellékesen jelentek meg a könyvben. Ezek lehetnek a főhős egyéb problémái (például a nyomozónak nemcsak a rejtélyt kell megoldania, hanem a családjában is történik egy furcsa eset), vagy lehetnek más szereplők problémái is (például a nyomozó főnöke azzal küzd, hogy folyton tartania kell a hátát a beosztottja furcsa módszerei miatt). A mai olvasók jobban szeretik, ha egy történetben több szál, több konfliktus is van, és ennek a bonyolult történetnek a lezárását is nehezebb megírnunk. Emiatt érdemes azonosítani vázlatunkban ezeket a szálakat, és megfigyelni, mindegyik kibontakozik-e, mindet megemlítettük-e a történetben legalább három-négy alkalommal (ebből a legelső a konfliktus bemutatása, a legutolsó pedig e konfliktus lezárása). Ha van például egy kibontakozó szerelmi szál két mellékszereplő között, akkor mindenképpen legyen egy olyan jelenet, amelyben e két szereplő jelen van és legalább egyikük vonzalma az olvasó által érezhető is, majd legyen egy olyan, melyben e mellékszereplő tesz is valamit e szerelem érdekében, majd legyen egy végső jelenet is, amelyben az olvasó pontosan látja, hogy a párocska összejött. Ezt a szerkezetet alkalmazzuk minden mellékszál esetén: egy jelenetben lássék a probléma, a kiinduló helyzet, melyben valaki valamit akar, vagy megtörténik a baj, majd legyen legalább egy jelenet, melyben a szereplő megpróbálkozik e helyzet megoldásával (de jobb, ha ebből több szerepel, az olvasó követjeti az események alakulását), végül legyen legalább egy olyan jelenet is, melyben az olvasó látja, hogy ez a probléma már nem áll fenn.
A regény zárójelenete legyen a fő konfliktus lezárása
Azonosítsuk tehát a mellékszálainkat és keressük meg az ehhez tartozó jeleneteket, különös tekintettel a zárójelenetükre. Fontos, hogy nem kell minden zárójelenetnek a könyv legvégén lennie. A kézirat második felében egyre-másra derülhetnek ki újabb tények, történések, például hogy egy adott szereplő miért cselekedett úgy, ahogy, miért utazott el, miért házasodott meg, hogyan került Norvégiába, ki az apja stb. Csupán a fő konfliktus megoldásának kell a könyv utolsó pár ezer szavát elfoglalnia – bár az is külön érdekesség lehet, amikor a fő konfliktus lezárása után még néhány sorban lezárunk egy mellékkonfliktust is. Ez a fajta lezárás kedvessé vagy humorossá varázsol egy utolsó fejezetet, ugyanis „jaj, jut eszembe” hangulata van.
A jó lezárás műfajonként különböző – a továbbiakban ezekre fogunk konkrét példákat nézni!
Nádasi Krisz, író, szerkesztő