Krisz ötletei / Hogyan fejezzünk be tudományos-fantasztikus (sci-fi) regényt?

A konkrét könyvek lezárását elemző sorozatunk következő részéhez érkezett. A mai cikkben a science fiction műfajba tartozó történetek befejezéséből vonunk le következtetéseket.

De mi is az a science fiction, avagy sci-fi, magyarul tudományos-fantasztikus zsáner? Ennek a műfajnak az a lényege, hogy a szerző a jövőt képzeli el, mégpedig alapvetően a technológia oldaláról: milyen kütyüket (és szolgáltatásokat) találnak majd fel a jövőben, melyik tudományág lesz a meghatározó, hogyan fognak élni az emberek?

Nézzünk meg öt különböző szerzőt és művet, ezek utolsó bekezdéseit és tanuljuk meg belőlük, amit lehet!

Klasszikus sci-fi lezárása

Kezdjük a sort a műfaj nagyjával, Isaac Asimovval! Asimov azért számít a sci-fi nagy alakjai közé, mert ő teremtette meg a keményvonalas sci-fi világát, ahol a könyvben leírt jövőbeli világ a természettudományok alapos ismeretére épül. Az író Oroszországban született (1920-ban, eredeti neve Ozimov), de zsidó szülei korán, a fiúcska negyedik életévében emigráltak USA-ba, így a fiú sosem tanult meg oroszul. Biokémikus lett; Arthur C. Clarke-kal és Robert Heinleinnel együtt tartjuk a sci-fi irodalmi zsáner megalapítójának. (1992-ben halt meg.)

Nézzük meg az Alapítvány trilógia végét!

„– Hari Seldon Csillagvégnek nevezte Trantort – suttogta –, és ki vethet rá követ a költői képzeletnek ezért a játékáért? Valaha az egész világegyetemet erről a szikláról kormányozták; minden csillagnak itt fogták a gyeplőjét. „Minden út Trantorra vezet” – tartja a régi szólásmondás, és itt végződik minden csillagközi út.

Tíz hónappal ezelőtt az Első Szóló még balsejtelmekkel eltelve szemlélte ugyanezeket a rajzó csillagokat – amelyek sehol sem rajzanak oly sűrűn, mint annak az anyaghalmaznak a középpontjában, amelyet az ember Galaxisnak nevez –; ezúttal azonban józan megelégedettség honolt Preem Palver, az Első Szóló pirospozsgás, kerek arcán.”

Aki esetleg nem ismeri a történetet, annak is szembeszökő, mennyire erősen zár le ez a néhány mondat. Csillagvég: tehát valaminek a végét említjük. Majd Minden út Trantorra vezet: azaz egy utazás befejezéséről van szó. Még ki is mondja: itt végződik minden csillagközi út. Ha pedig ez nem lenne elég, az író visszautal a kezdetekre (Tíz hónappal ezelőtt), majd azt is megmondja, hogy most már minden rendben van: józan megelégedettség.

Tehát ha egyértelműen szeretnénk lezárni a történetünket, mondjuk el több képben is, hogy vége van a kalandnak! Természetesen ez a lezárás szóljon a témáról: az űrről, a csillagokról, fizikáról, kémiáról és matematikáról, legyen fontos a realitás, a kézzel fogható valóság!

Puha sci-fi lezárása

A klasszikus sci-fi azokra a tudományágakra támaszkodik, melyek a környezet fizikai valóságát elemzik, a soft science fiction viszont inkább az emberi lélekre, a társadalomtudomány fejlődésére épít. E műfajnak egyik jeles képviselője Ursula K. Le Guin, a tavaly elhunyt amerikai írónő. Szülei antropológusok voltak, férje pedig történész; Ursula számtalan díjat zsebelt be nemcsak sci-fi írásaival, hanem gyermekkönyveivel és verseivel is. Nézzük meg A megtalált és az elveszett című novellagyűjteményéből az egyik novella zárását:

„Aztán felemelte és széttárta két kezét, mintha szárnyak lennének, majd lenézett a lábára és az alatta lévő földre. Kibújt a szandáljából, félretolta, és máris mezítláb volt. Először balra lépett, aztán jobbra, előre, hátra. Előrenyújtott kézzel, lefelé tartott tenyérrel odatáncolt a férfihoz. A férfi megfogta a kezét, és a nő felhúzta. A férfi nevetett, a nő még csak nem is igazán mosolygott. A nő inogva felemelte csupasz lábát a földről, és visszatette, egyiket a másik után, miközben a férfi mozdulatlanul állt, és fogta a kezét. Így táncoltak együtt.”

Látjuk, hogy semmi nem utal űrutazásra vagy robotikára: ennek a novellának a központjában az emberek állnak. Azt is megfigyelhetjük, hogy az író a műfajra jellemző múlt időt és E/3. megfogalmazást használja, tehát tudósként tekint a szereplőire, vizsgálódva nézi a viselkedésüket! Maga a lezárás akció: táncolnak a hősök. Amikor lapozunk, ők tovább mozognak, ami a lehető legmegnyugtatóbb lezárás, főképp, hogy pozitív is, hiszen a tánc az örömszerzés egyik formája.

Fantasy jellegű sci-fi lezárása

Vannak olyan történetek, amelyek a jövőben játszódnak, ahol az űrutazás már gyakran megtörténik, mégsem tartoznak a fenti sci-fi kategóriákba, mert jellemző rájuk a fantasy zsáner több tulajdonsága is, például mesebeli lények szerepelnek benne és a szereplők képesek varázslásra. Ilyen Szergej Lukjanyenko, az 1968-ban, Kazahsztánban született orosz író világa is, ahol moszkvai vámpírok utaznak az űrben.

Nézzük meg Alkonyi őrség című könyvének végét!

„Lehetséges, hogy még élt, amikor több száz kilométer magasan az atmoszféra lángoló csókjaitól égni kezdett a szkafandere. Elvégre vámpír volt, és számára nem volt olyan fontos az oxigén, mint a többi Másféle számára, kevésbé fenyegette a lehűlés vagy túlhevülés meg a kozmosz többi gyönyörűsége is, amelyek a könnyű szkafanderben lebegő űrhajóst fenyegetik. Nem tudom, és nem is fogok utánanézni a kézikönyvekben. Már csak azért sem, mert senki sem tudhatja, melyik iszonyatosabb – a fulladás vagy a tűzhalál. Hiszen senki sem hal meg kétszer – még a vámpírok sem.

„Nézd, micsoda rettenetes, halhatatlan vámpír vagyok! Át tudok változni farkassá vagy denevérré! Repülök!”

Szemjon szó nélkül kiment, én pedig sokáig ültem és kibámultam az ablakon a tiszta, felhőtlen égre.

Az ég nem nekünk van teremtve.

Nem adatott meg nekünk repülni.

És a legtöbb, amit tehetünk – megpróbálunk nem lezuhanni.”

Ez a vég sejtető: nem mondja el bizonyosan, mi történt a vámpírral az űrben, ami azért ilyen hangsúlyos, mert a szerző alaposan kitárgyalja a lehetőségeket. Érdemes megfigyelni, hogy a szöveg tele van a könyvre jellemző szavakkal, az utolsó bekezdések alapján is pontosan látjuk, milyen lehet maga a történet!

Steampunk sci-fi lezárása

Nézzünk most egy magyar szerzőnőt, akit az a technológiai környezet érdekel, ami a gőzhajtás korát jellemzi, vonatok és léghajók között mozgatja hőseit. Vivien Holloway, azaz Sasvári Vivien 1992-ben született, könyvei a Főnix Könyvműhelynél jelennek meg. Végtelen horizont című regénye így fejeződik be:

„– Felszállunk! – rendelkezett vidáman.

A szívem elnehezült, ahogy végignéztem a légkikötőn. Pillantásom megállapodott Glasbyn, a Leviatánon. Tudtam, hogy hamarosan visszatérek ide, abban azonban nem lehettem biztos, mikor látom legközelebb a nagy bálnát. Hosszú volt az út idáig, és tudtam, hogy ez még korántsem a vége. Néhány dolgot másképp csináltam volna, de talán akkor sem tudtam volna megváltoztatni a végkifejletet. Akárhogy is, de minden idevezetett. És visszatekintve azt kell mondanom, nem bántam meg. Egyetlen percét sem bántam meg.

Ahogy elértük a repülési magasságot, a nap is előbukkant a látóhatáron. Első sugarai színekkel festették meg a végtelen horizontot.”

A fantasy műfajban is alkotó írónő E/1. személyben fogalmazott, így a főhős által levont következtetéseket olvashatjuk a regény végén. Ez az önreflexió kiegészül a repülés akciójával, egy természeti képpel, valamint a regény címére is visszautal, így megnyugtatóan és hangulatosan zárja a történetet.

Modern hard sci-fi lezárása

Ugyan a gyűjteményünkben helye lehetne egy űropera lezárásának is (tehát az űrben játszódó, de inkább a szereplők cselekedeteitől, jellemeitől függő történet végének), ehelyett egy humoros és szintén szereplőorientált keményvonalas sci-fi mellett döntöttem, ahol az űrutazás, az űrbeli körülmények és a természettudományok, főképp a biológia ismerete a történet alapja. A történet érdekessége, hogy nem igazán a távoli jövőben játszódik, sőt, szinte napjainkban zajlanak az elképzelt események, emiatt akár kalandregénynek is nevezhetnénk.

Andy Weir Kaliforniában született 1972-ben, eredeti szakmája informatikus. Kamaszkora óta írt; A Marsi című története a weboldalán jelent meg folytatásokban, teljesen ingyen, és az olvasók kérésére tette fel az Amazonra magánkiadású könyvként. A 99 centért árult könyv bombasiker lett. Nézzük meg, hogyan fejeződik be!

„A túlélésem több száz millió dollárba kerülhetett. Mindez egy hangyás botanikusért. Minek strapálták magukat?

Na, jó. Tudom én a választ. Részben azért, amit képviselek; a fejlődés, a tudomány és a bolygóközi jövő, amiről évszázadok óta álmodozunk. De igazából azért, mert minden emberben ott lapul egy alapvető ösztön, hogy segítsen a másikon. Lehet, hogy néha nem úgy tűnik, de attól még igaz.

Ha egy hegymászó eltűnik, az emberek keresést szerveznek. Ha egy vonat kisiklik, az emberek sorban állnak, hogy vért adjanak. Ha egy földrengés romba dönt egy várost, az emberek a világ minden részéről vészhelyzeti ellátmányt küldenek. Ez annyira alapvetően emberi, hogy kivétel nélkül megtalálható minden kultúrában. Persze vannak seggfejek, akikben nincs törődés, de sokkal-sokkal magasabb azoknak a száma, akikben van. Így aztán több milliárd embert tudhattam az oldalamon.

Elég menő, mi?

Akárhogy is, a bordáim pokolian fájnak, a látásom még mindig homályos a gyorsulási betegségtől, nagyon éhes vagyok, még 211 napig nem látom a Földet, és nyilvánvalóan úgy bűzlök, mint egy pár izzadt zokni, amire rászart egy görény.

Ez életem legboldogabb napja.”

A lezárás a szereplő sorsára koncentrál (végig ez volt fókuszban), és azt elemzi, vajon miért is mentették őt meg. Alaposan részletezi a hős véleményét, majd kapunk egy pontos leírást a fizikai állapotáról, ami egy humoros hasonlattal vezet át a velősen megfogalmazott, teljesen szubjektív csattanóhoz, így téve emberivé az amúgy tudományos pontossággal megírt regényt.

Hogyan fejeződjön be egy tudományos-fantasztikus regény?

Nézzük az összefoglalást, milyen legyen egy sci-fi lezárása:

• kössön el minden szálat;
• lehet egyértelmű és lehet sejtető;
• hard sci-fi esetében jellemző az egyértelmű vég;
• soft sci-finél és fantasy jellegű történetnél, amikor a szereplők fejlődése fontos, legyen inkább sejtető a vég;
• a hard sci-finek a lezárása is legyen tudományos;
• ha a hard sci-fi lezárása szubjektív és/vagy humoros, akkor építsük ki a logikai utat, hogy az objektivitás felől folyamatosan közeledjen a csattanóhoz;
• végződhet a regény a szereplők beszélgetésével és/vagy cselekedeteivel;
• ha cselekményt írunk le, akkor ez legyen egy folyamatos történés, például ahogy a szereplők táncolnak vagy repülnek;
• az utolsó bekezdések is mutassák, hogy a narrátor tulajdonképpen egy tudós, azaz egy olyan ember, aki érti ezt a világot, és képes elemezni azt, következtetéseket levonni;
• legyen ez a lezárás épp olyan összetett, mint a téma: legyen benne elemzés és szubjektivitás, hangulati elem, természeti kép;
• E/1. megfogalmazás esetén helyénvaló a főszereplő önreflexiója, véleménye az egész történetről;
• visszautalhat a kezdésre vagy a könyv címére.

A fenti gyakorlati tanácsokkal és példákkal könnyebben megy majd a tudományos-fantasztikus regény lezárása. Ne felejtsük, a technológia, a jövőkutatás, a tudomány akkor is legyen sarokköve a történetünknek, ha soft vagy fantasy irányba eltolódó sci-fit írunk!

Nádasi Krisz író, szerkesztő