Krisz ötletei / Mi legyen egy szakkönyvben? – azaz 3 szempont az ismeretterjesztő könyv tartalmának meghatározásához
Mikor írjunk mindenképpen szakkönyvet?
- Ha van egy téma, amihez annyira értünk, hogy kikívánkozik belőlünk!
- Ha vállalkozást vezetünk, és még nem írtunk a tárgyban könyvet!
A két cél természetesen összeérhet, illetve írhatunk szakmai, ismeretterjesztő könyvet akkor is, ha egyéb indíttatásból kezdünk neki (például információt keresünk egy adott tárgyban, és olyan sok mindent találunk, ami alapja lehet egy könyvnek). Szólt már egy korábbi cikkem arról, hogyan keressük meg azt a témát, amiről írnánk, illetve hogy a szakmai könyveknek melyik a 10 alaptípusa.
Most foglalkozzunk kicsit bővebben a témával, a tartalommal!
Fontos még az írás előtt kialakítani a könyv tartalmát, vázlatát.
Miről szóljon tehát a szakkönyv?
(1) Akármi is a téma, az elsődleges célunk az legyen, hogy elvigyük az olvasót egy pontból egy másikba, mégpedig lineáris vonalon, vargabetűk nélkül.
Például:
- Egy útmutató a kerti bútorok készítését onnan mutassa be, hogy milyen alapanyagok szükségesek, majd a kezdeti lépésektől vezesse el az olvasót a kész bútorig.
- Egy társadalmi jelenséget bemutató riportkönyv tartalmazhat ugyan interjúkat egymás után, de még jobb, ha a szerző végiggondolja mindazt, amit az interjúalanyok elmondtak neki, megkeresi a történetek, kapott információk közös jellemzőit, pontjait, és e területek köré csoportosítja az egyes interjúalanyok által mondottakat, így alátámasztva, hogy az adott jelenség mennyire jellemző.
- Egy adott ember életrajza készüljön kronológikus sorrendben, egymás után mutatva az eseményeket, és végig szóljon múlt időben. Ha ez szükséges, mutasson vissza vagy előre az időben, hogy felhívja a figyelmet bizonyos sajátosságokra, például hogy egy politikus adott állítását tíz évvel később saját maga cáfolja majd meg.
Azt gondoljuk végig:
mi legyen az út, amin végigvisszük az olvasót.
Honnan hová fog ő elérni?
A fenti példákban ez történik majd vele:
- Megtanul kerti bútort készíteni.
- Strukturált információt kap egy jelenségről.
- Tudás birtokába jut egy fontos ember életéről.
Ezt az utat szem előtt tartva válasszuk meg, hol kezdjük majd a könyvet és hol fejezzük be. Megfelelő adagokban szolgáltassuk az információt, ne öntsünk rá mindent egyszerre az olvasóra. Osszuk részekre, lépésekre a mondanivalónkat! Mi lesz a szervező logika? Időrendi sorrendben haladunk? Könnyűtől a nehezebb felé?
Mindezt segítjük-e például összefoglalóval az egyes fejezetek végén? Lesznek-e példák, esettanulmányok, anekdoták vagy feladatok? Ha igen, ennek konzekvensen ott kell lennie minden fejezetben!
A következő fontos szempont:
(2) Válasszunk megfelelően szűk szeletet!
Akármi is a témánk, ha értünk hozzá, akkor bármennyit tudunk beszélni és írni róla, de a könyv végtelen hosszú nem lehet. Sőt, nagyon hosszú sem lehet. Az viszont fontos, hogy a megfelelő mélységbe menjünk le, amikor szakmai szöveget írunk, hogy minden tiszta, egyértelmű és könnyen megérthető legyen. Inkább több szóval írjunk le egy jelenséget, minthogy érthetetlen legyen a szöveg, ami azt is magával vonja, hogy jobb döntés kevesebbről írni többet, mint átfogó ismeretet célozni, ahol nem eredünk az okok nyomába, nem magyarázunk kielégítően, mert nincsen rá hely. Inkább szóljon az a könyv kevesebb kerti bútorról, legyen a riportkönyvnek kevesebb alanya vagy fókuszáljon az adott jelenség még szűkebb területére (például a magyar börtönök helyzete helyett a női rabok napi problémáiról szóljon), az érdekes személy életrajzából pedig koncentráljunk a hatalomba kerülésének időszakára.
Addig szűkítsünk, ameddig olyan mennyiségű információt kapunk, ami már átadható. (A szakkönyvek terjedelméről korábban itt írtam.)
(3) Mennyi információt tartsak vissza?
A könyveken látszik, ha a szerző céllal visszatart bizonyos információt. Különösen vállalkozások támogatására írt szakkönyveknél látom a húzódozást: ha ezt elárulom, miért kérnék tőlem a szolgáltatást, a tréninget, a konzultációt? Félelemre azonban semmi ok, márpedig több szempontból sem:
- Ha akarattal visszatartom például a módszertan leírását, akkor hiányos lesz a szöveg, az olvasó nem érti meg, ezáltal nem lesz rólam jó véleménnyel és nem keres meg, hogy segítsek neki.
- Ha leírom a módszertant, az információt, az olvasó elámul, milyen okos ez a fickó, és azt gondolja: ha a szerző ezt írta le kapásból, vajon mennyi egyéb tudás lehet a fejében? Nyilván rengeteg.
- Ha le is írok valamit, ami egyedi, felesleges attól tartani, a konkurencia ellopja: ugyanazt az ötletet mindenki máshogy valósítaná meg, és mivel lehetetlen (például) egy módszertant minden apró részletével együtt leírni, és éppen az apró részletek teszik azt egyedivé, valójában a megfogalmazással nem is adunk semmi ellopnivalót.
Ha azt vesszük észre, hogy sokkal többet tudnánk írni így, hogy részletesen megfogalmazzuk, amit szeretnénk, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy hány könyvnyi mondanivalónk van és ezeket hogyan bontsuk két vagy akár több kötetre, illetve ezek közül melyik az első, amit megírjunk!