„Ma is le lehet kötni a gyermek figyelmét hagyományos mesékkel, és le is kell”

„A jó mesekönyv nyugalmat nyújt, feszültséget old fel, megoldást kínál, pozitív viselkedésmintát mutat” – sorolja Szabó Krisztina, akinek most jelent meg a Könyv Guru Kiadónál az első mesekötete, az Alvócimbik. A szerzővel arról is beszélgettünk, hogy kiktől tanulta a meseírást, milyen kiábrándító tapasztalatai voltak kiadókeresés közben, miért van szükségük a gyerekeknek és a felnőtteknek is mesékre, és a publikálás melyik szakaszában volt szüksége a legnagyobb kitartásra.

Mi adta az ötletet és az ihletet ahhoz, hogy mesekönyvet írjon? Esetleg saját gyereknek készültek a mesék Dorkáról és kis barátairól?

A családunkban nagyon fontos szerepet töltött be a meseolvasás, diafilmvetítés. Gyermekkoromban nekem is sokat meséltek, így természetes volt, hogy én is olvasok a gyerekeimnek. Sőt még azokat a diafilmeket is levetítettem nekik, amik az én kedvenceim voltak anno. A kisebbik gyerekem talán ovis lehetett, amikor az Alvócimbik könyv első 1-2 meséje megszületetett. Az idén leporoltam őket, írtam hozzájuk még pár mesét és vettem a bátorságot, hogy megtegyem a következő lépéseket, hogy megszülethessen a mesekönyv.

Mi alapján válogatta ki a feldolgozott témákat? Az életből vette az ötleteket, vagy tudatosan kereste a gyerekeknek fontos tematikákat?

Eleinte nem volt koncepció, nem volt tudatos témakeresés. Később, ahogy életre keltek a karakterek és láttam magam előtt a szereplőket, akkor döntöttem el, hogy jó lenne, ha minden mesének más lenne a főszereplője és olyan témákat dolgoznék fel, amik foglalkoztathatják a gyerekeket, taníthatnak nekik valamit. Az pedig természetes, hogy így, vagy úgy, de beleszövődik az ember saját múltja, emlékei, megélt eseményei a történetekbe.

Milyen korosztálynak szólnak a mesék? És mik azok a főbb értékek, tanulságok, amiket megismerhetnek a történetekből?

A meséket az ovis korosztálynak írtam, és belőlük a család, a barátság fontosságát, a szeretet erejét tanulhatják meg. Hogy bármi bajuk is van, fordulhatnak hozzájuk és együtt, közösen meg tudunk oldani mindent.

Kik (voltak) az Ön kedvenc meseírói? Kiktől tanult sokat – gyerekként és később, meseszerzőként?

Ez nagyon könnyű kérdés, kik mások lehetnek, mint Bálint Ágnes és Csukás István. A mai meseírók közül Berg Juditot említeném. Hogy én, meseszerző? Ez nagyon hízelgő, de egyelőre nem tartom magam annak. Azt hiszem, elég nagyképű is lennék. Egy kétgyerekes, dolgozó anyuka vagyok, aki írt egy pár mesét és volt bátorsága lépéseket tenni, hogy megvalósítsa az egyik álmát. Talán példát is mutatva, hogy igenis érdemes az álmokért tenni.

Mit gondol: mitől jó egy mesekönyv? Milyen szempontokra érdemes ügyelni annak, aki most kezd ilyeneket írni?

Röviden azt válaszolhatnám, az a jó mesekönyv, amit szeretnek a gyerekek. Ha egy kicsit tudományosabban szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám, a jó mesekönyv az, aminek történeteibe a gyermek bele tud helyezkedni. A jó mesekönyv nyugalmat nyújt, feszültséget old fel, megoldást kínál, pozitív viselkedésmintát mutat. Valós élethelyzetben felmerülő konfliktusokat dolgoz fel, félelmeket küzd le.

Mennyire nehéz manapság a gyerekek figyelmét hagyományos mesékkel, mesekönyvekkel lekötni? Hogyan neveljék a szülők úgy a gyerekeiket, hogy ne a képernyőtől, hanem a szóban elmondott mesétől várják a szórakozást?

Szerintem ma is le lehet kötni a gyermek figyelmét hagyományos mesékkel, és le is kell. De ez „munka” és valóban mennyivel könnyebb a tévé vagy a tablet elé leültetni a gyerekeket, amíg mi csinálhatunk mást, de ne feledjük: a mi felelősségünk nevelni és tanítani őket. Egy tévében látott mesét nem lehet kontrollálni – főleg, ha nem is vagyunk a gyermek mellett -, a látottakat nem tudják velünk megbeszélni, nem tudunk rá azonnal reagálni és ki tudja, milyen félelmekkel és feszültséggel telve áll fel a képernyő elől a gyerek.

A meseolvasás fontos, nemcsak a gyermeknek, hanem a felnőttnek is.

Személyes kapcsolódás, elmélyülés, egymásra hangolódás. Közösen bekuckózni, összebújni egy jó könyvvel. Ezek nem csak frázisok, ezek könnyen megvalósítható apróságok. Már egész aprócska-manócska korban vehetünk olyan könyveket, amikben még csak képek vannak. Egyszerűen csak elmeséljük, mit látunk a rajzokon. A gyerekek imádnak elmélyülni az apróságokban, a részletekben. A könyvekben szereplő rajzok erre remek lehetőséget adnak. A meséket a gyermek saját ütemében tudjuk olvasni, meg-meg lehet állni, ha igényli, meg lehet beszélni. Talán olyan félelmek is felszínre kerülnek, amiket még nem tud megfogalmazni, de a mesék ebben segítségükre vannak, a szereplővel azonosulva el tudja mondani, mi bántja. A képernyő előtti mesenézéskor erre nincs alkalom, a folyton változó és rohanó képeket a gyermek egyszerűen nem tudja feldolgozni. Túl sok információ, túl sok és gyors impulzus éri.

Hogy készültek az illusztrációk? Milyen utasításokat adott a rajzolónak? Volt esetleg, amit újrarajzoltatott vele?

Egy mesekönyvnél különösen fontos a jó grafika. Szerencsére az Alvócimbik illusztrátorával – Vargáné Kertész Melindával – nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Konstruktívan tudtunk együtt dolgozni. Melinda hamar ráérzett, mit szeretnék, tulajdonképpen belelátott a fejembe. Ugyanazokat a jeleneteket gondolta ő is grafikában megjeleníteni, mint én, így nem voltak különösebb instrukciók.

Milyen nehézségekkel szembesült a kötet megírása során? Akár az írás, akár a kiadás kapcsán is felidézhet ilyeneket?

Egyfelől legyőzni a saját kishitűségemet, félelmeimet. Nem hallgatni a negatív gondolatokra, hogy úgy sem fog sikerülni. Másfelől a rengeteg elküldött email, akár az illusztrátorkeresés, akár a kiadókeresés kapcsán, amikor hosszú ideig vártam a választ. Hogy ne adjam fel a több hónapos eredménytelen kiadókeresés után.

Egyébként mennyire könnyű manapság mesekönyvet kiadni? Milyen tapasztalatai voltak? Több kiadónál is próbálkozott?

Egy mesekönyv megírása csak a legelső, de valószínűleg a legkönyebb lépcsőfok. Amikor késznek ítéltem a könyvet, az interneten kerestem illusztrátorokat és kiadókat is. Szépen sorban kiírtam az elérhetőségeiket és a megírt szinopszissal, az első mesével, egy rövid bemutatkozással együtt próbáltam felvenni a kapcsolatot velük. Sokuktól még csak választ sem kaptam. Hónapokba telt, míg rátaláltam Vargáné Kertész Melindára és a Könyv Guru Kiadóra.

Tervezi folytatni Dorka és barátai történeteit? Ha igen, mikorra várható az újabb kötet? Vagy esetleg más jellegű szöveg írását tervezi?

Az Alvócimbik megírása után már születtek újabb ötletek. Én is nagyon megszerettem a karaktereket, több mese is a fejemben van, és igen, szeretnék folytatást. De ez még a jövő….