„Nagy szépség rejlik a különbségek elfogadásában”

„Nem akartam, hogy a szüleim csupán képek legyenek a falon vagy nevek a régi történetekben” – magyarázza Daniel Mamah, miért döntött úgy, hogy megírja félig magyar, félig nigériai szülei történetét Ahogy a folyók összefolynak című kötetében. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy milyen volt több kontinensen gyűjtött forrásokból dolgozni az életrajzi történet elkészítése során, az Egyesült Államokban élve miért egy magyar kiadónál jelentette meg a könyvét, és mit lehet nyerni gyerekként a különböző kultúrákból érkező szülők vegyes házasságából.

12 évvel ezelőtt, első gyermekének születésekor merült fel önben, hogy könyvet írjon a szülei életéről – a gyerekeinek. Mi volt a legfőbb motivációja, és miért éppen ilyen formában, a váltakozó nézőpontokat bemutatva készítette el?

Szép emlékeim vannak a saját gyermekkoromról és a nagyszüleimmel töltött időről – az örömről, hogy játszhattam velük, tanulhattam tőlük, és igazán megismerhettem őket. Mivel már nincsenek velünk a szüleim, tudtam hogy a gyermekeim lemaradnak egy hasonló értékes élményről. Nem akartam, hogy a szüleim csupán képek legyenek a falon vagy nevek a régi történetekben – szerettem volna, ha a gyermekeim megismerhetik az ő életük gazdagságát, tapasztalataik mélységét, és a számukra fontos értékeket. Eleinte azt gondoltam, hogy a könyv történetét én mesélem el, de hamar rájöttem, hogy ez nem szolgáltatna igazságot a szüleim személyes élményeinek, motivációinak és érzelmeinek. Ehelyett úgy döntöttem, hogy erősebb hatást érhetek el, ha a könyvet harmadik személyű narratívával mesélem el, lehetőséget adva arra, hogy történeteik úgy bontakozzanak ki, ahogyan azt ők maguk élték meg. Mivel az életük és a nézőpontjaik különböztek, úgy éreztem, hogy a fejezetek váltakozása a legjobb módja annak, hogy megörökítsem az ő egyedi útjaikat.

Az elmúlt 12 évben mennyi időt töltött az anyaggyűjtéssel és könyvírással, hiszen sokat kellett utaznia, Budapestre és Afrikába is, miközben ön az Egyesült Államokban él.

Voltak napok, amikor intenzívebben kellett dolgoznom, és mindent összehangolni erőfeszítést igényelt, de a folyamat rendkívül jutalmazó volt. Ezen időszak alatt a feleségemmel családot alapítottunk és két gyermeket neveltünk, miközben orvosi karrierem is jelentős elköteleződést igényelt. Bár az információgyűjtés és az írás idejét nehéz volt megtalálni, szenvedéllyel végeztem a projektet, és örömöt leltem abban, hogy elmélyedjek azokban a történetekben, amelyeket megőriztem.

A szüleitől sokféle írott forrás maradt meg, amelyek segítették a munkában. Milyen módszerrel dolgozta fel édesanyja leveleit, illetve édesapja hivatalos dokumentumait?

Szerencsés voltam, hogy számos információforrást tudtam felhasználni a könyv összeállítása során. A nagynénéim és a nagyanyám, akik szinte minden levelet megőriztek, amiket édesanyám nekik írt – összesen több százat, köztük néhányat a gyerekkorából –, felbecsülhetetlen értékű dokumentációt szolgáltattak édesanyám tapasztalatairól. Ezek a levelek lehetővé tették számomra, hogy sok részletet összerakjak az életéből, gyakran nagyon személyes részletekben, és kronológiai sorrendbe állítsam az eseményeket. Apám viszont megőrizte a legtöbb hivatalos dokumentumát és jegyzetét, amelyeket szintén át tudtam nézni. Ezen kívül mindkét szülőm naplót vezetett, amelyek bőséges információkat tartalmaztak. Kezdetben az volt a módszerem, hogy mindent beírjak a számítógépbe, hogy átfogó képet kapjak az írásaikról. Ez hatalmas mennyiségű adat volt, de ez a folyamat segített felépíteni a történetüket, meglátni életük nagyobb ívét, és azonosítani azokat az űröket, amelyeket további kutatással, történelmi feljegyzésekkel és személyes interjúkkal kellett kitölteni.

És hogyan lett ebből az adathalmazból regény? Mennyire ragaszkodott a tényekhez, és volt-e olyan részlet, amit a fantáziájával kellett kipótolni? Kért segítséget valakitől ebben a munkában?

Ez volt a következő kihívás – hogy hogyan alakíthatom mindezt az információt egy vonzó, regényszerű könyvvé, amit az emberek szívesen olvasnának. Gondosan ki kellett választanom azokat a történeti részeket, amelyek illeszkedtek a kötet fő témájához, miközben sajnos el kellett hagynom olyanokat, amelyek talán kevésbé érdekesek az olvasók számára. Ugyanakkor az egyik legfontosabb célom az volt, hogy hű maradjak a szüleim történetéhez.

Nem azért kutattam évekig a múlt után, hogy aztán olyan könyvet írjak, ami eltorzítja a valóságot.

Ennek eredményeként a könyv történelmi részletei rendkívül pontosak, amiket részletes írásbeli és szóbeli beszámolókkal támasztottam alá. Ugyanakkor néhány esetben a szereplők személyazonosságát megváltoztattam a személyiségi jogok védelme érdekében. Továbbá néhány párbeszédet, különösen a szüleim korai éveiből, újra kellett alkotnom, miközben igyekeztem hű maradni az élményeik lényegéhez.

Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a szüleinek eltérő identitásuk, kulturális gyökereik miatt? És ez gyerekként hogyan hatott önre, mennyire volt más a családi életük, mint egy átlagmagyarnak?

Sokan szokták ezt kérdezni tőlem, de érdekes módon az interkulturális családban való felnövés élményei túlnyomórészt pozitívak voltak. Már fiatal koromtól kezdve beszéltem angolul és magyarul, és két nagyon eltérő országban éltem, ami szélesebb perspektívát adott az élethez és mélyebb megértést nyújtott az emberekről, különböző háttérrel. Nigériában világos bőrűnek számítottam, míg Magyarországon sötét bőrűnek láttak – amit mindig is szórakoztatónak találtam. Néha mindkét helyen kíváncsiság tárgyaként tekintettek rám, de amennyire vissza tudok emlékezni, ez sosem okozott gondot. Mindkét kultúrában szeretve éreztem magam, és viszonylag könnyen barátkoztam. Bár a könyvben említek egy kellemetlen élményt skinheadekkel, az ilyen esetek elszigeteltek voltak, és nem tükrözik a Magyarországon szerzett, nagyrészt kedvező tapasztalataimat.

Véres polgárháború és forradalom, rasszizmus és a nagypolitika is befolyásolta a szülei, Matthew és Judit életét. Hogy látja, mi volt számukra a legnehezebb? És hogyan segített nekik a hitük a nehézségek átvészelésében?

Valószínűleg a politikai zűrzavarok jelentették a legnagyobb kihívást számukra, mivel azok olyan erők voltak, amelyeket nem tudtak személyesen befolyásolni és hatással voltak az életük számos területére. Apám számára a nigériai polgárháború óriási bizonytalanságot jelentett a jövőjét illetően, és végül ez vezetett ahhoz, hogy elhagyja az országot. Édesanyám, aki 1956-ban még gyerek volt, átélte a kommunizmus megszorításait, beleértve azt is, hogy hithű katolikusként nem nyerhetett felvételt egyetlen magyarországi tanárképző karra sem, így nem valósulhatott meg zenetanári álma. Mindkettejük esetében úgy gondolom, hogy a hitük kulcsszerepet játszott abban, hogy képesek voltak elviselni a megpróbáltatásokat. Édesanyám gyakran imádkozott rózsafüzért, míg apám, aki egy anglikán pap fia volt, élete során mindig mélyen hívő maradt.

Magyarországon viszonylag ritkák az olyan vegyes házasságok, amikor afrikai származású az egyik fél. A szülei élettörténete milyen tanulságokkal szolgálhat a magyar olvasóknak?

Sok kapcsolat lehet szokatlan, ami olyan emberek között jön létre, akik valamilyen módon különböznek egymástól – nem feltétlenül a nemzetiségükben, hanem talán a régióban, ahol felnőttek, a családi hátterükben, karrierjükben, vagy akár a személyiségükben. Bár ezek a különbségek kihívásokat jelenthetnek, különleges lehetőségeket is tartogatnak. A szüleim kapcsolata azt mutatja, hogy bár a különbözőségek akadályokat hozhatnak, azok leküzdhetők – és hogy nagy szépség rejlik a különbségek elfogadásában. Számomra az ő életük inspirációt jelent, nemcsak a kapcsolatukban, hanem az életük kihívásaiban is. Történetük azt mutatja, hogy hittel és kitartással még a legfélelmetesebb és látszólag lehetetlen akadályok is legyőzhetők.

Egy család múltjának, a szülők életének, szellemi, lelki hagyatékának a feldolgozása sok esetben megterhelő érzelmi munka. Mi volt a nehéz ebben a könyvírásban, és milyen örömök, meglepetések érték menet közben?

Alapvetően perfekcionista vagyok, ami nem a legkönnyebb tulajdonság, ha az ember megpróbálja összeállítani a szülei élettörténetét. Állandóan úgy éreztem, hogy még több információra van szükség – akár a történetben lévő hézagok kitöltésére, akár különböző történetszálak kibővítésére. Azt eldönteni, hogy mely részleteket érdemes belefoglalni, és melyeket kihagyni, nehezebbnek bizonyult, mint vártam, mivel minden értékesnek tűnt számomra. További kihívást jelentett összhangba hozni a saját érdeklődésemet és az olvasók potenciális érdeklődését. Számos olyan aspektusa volt a szüleim életének, amiről nem tudtam, és nem értettem teljesen a mélyebb motivációikat és érzéseiket. Ezek felfedezése rendkívül kielégítő volt. Annyi mindent tudtam meg róluk, és meglepett, hogy mennyi mindent nem tudtam. Különösen megható élmény volt felfedezni édesanyám naplóját, amelyben részletesen leírta a velem és az ikertestvéremmel való terhességét, valamint a születésünket és a korai napjainkat. Ez igazan különleges volt.

„Civilben” pszichiáterprofesszorként dolgozik. Mennyire élte meg terápiás folyamatként a könyvírást?

A könyvírásnak megvannak a maga hullámhegyei és -völgyei. Van, hogy nagyon stresszes és szorongást keltő. Kétségbe vonod magad, megkérdőjelezed, hogy hiba volt-e elvállalni ezt a feladatot, és azon tűnődsz, hogy valaha befejezed-e. Előfordul, hogy ránézel a munkádra, és úgy érzed, nem elég jó. Más napokon pedig épp az ellenkezője történik. Újraolvasod a részeket, büszke vagy rájuk, tetszik, amit írtál, és úgy képzeled, hogy mások is ugyanezt fogják érezni. Az adatgyűjtés folyamata, akár a levelek átnézése, akár a rokonokkal és másokkal való interjúk, mindig pozitív élményt jelentettek számomra. Imádtam új dolgokat tanulni, és egyfajta nosztalgia fogott el, mintha visszautaztam volna az időben.

Hogyan, milyen szempontok alapján született meg a cím? Milyen változatok voltak még esetleg?

Egy olyan címet kerestem, amely összefoglalja a könyv témáját. Az „Ahogy a folyók összefolynak” szimbolizálja két távoli vidékről származó ember találkozását és az életük későbbi egyesülését. Emellett a folyók fontos szerepet játszanak a szüleim háttértörténetében: apám egy olyan afrikai régióban nőtt fel, amelyet több folyó is átszel, míg édesanyám Budapesten, a Duna közelében nőtt fel. Munkacímként felmerült még a „Mama(h) napjai” is, ami – a „h” betű zárójelbe tételével – egyszerre utalt mindkét szülőre.

Miért épp egy magyar kiadónál jelentette meg a kötetet? Milyen szempontok alapján döntött erről?

Sok rokonom van Magyarországon, és azt akartam biztosítani, hogy könnyen hozzáférhessenek a könyvhöz a helyi könyvesboltokon keresztül. Mivel a történet nagy része Magyarországon játszódik, a magyar közönség természetesen az egyik kulcsfontosságú célcsoportja a könyvnek. Tavaly egyébként megjelent egy angol nyelvű változat az Egyesült Államokban.

Van esetleg további családi történet is, amit szívesen megírna?

Sok szép és inspiráló történet van a családban, amelyeken elgondolkodtam, hogy megírjam, köztük a nagyszüleim történetei. Ebből néhányat röviden belevettem a jelenlegi könyvbe, de sokkal több van még ezekben a történetekben. Van egy saját személyes történetem is, amelyet egyszer talán megírok, és amely magában foglalná a szakmai fejlődésemet és az orvosi tapasztalataimat.