„Szeretet és mások elfogadása nélkül mennyire céltalan lenne ez a mi kis földi városnézésünk”

Egy negatív kritika miatt egy évig íróasztalfiókban pihentette a kéziratot, majd egy másik vélemény hatására egyetlen éjszaka alatt átírta a fél könyvét Sárvári János, mire úgy érezte, hogy kereshet kiadót a Petite morte című regényéhez. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzője azt is elárulja, milyen kettős értelme van az orgazmus utáni állapotra utaló címnek, mire kell figyelni a szövegben a testiséget és szexualitást ábrázoló jeleneteken túl, és hogyan készült el 3-4 nap alatt egy teljes regénnyel.

„Egy cinikus ér­telmiségi útja a szexmániás kapcsolatkeresésben” – hangzik a könyvének egymondatos összefoglalója. Hogyan született meg a főszereplő alakja és a regény ötlete? Hogyan döntötte el, hogy könyvet fog írni?

Nekem jóval korábban, még a kétezres évek elején, megjelent már egy novelláskötetem: Hangulatjelentések a nagyvárosból címmel, ami a fiatalkori novelláimat adta közre. Utána nem volt időm, sem késztetésem az írásra. Csak öregkoromra kezdett ismét foglalkoztatni egy újabb könyv gondolata. Először szimpla önéletrajzi regénynek indult, amit akkor kezdtem el írni, amikor nyugdíjaztam magam. Gondoltam; ha talán nem is adom ki, legalább egy összegzésnek jó lesz, amit a családra hagyok, ha már nem leszek. Azután az első vázlat olvasásakor rájöttem, hogy egyrészt ez elég jó lehet ahhoz, hogy nyomtatásban is megjelenjen, másrészt világossá vált az is, hogy a saját életem történései bizony nem elég izgalmasak ahhoz, hogy folyamatosan lekössék egy olvasó figyelmét. Így az életutam állomásait, történéseit megkapta az a kitalált cinikus, szexmániás bujdosó, aki a könyv főszereplője lett. Ő több ismerősöm, barátom személyiségéből állt össze, ahogy jó barátja, az egész életét végigkísérő Zoli alakja is. Ehhez persze elég sok fantáziaelem és fikció is járult a munka során.

Bár sok a szex és a kaland a regényben, meglehetősen komor hangulatú a szöveg. Mi volt a célja egy ilyen első látásra céltalan és reménytelen élet bemutatásával? Vagy a felszín mögött mégis van valamilyen fejlődéstörténet? Milyen tanulságokat vihet magával az olvasó?

Nem hinném, hogy a főszereplő számára céltalan vagy reménytelen lett volna az élete. Sőt fiatal korában határozottan egy hedonista, a világgal mit sem törődő, de magával nagyon is elégedett, már-már önelégült figurát láthatunk. A gondok akkor kezdődnek, amikor sorra elveszti a szeretteit, amikor megöregszik, és a végén rájön, hogy végképp magára maradt, de nem csinált semmi említésre méltót egész életében. A cél pontosan az volt, hogy lássuk, mennyire üres és sekélyes egy önző és csak a saját örömszerzésével törődő élet. A tanulság pedig, amire rákérdezett, nos az nyilván az, hogy a végére, bár megkésve, de a főhős is rájön erre. Ugyan megpróbálja ezt a felismerést méltósággal elviselni, de mindenki látja, hogy szeretet és mások elfogadása nélkül mennyire céltalan lenne ez a mi kis földi városnézésünk. Komornak sem gondolnám a szöveget, mert a tragikus események mellett sok humoros történettel is találkozhat az olvasó.

Miért az orgazmus utáni ájult állapot francia megfelelőjét, a halálra utaló „petite mort” kifejezést választotta címként? Van ennek valami kettős értelme is? És volt esetleg más címötlet is?

Az első válasz egyértelmű, hiszen ez az az állapot, amit a főszereplő megállás nélkül hajszol egész életében. A kettős értelem is létezik, mert ezek a „kis halálok”, az ezekből összeálló út vezet el minket végül a főhős tényleges haláláig. Egyébként nem volt más címötlet.

Hangsúlyos szerepe van a szexnek és testiségnek a történetben, mégis meg tudta oldani, hogy ne csússzanak pornóba a leírások, maradjon valami az olvasók fantáziájának is. Volt valami elve, ami vezérelte ezekben a leírásokban, vagy az ösztöneire bízta magát?

Egyetlen pillanatig sem gondolom pornográfnak a könyv egyetlen részletét sem, nem is ez volt a szándékom. Az viszont igen, hogy a testiség és a szexuális vonzalom visszatérő bemutatásával ellenpontozzam, mintegy kiemeljem azokat a nagyon is komoly gondolatokat, elméleteket és életfilozófiát, amiket a könyvem legértékesebb és legfontosabb részeinek tartok. Mondhatni a könyv többi 90 %-a ezek köré a gondolatok köré épül fel.

Nagyon plasztikusan mutatja be a néhány évtizeddel ezelőtti hazai közeget, a munkahelyektől a szórakozóhelyekig. Mennyire táplálkozott saját vagy mások élményeiből és mennyire használta a fantáziáját a történet megalkotásakor?

A korabeli közeg leírásai valóban javarészt saját élményeken és csak néhány esetben mások történetein alapulnak. Persze ezek a történetláncok, amikből kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal összeáll a könyv, nem készülhettek volna el fantáziaelemek nélkül. Egyszerűen sok történetet meg kellett „emelni”, erősebb csattanót kellett kitalálni a végére, hogy mind viszonylag egységes színvonalat üssenek meg és ne lógjanak ki a szövegből.

Milyen módszerrel dolgozott: készített vázlatot, vagy hagyta, hogy a történet „vezesse magát”?

Az elején ugyan készült egy rövid vázlat, de amikor rájöttem, hogyan is akarom végigvinni a könyvet, akkor már nem volt szükség további segédletekre.

Mennyi időbe telt, hogy az első ötlettől eljusson a kész kéziratig? Mikor volt ideje dolgozni hétköznapi tevékenységei mellett?

Igazán nem sok idő kellett, talán néhány nap. Általában éjszaka írtam, akkor, amikor másnap könnyebb napom ígérkezett.

Volt esetleg valami váratlan nehézség munka közben? Ha igen, hogyan lendült át rajta?

Nem volt fennakadás. Én általában gyorsan írok. Ennek a könyvnek az első változata is 3-4 éjszaka alatt elkészült. Az utómunkák, javítások, finomítások már időigényesebbek voltak. Az viszont alaposan visszavetett, hogy egy ismerősöm, akinek megbíztam az értékítéletében, határozottan megpróbált lebeszélni arról, hogy megjelentessem ezt az írást. Azt mondta, a nagyközönséget nem fogja érdekelni, de a saját családom, a munkatársaim, a barátaim körét majd taszítani fogja az érzékiség, ami a könyvből sugárzik és képtelenek lesznek azt a személyemtől elválasztani. Akkor emiatt fiókba is raktam a kéziratot majd egy évig.

Felkért béta-olvasókat, hogy nézzék át a szöveget kiadás előtt? Ha igen, volt olyan tanácsuk, amit megfogadott?

Igen, felkértem, többet is. Amikor újra elővettem az írást, mert az motoszkált bennem, hogy mégis valahogy közreadjam, mert megérdemli, akkor odaadtam egy barátomnak, aki nem ismerte a korábbi életemet és biztos voltam benne, hogy objektív lesz. Azt mondta: – Figyelj, ez jó, de sok, hosszú, önismétlő. A könyv második felében már egy kicsit magadat ismétled és olyan, mintha a főszereplő csak öncélúan dicsekedne. Elolvastam ezzel a szemmel az első verziót és rájöttem, hogy igaza van. Nekiültem hát és egy éjszaka alatt kidobáltam a kézirat felét, azután másnap éjjel megírtam az átkötő szövegeket a megmaradó történetekhez. Utána megmutattam az unokatestvéremnek, aki ismerte a családunk történetét és ő csak annyit mondott: – Ehhez már ne nyúlj hozzá, ez így jó, ahogy van! Gyakorlatilag nyomdakész. Ekkor kezdtem el kiadót keresni.

Ennek a történetnek nemigen kínálkozik folytatása a vége alapján, de készül esetleg újabb regényre? Ha igen, milyen témában, és mikorra várható a megjelenése?

Jelenleg két kéziraton, két regényen is dolgozom párhuzamosan. A munkacímeik: „AIRBNP” és „Kazincbarcelona”. Nagyon izgalmas téma mindkettő. Remélem hamarosan előállhatok velük.