„Szóltam a családomnak, hogy váratlan ihlet kerített hatalmába, és most eltűnök egy időre”

„Egy lány akkor is lehet szép, ha nem cicomázza túl magát, hanem inkább a természetességre figyel, nem a ruhákra és az egyéb kiegészítőkre, hanem önmagára fókuszál inkább” – fogalmazza meg a regénye egyik üzenetét Király Ella. Az igazság tüze című, a Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzője arról is mesél, hogyan született meg egy álomból a fantasy-történet ötlete, mennyire nyomasztotta, hogy az osztálytársai nagyon várják a regényt, miért érzi befektetésnek az első kötetét, és mi miatt dobálták meg a barátnői párnával, amikor elolvasták a kéziratot.

A kötet végén azt írja, a Jóisten adta a regény ötletét egy álom révén. El tudja mesélni, hogy is történt ez, és hogyan kezdte írni Az igazság tüzét?

Fontosnak tartottam, hogy neki köszönjem meg elsőnek, és csak utána bárki másnak. Egész életemben hittem az égi jelekben, függetlenül attól, hogy inkább a fejemre, mintsem hogy a szívemre hallgatok. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, és a sorsunk már előre meg van írva, s azt akarva-akaratlanul is követjük. Amikor 2021 nyarán felriadtam az álmomból, úgy éreztem, ez nem véletlen, és le kell írnom. Megjegyezném, hogy nagyon ritkán emlékszem az álmaimra, és igen nagy ostobaságokról szoktak szólni, ezért is furcsálltam ezt az álmot. Miután lekörmöltem, pár hónapig pihentettem, és október környékén elővettem egy jegyzetfüzetet a laptopom és egy papírt, szóltam a családomnak, hogy váratlan ihlet kerített hatalmába, és most eltűnök egy időre. A térkép megrajzolásával kezdtem az egészet, és egyszerűen megalkottam egy világot az alapján, amit álmodtam.

Ezen a kezdőlökésen túl milyen olvasmány- vagy egyéb élmények befolyásolták még abban, hogy milyen lesz Az igazság tüzének világa és története? Vannak a fantasy szerzők között példaképei?

2020 óta sorolom magam a könyvmolyok csapata közé, és másfél évig olvastam rengeteget, és csak utána éreztem magamat elég jónak ahhoz, hogy komolyabban belekezdjek az írásba, hiszen előtte is foglalkoztam kisebb történetekkel. Leiner Laura regényeivel kezdtem, mint a legtöbb fiatal lány, és miután már nem maradt több könyv tőle, amit elolvashatnék, először egy disztópiát kezdtem olvasni, és csak utána tértem a fantasy műfajára. Nagy kedvenceim Rick Riordan, Stephanie Garber és J. K. Rowling, természetesen, de páran már mondták, hogy Sarah J. Maas Üvegtrón-sorozatára hasonlít egy kissé az első kötet, amit személy szerint észre sem vettem.

A fantasy-történethez külön világot kellett felépítenie, tündérekkel, királyokkal, istenekkel, különböző királyságokkal. Milyen módszerrel dolgozott? Mennyire dolgozta ki aprólékosan a részleteket? Mennyit változtatott menet közben? Mi volt a legnehezebb a világépítés során?

A történetépítés során nem éreztem különösebb nehézséget. A településeket és a további földrajzi neveket a magyarok történelméből formáltam át. Például az északi országot, Uraldiát, Az Urál-hegységből alkottam meg. Több települést is létrehoztam, pedig az elején nem tudtam, hogy a szereplők hová fognak ellátogatni a sorozat során, ezért bíztam abban, hogy majd rájövök, ez még nekem is titok, hogy mi lesz a folytatásban. A különböző lények kapcsán pedig tudtam, hogy a legtöbb varázslatos élőlénynek helyet szeretnék adni a világomban, kezdve a sárkányokkal és a sellőkkel. Az istenekre nagy hangsúlyt akartam helyezni, ezzel is egy kissé megköszönni az égi jeleket, mert, mint a való világban, az én könyvemben is sokat befolyásolnak a történetben az istenek, még ha ez az első részben annyira nem is érezhető.

Volt mintája a főszereplő, Zoé karakterének megalkotásához? És a többiek megformálásához mennyire hagyatkozott a fantáziájára, és mennyit használt a környezetében ismert karakterekből?

Azt tudtam, hogy Zoé lesz a neve, és szőke haja, kék szeme lesz, hiszen ezeket láttam az álmomban is. Szinte már boszorkányságnak tűnik ez az álom ihlette történet, de valóban ez az igazság. Sokan azt mondják, akik ismernek, hogy Zoé hasonlít rám, bizonyos mondatokat hallanak, ahogyan elhagyja a számat, pedig bizonyos tulajdonságainál külön ügyeltem rá, hogy különbözzünk, például az éneklésnél és a zenénél, hiszen Zoé nem szereti, én viszont igen. Lea akaratlanul hasonlít az egyik legjobb barátnőmre, illetve Zoénak egyre több barátja lesz a történet során, ezzel utalok arra, hogy mennyire hálás vagyok a barátaimnak. A legtöbb karaktert a barátaim ihlették, vagy csak elképzeltem, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező embereket nem kedvelek, és így alkottam meg a kevésbé szerethető karaktereket, de fontosnak tartottam, hogy minél sokszínűbb szereplők helyet kapjanak a világomban.

A történetben sok a harc, a kaland, az izgalom, de nagy hangsúlyt kap a párkapcsolati vonal, a szerelem, a férfi és női tündérek közti erotikus feszültség is. Mennyire érzi női regénynek (ha lehet ilyet mondani) Az igazság tüzét? Meglátása szerint van valamilyen speciálisan női jelleg a sztoriban?

Személy szerint nem rajongok annyira a romantikus regényekért, de tudtam, hogy az életben is igen fontos szerepet tölt be a szerelem, ezért nagy hangsúlyt helyeztem rá, hiába álltam rebellis módon hozzá, hiszen voltak olyan idők, amikor még egyáltalán nem hittem a szerelemben. Én is úgy gondolom, hogy inkább nőknek való ez a sorozat, de férfiak is ugyanúgy olvassák a környezetemben, és ajánlom is nekik, mert Zoé férfiasabb jellemvonású lány, amiben szintén hasonlítunk egy kicsit. Az ő jellemével szeretném a női olvasóknak megmutatni, hogy egy lány akkor is lehet szép, ha nem cicomázza túl magát, hanem inkább a természetességre figyel, nem a ruhákra és az egyéb kiegészítőkre, hanem önmagára fókuszál inkább.

Mi a fő tanulsága a történetnek? Hogyan tudná 2-3 mondatban megfogalmazni a regény „esszenciáját”?

Van egy bizonyos metaforája az egész sorozatnak az életre nézve, de mivel még csak az első kötet jött ki, ezért még nem észrevehető. A főszereplő múltjából nem derül ki sok minden a történet elején, de nem kevés dolgot vesztett el az élete során, és a további csatákat sem fogja vereség nélkül megvívni. Olyan üzenetet próbálok ezzel átadni az embereknek, hogy ráébredjenek arra, hogy az élet nem egy habos sütemény, és rengeteg lemondással szükséges ahhoz, hogy elérjük céljainkat. A sorozat során elhunyt szereplők testesítik meg az életben azokat a veszteségeket, amiket tehetetlenül végignézünk, és még ha meg is nyerjük a csatát a végén, rengeteg áldozattal jár.

Mi az, ami egyedivé teszi Az igazság tüzét a fantasy-könyvek sorában? Mire a legbüszkébb a történetéből?

Minden műfaj magába foglalja azokat a klisés elemeket, amiktől aztán abba a bizonyos kategóriába lehet sorolni őket. Az én esetemben a kitalált lények, a háborúk és a hasonlók miatt tehetem a fantasy kategóriába, de sajátosságokat is magában hordoz. A különböző lények közötti kapcsolatot tartom az egyik legegyedibbnek Az igazság tüzében. Itt Zoéra gondolok, aki egy tündér, és arra a boszorkányra, aki a borítón Zoé mögött tűnik fel. Egy kissé a társadalmi rétegekre is utalok, és különbséget teszek a különböző lények között. A boszorkányok hiába rendelkeznek varázserővel, a saját országukba vannak zárva, és a tündérek úgy érzik, hogy felsőbbrendűek. De még közöttük is vannak halandó- és őstündérek, s az utóbbiak sokkal erősebbek náluk, mégis kihalóban vannak. És a legbüszkébb talán a befejezésre vagyok, még ha sokan mérgesek is rám, és volt, aki meg is dobott egy párnával, amikor befejezte az első részt. Elértem a várt hatást, felcsigáztam az olvasókat azzal [spoiler veszély], hogy Zoét egy hajóra tettem fel, és elküldtem az ismeretlenbe. Az olvasók is együtt éreznek vele, hiszen kilátástalanul bámulnak a messzeségbe, mint ahogy Zoé is a horizontot kémleli, és csak a végtelen tengert látja, nem tudván, hogy mi is vár rá a vízen túl.

Milyen nehézségekkel szembesült az írás során, és hogyan lendült át rajtuk?

Magával a történetírással nemigen akadt gondom, az zavart a leginkább, amikor már az éjszaka folyamán abba kellett hagynom az írást, mert hajnalban kelnem kellett, hogy iskolába menjek, illetve már alig láttam a betűket. A marketing része hozta meg a maga módján a nehézséget, és az zavart a leginkább, hogy hiába írtam már meg a regényt majdnem három éve, kutakodnom és várnom kellett.

Mint írja, az osztálytársai és a tanárai is nagyon lelkesek voltak a könyvírástól és -kiadástól. Tényleg „kötelező olvasmány” lesz a regényből az osztályában? De a viccet félretéve: inkább segítség vagy teher volt az, hogy ennyien várták a regényt? Inspirálta vagy inkább nyomasztotta ez a tudat?

Kezdhetném úgy, hogy az üröm mellé némi öröm is vegyült, de ez inkább fordítva igaz. Boldogan fogadtam a lelkesedést, de igen, egy kissé tartottam a jövőbeli visszajelzésektől. Mivel ezek az emberek mind ismernek, ezért igen magas elvárásokkal álltak a könyvemhez, hiába mondtam nekik, hogy tizenöt évesen írtam, és ez még csak a bevezető, nem ez lesz a kedvencük. Nekem személy szerint a második kötet a kedvencem, és igen kíváncsian várom a reakciókat. Amikor napokon keresztül egy hatalmas karácsonyos zacskóval jelentem meg az iskolában, egyszerre tizenöt kötettel, az emberek úgy ugrottak rájuk, mint a varjak.

Egyes tanárok, amikor látták, hogy az én könyvemet olvassák a diákok, már csak legyintettek, és mondták, hogy engedik nekik, hogy olvassanak, mert úgysem tudnak érdekesebbet mondani vagy adni, mint az én regényem.

A kötelező olvasmánnyal kapcsolatban még nem kaptam hírt, de itthon sokan várják az író-olvasó találkozókat, hogy meglátogassam a többi diákot is az iskolákban.

A kötet ajánlásában a legjobb barátnőjét említi, „aki azt sem tudta, mi van készülőben”, és a szüleit, akik megengedték, hogy mindenemet ennek a könyvnek szenteljem”. Mi a háttere ennek az ajánlásnak? Miért „titkolta” az írást, és miben tudta segíteni a családja? Miben szorult rájuk?

A legjobb barátnőm szintén olyan könyvmoly, mint én. Az ízlésünk is szinte ugyanaz, ezért gondoltam, meglepem azzal, hogy neki ajánlom életem első könyvét. Amikor említettem neki, hogy valami új íráson dolgozom, rögtön felkapta a fejét, de mondtam, hogy titok, majd meglátja, ha kész lesz. A szüleim pedig megtilthatták volna, hogy könyvet adjak ki. Egyikőjük mondta is, hogy minek akarok könyvet kiadni, ha ezen a pénzen egy olcsóbb kocsit is vehetek. Annyit válaszoltam, hogy ez befektetés, és majd pár év múlva veszek egy drágább autót. Én intéztem és fizettem minden ügyet, de a szerződést ők is ugyanúgy átnézték, felvittek Budapestre, és komolyan vették a célom, nem hessegettek el, amikor közöltem velük a terveimet.

Mint írja szintén a terjedelmes Köszönetnyilvánításban: meg kellett várni, míg 18 éves lesz, hogy kiadhassa a könyvét, szerződést köthessen a kiadóval. Hogyan talált kiadót, és milyen feladatai adódtak a kiadási folyamat során, a kézirat leadása után?

Rengeteget kutakodtam, és érdeklődtem más íróknál is. Nem hallgattam meg mindenkit, főleg a hazai írókra nem hallgattam, akik azt mondták, hogy ne Magyarországon, hanem Szerbiában jelentessem meg a könyvet. A legnagyobb nehézséget az összeg megkeresése okozta, hiszen egy diáknak ez nem kis összeg, illetve nehéz volt még elkezdeni a marketing részét. A közösségi médián megfelelő tartalmakat kell megosztanom, ami számomra nagyon nehezen megy, mert függetlenül attól, hogy 21. századi tinédzser vagyok, nemigen foglalkoztam ilyenekkel eddig.

A regény végén egyértelművé teszi, hogy folytatása következik. Milyen irányba fejleszti tovább Zoé és barátai történetét? És hogy áll a folytatással? Mikorra várható a következő megjelenés?

Zoé ismét kietlen vizekre kerül, és esélyt adok neki, hogy megismerje önmagát, azzal a módszerrel, hogy ismét elküldöm máshová. Az első rész során kisebb csatákat vív, de legbelül tudja, hogy a háború még nem ért véget, és még rengeteg dolga lesz, és fogalma sincs arról, hogy milyen sok új személy fogja megzavarni amúgy sem nyugodt életét. A második és a harmadik rész már kész, jelenleg a záróköteten dolgozom, és személy szerint abban bízom, hogy még idén, lehetőleg decemberben meg fog jelenni a folytatás, mert ezt az évet nem egy, hanem két kötettel zárnám. Csak hogy – egy belsős poénnal élve – a már amúgy is díszes tortát egy kis csillámporral meghintsem.