„Volt, hogy egy mondattal napokig küzdöttem”

Zenehallgatás közben talált rá a regénye címére, a könyv hangulatát nem is tudta volna frappánsabban szavakba önteni – meséli Kovács Zoltán, akinek most jelent meg Éjsötét horizont címmel az első kötete. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott könyv szerzőjével arról is beszélgettünk, hogyan lett az eredetileg novellának szánt történetből kiadható regény, mennyiben befolyásolta a magyarságtudata a cselekmény és a helyszín alakítását, és hogy került a szövegbe egy, a cselekménynél jóval később készült festmény.

Hogyan és mikor született meg az Éjsötét horizont alapötlete, és hogyan döntötte el, hogy regényt ír belőle?

Az Éjsötét Horizont még 2019-ben, mindössze egy pár oldalas novellaként fogant meg a fejemben, amely elsősorban arról a természeti katasztrófáról szólt, amit részben meg is ismerhetnek az olvasók a második fejezetben. A történetet viszont nem éreztem teljesnek, így elkezdte kinőni magát, ahogy válaszokat adtam a saját kérdéseimre; pontosan mi és miért is történt? Ahogy aztán megadtam a válaszokat, szépen kirajzolódott az egész történet. A kopár, sivatagi világ, az elhagyatott templom és a mellette tátongó kráter viszont egy korábbi elképzeléseim maradványai. De hosszú folyamat volt eljutni a novellától a regényig, mert sokszor gondolkodtam az abbahagyásán. Elsősorban magamnak írtam és nem volt tervben, hogy kiadatom. Az egyharmadánál aztán már tudtam, hogy egy regényben fog kiteljesedni.

Hogyan tudná röviden összefoglalni a misztikus hangulatú történet alapkonfliktusát?

A történet alapkonfliktusa részben a főszereplőben, s tragikus múltjában elevenedik meg, hiszen életét igencsak szomorú események sora követi. Szülei elvesztésén túl szembe kell néznie olyan talányokkal is, amelyek tovább terhelik, mégpedig azzal, hogy nem igazán tudja, ki is valójában, hiszen elvesztette emlékeit, majd a barátait is. A további történések ezt csak fokozzák, és csak az utolsó fejezetekben teljesedik ki, amikor ráébred, hogy az élet nem azt a sorsot szánta neki, amit ő gondolt.

Miért helyezte a cselekményt a mai Szlovákia területére, Poprád környékére, illetve a 20. század elejére? Volt ennek valami különös oka?

Gyerekkorom óta a hegyek szerelmese vagyok, kiváltképp a Magas-Tátrának, így hát nem is volt kérdéses, hogy hol játszódjon. Viszont ebben szerepet játszott a magyarságtudatom is. Ragaszkodtam ahhoz, hogy Nagy-Magyarországon belülre korlátozódjon, és magyar nevekkel lássam el a szereplőket. Az pedig, hogy a 20. század elején játszódik, csak megfűszerezte a történetet. A jelen korba valahogy nem tudnék elképzelni egy efféle történetet. A modern kor túlságosan megkönnyítette volna a szereplők dolgát, így viszont több nehézséggel kellett megküzdeniük.

Kellett-e végeznie némi kutatást a korabeli világ felidézéséhez, vagy mindent fejből írt?

Minden helyszín, amely a könyvben felbukkan – még ha nem is teljes egészében – tükrözi a valóságot. A szereplők közül viszont csak Ruffinyi Jenő az, aki ténylegesen a történelem része. Az ő személye és munkássága az, ami igazából új volt számomra, rátalálni külön öröm volt. Ő teszi hitelesebbé a történetet, hiszen a Dobsinai-jégbarlang felfedezése is neki köszönhető. Ami a könyv utolsó fejezeteit illeti, már több utánajárást kívánt, de ez sem volt nagyon időigényes.

Valóság és fikció határán egyensúlyozik a cselekmény, különleges, hihetetlen dolgok is történnek, de közben történelmi alakok is felbukkannak. Miért választotta ezt a történetépítési eszközt? Milyen előnyei és hátrányai vannak, ha néha álomszerű, valószerűtlen a regény cselekménye?

Szerintem az emberek szívesebben olvasnak olyan műveket, melyekben van némi igazságtartalom, viszont az Éjsötét Horizont nagy része fikció. Valóság és fikció összegyúrása viszont külön nehézség volt, hogy meg is állja a helyét. Bízom benne, hogy ez sikerült és az olvasónak fel se tűnnek azok a szálak, melyek összekötik őket. Előnye és hátránya épp ugyanannyi, a kérdés viszont az, hogy mennyire tudja az író elhitetni, hogy megtörténhetnek ilyesfajta dolgok.

Mit tart a regény legfőbb üzenetének?

„Hiszem, hogy mindenkinek célja van az életben, még ha az áldozat szere­pében is.” Aki elolvasta a regényt, biztos át tudja érezni a főszereplő helyzetét, mert az ember sokszor kilátástalannak látja az életet. A könyv szereplői a bizonytalan jövő felé haladnak, s akadályokat küzdenek le, akár mindennapjaikban. Nem tudják, mi vár rájuk, mégis továbbbaktatnak. Amit üzenetként is fel tudnánk fogni, hogy az ember próbálja legyőzni démonjait, s ne hagyja, hogy a múltja befolyásolja jövőjét.

Az éjsötét kifejezés a címen kívül egyetlen egyszer fordul elő a szövegben. Hogyan vált az a cím részévé, és mi a jelentősége?

Sokáig gondolkodtam a könyv címén, hiszen azt akartam, hogy tükrözze a történet hangulatát, negativitását, s magát a műfaját. Mikor megtaláltam a megfelelőt, éppen zenét hallgattam. Gyakran, amikor elszállt belőlem az ihlet, s próbáltam erőt meríteni, a kedvenc zenéimre hagyatkoztam, és főként dark és ambient stílusú zenéket hallgattam; köztük a Dargaard együttes Dark Horizons című számát. Nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy mi legyen végül a könyv címe, hiszen teljesen illett a történethez. A távoli horizontot, amely sötét titkokat rejt, a múlt árnyait előcsalogató templomot nem is tudtam volna ennél frappánsabban szavakba önteni.

A regény egy pontján meglepő hasonlattal él: pár szereplőt Csernus Tibor 1955-ben készült Három lektor című festményének alakjaihoz mér. Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen, a szélesebb közönség előtt talán kevésbé ismert – és a cselekmény idejénél jóval később készült – alkotást hozzon be hasonlatként? A puszta említésen kívül van valamilyen mélyebb értelme, jelentősége ennek a feltűnésnek?

Igen, Csernus Tibor 1927 és 2007 között élt, s emiatt nem túl hiteles a könyvbe illesztése, viszont számomra kulcsfontosságú, merthogy amikor írtam a könyvet, többször is megjelent az életemben a festmény. Valahol egy jelnek tekintettem, főként, mert a festmény alapján képzeltem el azt a jelenetet amikor a „Másnap” című fejezetben az elmúlt eseményeket taglalta a főszereplő és a köréje gyűlő, alkoholizáló egyének. Megjegyzem, hogy a könyv írása során Bábel tornyának története is többször elém került, mintha csak egy intés lenne, hogy jó úton haladok.

Készített-e vázlatot az Éjsötét horizont megírásához, vagy intuitíven dolgozott? Mit tanult a munkamódszeréből? Egy következő regényt is így írna, vagy változtatna valamin?

Nem készítettem vázlatot, minden fejezet lépésről-lépésre követte egymást. Folyamatosan adták magukat a történések, a fejezetek. Hogy tudnék-e újra ilyen módon írni, nem tudom, de biztos, hogy a következő regényem vázlatosan fog felépülni, így talán könnyebb lesz nyomon követni a múlt és jelen szálait.

Milyen nehézséggel kellett szembesülnie a szöveg elkészítése során, és hogyan oldotta meg a problémát?

Semmilyen téren nem voltam könnyű helyzetben, mert akkor lettem volna a legaktívabb az írásban, amikor már aludnom kellett volna. A késő esti órák, az akkori csend és sötét valamiért tápláléka volt az alkotóképességemnek. Ezen túl tovább nehezítette az írást, hogy folytonosan elégedetlen voltam a szavak játékával. Volt, hogy egy mondattal napokig küzdöttem, mert nem akart úgy hangozni, ahogy számomra megkívánta volna a történet. Ez néhol a szókincsem hiánya miatt is volt, de leginkább amiatt, mert az a fajta ember vagyok, aki soha nem tud elégedett lenni.

A regény befejezése eléggé „adja” a folytatás lehetőségét. Készül folytatás az Éjsötét horizonthoz? Ha igen, hogy áll vele?

Nem szándékozom folytatást írni neki. Hagyom, hogy az olvasó továbbgondolja az utolsó fejezet után. Azonban már megszületett az előzményének a vázlata, ami feltárja a helyszín talányosabb részeit és válaszokat adhat olyan kérdésekre, amelyek a főhőst és a kis papot célozzák meg. Erre azonban várni kell, merthogy születőben egy novelláskötet, amellyel jövőre szeretnék előrukkolni.