7 ötlet, hogy lebilincselő útirajzot készíthessünk

Se nem útikönyv, se nem napló, se nem úti beszámoló – egy kicsit van benne mindegyikből, de mindegyiknél több. A jó úti visszaemlékezés – vagy bevett magyar elnevezésével: útirajz – ugyanis nem csupán élmények, tájak, emberek, kalandok élvezetes bemutatása, hanem elsősorban az író személyes benyomásait, hangulatait, gondolatait állítja előtérbe. Az út, ahogyan az utazóra hatott – azaz, miként változtatta meg hogyan a külső, meglátogatott táj-vidék-ország a “belső” világot.

Ha nem is könnyű a több mint 200 éves műfaj neves irodalmi előzményeinek nyomába érni, van néhány ötlet és szabály, amelyeket megfogadva mások számára is élvezetes útirajzot készíthetünk valamely, ránk nagy hatást gyakorló utazásunkról. Akár egy idei nyári élményünket akarjuk szöveggé formálni, akár egy korábbi sorsfordító utat, Könyv Guru összefoglalja, mire érdemes figyelnie az úti visszaemlékezést készítőnek.

* * *

1. Miért olvasnak az emberek útirajzokat?

Mindenekelőtt nem árt végiggondolni, milyen érdeklődés hajtja reménybeli olvasóinkat. Ennek a műfajnak a közönségét alapvetően 3 szempont szokta érdekelni.
Elsősorban kíváncsiak lehetnek a szerző tapasztalataira, amelybe a bedekkerekkel ellentétben nem a borravaló mértéke vagy a meglátogatandó múzeumok listája tartozik bele, hanem az utazás során átélt személyes élmények, csalódások, örömök, meghatározó találkozások, a táj hatására született gondolatok, netán sorsfordító elhatározások.
Érdekelheti az olvasókat a meglátogatott ország vagy vidék is, ha megfelelően egzotikus, ahová ő úgysem jut el, vagy, ha ismert, de számára valami miatt fontos. Például, mert az olvasó is járt már ott (mondjuk gyerekkorában vagy egy nagy szerelme idején), és az egykor átélt kellemes, fontos élményeket szeretné újra (új szemmel) felidézni.
Továbbá kulturális szempontból is fontos lehet egy olvasó számára egy útirajz. Az emberek imádják az eredetien megírt kulináris kalandozásokat, a fesztiválokat vagy a helyi embereket bemutató memoárokat.
Amennyiben egy országról-tájról vagy egy helyi kultúráról szól alapvetően az útirajzunk, ne feledjük, hogy a szép, igényes és magukkal ragadó fotók kötelező kellékei a könyvünknek!

2. Olvassunk útirajzokat!

Talán felesleges is mondani, de azért mégsem lehet elégszer: aki írásra adja a fejét, először olvasnia kell minél többet! Ugyanez igaz az úti visszaemlékezések készítőire is. Azzal a kitétellel, hogy ők olvassanak jó útirajzokat, mert azokból tanulnak a legtöbbet.
Lehetőleg több szerzőtől vegyünk kezünkbe olvasmányokat, hogy ne egyetlen stílus befolyásoljon minket. De miközben írunk, érdemes másféle regényeket is olvasni, mert a jó szövegek segítenek frissen tartani a kreatív energiáinkat, írástechnikai ötleteinket.
Az útirajzokat pedig olvassuk tudatosan, akár készíthetünk írástechnikai jegyzeteket is közben arról, hogy mit hogyan oldott meg a szerző. Különösen is ügyeljünk arra, hogy miként építette fel a szövegét a szerző, és hogyan tartotta fenn a feszültséget a történet folyamán. Másrészt mindig érdemes végiggondolni: mi lett volna a mi saját megközelítésünk, ha ugyanazt a témát írtuk volna meg, mi miről és hogyan írtunk volna?

3. Vágjunk bele!

Ne halogassuk az írást olyan indokokkal, hogy “még gyűjtöm az anyagot”, “fel kell még építenem a szöveg szerkezetét” vagy, hogy “még nem találtam ki, hogyan kezdjem“! Ezek csak ürügyek, amelyek alapvetően hátráltatják a szöveg megírását.
A legjobb, ha minél hamarabb belekezdünk a munkába. Nem muszáj rögtön megtalálni a tökéletes kezdést, nem fontos, hogy sorrendben kövessék egymást a részletek, a fejezetek, a történetek. Nyugodtan írjuk le azt, ami az eszünkbe jut. Ez elsősorban azért fontos, mert így a lehető legfrissebben tudjuk rögzíteni a benyomásainkat, az érzéseinket, másrészt pedig gyakorlatot ad az írásban, “bemelegít”. Később aztán ráérünk majd az egyes jeleneteket, gondolatokat rendezgetni, sorrendbe rakni, illetve kiválasztani, hogy mi lesz az, amivel érdemes elkezdeni az egészet.

 

4. Találjuk ki az úti visszaemlékezésünk üzenetét!

A jó útirajznak mindig van valami “üzenete”, olyasmi, amit még nem írtak le arról a helyről. Ez szólhat, mondjuk, a személyes (lelki) fejlődésünkről, valami szívfacsaró történetről, ami kiváltja az olvasó szimpátiáját, egy vidám, tanulságos esetről, vagy valami kulturális jelenségről (gasztronómiai, színházi, stb.). Ennek megtalálásához érdemes betartani néhány praktikus tanácsot:
Fókuszáljunk a lényegre, mindig tartsuk szem előtt, hogy milyen üzenetet akarunk átadni, mert egy utazás részletei sokszor elvihetik az olvasó figyelmét. A lényeglátás megtartása érdekében nem árt rövid jegyzeteket készíteni, akár egyes részekhez is, hogy a fő irányt könnyebb legyen tartani.
Mindig idézzük fel magunkban, kinek is szánjuk a könyvünket, és ehhez igazítsuk a stílusunkat. Ha a családunknak írunk például, nyilván sokkal közvetlenebb hangon szólalhatunk meg, mintha szélesebb, akár nemzetközi olvasótábort feltételezünk.
Ne szégyelljünk segítséget kérni, ha fontos részletek nem jutnak eszünkbe. Ilyesmi ugyanis nagyon fontos lehet egy-egy kulcsjelenet megírásakor, és ha nem emlékszünk mindenre, netán vannak olyan útitársaink, akik más szemszögből élhették át az eseményeket, keressünk fel őket, gyűjtsük be az ő élményeiket is, hogy még teljesebb leírását adhassuk valamely fontos eseménynek.
Szakadjunk el az internettől. Higgyük el, hogy nem is olyan fontos annak a ritka madárnak a latin neve, vagy a várost alapító főúr története. Legalábbis nem a munkának ebben a szakaszában. Ezeket ráérünk a végén is ellenőrizni, megkeresni. Most csak az írásra és a tartalomra koncentráljunk, és ebben biztosan csak hátráltat, ha állandó internetkapcsolat áll a rendelkezésünkre. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy növeljük a szórakozottságunkat, tehát: kapcsoljuk ki a telefonunkat, és keressünk egy olyan házat, ahol nem kísértenek a közösségi oldalak, a keresők és a hírportálok.

5. Ügyeljünk a lendületes stílusra!

Egy útirajz olvasmányossága és szórakoztató volta korántsem a felkeresett helyszínek egzotikusságán vagy az átélt kalandok extremitásán múlik. Sokkal inkább, amin egy jó regényé is: a stílus lendületességén, az írás játékosságán, frappánsságán.
Egyszerű trükk, de beválhat, ha például – bárkinek is szánjuk a kötetünket – úgy kezdjük írni, mintha közeli hozzátartozóinknak írnánk. Ettől sokkal személyesebb, keresetlenebb, könnyedebb lehet a szövegünk.
Az sem árt, ha megpróbáljuk regényszerűen írni az útirajzot. Mert bármennyire is igaz a történet, könnyebb kiegészíteni bizonyos részleteket, egyszerűbb felidézni fontos párbeszédeket, ha nem görcsölünk azon, hogy pontosan hogy is zajlottak le az események.
Próbáljunk önfényezés helyett némi alázattal közelíteni a témánkhoz, és csipetnyi önirónia sem fog kárára válni a visszaemlékezésünknek.
Ha pedig sikerül megtalálni, hogy a napnak mely óráiban vagyunk a legtermékenyebbek, és igyekszünk ilyenkor dolgozni, az is jótékony hatással lesz a stílusunkra. Érdemes újraolvasni és összehasonlítani azokat a részeket, amelyeket fáradtan, illetve kipihenten írtunk, meglátjuk, micsoda különbség van köztük!

Könyv Guru a könyvhéten: Kerekasztal a memoárkiadásról
10 szabály, amit minden memoárírónak be kéne tartani
Krisz ötletei / Memoár 1.: Tényleg megírjam az élettörténetem?
Krisz ötletei / Memoár 2.: Hogyan kezdjek neki az élettörténetemnek?
Könyv Guru a könyvhéten: Kerekasztal a memoárkiadásról
Krisz ötletei / Memoár 3.: Mitől lesz kapós az élettörténetem?
10 ok, amiért mindenkinek meg kellene írnia a memoárját

 

6. A kihagyhatatlan elemek

Ha már tisztáztuk az útirajzunk üzenetét, célközönségét, sőt már el is kezdtük írni, akkor már csak arra kell nagyon figyelni, hogy mely elemeket nem szabad kihagyni munka közben. Néhány javaslat:

A negatív élmények. Ne feledjük, nem csak a szépre kell emlékezni! A negatív vagy keserű tapasztalatokból sokszor többet tanulhatnak mások, mint a kiérlelt bölcsességeinkből, derűs benyomásainkból. Ráadásul ezektől hitelesebb, emberibb lesz az egész történet.
A helyszínek. Jóllehet nem útikönyvet írunk, azért a helyszínek nagyon fontosak. De nem önértéken, hanem azon impressziók, gondolatok által, amelyeket bennünk felidéztek. Igyekezzünk így tekinteni a bejárt vidékekre, akár egy kastélyról, akár egy szegénynegyedről legyen szó.
Útitársak. Az olvasók bizony rájuk is kíváncsiak, ha utaztak velünk. Már csak azért is, mert a velük való beszélgetések is előrébb vihettek minket, s így a történet menetét, másrészt mindig érdekes, hogy a szerző kit és miért választott útitársául. Ne fosszuk meg a közönségünket ennek részleteitől.
A helyszínen megismert emberek. Nagyon fontos, hogy ők is megjelenjenek a könyvünkben, hiszen tőlük telik meg élettel a történetünk. Olyanok ők a jó útirajznak, mint fűszer az ételnek. Egy-egy mély beszélgetés, különös sors, váratlan gesztus – mind-mind hatással lehetnek a sorsunkra, új lendületet adhatnak sztorinak, új színnel gazdagíthatják a felkeresett helyszínt.
Az utazás módja. Erről sem érdemes elfeledkezni, hiszen annyi mindennel színesíthetik a könyvet a közlekedési eszközök, az általuk átélt kalandok. Egészen más egy kerékpártúra, mint egy gyalogos zarándoklat vagy egy stoppolós utazás. Ráadásul egy csomó találkozásra is épp ezen körülmények miatt kerül sor.

Örökítse meg az élete és családja történetét 10 óra alatt!

7. Teszteljük kicsit a közönséget!

Lehet, hogy a családunk és a szomszédaink könnyes szemmel gratulálnak majd nekünk az elkészült útirajzunk láttán, de vajon jó ötlet-e minden úti visszaemlékezést publikálni? Nem biztos, hogy erre a kérdésre egy kinyomtatott könyv árán kellene megtudni a választ. Számos módja van ma már, hogy előzetesen felmérjük, van-e érdeklődés a személyes történetünkre. Írhatunk például blogot, mert ott a látogatók számából elég hamar tudni fogjuk, hogy sikerült-e felkelteni a megcélzott közönség érdeklődését az utazásunk iránt. De megpróbálhatunk megjelenni más, tematikus blogon, közösségi oldalon, ahol az olvasók mind utazás iránt érdeklődő emberek. Ha nekik bejön, amit írtunk, jó eséllyel működhet a kiadás is.
És akkor se  csüggedjünk, ha elsőre nem sokan vevők az útirajzunkra: lehet, hogy nem a történetben, hanem a kivitelezésben van a hiba, azon pedig egy kis újragondolással, hozzáértők megszondázásával viszonylag könnyen lehet segíteni.

 

Ha Önt érdeklik a memoárok, szeretné elkészíteni a saját visszaemlékezését, akkor olvassa el a témában írott további tanácsadó cikkeinket is:

10 ok, amiért mindenkinek meg kellene írnia a memoárját
Kit érdekel az életem, avagy miért írjunk mégis memoárt?
Krisz ötletei / Memoár 1.: Tényleg megírjam az élettörténetem?
Hányféle témája lehet a visszaemlékezésünknek?
10 szabály, amit minden memoárírónak be kéne tartani
6 szempont, amiért a memoár nem tévesztendő össze a naplóval
3+1 tipp, hogy miként kezdjük a memoárunkat
Krisz ötletei / Memoár 2.: Hogyan kezdjek neki az élettörténetemnek?
Hogyan készítsük el a memoárunk idővonalát?
Krisz ötletei / Memoár 3.: Mitől lesz kapós az élettörténetem?
Egyes szám hányadik személyben írjak magamról?
Múlt vagy jelen? 5 ötlet memoárszerzőknek az igeidők használatához
Videón a teljes könyvheti kerekasztal-beszélgetés a memoárról