7 világhírű író – akik csak egy regényt írtak
Aki az írói mesterséget választja, tudja, hogy mennyire nem a mennyiség számít. Mégis, mindenki, aki ír, érzi a publikációs kényszert: minél több könyve van a boltok polcain, annál többen olvassák, ismerik. Ritkább is, hogy valaki, aki komolyan írni kezd, megállna egy könyvnél. Az irodalomtörténet mégis ismer jó pár olyan szerzőt, akiknek – különféle okok miatt – egyetlen regényük jelent csak meg. Nem is akármilyen…
Könyv Guru ezúttal olyan írókat gyűjtött össze, akiknek ugyan csupán egyetlen regényük jelent meg, ám mégis világhírűek voltak. Előfordult, hogy azért, mert nem feltétlenül a prózában élték ki magukat, vagy mert a haláluk miatt nem volt idejük többre, de volt olyan is, aki nem érezte (vagy legalábbis úgy tűnt, hogy nem érzi) szükségét további mű megírásának. Nézzük, kikre emlékszik az utókor úgy is, hogy mindössze egyetlen regény szerepel az életművükben!
* * *
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym – Nantucketi tengerész elbeszélése
Az izgalom és a horror mestere, Poe nem elsősorban regényírói munkásságáról híres, hanem a „sötét romantika” műfajába sorolt költeményeiről (mint A holló), novelláiról. Az ő esetében kevésbé igaz is, hogy emiatt a regénye miatt emlékezünk rá, mégis fontos az alapvetően rövid műfajokban kiteljesedő életműben ez az 1838-ban megjelent történet, amely Arthur Gordon Pym ifjú tengerész izgalmas kalandjait meséli el. A mű egyébként nagy hatásúnak bizonyult az irodalomtörténetben, különösen a francia írókra gyakorolt mély benyomást. Jules Verne 1897-ben kiadott Jégszfinx című regénye tulajdonképpen a folytatása volt Poe Gordon Pymjének, de sokan úgy emlegetik, mint az egyik legnagyobb amerikai regény.
Emily Brontë: Üvöltő szelek
1847-ben Ellis Bell álnév alatt publikálta Emily Brontë az angol irodalom klasszikusának tartott regényt. A kortársak még nem voltak ilyen jó véleménnyel róla, sokan hihetetlennek, sőt botrányosnak tartották. Egy későbbi kiadáshoz a nővére, Charlotte írt egy előszót Emily védelmében. Emily már nem érhette meg regényének sikerét, mert egy évvel a publikálás után tuberkulózisban elhunyt. A kortársak eleinte azt gondolták, valójában egy férfi írta a művet, és csak az 1950-es kiadáson jelent meg először a szerző valódi neve.
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Wilde-ot is elsősorban költőként és drámaíróként ismeri az utókor, de korántsem lebecsülendő a Dorian Gray arcképe című egyetlen regénye. Az 1890-ben megjelent mű felkérésre készült, J. M. Stoddart, a Lippincott’s Monthly Magazine szerkesztője egy vacsora során kérte fel Arthur Conan Doyle-t és Wilde-ot, hogy írjanak egy rövid művet a folyóirat számára. Így született a regény a nem múló szépségéért a lelkét eladó ifjúról. A műből egyébként 500 szót ki kellett húznia a kiadónak, mert túlságosan botrányosnak tartotta (a csonkítatlan kiadás 2011-ben jelent meg), de így is skandalum lett belőle, merthogy úgymond közerkölcs sértőnek találták. Wilde a haláláig hátralévő évtizedben már nem kezdett többé regénybe.
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
A háttérben szeretett maradni, és aligha kívánta magának azt a reflektorfényt, amibe az Elfújta a szép 1936-os kiadás után került Margaret Mitchell. Egy évre rá megkapta a Pulitzer-díjat világsikerű könyvéért. Pedig csak azért kezdett írni, mert egy bokasérülése nyomán a férje már unni kezdte, hogy állandóan csak hordja haza a könyvtárból a könyveket lábadozó feleségének, ezért javasolta neki, alkosson inkább ő is egy történetet. A romantikus regényt egyébként 3 év alatt vetette papírra. Karrierjét egy autóbaleset törte derékbe, amikor 1949 augusztusában elütötték moziba menet Atlantában, és 5 napra rá belehalt sérüléseibe.
J. D. Salinger: Zabhegyező (Rozsban a fogó)
Mitchellhez hasonlóan ő sem szerette a népszerűséget, és minél sikeresebb lett 1951-ben megjelent műve, annál inkább visszahúzódott a nyilvánosságtól, utolsó interjúját 1980-ban adta, 30 évvel a halála előtt. A kamaszok útkeresését soha nem látott módon és nyelvezettel feldolgozó Salinger egyetlen regénye – az Elfújta a szélhez hasonlóan – a legnagyobb példányszámú művek közé emelkedett. Becslések szerint már jóval túl van a 65 millió eladott példányon világszerte. Magyarul Gyepes Judit első fordítása után 2015-ben megjelent Rozsban a fogó címen is, Barna Imre modernizált, átdolgozott interpretálásában.
Borisz Paszternak: Zsivago doktor
Már az 1910-es években írt belőle részleteket az orosz költő, ám csak 1956-ban fejezte be nagyregényét, amit úgy kellett kicsemepészni a Szovjetunióból, hogy nyugaton publikálhassák. Erre egy évvel később, 1957-ben került sor, először Olaszországban. Bár a kiadást megelőzte némi titkosszolgálati játszma, a szovjet hatóságok kényszerítették Paszternakot, hogy írásban vonja vissza az olasz kiadótól a kiadási engedélyt, az költő-író titkos levélben jelezte utána, hogy nem kell figyelembe venni a hivatalos üzenetet. Bár már a második világháború után rebesgették, hogy Paszternak szerepel a Nobel-díj várományosai között, az elismerést talán nem véletlenül éppen a Zsivago doktor publikálását követő évben kapta meg. A regényből 1965-ben forgattak 5 Oscar-díjat nyert filmet Omar Sharif főszereplésével.
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Barátaitól kapott pénz segítségével kezdhetett írni Harper Lee 1956 karácsonyán, majd regénye 1960-ban került az olvasók elé, egy évre rá pedig Pulitzer-díjat is kapott érte. Az 1962-ben belőle forgatott film Gregory Peck főszereplésével 3 Oscar-díjat söpört be. Lee „második” regénye, a Menj, állíts őrt! 2015-ben, nem sokkal a szerző tavaly februári halála előtt jelent meg, de irodalomtörténészek kiderítették, hogy amit eleinte a Ne bántsátok a feketerigót! folytatásának véltek, valójában annak első vázlata lehet. Salingerhez hasonlóan Lee kerülte a reflektorfényt, és bestseller regénye után majdnem minden interjúra vagy közszereplésre vonatkozó felkérést elutasított.
(Képek forrása: wikipedia)