„A dolgok rendezése egy életen keresztül történik”
„Aki arra vállalkozik, hogy bármit is papírra vet, az nem tud olyat írni, amit valaha, valaki már nem vetett volna papírra” – vélekedik Hering Zoltán József, akinek nemrég jelent meg szokatlan műfajú kötete, a Lelki aikido. A Könyv Guru kiadó gondozásában megjelent mű szerzője az interjúban beszél arról, miért kevert önéletrajzi és szakmai jellegű szövegeket a könyvében, hogyan tudja a szövege segíteni az olvasókat önmaguk megtalálásában, és miként szánta rá magát hosszú halogatás után az írásra.
Önéletrajz, pszichológia, meditáció, tanácsadás az élet értelmét keresőknek – sok minden belefért a kötetébe. Hogyan határozná meg a Lelki aikido műfaját? Mit gondol, kik azok, akik a legnagyobb haszonnal forgathatják a könyvét?
A Lelki Aikido olyan irodalmi alkotás amelyben a tájékoztatás, a kifejezés és a felhívás szándékát szeretném közvetíteni az olvasó felé. Hasznára lehet laikusoknak és szakembereknek egyaránt, mert tartalmazza azon módszerek zömét, amik segítségül hívhatók a magunkra találás fáradságos útján, de elsősorban azokat fogja megérinteni, akik már elindultak ezen az úton vagy legalább egy lépést már tettek ez irányban.
Miben tud segíteni a kötete az olvasóknak saját útjuk megtalálásában?
Abban tud segíteni másoknak a saját útjuk megtalálásában, hogy történeteket mesél el, példát mutat és ezáltal oldja a szorongásokat az ismeretlentől, a félelmetestől. Szakemberek számára pedig sűrített formában megerősítő és tudást felfrissítő szerepe lehet, hiszen a szavak nem ugyanazokat jelentik az emberek számára.
A könyv fejezetei puzzle-darabkák, mozaikképek – írja. Melyik az a legfontosabb gondolat (puzzle-darabka), amire mindenképp felhívná a figyelmet?
Ezeknek a mozaikképeknek (puzzle darabkáknak) megvan a maguk helye az összkép kirakásában. Ha sikerül az olvasónak a helyükre illeszteni ezeket a darabkákat, aha-élményhez juthat, önmaga képének a megtalálásával is. Minden darab fontos, mert hiánya esetén nem állhat össze az egész, nincs fontossági sorrend, mert az egyik embernek a szeretet megélése és/vagy átadása nehéz, míg egy másiknak a megbocsátás önmagának vagy másoknak…
Hogy látja, mit ad hozzá a könyve az ebben a témában mások által már leírtakhoz?
Aki arra vállalkozik, hogy bármit is papírra vet, az nem tud olyat írni, amit valaha, valaki már nem vetett volna papírra. A különbség az egyéniségekből adódik, az egyéni tapasztalatokból, az ismeretek újszerű elrendezéséből.
Könyvének első mondataiban bevallja, hogy régóta érlelődött a szöveg megírása, de számtalan okot és kifogást talált az elodázására. Hogyan vette mégis rá magát, és mivel motiválta magát munka közben?
Valóban régóta érlelődött bennem a könyv megírása, de a kifogások mindig felülírták a szándékot. Ez előtt készítettem egy hasonló tanulmányt a hajléktalan emberekről és a velük töltött 16 évről. Úttalan utakon címmel cd-re került mintegy 30 példányban, mert a kiadó nem látta a specialitása miatt a könyv megtérülését, bár elismerte a munkát. Saját forrásom pedig nem volt, hiszen 2 év alatt három szerettemet temettettem el. Talán majd egyszer…
Milyen nehézségekkel szembesült a kötet megírása során – akár az önéletrajzi rész, akár a szakmai fejezetek elkészítése során? Hogyan lendült át ezeken?
Barátom unszolására és biztatására mégis belevágtam, és menet közben folyamatosan jöttek az elképzelések,ötletek, gondolatok. Olyannyira, hogy a saját részt 50%-ra vissza kellett vegyem, mert olyan terjedelmes lett volna. Munka közben az motivált, hogy éreztem egy belső tüzet, egy olyan hajtóerőt, aminek már nem lehetett és nem is akartam ellenállni.
Mint elmeséli, már gyerekkori traumáit is leírta a naplójába, levelekbe. Ezúttal is egyfajta terápiaként használta az írást?
A könyvben leírtam, hogy ifjú koromban vezettem egy naplót, amibe beleírtam aktuális örömeimet, bánatomat, dilemmáimat, de ezt akkor ösztönösen tettem, a mostani írásom már tudatos munka. Igaz eltelt 50 év azóta, de sosincs késő semmire. Élveztem az írást, a gondolatok fabrikálását és most egy kis hiányérzet van bennem, hogy még ezt-azt jó lett volna papírra vetni. Azt gondolom, ha az írás eljut az olvasó szívéhez is, nem csak az eszéhez, akkor érdemes volt dolgoznom vele. Talán egy másik, hasonló lélegzetű könyv írására is sarkallhat. Persze ez egyúttal egyfajta terápia is, mert a dolgok rendezése egy életen keresztül történik, nincs olyan, hogy vége, mert a Tudattalan, mint egy hatalmas óceán, bármikor partra dobhat valamit ,amitől a dolgok új megvilágításba kerülnek.
A címben említett Aikodo japán küzdősport, ami itt a lelki küzdelem analógiája, és a jelentése: az Univerzum energiájával való egyesülés útja. Van személyes kötődése is ehhez a küzdősporthoz? Ha nem, miért választotta ezt címnek?
Az Aikidóhoz mint fizikai küzdősporthoz nincsen semmi közöm, a cím egy meditáció után „jött”, az univerzum érkezett a segítségemre. Kértem és megadatott.
Hogyan keresett kiadót a kötetének, és milyen tapasztalatokat tudna megosztani ezzel kapcsolatban a hasonló írások szerzőivel?
Kiadót nem kerestem, hanem célirányosan elküldtem a Könyv Guru igazgatójának, hiszen az első munkámat is csak neki mutattam meg. Úgy voltam vele, ha lát benne fantáziát, akkor jelez majd nekem.