8 tipp, hogy hatékonyan szerkeszthessük a saját kéziratunkat

Talán az egyik legnehezebb írói feladat önmagunk szerkesztése. Nem csoda, hiszen a saját kéziratunkra általában büszkék vagyunk, és egészséges önbizalommal úgy érezzük, azon nincs is már mit javítani. A helyzet természetesen általában az, hogy bőven van még mit csiszolni a szövegünkön, csak hát ezt egyetlen alkotónak sem könnyű megtenni. Jó esetben a könyvkiadó biztosít szerkesztőt, aki segít ebben a feladatban, de egyrészt erre a funkcióra nem mindenhol van pénz, másrészt ahhoz is “ki kell néznie” már valahogy a regényünknek, hogy egy komolyabb kiadó egyáltalán foglalkozzon vele. Nézzük azokat a legfontosabb lépéseket, amelyek leegyszerűsítik ezt a nem könnyű munkát.

* * *

1. Adjunk egy esélyt a kéziratnak

Vannak, akik azonnal képesek szerkeszteni azt, amit éppen írtak, de ez azért a ritkább. Ha mi sem ilyenek vagyunk, akkor sem érdemes egy-egy rész elkészülte után azonnal (vagy másnap) belevágni a szöveg nyesegetésébe. Hagyjunk egy kis időt a kéziratnak! Várjuk meg, amíg meglesz a szükséges érzelmi távolság a szöveg és köztünk! Egyrészt a saját kreativitásunkat korlátozzuk, ha túl hamar hozzányúlunk és ítélkezünk a munkánk felett, másrészt miért ne fordulhatna elő, hogy elsőre jót írtunk…

A legjobb, ha a teljes szöveg elkészülte után legalább két hetet adunk magunknak, mielőtt belevágnánk. Közben pedig csináljunk valami teljesen mást, például nyaraljunk, ha megtehetjük, vagy merüljünk el valami más, kreatív tevékenységben (menjünk múzeumba, színházba), figyeljük meg mások kreatív alkotásait.

2. Bontsuk részekre a szerkesztési fázisokat

Ha eljött az idő, akkor se akarjunk mindent egyszerre elvégezni. Hatásosabb, ha részfeladatokra bontjuk a szerkesztés igencsak összetett munkáját.

  • Helyesírás: ellenőrizzük az elírásokat, a szavak helyesírását, a suta, magyartalan mondatszerkezeteket.
  • Történeti koherencia: nézzük meg, hogy a regény elején felvetett összes kérdésre válaszoltunk-e.
  • Ritmus: olvassuk át a történetet olyan szemmel, hogy nem ül-e le a sztori valahol, nincsenek-e üresjáratok, hosszadalmas, unalmas fejtegetések, leírások.
  • Szereplők: milyenek a karaktereink? Életszerűek, hitelesek? Beleillenek-e a történetbe, van-e létjogosultságuk a sztori szempontjából? Van-e természetes fejlődési íve a figuráknak?
  • Jelenetek: ha egy jelenet nem járul hozzá a történet továbbgördítéséhez, vagy egy szereplő jellemzéséhez, akkor újra kell gondolni (esetleg törölni).
3. Olvassuk fel hangosan a regényt

Ez az egyik legjobb és legtermészetesebb módszer arra, hogy észrevegyük a legtöbb hibát, elírásokat, mondattani sutaságokat, ritmusbeli megbicsaklásokat, a hangvétel természetellenességeit. Időigényes, az igaz, de nagyon megéri a belefektetett energiát. Ha mégsincs erre érkezésünk, vagy nem akarjuk az egészet végigolvasni, vannak már felolvasó programok is, amelyek a számítógépről, gépi hangon ugyan, felolvassák a szövegeket.

4. Olvastassuk el másokkal a szöveget

A külső szem mindig fontos, és a legjobb, ha nem a kiadói szerkesztőé az első. Saját magunk úgysem fogunk észrevenni minden hibát, ezért adjuk oda egy barátunknak, bizalmas családtagunknak, aki átnézheti, és figyelmeztethet a feltűnő következetlenségekre, vagy az apró elírásokra. Legyünk velük határozottak, mert különben nem biztos, hogy végigrágják magukat a szövegen, viszont a véleményüket is fogadjuk kritikusan, hiszen végső soron mi döntünk arról, mit fogadunk meg és mit vetünk el a kritikákból.

5. Szakadjunk le a számítógépről

Igen sokat segíthet a “külső szem” attitűd kialakításában, ha eltávolodunk a számítógéptől, illetve attól a környezettől, amelyben dolgoztunk a regényen. Ha van rá módunk, érdemes kinyomtatni a teljes szöveget, és elmenni máshová, egy szál piros tollal. A környezetváltozás csodásan képes felnyitni a szemünket a képernyőn sokszor elsikkadó problémákra.

6. Kapcsoljuk be a helyesírás ellenőrzést

A komputer sem ördögtől való természetesen. Sokan vannak például, akik írás közben nem kapcsolják be szövegszerkesztő helyesírás ellenőrző funkcióját, merthogy zavarja őket a sok piros vagy kék hullámos aláhúzás (esetleg olyan alkotói szoftverrel dolgoznak, amelyen nincs is az állandó ellenőrzésre lehetőség). Az utolsó pont leütése után érdemes bekapcsolni ezt, mert minden esetlegessége dacára tényleg rengeteg apróságra fel tudja hívni a figyelmet, amelyeket igen egyszerű javítani is. Egy átolvasás terhét biztosan leveszi a vállunkról.

7. Keressük az ismétlődéseket

Mindenkinek van szavajárása, visszatérő fordulatai, kedvenc szavai. Ez ugyan valóban jellemző a stílusunkra, de az olvasót biztosan zavarja, ha egy egész könyvön keresztül állandóan ezekbe botlik. Az önszerkesztés egyik legfontosabb lépése ezért ezeknek az (olykor kényszeres, olykor tudattalan) ismétlődéseknek a felkutatása. Akár a szövegszerkesztő is képes segíteni ebben a nyomozásban, főleg, ha már tudjuk, mit keresünk (de egyes írói szerkesztő programok olyan statisztikát képesek készíteni, amelyben ez is benne van). Ha pedig megvannak, akkor döntsük el, melyek maradhatnak, és melyeket kell kigyomlálni.

8. Töröljük a felesleges szavakat

Ha már úgyis a húzásoknál járunk, nézzük át figyelmesebben is a kéziratot. Merthogy sosem árt tömöríteni a szövegünket, hiszen mindenkinek az első változatában rengeteg olyan szó, kifejezés, akár mondat is szerepel, amelyek nem viszik igazán előre a történetet. Ezektől pedig dagályos, túlságosan leíró, unalmas jellege lesz a szövegnek. Félreértés ne essék, ezeket a részeket a legnehezebb maagunknak felismerni, hiszen ki mondja meg teljes bizonyossággal, hogy valami unalmas vagy lendületes, egy helyben toporgó vagy előrevivő. Ehhez mindenképpen kell gyakorlat, de az szinte látatlanban kijelenthető, hogy semmilyen szövegnek (főleg nem az első változatnak) nem árt a tömörítés. A későbbiekben sokat lehet tanulni abból is, hogy az előző regényünkhöz hogyan nyúlt hozzá egy gyakorlott szerkesztő.

A lényeg, hogy ne ijedjünk meg a húzásoktól, hiszen a szöveg első vázlatán, változatán még nagyon sokat lehet és kell is javítgatni. És ezek a legtöbb esetben javítják a végső mű minőségét.

 

Borítókép: Jelleke Vanooteghem / Unsplash.com