„Először mindent kézzel írok le, töltőtollal, bőrkötéses jegyzetfüzetbe”

„A legfontosabb írástechnikai titok szerintem a családi háttér” – vallja Csüllög Ferenc, akinek kötetbe foglalt öt kisregénye a napokban jelenik meg Világfa címmel. Az Ad Librum kiadónál publikált kötet szerzője az interjúban mesél arról, milyen titok nyomában jár öt írásában, hogyan kutatja ki írásai történelmi hátterét, mit tud tenni a könyve sikeréért és milyen tanácsok segítségével lendül túl az írói válságon.

Öt kisregény szerepel a kötetben, a fejezetek korábbi öt regényének a címei. Ezek a mostani írások részletek a korábbi kötetekből, azok teljes újraközlései vagy átdolgozásai?

A kötetben szereplő öt kisregény eredetileg 2014 és 2016 között jelent meg, egy másik kiadónál. Azonban nemrég befejeztem az együttműködést ezzel a csapattal, így ez az öt könyv tulajdonképpen megszűnt létezni. Miközben azon gondolkodtam, mi legyen a sorsuk, ráakadtam az Ad Librum Kiadóra, és hamar megtaláltuk a közös hangot. Közzétehettem volna ingyenesen a történeteket, de egy írónak a könyvei a saját „gyermekei”, és tartozom nekik annyival, hogy továbbra is könyvként éljenek tovább.

A Világfa című kötetben nem a megírásuk sorrendjében közlöm őket, hanem a leírt események időrendje szerint. Így Kr. u 592-től napjainkig sorakoznak egymás után. A szövegek egy nagyobb átvizsgálás után, részben új képanyaggal jelennek most meg.

Az előszóban írja, hogy a mostani kötet összegzés és továbblépés egy megkezdett úton. Mit összegzett ezekben a történetekben, és mi felé lép tovább? [az első kérdésre adott választól függően lehet, hogy már erre is megadta a feleletet.]

Addig sohasem kezdek új történetbe, amíg az előzőt el nem engedtem. Most sem lesz másképp: amint a kezemben lesz a Világfa, jöhet a következő könyv, és az írói működésemnek sem árt, ha látom, mit vetettem papírra eddig. Nem szoktam olvasgatni az írásaimat, ha egyszer már a nagyközönség elé kerültek, de most, hogy újra átnéztem őket, látom, hogy hol tartok, és miben kell fejlődnöm.

Különböző történelmi korszakokba kalauzolja az olvasókat. Mennyire készül komolyan ezeknek a korszakoknak a bemutatására, milyen előtanulmányokat, kutatásokat végez?

A történeteim csak egy kis szeletét mutatják be egy adott történelmi kornak. Természetesen mindig megvizsgálom az adott korszakot, országot, társadalmat, az öltözködést, az ételeket, a szokásokat. Amennyire csak lehet, próbálom hitelesen bemutatni ezeket, az internet világában ezt könnyedén megtehetem. Szakirodalmat forgatok, képeket gyűjtök, volt olyan skóciai helyszín, amit egy helyi fotóssal dokumentáltattam, ha már nem utazhattam el oda személyesen.

A könyv címe, Világfa, ősi szimbólum, és írásaiban a valóság és a misztikum találkozását jelképezi. Mennyire hit kérdése, hogy az ember észrevegye ezt a találkozást a hétköznapokban?

Mesék között nőttem fel, a gyermekkorom jelentős részét könyvtárban töltöttem, és így erre van nyitva a szemem. Nem hitnek nevezném ezt, hanem érzékenységnek. Én íróként úgy szemlélem a világot, mint egy gyermek: keresem benne a varázslatot, a mesét, a misztikumot, ami segít, ami gyógyít. C. S. Lewis mondja egy helyen: „Egy nap elég öreg leszel ahhoz, hogy újra elkezdj tündérmeséket olvasni.” Nálam már eljött ez a nap.

Mi az a Világfa, az a titok, amit az írásaiban keres?

Ahogy az előszóban is írom:

„A cím arról a mesebeli-mitológiai égig érő, csodálatos fáról beszél, amely ezeken a lapokon is megjelenik itt-ott, és számos nép hitvilágában az emberek és az istenek földöntúli világát köti össze. A valóságot az elképzelhetetlennel, a profánt a csodával. Az én történeteim is ezt az utat járják.

A valóság és a misztikum metszéspontjai érdekelnek: az a pillanat, amikor földhözragadt életünkben megjelenik valami, amit nem tudunk megmagyarázni; amikor végig fut rajtunk a túlvilági lét borzongása.

Amikor írni kezdtem, ezzel a titokkal találtam szembe magam, és ezt keresem, hajszolom azóta is.

A fa ágai között különös világok rejtőznek, az ember dolga pedig az, hogy az ágak között egyre feljebb és feljebb kapaszkodva felfedezze ezeket. Az a reménységem, hogy az Olvasó is megpróbálkozik ezzel, belépve az én világaimba.”

Egy különleges jelkép ez, ami akarva-akaratlanul elkísért eddig. A titok pedig az, ami egy mese, egy mítosz olvasása közben megérint: az emberiség közös öröksége, a letűnt korok bölcsessége, és az, amivel a rég elporladt mesélők hozzátesznek az életünkhöz valamit, ami segít emberibb módon élni.

Regényei többségében kulcsszerepet játszik a hit. Mi ennek az oka, és mennyire befolyásolja ez az olvasótáborát?

Hívő ember vagyok, 19 évig református hittanoktatóként dolgoztam. Ez nyilván nyomot hagyott bennem, és az írásaimban is. Befolyásolásra viszont az írásaim nem alkalmasak, nem is erre szántam őket. A hit személyes döntés, nálam ez megtörtént és ennek a jelei természetesen ott vannak a történeteimben is.

Minden kisregény utószavában kulcsot is ad az olvasó kezébe, amelyből kiderül, mikor és milyen ihletre írta a történetet, honnan van a szereplők neve, kik a kitalált és kik a valós hősök, stb. Miért tartja fontosnak, hogy efféle fogódzót kapjanak az olvasók?

Hadd utaljak vissza a történelmi háttérrel kapcsolatos válaszomra. Nekem fontos, hogy amit írok, az ne lógjon a levegőben, és szeretném, ha az olvasóim is látnák ezt. Minden hősöm egy adott kor gyermeke, és nem baj, ha egy kicsit mindenki bepillant abba a korba, amelyről éppen olvas. És ha további kutatásra ösztönzök ezzel, az is nagy öröm. Aki pedig nem szereti ezt, hát továbblapoz, ezzel sincs semmi gond.

Bevallottan családja skót származása is inspirálta az írásban. Ezen kívül honnan merít még ihletet? 

A skót gyökerek előttem is ismeretlenek voltak egészen az első könyvemig. Egy családfakutató oldalon jelent meg egy bejegyzés, amelynek az írója bizonyítékokkal rendelkezett a McCulloch-klánnal, sőt, Sir Walter Scott-tal való rokonságunkra. Őt azóta sem találom. De ahogy utána olvastam ennek, sok dolog a helyére került. A skót zene, a skót táj, a Hegylakó-filmekkel és Nagy-Britanniával kapcsolatos rajongásom. Szeretnék egyszer a végére járni ennek.

Ihlet pedig bárhonnan jöhet. Sok írásom úgy születik meg, hogy beülök valahová, megállok az utcán, és figyelem az embereket. Egy-egy elejtett mondat elég, és már indul is a toll a papíron. De az interneten is sokszor találok érdekes anyagokat, így kezdtem el az Arc a porban-t, amihez egy régészeti témájú cikk adta az ötletet.

Milyen munkamódszerrel dolgozik?

Sokáig az írás menekülés volt, jobban mondva menedék. Ezekben az években fenntartottam magamnak egy idősávot minden héten, és ilyenkor elbújtam a világ elől, és írtam. Mostanában nincs rendszeres író-időm. De ha motoszkál valami a fejemben, megállok, abbahagyok mindent, és leírom. Egy-egy regény néhány hónap alatt készül el, de van olyan témám, amin már lassan egy éve gondolkodok, de még nem állok készen arra, hogy elkezdjem.

Van-e esetleg olyan különleges körülmény (zenehallgatás, egy kép vagy bizonyos tárgyak a környezetében), amikre szüksége van az elmélyült, ihletett munkához? A családi háttér milyen szerepet játszik az alkotásban?

A legfontosabb írástechnikai titok szerintem a családi háttér. Másképp nem lehet írni, csak támogató, biztató emberekkel körülvéve. Az én családom ilyen, ezért nem lehetek eléggé hálás.

Egyébként pedig szeretek instrumentális, főleg kelta zenére írni. Először mindent kézzel írok le, töltőtollal, bőrkötéses jegyzetfüzetbe. Ehhez szigorúan ragaszkodom.

Szerintem ez méltóságot ad az írásnak, ami csak a legnagyobb felelősséggel művelhető. Lelassít a rohanó világban és nagyobb odafigyelésre késztet.

Utána a begépelés máris jó lehetőség az első javításra.

Előfordult-e már hogy megakadt az írásban, írói válságba került? Ha igen, hogyan győzte le ezt a nehézséget, és van-e olyan ötlete, amit másoknak is ajánlana hasonló esetben?

Ha valami bajom van az írással, Neil Gaiman nyolc pontjára gondolok, ez mindig segít.

1. Írj.
2. Tedd egymás után a szavakat. Találd meg a megfelelő szót és írd le.
3. Fejezd be, amit írsz. Bármit is kell tenned érte, fejezd be.
4. Tedd félre. Olvasd úgy, mintha sohasem olvastad volna korábban. Mutasd meg a barátaidnak, akiknek adsz a véleményére, és akik kedvelik az ilyen dolgokat.
5. Emlékezz: ha az emberek azt mondják, valami nem jó, vagy nem működik, majdnem mindig igazuk van. Amikor pontosan megmondják, mi a rossz és hogyan javítsd ki, majdnem mindig tévednek.
6. Javítsd ki. Ne feledd: előbb, vagy utóbb, mielőtt még elérné a tökéletességet, el kell engedned, tovább kell lépned, és el kell kezdened írni a következőt. A tökéletesség olyan, mint a horizontot üldözni. Hagyd, hadd menjen!
7. Nevess a saját vicceiden.
8. Az írás fő szabálya, hogy ha elég magabiztosan és határozottan csinálod, bármit megtehetsz, amit csak akarsz. (Ez a szabály az életre is igaz lehet, nemcsak az írásra. De az írásra biztosan.)

Írd meg a történeted, ahogy meg kell íratnia. Írj őszintén, mondd el a lehető legjobban. Nem hiszem, hogy van más szabály. Olyan biztosan nincs, ami számít.

Ami még nagyon fontos, hogy aki ír, annak rengeteget kell olvasnia. Igyekszem ennek megfelelni, leginkább kortárs fantasy-t olvasok, és követem az ezzel kapcsolatos változásokat. A kedvenceim és példaképeim: Neil Gaiman, Ransom Riggs, Lev Grossmann, Naomi Novik és Patrick Rothfuss. Ők inspirálnak leginkább.

Ha válságba kerül az ember, mindig az első lépést a legnehezebb megtenni: leírni az első szót. De meg kell tenni, és utána már azon kapom magam, hogy valami megint megszületett.

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál

A Világfa a 6. kötete. Milyen tapasztalatokat szűrt le az eddigi kiadásokból, amit szívesen megosztana más szerzőkkel – elsősorban a szöveg kiadásra való előkészítése, a kiadókeresés, kiadóval való együttműködés terén?

A Világfa a 6. kötet, de bizonyos értelemben az első is. Az Ad Librumnál mindenképpen.

Mielőtt bármi történik, kell egy nagyon jó lektor, akiben az író megbízik, és sértődés nélkül el tudja fogadni a tanácsait. Nekem Tóth Donatella, kedves barátom és tanítványom ilyen segítség. Ő az első, aki a szövegeimet látja, és tanácsokat ad, segít a javításban. A teljesen kész dolgaimat pedig a feleségem olvashatja először. Ők az én elsődleges szűrőim, az ő véleményükre adok. Ezután jön a kiadás folyamata.

Olyan kiadóval nem érdemes foglalkozni, amelyikkel az első pillanattól fogva nincs meg a kölcsönös bizalom. Az Ad Librummal való kapcsolatfelvételem esetében az első, puhatolózó levelemre 5 perc után érkezett meg a válasz. Ez megadta a kezdő lökést a közös munkához.

Ha kérdésünk van, kérdezni kell. Nem szabad egyetlen apró részletet sem függőben hagyni, ez sok bosszúságtól kímélhet meg a jövőben.

Mit tart a legfontosabbnak a könyvmarketingben: hogyan reklámozza a szerző a kötetét, miben tud hozzájárulni a kiadás sikeréhez?

Ami a marketingben nagyon fontos, az a közösségi média használata. Jó, ha van a könyvnek, az írónak honlapja, (az enyém: http://csullogferenc.wixsite.com/csullog ) közösségi oldala, ezeket gyakran kell frissíteni.

Sokat lendít a helyzeten a könyvbemutató, személyes blog (nekem is van ilyen: http://csullogferenc.blogspot.hu ), és a jó kapcsolat a helyi könyvesboltokkal, könyvtárakkal, közösségi terekkel. Kicsiben kell elkezdeni és nem szabad sajnálni az időt a megfelelő emberek megtalálására.

Rengeteg könyves blog, kritikai oldal, közösségi médiában fellelhető csoport van, nem is gondolnánk, milyen sok fiatal vesz ma könyvet a kezébe, és milyen tudatosan olvasnak az X, Y, Z generációk tagjai. Érdemes csatlakozni ezekhez a csoportokhoz, és felhívni a figyelmüket az írásainkra.

A fiának írt szöveg, Az éjsárkány forrása végén „ígér” egy mesét lányának is. Milyen tervei vannak a továbbiakban? Milyen irányba szeretne haladni íróként?

Ha a Világfa megjelenik, a következő hónapokra két tervem van. Az egyik egy fantasy, ami inkább egy idősebb korosztálynak szóló meseregény, valamint a 40. születésnapomra egy rövidebb írásokból, versekből és naplórészletekből összeállított kötettel jelentkezem. Utána jöhet a Rékának ígért mesekönyv.

Az azt követő évekre is van feladat, egy nagyobb lélegzetű, fantasy-alapú történelmi regény, ami akár sorozattá is bővülhet. Ez lesz a legnagyobb kihívás, és mire nekilátok, szeretnék fejlődni, egyre jobb íróvá válni.

(A nyitókép fotósa: Tóth János Olivér)