Krisz ötletei / Lehet-e őrült a főhősöm?
A nyári novellapályázatunk egyik szerzője kérdezte tőlem, hogy a nagyközönség vajon mennyire kíváncsi a furcsa, őrült hősökre, és ez a kérdés annyira jó, hogy külön cikkben is érdemes foglalkozni vele.
Az igazán jó könyvek főhősei ugyanis tényleg őrültek.
Normális, átlagos fickókról igyanis, akikben semmi érdekes nincs, olvasni sem szeretünk, mint ahogy megismerni sem akarjuk őket. Bár az kétséges, hogy akiről szívesen olvasunk, azzal találkoznánk-e személyesen (például Hannibal Lecter aztán igazán őrült volt, hátborzongatóan izgalmas róla olvasni, mégsem örülnénk, ha szembejönne velünk az utcán), de az biztos, hogy mindig érdekesnek tartjuk őket.
Azok a hősök, akikről igazán szívesen olvasunk, furcsák, általában annyira, hogy ha belegondolunk, tényleg van bennük valami beteg; valami, ami nem normális.
Ott van például a Rozsban a fogó hőse, Holden. Mondhatjuk rá, hogy korának átlagos kamasza, de ha jobban megnézzük, Salinger éppen a furcsaságát emelte ki minden mondatban. Vagy menjünk még messzebbre: Hamlet. Mondhatjuk, hogy átlagos volt, hogy normális volt? És Cervantes Don Quijotéja? Ő kifejezetten bolond volt, mégis szívesen olvasunk róla. Ugorhatunk a kortárs irodalomhoz is, és beszélhetünk Nathan Filer hőséről, aki egy pszichés beteg, merthogy az író éppen azt kívánta nekünk megmutatni, milyen egy olyan srác valósága, aki hiszi, hogy a bátyja jelen van a vízben, ami a csapból folyik, az ételben, ami a tányérján van és minden egyéb tárgyban és lényben. Őrült Raszkolnyikov is a Bűn és bűnhődésben: sőt, nyomon követhetjük, ahogy belebolondul a gondolataiba. És Alíz Csodaországban? Vagy Kafka ember-bogara Az átváltozásban?
Nézzünk néhány magyar könyvet is. Mennyire őrült Emerencia Az ajtóban? Vagy gondoljunk az Indul a bakterház hőseire, a Pál utcai fiúkra, vagy akár Piszkos Fredre, netán Lőrincz L. László könyvbéli alteregójára.
Akármerre nyúlunk, lépten-nyomon őrült főhősökbe botlunk, akik olyan dolgokat tesznek meg, amit épeszű ember még kigondolni sem merne. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy könyvet csak többé-kevésbé elmebeteg szereplőkről írhatunk. Inkább arról van szó, hogy legyünk bátrak, amikor karaktert alkotunk! Használjuk az alábbi eszközöket.
- Nyúljunk egy létező betegséghez. Ha közelről ismerünk egy pszichés betegséget, vagy alapos kutatást végeztünk a témában, választhatjuk azt a megoldást, hogy valóban őrült hősről írunk: megmutatjuk, milyen egy üldözési mániás, egy depressziós, egy pánikbeteg gondolkodásmódja. Fontos, hogy ebben az esetben mutassuk meg a könyvet egy szakértőnek is, aki szakmai lektorként fűz megjegyzést az olvasottakhoz. Ez akkor is fontos, ha az író maga is jól ismeri az adott betegséget, mert egy pszichológus vagy egy orvos fontosnak tarthat beletenni a könyvbe bizonyos megjegyzéseket, ami szerinte reálisabbnak mutatja az adott betegséget.
- Keressünk egy szenvedélyt. A főhősnek igazán különlegesnek kell lennie, mégpedig olyan mértékben, hogy ha ezzel az emberrel valóban találkoznánk, akkor ez a különlegesség már zavaró, idegesítő legyen. Tökéletes eszköz tehát, ha a főhősünknek van egy igazi szenvedélye. Ha annyira rajong valamiért, hogy ezt már nem tartjuk normálisnak, az különlegessé teheti őt. A vak hit (nem csak vallásról lehet szó; ide tartozik minden furcsaság és babona) semmiféleképpen nem átlagos vagy normális. Ha hősünk biztos benne, hogy ha elég kutyát megment, akkor a mennybe megy, az már például elég erős vak hit lehet – főleg, ha embertársait is a kutyák mögé helyezi.
- Attól is őrült lesz a hősünk, ha máshogy gondolkodik, mint ahogy azt az olvasó várja: másképp válaszol, máshogyan fogalmaz, váratlanok a reakciói. Egy részben kiszámíthatatlan főhős izgalmas személyiség lesz; arra azonban vigyázzunk, hogy számunkra, azaz az író számára ez a viselkedés legyen logikus.
- Adjunk a hősnek furcsa szokásokat. Mert az olvasót érdekelni fogja, miért és hogyan lehet az, ha a főhős éjfélkor fekszik le, aztán négykor kel, elmegy futni, megfőzi az ebédet, és csak utána megy be a munkahelyére – kocsival, pedig a teljes út két kilométer. Ha hősünk teljes életvitele furcsa, akkor érdemes ezt elhúzódóan bemutatni, csepegtetni az információkat és nem egyszerre rázúdítani az olvasóra.
- A hősünk mindenképpen gondolja magáról azt, hogy normális. Bármilyen szenvedélyt, betegséget, furcsa szokást vagy kiszámíthatatlan viselkedést adunk neki, fontos, hogy a karakter legyen önazonos. Ha ő maga észlel egyáltalán valamit abból a tulajdonságból, amivel felruháztuk, akkor se találja ezt furcsának!
Ha szórakoztató regényt írunk, akkor javasolt a főhősünket hétköznapi módon őrültté tenni, azaz inkább vicces legyen a figura, mint igazán beteg. Ha egy karakter folyton elhagyja a lakáskulcsát és emiatt különleges kalandokba keveredik, az éppen elég ahhoz, hogy érdekessé váljon.
Ha viszont szépirodalmat írunk (érdemes elolvasni korábbi cikkünket arról, mit is jelent pontosan ez a fogalom), a fenti öt tipp bármelyikét, illetve mindegyikét alkalmazzuk a főhősünkre: csak nyer vele a regény!
Borítókép: Lucas H. S. Gulmaraes / Flickr.com