Mikor jogtiszta egy interneten „talált” fotó?

„De hát az interneten ingyen találtam, akkor miért nem szabad felraknom a blogomra / Facebook-oldalamra / weblapomra?” Szakemberek szerint igen gyakoriak az ilyen és ehhez hasonló érvelések, kifogások, amikor valakit azzal szembesítenek, hogy jogosulatlanul, például jogdíj fizetése nélkül használt egy fotót a világhálón. Kié a fotó, hogyan és milyen célokra használhatjuk más képeit, illetve hol a határa a korlátlan felhasználhatóságnak? Ilyen kérdésekre keresi ezúttal Könyv Guru a válaszokat, amelyek azért is húsba vágóak, mert egy fotó jogosulatlan elhelyezése az interneten könnyen pereskedésbe, büntetésbe torkollhat.

Az első és legfontosabb azt leszögezni,

hogy minden fotó és kép (grafika, bármilyen technikával létrehozott vizuális alkotás, állókép) a szerzői jogi törvény szerint egyéni, eredeti jellegű szerzői műnek minősül, és annak bármilyen felhasználásához a szerző engedélye és a felhasználási engedélyért szerzői jogdíjfizetése szükséges. Eszerint egy kép is olyan, mint mondjuk egy tanulmány vagy könyv, amelynek van egy szerzője – csak itt a szerző a fotós, a kép készítője -, és akinek a beleegyezése nélkül nem lehet a szellemi termékét felhasználni. Nincs különbség e tekintetben aközött, hogy a fotót interneten, nyomtatott sajtóban, blogban, weboldalon, promócióban vagy könyvben használják fel. És természetesen attól sem lesz szabad a felhasználásuk, hogy azt valamely ingyenesen elérhető forrásból (például képkeresőn, közösségi médiában) találták. (A szerzői jogi kérdésekről, a felhasználás lehetőségeiről és feltételeiről jogi szempontú összefoglalót itt olvashat.)

De akkor hogyan lehet mégis pénz fizetése és hosszadalmas egyeztetési macera nélkül képeket találni? A keresési lehetőségekről korábbi posztunkban írtunk részletesen, most néhány jogi, elvi és formai kérdést veszünk végig ezzel kapcsolatban.

A legtisztább a helyzet a saját magunk készítette fotóval.

Azért nem kell jogdíjat fizetni, szabadon közölhetjük, újraértelmezhetjük, használhatjuk üzleti célú oldalon, stb. De ehhez korántsem ért mindenki, ráadásul sok időt igényelhet, vagy előfordulhat, hogy olyan illusztrációra van szükségünk, amit nem tudunk elkészíteni.

A másik véglet, ha kapcsolatba lépünk a felhasználni kívánt kép készítőjével,

lelevelezzük az engedélyt és leperkáljuk neki a jogdíjat. Vagy, ami sokkal gyakoribb és egyszerűbb is, hogy eleve olyan oldalon keresünk képet (képügynökségeknél, fizetős képadatbázisokban), ahol jó minőségű fotókat találunk minden mennyiségben, de csak a megvásárlásuk, magyarán a szerzői jogi helyzet tisztázását követően jutunk hozzájuk. Ilyenek, sok más mellett, a Shutterstock vagy a Fotolia. Ne tévesszen meg senkit, hogy ezek – az egyébként sok tízmilliós adatbázissal dicsekvő – képügynökségek „Royalty-free” formában kínálják a portékájukat. Ez jogdíjmentességet jelent, nem pedig ingyenességet, nem tévesztendő össze a Public Domain-ként, azaz közkincsként kínált termékekkel. A Royalty-free annyit tesz, hogy a kép korlátlan számú felhasználásáról egyetlen szerződést köt az eladó a vevővel, így nem kell a többszöri használat után minden egyes alkalommal licencdíjat fizetni érte. Ezek az ügynökségek többnyire csomagban (és például letöltési méret szerint árazva) kínálják a termékeiket, ami jelentős kedvezményeket tesz elérhetővé.

 

 

Ha már itt tartunk, érdemes még tisztázni

a jogdíjas (Rights Managed) kép fogalmát. Ez esetben egyedi licencszerződés rögzít minden egyes használatot, melynek keretében megvan a lehetőség arra is, hogy az ügyfél kizárólagos használati jogot vásároljon egy adott képre – természetesen magasabb díjért. Ilyenkor a felhasználhatóság körét is lehet – megállapodás szerint, az ár módosításával – bővíteni, szűkíteni, hogy például csak meghatározott ideig, példányszámig, méretig, netán meghatározott országban, kontinensen lehet kizárólagos a megszerzett jog.

A legtöbb ember azonban olyan fotókat szeretne találni,

amelyeknek a készítői úgy rendelkeztek, hogy az engedélyük és jogdíjfizetés nélkül felhasználható. Ilyeneket, amint korábbi posztunkban elmagyaráztuk, az adatbázisok keresőjét finomhangolva találhatunk. Ennek hátránya, hogy az előbb említett eseteknél jóval körültekintőbben kell eljárnunk, mert a képek tulajdonosai igen változatos licenc- és szerződésformák révén mondhatnak le szerzői jogaikról (vagy azok egy részéről). Legnagyobb részük ugyanis nem teszi teljesen közkinccsé (angol terminológiával: Public Domain) a fotóját, pedig csak ezek azok, amelyek licencdíj fizetése nélkül, korlátozás használhatók üzleti vagy személyes célokra – vagyis bárki, bármire, akárhányszor felhasználhatja ezeket.

A többség a Creative Commons licencek között válogatva szokta felajánlani

a köznek a fotóját. Ezek a „minden jog fenntartva” és a „közkincs” közti széles sávban határozzák meg a feltételeket. Elsőként általában a magán és az üzleti felhasználás között téve különbséget. Az áthúzott dollárjel jelzi, hogy üzleti/kereskedelmi célra a termék nem használható. Más kérdés, hogy mi számít pontosan üzleti célnak. Az mondjuk egyértelmű, hogy egy könyv borítóján látható kép kimeríti az üzleti cél fogalmát, akárcsak egy dollárjeles fotó másnak pénzért való értékesítése. De vajon lehet-e egy ilyen képet közölni egy blog vagy weboldal cikkében, amely mellett egy könyvet, utazást vagy más terméket reklámoznak? Ezekre a finomságokra nincsenek kőbe vésett szabályok, maga a Creative Commons licenceket értelmező oldal is azt hangsúlyozza, hogy mindig a konkrét szituációt és a felhasználó szándékát kell figyelembe venni, hogy el lehessen dönteni, megsértette-e a kereskedelmi felhasználást tiltó kikötést.

Egy másik gyakori kikötés az szokott lenni, hogy szabad-e avagy tilos változtatni a fotón (egyenlőségjel jelzi a tiltást). Ezt már sokkal könnyebb elbírálni a gyakorlatban, akárcsak azt, ami szinte a leggyakoribb feltétel, hogy jelezze a felhasználó a kép forrását, vagyis a készítő nevét és a helyet, ahonnan beszerezte / letöltötte. Ez utóbbi jelzését – a fotón vagy a képen, illetve mellette / alatta – egyébként amúgy is kötelezően elvárja a magyar szerzői jog. A szerzőt ezen kívül megilleti az a jog is – hangsúlyozza az említett  jogi összefoglaló -, hogy „nem lehet művét olyan kontextusban, illetve olyan módosítással felhasználni, ami sérti a szerző becsületét vagy jó hírét, hírnevét.” Ilyen lehet például a pornográf tartalommal összefüggésben történő vagy akár a politikai célú felhasználás. De még engedély és jogdíjfizetés mellett sem szabad felhasználni úgy a képeket, hogy azzal mások jogait megsértsék.

Mindezek jól mutatják, hogy a „szabad felhasználású” képek – nagyon kevés kivétellel – korántsem használhatóak fel bármire, akárhányszor, akárhogyan. Ha jogszerűen akarunk eljárni (és nem szeretnénk akár anyagi szempontból is kellemetlen magyarázkodásokba, jogvitákba keveredni), akkor érdemes figyelni az apró betűs részekre, még akkor is, ha terhesnek tűnik vagy azt gondoljuk, hogy mások nem bajlódnak ilyesmikkel. Egyébként is egyszer kell figyelmesen átrágni magunkat ezeken a feltételeken, utána már rájár a szemünk, és rutinszerűen keressük a mi céljainknak megfelelő fotókat.