„Nem szabad elfelejteni, hogy a násznép csak statisztál a mi örömünkhöz”
„Ezerféleképpen lehet megszervezni egy esküvőt, de megélni, átélni jóformán csak egyféleképpen” – hangsúlyozza Mikos Ákos hivatásos ceremóniamester, akinek épp a mai napon jelenik meg kötete, az Esküvő Tour – Így éld meg jól az esküvődet! Az Expert Books kiadó gondozásában megjelenő kötet szerzője – akivel az érdeklődők a könyvheti dedikáláson is találkozhatnak – a beszélgetés során kitér arra, hogy miért tart a hozzá forduló pároknak „pszichológiai szaktanácsadást” az esküvő előtt, hogyan old meg kényes helyzeteket a lagzikon és hogy mire érdemes koncentrálni a házasulandóknak a nagy napon.
Így éld meg jól az esküvődet alcímű kötetéből úgy tűnik, hogy az ember életében kevés bonyolultabb logisztikai-gazdasági-pszichológiai-érzelmi kihívás létezik, mint egy esküvő megszervezése. Mit gondol, posztmodern korunk elvárásai miatt alakult ez így, vagy a házasságkötés mindig is embert próbáló vállalkozás volt?
Egyszerre igaz, ugyanakkor korántsem az e két kijelentés. Korábban talán az okozhatott nehézséget, ami könnyebbé is tette a helyzetet: szokásrendszer alapján szervezték az esküvőt. Úgy szokás, hogy meghívják a szomszédokat, így jöttek Manyi néniék. Úgy szokás, hogy mulatós zenész van, így ment a „kilenc kis gólya” vízhólyagosodásig. Viszont, mióta a „posztmodern korunkban” az Y generáció tagjai – így én is – az önmegvalósításunkat átköltöztettük az esküvőinkre is, ez egyszerre okoz felüdülést, mert ehetünk hamburgert töltött káposzta helyett, és egyszerre okoz nyomást, mert nincs egy viszonyítási rendszer, amihez menekülhetnénk. Ráadásul a szülők még benne vannak a régi érában, míg mi már LED-del megvilágított lézer party-t raknánk össze legszívesebben. Ez a nehéz. Megfelelni egyszerre a szülőknek, a násznépnek, de leginkább magunknak.
Könyve bevezetőjében abból indul ki, hogy „a házasság jó”, Ön pedig abban próbál segítséget adni, hogy már a házasságkötés, vagyis az esküvő, a lakodalom napja is felejthetetlen, stresszmentes élmény legyen. Mint írja, a legfontosabb tanács, hogy „olyat ne csinálj, amit nem szeretnél!”. Ezen túl, vagy emellett mi az a három legfontosabb tanács, amiben össze tudná foglalni a házasságra készülő pároknak a „tökéletes”, vagy legalábbis feledhetetlen esküvő titkát?
Érdemes ezt az emlegetett stresszfaktort a lehető legkisebbre töpöríteni. Ez az első és legfontosabb tanácsom, amiből fakad a másik kettő is. Általános recept nem létezik arra, hogyan lehet lenyugtatni egy természetesen (!!!) ideges párt. Nincs ilyen, de gyógymód ott van: ők azok!
A legtöbben pont azt felejtik el ugyanis, hogy ebben az egész kalandban ketten vannak. Ő és te. Te és ő. Ha csak második tanácsként ennyit megtartana mindenki, hogy koncentráljon arra az emberre, akivel az elkövetkezendő éveket tölti, akkor már közelebb lennénk a megoldáshoz. Tulajdonképpen azt nem szabad elfelejteni, hogy a násznép csak statisztál a mi örömünkben/höz.
Ha jó vénám lenne ehhez, azt mondanám harmadik tanácsnak, hogy vegyék meg a könyvet. De helyette inkább azt mondom: vegyetek meg sok ilyen és más jellegű könyvet! Vagy sokkal jobb, ha azt mondom: készüljetek erre a napra! Lélekben és tudásban egyaránt!
Az Esküvő Tour természetesen ennél sokkal részletesebben veszi végig a lagzira készülők feladatait, az esküvő fogalmi magyarázatától a vendégek tipológiáján át a legapróbb pénzügyi és technikai részletekig. És ennél sokkal több is, mivel félig-meddig a házasságra is készíti az olvasóit. Mit tart a fontosabbnak a könyvében: a gyakorlati-szervezési útmutatást vagy a párkapcsolatra való „lelkibb” felkészítést?
Amikor megálmodtam ezt a könyvet, akkor az járt a fejemben, hogy hál’Istennek sok párral találkozhatok, és ha szerencsés vagyok, akkor sokuknak tudok segíteni, de ennél sokkal többnek szeretnék segíteni. Nem abban, hogy hogyan kell megszervezni egy esküvőt. Arról már sokan, nagyon jó könyveket írtak. Én azt vállaltam, hogy utánajárok, összegyűjtöm, milyen módszerei vannak – mások és a saját tapasztalatom szerint – annak, hogy lélekben is jól megéljék a szerelmesek ezt a napot. Ezt fontosabbnak tartom. A többi csak tipp, meg ötlet. Ezerféleképpen lehet megszervezni egy esküvőt, de megélni, átélni jóformán csak egyféleképpen.
Pszichológiai fejtegetések is olvashatók a kötetben, például a szervezés során a szülőkkel kialakuló játszmákról, a „nászfrásszal” való megküzdés módszereiről, vagy az esküvő utáni depresszióról. Az esküvői felkészülés során szokott a gyakorlatban is ilyen jellegű tanácsokat adni, vagy csak a könyve kapcsán kezdett ilyen témákkal foglalkozni?
Szoktam. Konkrétan ez volt a kiindulópontom. Minden párnak szoktam egy “pszichológiai szaktanácsadást” tartani a megbeszéléseink végén. Ez persze nagyravágyó elnevezés, de a sok pszichológiai és lelki tartalom miatt kapta ezt a nevet a keresztségben tőlem. Ez volt az a “törzsanyag”, amit a lehető legtöbb házasság előtt állónak szerettem volna eljuttatni. Az, hogy a csoportdinamika hogyan hat az esküvőre. Az, hogy az elengedés művészete mennyire megkönnyítheti a stresszes helyzeteket és azt, hogy
a társunkra támaszkodás a lehető legjobb módszer mindenre.
Az alap tehát már létezett, de ezeknek mindenféleképpen szerettem volna még jobban utánanézni, kutatni ezzel kapcsolatosan. A felkészülés alatt erre szántam jelentősebb időmennyiséget.
A tanácsadó könyvben számos helyen őszintén érvel nem hagyományos szervezési megoldások mellett, például, hogy a meghívottak listáját érdemes nagyon szigorúan megrostálni, és azokat kihagyni, akikkel nincs különösebb kapcsolata vagy nem érezné jól magát az ifjú pár. Milyen esküvői „tabukat” szeretne megdönteni? Milyen berögzült hagyományokon kellene Ön szerint változtatni?
Igazából nem merném használni a „kell”-t. Pontosan azért, amiért azt hangoztatom, hogy olyat ne csináljanak, amihez nincs kedvük. Ezt követően jön a „csináljunk olyat, amihez kedvetek van”! Én arra szeretnék minden párt sarkallni ezzel, hogy gondolja át, mi az, amire vágyna az esküvőjével kapcsolatban. Ez bármi lehet. Ha valaki lovat patkolna szívesen egy légtornász show-t követően, akkor tőlem az is lehet, de akkor az legyen számára vágyott és ne muszáj alapú. Ha ezt a tabut sikerülne megdöntenem, akkor már boldog lennék. Mármint az átgondoltságot és nem a patkolást. Mondjuk ez utóbbira, ha most jelentkezne valaki, akkor az is menő lenne.
Profi „ceremóniamesterként” hogyan készül egy esküvőre? Mennyit beszélget a párral? Mennyire dolgozik korábban megírt szövegekből, poénokból, és mennyit tesz hozzá aktuálisan, az éppen házasodó felek alapján?
Bár többet tudnék mindegyikre. Egy nagyon részletes forgatókönyvhöz ragaszkodom, amit együtt rakunk össze. Ez segít nekik is abban, hogy megnyugodjanak előzetesen, hogy készen áll a nap, minden a helyén, számomra pedig egy alapot szolgáltat az esemény levezényléséhez. Ez viszont csak az alap. Szeretek egy kérdőív alapján egy történetet felállítani róluk. Hogyan ismerkedtek meg?Hogy történt az első csók? Stb. Ez abban segít, hogy arcot ad számomra a közös útjuknak és tudok esetleg néha erre utalni a nap során, amikor a násznéppel kommunikálok.
Azt viszont
töredelmesen bevallom, hogy vannak poénok, amelyek visszatérnek esküvőről-esküvőre. Mindezt azért is, mert számomra is biztonságot jelentenek ezek a panelek,
amire támaszkodva „betölthetek” más paneleket, vagy rögtönözhetek újakat is. Illetve azt kell látni, hogy egy-egy ilyen bevett fordulat, poén arra is jó, hogy teszteljem, hol vannak a határok az adott csapatomban, mert egy valamit nem szabad elfelejteni: hétről-hétre kb. 100 új embert kapok, akiket mindig máshogy kell segítenem, szórakoztatnom.
Részletesen végigveszi az esküvői szertartások tartalmát, szimbólumait. Tapasztalatai szerint szükség van erre? Ilyen keveset tudnak a fiatalok ennek az ősi, hagyományos ünnepi eseménynek a jelentéséről?
Szinte semmit nem tudunk ezekről. Én sem tudtam, amíg a vallástudományi tanulmányaim alatt nem hallottam egy előadást Mihalec Gábortól, aki arról beszélt, hogy mekkora jelentősége van egy házaspár életében annak, hogy egy egész sereg vendég állt konkrétan a háta mögött, amikor kimondta az igent. Szükségét ebben látom. Kell, hogy érezzük és tudjuk, mi miért van. Ez az előadás akkor olyan nagy hatással volt rám, hogy elkezdtem kutatni az ügyben és ezzel párhuzamosan szövögetni az álmaimat erről a könyvről.
Egy vőfélynek mi számít „nehéz” esküvőnek, és mikor könnyű a dolga? Hogyan lendül át a nehézségeken? Mit tehet, hogy oldja az esetleg fagyosabb hangulatot, váratlan nehézségek okozta feszélyezettséget? Mentett már meg esküvőt a botrányba fulladástól?
Minden alkalommal akad valami, ami aktuálisan nehezebbé tehetné az esküvőt. DE!
Mint ahogy a párnak, magamnak is sokszor emlékeznem kell, hogy nehézség nincs is. Aktuális feladat van, amivel kapcsolatosan lehet, egy kicsivel több teher tevődik a vállamra, de elvégre ezért vagyok ott. Őszintén kell arról beszélnem, hogy a legnagyobb teher önmagam lehetek saját magamnak.
Ha fáradtan, felkészületlenül, nem jó idegállapotban megyek egy esküvőre, az kihathat mindenre.
Sajnos volt már ilyenre példa. A fásultságot és a megszokást kell legyőzni, és akkor legyőzhető minden helyzet, mondjuk egy olyan is, amikor egy fecskegatyára vetkőzött vendéget kell kivinni a táncparkett közepéről, vagy egy szétvert hotelszobát kell a torta előtt rendbe rakni a vőlegénnyel. Ilyenekről azonban nem beszélünk részletesebben.
Könyvében sok humorral vezeti a párokat át a szervezési kérdéseken, nehézségeken. Mit gondol, mennyi szerepe van a humornak és mennyi a komolyságnak, az ünnepélyességnek egy esküvő során?
A megfelelő idő kérdése minden. Sőt! Függ attól is, hogy kik vannak ott. Ha például a már emlegetett panel tesztelés alatt azt a reakciót kapom, hogy nem vevőek az „A”-féle poénokra, akkor indulhat a „B” program. Én a jó Istentől azt a tálentumot kaptam, hogy viszonylag könnyebben létesítek kapcsolatot emberekkel, és fesztelenebbül szólalok meg idegenek előtt is. Nagy ajándéknak élem ezt meg és próbálom kamatoztatni is ezt a tudást. Viszont tudni kell, mikor érdemes használni. Ha ceremónia van és komolyságot követel a helyzet, akkor jórészt én is az vagyok. Ha érzelmes pillanatot követel az est íve, akkor azt próbálok teremteni. Játék ez az idővel és az alkalommal. Tiszteletteljes játék.
Hívő ember, és könyvében egy kicsit „kampányol” az egyházi házasság mellett is. Vállal szerepet „csak” polgári esküvőn, lagzin is? Tapasztalata szerint milyen arányban kötnek egyházi vagy „csak” polgári házasságot a mostanában házasulandók?
Arányokról nem tudok beszélni. Tendenciáról is csak annyiban, hogy hál’Istennek ismét egyre több az egyházi esküvő, amin részt veszek – ez is jelzi, hogy természetesen elmegyek egy „csak” polgárira is, mert számomra az is ugyanúgy segítségkérés.
Ennek a tendenciának az oka viszont érdekesebb.
A „nagyi kérte”, a „mit mondanak a faluban” és a hasonló érvek számomra ugyan teljesen érthetőek, de mégsem azt a töltetet adják, mint az, amikor valaki hitből áll oda az oltárhoz.
Nem szájba rágni szeretném, hogy Isten előtt mennyivel másabb megesküdni. Csak azt, hogy lássák az emberek, a párok, hogy egy eskü egy ilyen helyszínen tényleg egy egész életre szól. Az tényleg nem papír.
Könyvében elárulja, hogy Ön is mostanában készül jövendőbelijével az esküvőre? Mint írja: „tudom, hogy … azon a napon sem zavarhat meg semmi, mert jobban szeretnék arra koncentrálni, hogy ki áll mellettem, mintsem aggódjak bármi miatt”. A belső zavartalan koncentráció mellett mégis mi az a külsőség, ami fontos Önöknek, mi az, amire nagyon fog ügyelni a saját esküvőjének előkészületei során?
A már emlegetett koncentráció a Másikra. Ez persze nem spanyolviasz és nem is a kerék feltalálása, de tudom – vagyis helyesebben tudni szeretném, a nagy izgulás közepette – hogy igazából mindegy is, mi történik aznap, mi akkor is házasok leszünk és végső soron csak ez számít.
Mennyi ideig tartott megírni az Esküvő Tourt? Mi okozta a munka során a legnagyobb nehézséget és hogyan lendült át ezen / ezeken?
Mindamellett, hogy a konkrét írást egy néhány hónapos felkészülés előzte meg kutatással és anyaggyűjtéssel együtt, a szigorúan vett pötyögős rész egy hónapig tartott. Nehézségnek azt nevezném, hogy éppen kiléptem az akkori rádiómból és elkezdtük a feleségemmel – polgárilag – összepakolni az életünket – Szegedről Debrecen irányába. Emiatt és más miatt is végtelen hálás vagyok neki, mert a csomagolás nagy részét ő vállalta. Ez értendő a könyvekre, ruhákra és a lelki békémre egyaránt.
Milyen munkamódszerrel dolgozott a könyvön ? Hogyan szerkesztette össze a rengeteg információt egységes, követhető vázzá? Volt-e, aki segítséget nyújtott ebben a munkában?
A rádióban, ahol előtte dolgoztam, rájöttem, hogy számomra a legtermékenyebb napszak a reggel. Így az írás ideje alatt
sokszor négykor keltem és 2-3 órás shiftekben, szakaszokban írtam. Ha ez lejárt, akkor felüdülésképpen kimozdultam egy kicsit,
vagy blogot írtam és még egy órát a nap során dolgoztam a könyvön. A szerkesztést az egyetemi évek alatt összerakott és megírt szakdolgozat metodikájából mentettem át. Sok okos tanácsot kaptam a legjobb barátomtól, aki újságíró, és a kiadóm is sokat segített, de szerettem volna mindezt egyedül véghezvinni, mert a kész ötlet csak az én fejemben létezett. Ehhez ragaszkodtam.
Milyen tapasztalatokat tud megosztani a kiadókereséssel kapcsolatban más kezdő írókkal?
Érdemes körbenézni a különböző modellek között. Saját kiadás? Multi? Kisebb? Számomra a bizalom és az önállóság volt a legkedvezőbb, de ezt, ahogy leírom, rögtön legalább négy ajánlat közötti választás sejlik fel. Én ezért az egy ajánlatért is hálás voltam. Igyekszem most meghálálni azzal, hogy boldoggá szeretnék tenni sok olvasót. Ez így nyertes szituáció minden oldalról. Ezt kívánom a többi kollégának is.