15 tipp, hogyan NE kezdjük a regényünket

Általános vélemény, hogy talán elkezdeni a legnehezebb az írást. És itt nem csupán arra gondolunk, hogy mennyire nehéz úgy önmagában a rendszeres írást elkezdeni, hanem arra is, hogy sokan mennyire megkínlódnak egy-egy konkrét szöveg elkezdésével. „Hol vágja bele a sztoriba? Mi lesz igazán frappáns? Mi „ragadja torkon” az olvasót, hogy le se akarja tenni? Mitől teszi igazán eredetivé a történetet? Mit kell elmondanom az első fejezetben? stb.” Csupa olyan kérdés, ami joggal aggasztja az írókat. Nem csoda: a mai világban különösen meg kell küzdeni az olvasók figyelméért – csak a legelszántabbak (esetleg a rokonság vagy barátság okán a szerzőhöz leginkább kötődők) lapoznak tovább is egy kevéssé sikerült első fejezet után.

Kérdés, mit tehet az író, különösen egy kezdő író, hogy vonzóvá, olvasmányossá tegye már az első oldalakon a szövegét? A mostani posztban Könyv Guru amerikai irodalmi ügynökök tanácsait szedi össze, amelyek mind arra vonatkoznak, mit ne tegyen egy (kezdő) író, amikor regénye első fejezetét írja. (Az irodalmi ügynökök a szerzők képviselői Amerikában, a szövegek első hivatásos olvasói, akik a kiadóknak továbbítják és ajánlják a kéziratokat – ha elég színvonalasnak tartják.) Az összeállításból kiderül, hogy még a legjobbnak tűnő ötletek is sablonosak lehetnek, és hogy egy jó kezdés mindenekelőtt kerüli a körülményeskedést.

* * *

Becsapós kezdések

1. Nem szerencsés, ha a főhős meghal az első fejezet végén. Az olvasó rászedve érezheti magát, mondván: minek vesztegette akkor az idejét eddig is erre a szereplőre?

2. Szintén becsapva érezheti magát az olvasó, ha a nyitójelenet végén a főhős egyszer csak felébred, és kiderül, hogy minden, ami történt, csak álom volt…

 

Tájkép és sci-fi

3. Olvasó és szerkesztő egyből leteszi azt a sci-fit, amely az első két oldalon részletesen elmeséli, milyen különleges tájon játszódik a történet.

 

A kezdés halála: a bevezetés

4. A legtöbb szerkesztő és ügynök utálja a bevezetőket. Sokkal jobban örülnek, ha az első fejezet jól meg van írva, és a egyből a történet közepébe rántja az olvasót.

5. Széles körben osztott vélemény szerint a bevezető valójában a lusta és fantáziátlan szerző eszköze arra, hogy elmesélje azokat a háttértudnivalókat, amiket a sztori bonyolítása közben kellene finoman adagolnia.

 

Azok a körülményes expozíciók…

6. Sokan nem ügyelnek arra, hogy megfelelően ki legyen egyensúlyozva a regényük legeleje. Túl sok mindent akarnak belezsúfolni a nyitányba, az olvasó pedig már az ötödik oldalon azt sem tudja, hol áll a feje.

Ha túl sokat magyaráz a szerző az elején, az tönkreteszi a sztori titokzatosságát,

holott a titok az, ami vonzza az olvasót, hogy továbbhaladjon a történetben.

7. Nem árt kerülni a körülményes leírásokat, karakterjellemzéseket is az elején. Különösen izgalomgyilkos a jelzők halmozása, vagy például a főszereplőnő külsejének hiperrealisztikus részletezése.

 

Lassú víz… unalmat szül

8. Ha nem szeretnénk, hogy az olvasó szempillái elnehezüljenek, kerüljük a döcögős, lassú kezdést, amelyben keveset, vagy semmit sem csinálnak a szereplők, mondjuk mosogatás közben gondolkodnak, kitárt ablak mellett nézelődnek, megkötik a cipőfűzőjüket, stb. Ugyanezt a negatív hatást lehet elérni az „első nap az iskolában”, a „hol volt, hol nem volt, volt egyszer” jellegű első fejezetekkel is.

 

Ha krimi

9. Lehetőleg az első jelentben ne hunyorogjon valaki másnaposan a napfénybe, mert már mindenkinek a könyökén jön ki ez a fordulat.

 

Ha fantasy

10. Igazi klisé lehet egy csatajelenettel kezdeni, amelynek egyetlen szereplőjét sem ismerjük még, így aztán nincs is miért izgulni értük. De hasonlóan közhelygyanús a kedélyesen füvet gyűjtő főhős is.

 

Bosszantó hangvétel

11. A legtöbb szerkesztő fejében attól is kigyullad a piros lámpa, ha az első fejezetben túl sokat mesél a szerző, ahelyett, hogy „mutatna, érzékeltetne”. Vagyis életszerű konfliktushelyzet teremtése helyett a könyv további részeihez akar használati útmutatót adni.

A cél, hogy az olvasó kíváncsi legyen a szereplőkre, izgassák a megválaszolatlan kérdések,

ne pedig rögtön tudja, ki, kivel, mikor, mit és miért…

12. Idegesítőek és elijesztőek lehetnek a vacakul kitalált olvasóvonzó megoldások. Mert igaz az, hogy ekkor kell a horgot kivetni, hogy az olvasó ráharapjon, de meg kell találni az egyensúlyt egy nyugtalanító, kíváncsivá tevő felütés, és a a durvaságával hatni akaró feltűnősködés között. Így például ne kezdjünk obszcén párbeszéddel egy regényt.

13. Ha lehet, soha ne kezdjük úgy a regényünket, hogy „A nevem…”. Ezeregy jobb módja van, hogy az első fejezetben közvetlen kapcsolatot alakíthassunk ki a mesélő és az olvasó között, hagyjuk inkább ezt a nehézkes és direkt módszert.

 

Ha romantikus regény

14. Sokan ki nem állhatják, ha egy romantikus sztori úgy indul, hogy a reggel felébredő nő egy idegen férfit talál a hálószobájában – és egyből vonzónak találja. Az életben ugyanis, ha valaki egy idegen embert talál az ágyában, inkább a szomszédokat vagy a rendőröket hívja.

A szereplők múltja

15. Sok szerző szereti jó alaposan bemutatni a szereplőket már az elején. A jó szerzők pedig később visszatérnek, és kivágják ezeket a részeket, mert sokkal jobb, ha a karakterek háttértörténete folyamatosan derül ki, így válnak majd igazán a regény részeivé. A való életben sem magyarázzák el a velünk találkozó emberek az életüket, sorsukat, mert az majd fokozatosan, a velük való kapcsolat során fog kiderülni.

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál

Borítókép: Calum Macaulay / Unsplash.com

(E posztunk megírásában erre az összeállításra is támaszkodtunk.)