4 tipp, hogyan olvassunk íróként
A csapból is folyik, hogy az írónak olvasnia kell, így bővül a szókincse, fejlődik a nyelvtani érzéke, stílusa, sőt bővül az írói eszköztára és javul a dramaturgiai érzéke is.
Csakhogy mi a helyzet, ha valakinek nincs ideje évi 50-100 könyv elolvasására?
Egyrészt a fent sorolt előnyöket akkor is elérjük, ha ennél kevesebb könyvet olvasunk, másrészt kevesebb könyv okosabb olvasásával szaporíthatjuk az olvasás által elérhető előnyöket. Ehhez a fajta olvasáshoz adok ötleteket ebben a cikkben!
1. Az olvasmányok kiválasztása
Az a jó hírem, hogy mindegy, milyen könyvet olvasunk. Ha jó a könyv (a szereplőábrázolás, cselekményvezetés, stílus, nyelvtan), akkor azért fogunk belőle tanulni – ha rossz, akkor pedig azért. Az a lényeg tehát, hogy törekedjünk évi 12-50 könyv elemző kiolvasására. Ezen könyvek egy részét kijelölhetjük előre: például lehet egy külön polcunk annak az 5-8 könyvnek, amiből aktuálisan kiválasztjuk majd a következő olvasnivalót.
Lehet ezen olyan könyv is, amit olvastunk már korábban. Sőt, sokan profitálnak úgy az olvasásból, hogy először elolvasnak egy könyvet szórakozás céljából, majd másodjára indexelik csupán.
2. Indexelés
Az író legjobb barátja az ún. index post-it. Azokat az újraragasztható papírjelölőket értem ezen, amiket az oldalra ráragasztunk, és így később tudni fogjuk, hogy azon az oldalon, abban a sorban megragadta valami a figyelmünket.
Ez a jelölő lehet a klasszikus index post-it, vagy bármilyen kicsi méretű post-it, de gyártanak már kifejezetten soraláhúzó, sort kijelölő hosszú post-itet, sőt, ún. washi tape-et is használhatunk. Ez utóbbi rizspapírból készülő cellux, téphető, és egyszerűen felülragaszthatjuk vele a megjelölni kívánt sort (átlátszót vagy világos pasztellt válasszunk, mindenképp egyszínűt). Ezekre általában írni is lehet. Kifejezetten nagyobb méretű darabokat is vásárolhatunk, amit egy-egy bekezdésre ráragasztva a szövegre így ráírhatunk a könyv károsodása nélkül.
Ha nem bánjuk, hogy a könyv sérül, akkor ragasztás helyett történhet a jelölés szamárfülezéssel, azaz a könyvsarok behajtásával, és a fontos sor aláhúzásával. (Ceruzát vagy tollat használhatunk, illetve akár a margóra is írhatunk.)
Jelölhetünk többféle színnel, például:
- a szereplővel kapcsolatos részt pirossal (ahol tetszetős a szereplő ábrázolása, érdekes a jellemvonás / hiteltelen a szereplő viselkedése, esetlen a szereplőleírás stb.),
- az izgalmas (vagy rossznak érzett) fordulatot, unalmas részeket zölddel (vagy bármely más, cselekménnyel kapcsolatos részt jelölhetünk ezzel a színnel),
- a szép fogalmazást kékkel (ha tetszik egy mondat vagy szó, kifejezés anélkül, hogy az értelmét firtatnánk),
- az érdekes tartalmat sárgával (amin elgondolkodunk, vagy mert rezonál a mi gondolatunkkal, tapasztalatunkkal, vagy épp azért, mert nem értünk egyet vele).
Csupán az a rítus, hogy jelölünk a könyvben, mélyebb megértéshez és befogadáshoz vezet.
3. A jelölések feldolgozása
Szánjuk rá az időt, hogy a kiolvasott könyvet feldolgozzuk!
Ez történhet többféle formában. Célszerű vagy egy olvasónaplóban vezetni az adott művel kapcsolatos összes jegyzetünket, vagy néhány külön füzetben (dokumentumban) írni az egyes észrevételeket.
Hogyan dolgozzuk fel az indexeket? Lapozzuk át újra a könyvet az elejétől, és keressük benne az adott témára utaló jelöléseket. Gondoljuk át őket és lehetőleg kézzel jegyezzük le a gondolatainkat.
- Írjuk le az érzéseinket, gondolatainkat az elolvasott történetről. Csaponghatunk, ne törekedjünk strukturáltságra. Mi tetszett, mi nem? Nézzük hozzá a sárga jelölőinket a könyvben! Magáról a történetről írjunk, de bátran kössük össze saját élménnyel. Például ha a gyászról volt szó a könyvben, vessük ezt össze a saját gyászfeldolgozási tapasztalatunkkal. (Ez az olvasónapló.)
- Elemezzük a szereplőket: kivel tudtunk azonosulni? Kivel értettünk egyet, kivel nem? Mely szereplőt érezzük jól megformáltnak, igazinak? Akit nem, azt miért nem? Ki viselkedett hitelesen? Ehhez az író milyen eszközöket használt? Lapozzuk fel a könyvet a piros jelölőknél! (Lehet külön füzetünk a szereplőkkel kapcsolatos tanulságoknak.)
- Elemezzük a cselekményt és az információadagolást: milyen fordulatok voltak, melyikre számítottunk és melyikre nem? Van-e hiányérzetünk? Nem lett eggyel több fordulat, mint amennyi kényelmes és hihető volt? Hitelesnek érezzük a végét? Nézzük meg a zöld jelöléseket! (Nyithatunk külön füzetet a dramaturgiai következtetéseinknek.)
- Mi volt klisés a regényben, amit máshol már láttunk? Ez a szerző meg tudta ezt mutatni másképp? Milyen fogást talált rajta? (A klisével kapcsolatos gondolatok kerülhetnek a szereplős vagy a dramaturgiai füzetünkbe.)
- Másoljuk le a találó idézeteket, erős mondatokat, izgalmas szavakat (amit kékkel jelöltünk)! Miért tetszettek nekünk ezek? (Ezeket érdemes külön füzetbe gyűjteni. Nekem erre 2 füzetem is van: az egyik csak a szavaknak, kifejezéseknek, a másik az idézeteknek.)
A rossz könyvek elemzéséhez ezt a korábbi cikkemet is ajánlom.
4. A jegyzetek újraolvasása, hasznosítása
A jegyzetfüzetünket olvassuk el minden egyes alkalommal, amikor írtunk bele, hogy még jobban rögzüljenek a tanultak.
Jó ötlet ezek hasznosítására akciótervet is kijelölni, azaz a tanultak alapján eldönteni, hogyan alkalmazzuk azt az eszközt a jövőben. Például ha érdekes nézőponttal olvasunk egy regényt, akkor eldönthetjük, hogy ezt kipróbáljuk, és írunk egy ilyen novellát gyakorlásként. Gondoljuk végig, az adott jellemző hogyan segíthet bennünket az írói úton, és miként építhetjük be ezt eszköztárunkba, hogyan lenne alkalmazható a regényünkben!
E négy pontban minél messzebbre jutunk, annál többet teszünk az írói fejlődésünkért. És persze ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha egy-egy könyvet nem dolgozunk fel semmi módon. Olvassunk nyugodtan az olvasás öröméért!