Miért olvassunk rossz könyveket?

Természetes az igény, hogy szeretnénk igazán jó könyveket olvasni. Azonban ez nem mindig jön össze, és nem feltétlenül azért, mert egy szerkesztés nélküli történetet olvastunk.

Számtalan oka lehet, amiért egy könyv nem tetszik. Lehet, hogy nem olyan problémát dolgoz fel, ami bennünket éget, vagy érdekel. Ezért van az, hogy a felnőttek általában nem olvasnak kamaszregényeket, vagy hogy a nőket jobban érdekli a romantikus, a férfiakat a rejtélyes, borzongató történet. Amikor a komfortzónánkon kívül olvasunk, elképzelhető, hogy arra döbbenünk rá: nem véletlenül nem olvasunk ilyen jellegű könyveket, ez valóban nem a mi világunk. Ugyanez igaz a stílusra is: lehet, hogy nincsen kedvünk ahhoz a pörgős vagy éppen lassú folyamszerű dinamikához, ami a sztorit jellemzi.

Mindez nem azt jelenti, hogy a könyv rossz – inkább azt, hogy nem talált el bennünket, nem vagyunk – éppen akkor – célközönség.

Vannak azonban azok a könyvek, amelyeket szeretnénk szeretni, de egyszerűen nem sikerül. És íróként ezek hozzák el a varázst: ha meg tudjuk fogni, miért nem kedveljük ezt a történetet, mi a bajunk vele, abból a saját írásunkkal kapcsolatban máris tanultunk valamit. Ugyanis találtunk egy jellemzőt, amit nem szeretnénk, hogy illjék ránk. És persze lehet ez a korosztály vagy a zsáner vagy a stílus vagy a téma – de lehet millió más dolog is, illetve millió apróság ezeken belül.

Keressük meg, mi nem tetszik pontosan a könyvben!

Például a kriminél nem lehetett kitalálni, ki a gyilkos? Vagy hemzsegett a könyv a párbeszédektől? Esetleg következetlenül átváltott a mesélő E/1-ről E/3. megfogalmazásra? Nem szerettük a prológust vagy hogy két idősíkbeli szál váltakozik?

Akármi is ez, addig keressük a nevét, míg rá nem találunk. Igen, ha a krimiben a szerző már a második fejezetben utalt volna rá, hogy Maggie épp külföldön volt, még ha nem is mondja el, hogy Németországból érkezett, és ha a tizedik fejezetben előkerül egy fotó egy német egyenruhás tisztről… Akkor is, ha nem ismerjük fel, hogy írástechnikában ezt információadagolásnak hívják, és ez nem volt ideális, érezni fogjuk, hogy a szerzőnek máshogy kellett volna elmondania bizonyos dolgokat ahhoz, hogy számunkra igazán jó élményt adjon a könyv.

Onnantól pedig, hogy ezt meg tudtuk fogni, máris van valami, amit tanultunk. Ebből a krimiből megtanultuk, hogy igenis utalni kell a nagy rejtély egyes darabkáira a történet egészében, már az elején is, hogy az olvasó utólag végiggondolva ezeket is a helyére rakhassa, és rájöjjön, hogy igenis megkapta ezeket a pici utalásokat.

Amint ezt egy rossz könyv példáján megértettük, kevesebb az esély, hogy a saját regényünkben elrontjuk.

Olvassuk végig a rossz könyvet!

Ha nem tetszik a könyv, amit olvasunk, ne hagyjuk abba. Fordítsuk át az olvasást tanulásba, és keressük benne azokat a jellemzőket, azokat a pontokat, ahol félresiklik valami. Mi nem sikerül? Miért rossz? Hol hagy maga után kívánnivalót? Ha nagyon nem tetszik a könyv, nyugodtan írjuk is bele ezeket. Én magam olvastam annyira pocsék könyvet, amit tollal firkáltam össze és a margóra írtam, amivel problémám volt. Mentségemre szolgáljon, hogy dugóban ültem és nem volt nálam se más olvasmány, se ceruza.

Vannak persze annyira rossz könyvek, amelyek olvashatatlanok – ezeken nem kötelező végigrágnunk magunkat (én sem fejeztem be soha a tollal összefirkált könyvet). Azonban tartsunk ki, ameddig csak lehet, mert lehet, hogy egy könyvben a teljes dramaturgia íve (is) rossz lesz, és ebből rengeteget lehet tanulni. A sztori teljes íve ugyanis, ha jó, akkor elviszi a hátán a könyvet, tehát ha erre rossz példákat azonosítunk, az már fél győzelem. Akkor elemezhetjük: minek kellett volna másképp történnie, hogy jó legyen? Melyik jelenet nem illett a sztoriba? Milyen plusz jelenet kellett volna bele?

A másik, amiből egyébként sokat tanulunk, az a szereplőformálás. Ha csikorog a szereplő, robotszerű a karakter, akkor különösen fontos, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek ezt okozzák. Hogyan beszél, mozdul meg, mozog, reagál ez a szereplő? Milyen a jelleme? Hol van ebben logikai hiba?

A jó könyvekből nehéz tanulni.

Egy jó könyv elvisz magával, és megpróbálhatok utólag gondolkodni rajta, miért volt jó, meg melyik a kedvenc jelenetem, de ezt ízekre szedni bizony sokkal keményebb dió, mint a rosszat. Épp ahogy a fals énekről is könnyedén meg tudjuk állapítani, hogy túl mély vagy magas lett a hang, de az ügyes énekes titkát még csak nem is sejtjük.

A rossz filmek is segítenek!

Ha nem igazán olvasunk sokat – és persze tudjuk, hogy ezen változtatni kellene, szerepel is az újévi fogadalmak közt – viszont filmet szoktunk nézni, akkor ott is használhatjuk ezt a tippet. A rossz filmek esetében is gondoljunk végig, miért tartjuk ezeket rossznak, mit változtatnánk rajta, ha lehetne!

Nádasi Krisz író, szerkesztő