8 kérdés, amit minden sorozatszerzőnek fel kéne tennie magának

Akármit is gondoljunk a sorozatokról, az elég egyértelmű, hogy egy jól kitalált történetfüzérrel sokkal könnyebb az olvasókat megszólítani és megtartani, mint egy-egy „magányos” regénnyel. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag is gyümölcsözőbb lehet egy ilyen írói vállalkozásba fogni. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy – a csalódások elkerülése végett – nem szabad komolyabb felkészülés nélkül belevágni egy sorozat megírásába. Könyv Guru ez alkalommal azokat a fő kérdéseket szedte csokorba, amelyeket minden reménybeli sorozatszerzőnek fel kellene tennie magának, mielőtt több kötetre való sztorizásba kezd.

* * *

1. Vajon valóban sorozatnak való műfajban írom-e a regényemet?

Kétségtelen, hogy vannak műfajok, amelyek jobban valók sorozatnak, mint mások. Ezek közé szokták általában sorolni a

• fantasy-t
• sci-fit
• bűnügyi és
• történelmi regényt
• gyermek vagy YA (fiatal felnőtt) történeteket.

Olyannyira sorozatnak valók ezek, hogy hovatovább manapság már rossz szemmel nézik azt, aki egy-egy ilyen műfajban „magányos” regényt ír. Nem egy kiadó például már óvatosan fogad el csak egyedülálló fantasy-történetet, mivel ennek a műfajnak a rajongói kifejezetten a sorozatokra kattannak rá. Akárhogyan is, amennyiben a felsoroltaktól eltérő műfajban írjuk a regényünket, igen alaposan indokoljuk meg magunknak (például egy nagyon erős főhős figurával, vagy egyetlen regény kereteit szétfeszítő történettel), ha sorozatba kezdünk.

2. Kitart-e a történetem több köteten át?

Ez az egyik legalapvetőbb kérdés, amire sokan nem felelnek őszintén. Mert bármennyire is tolják a szerzőket afelé, hogy több kötetre húzzák szét a történeteiket, igazán sikeres nyilvánvalóan csak az lehet, akinek van is elég muníciója ehhez. Elég csak a legkézenfekvőbb példára, a Harry Potter sorozatra gondolni. De vajon honnan tudhatná valaki, hogy a szerinte szenzációs, eredeti és nagy ívű sztorija vajon elég lesz-e több, mint egy kötetre? Érdemes feltenni magunknak ezt a 3 alkérdést:

• vajon a történetemnek egyetlen narratív íve van, vagy több különálló, de összefűzhető történeti szálból áll?
• rövid vagy hosszabb időszakot ölel át a történet íve?
• rejt-e a sztori magában olyan (mellék)szereplőket, akiknek a karakterét jobban (és izgalmasan) ki lehet fejteni; van-e olyan világ, amit tovább lehet fejleszteni, fel lehet építeni; vannak-e érdekes és még kifejtetlen történetszálak?

Ha ezekre megadjuk az alapos választ – amit aligha tudunk egy komolyabb tervezés nélkül megtenni -, akkor elég jó eséllyel fogjuk tudni, belevághatunk-e a sorozatunkba.

3. Elég rátermettek-e a hőseim, hogy sorozathősök legyenek?

A Harry Pottertől Stieg Larsson Millenium trilógiájáig minden igazán sikeres sorozatnak olyan főhőse, főhősei vannak, akik lenyűgözőek, összetett személyiségűek, fejlődésre, változásra képesek, megnyerőek. Miért fontos ez? Mert a sorozatok olvasói elsősorban a hősökért követik a történetet, úgy érdekli őket a sorsuk, mintha a barátaik lennének, akiknek az életük minden fordulata fontos számukra. Éppen ezért a hősöknek komoly változáson kell végigmenniük a történet során: nem ugyanolyan emberként kell állniuk a végén, mint ahogy belekezdtünk a kalandjaikba. Gondoljuk végig tehát:

• el tudjuk képzelni előre, hogy milyen fejlődésen (fizikai és érzelmi) mennek át útjuk során?
• van bennük annyi fejlődési potenciál, ami kitart több köteten át?

Ha nemmel válaszolunk a kérdésekre, akkor vagy a figurákat kell újragondolni, vagy meg kell maradni egy kötetnél.

4. Fogom-e bírni szuflával?

Talán furcsa, de nagyon lényeges kérdés ez. Már egy regény megírása sem mindennapi vállalkozás – főleg nem elsőkönyveseknek, munka mellett. Hát még egy sorozaté! Ez már teljesen új szint a regényírásban. Mielőtt tehát belevágnánk, végig kell tiszta fejjel, őszintén gondolni, bírjuk-e majd végig. Merthogy, ha egyszer elkezdtük, saját magunk és olvasóink felé is egyfajta elkötelezettséget vállalunk. Vajon szellemileg, fizikailag és anyagilag fel vagyunk-e erre készülve? Más szóval:

• mennyire szeretünk írni?
• mennyire szeretjük a történetünket?
• mennyire vágyunk arra, hogy sorozat legyen belőle?

Ha nem tudunk mindegyik kérdésre igazán lelkesen válaszolni, jobb, ha nem vágunk bele egy olyan sorozatba, amelyiket esetleg lelkesedés hiánya vagy egyéb okok miatt kénytelenek vagyunk félúton (vagy még előbb) feladni. És persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk írók vagy jó írók. Csak nem feltétlenül sorozatban kell gondolkodni.

5. Megterveztem-e eléggé a teljes sorozatot?

Ez már a regénytervezés aprómunkája. Egy minden részre kiterjedő vázlat elkészítése elkerülhetetlen ahhoz, hogy tudjuk, honnan hová tart a hősünk. Itt kell például rögzíteni, hogy mivel indulnak és mivel zárulnak az egyes részek, így lehet csak felrajzolni az egyes kötetek ívét. A kezdet azért fontos, hogy mi váltja ki az események láncolatát, a vég pedig, hogy egyszerre megnyugtató választ kapnak-e az olvasók a kérdéseikre, illetve megmarad-e a lehetőség a folytatásra. Természetesen nem kell azért nagyon aggódni, ha ebben a fázisban nem látunk minden részletet együtt, azokat fogjuk kidolgozni írás közben. Azt viszont fontos látnunk, hogy

• elég kérdést vetnek-e fel az egyes részek történetei, és – még fontosabb – hogy választ adnak-e rájuk?
• elég ütős-e a cselekmény ahhoz, hogy elegendő feszültséget keltsen az olvasóban? (enélkül bele se kezdjünk, mert minden regénynek ez a feszültség a kulcsa)
• a szereplők cselekedetei viszik-e előre a történetet, esetleg kell némi „isteni” beavatkozás?

Ezek a kérdések, de még inkább a válaszok sok bosszankodástól megkímélnek a későbbi munka során.

Ehhez a kérdéshez alfeladat: meg tudjuk-e mondani, mi az a fő téma, ami átvezet minden egyes részen, ami összeköti őket, ami miatt az olvasók visszatérnek, amin majd elgondolkodnak olvasás közben?

6. Hány részben akarom megírni a sorozatot?

Ez a kérdés már nem minden sorozatszerzőre vonatkozik. Van ugyanis olyan széria, ilyen tipikusan a fantasy vagy a sci-fi, amelyek esetében egyetlen nagy történetet kell részenként elmesélni. Ilyenkor, amint azt az előbbiekben már említettük, jó, ha tudjuk, melyik rész mivel kezdődik és fejeződik be, és így felszabdalva, máris látjuk, hány részre fog tagolódni a sztori. Természetesen a részek kialakítása nem mentesít minket attól a szerzői felelősségtől, hogy minden rész önmagában megálló, érdekes, önálló történet legyen. Az ilyesfajta határok keresésénél egyébként, meg fogjuk látni,

általában adódnak azok a nagy fordulópontok, amelyeknél érdemes „elharapni a cérnát”,

és befejezni egy részt. Akár szimmetrikusan is megtervezhetjük a részek egymás utániságát, mint például a Harry Potternél láttuk, ahol az első 3 után a 4. rész egyfajta fordulópont (Voldemort visszatérése), amely bevezeti a maradék hármat, és a történet csúcspontját.

Más a helyzet mondjuk a krimisorozatoknál. Ott nem feltétlenül szükséges az egyes történeteknek ilyen komoly kapcsolatban lenniük. A Sherlock Holmes-regényeket sem kell sorban olvasni, ott csak a főszereplők személye kapcsolja össze az egyes kötetek rejtélyeit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy ilyen, lazább sorozatnál nem kell mondjuk figyelni a főszereplő és a mellékfigurák jellemére, fejlődésére. Ezekben az esetekben is kell valamiféle fejlődésnek lennie!

7. Hol (és mik) lesznek a csúcspontok?

Ha már tudjuk, hol lesznek a kötethatárok, akkor ideje azt is végiggondolni, hogy hol lesznek a csúcspontok. (Tipp: Amennyiben nem vagyunk biztosak abban, hogy hol is kezdjünk új kötetet, a csúcspontok felől is közelíthetünk, mert egy-egy csúcspont után lehet azt a részt lezárni, majd másik irányba indulni.)

A lényeg, hogy a sorozatnak kell lennie egyetlen, végső csúcspontjának, de minden egyes kötetnek is kell lennie egy-egy (al)csúcspontjának. És ahogyan a végső csúcsnak közel kell lennie az utolsó kötet végéhez, ugyanúgy az egyes alcsúcsokra általában a különálló részek végeihez közel kerül sor.

Vessünk egy pillantást a vázlatunkra: minden kötetben meg kell, hogy tudjuk jelölni a csúcspontot. Ha valamelyikben nincs ilyen jól beazonosítható tetőpont, akkor valahogy át kell dolgozni azt a részt, akár úgy is, hogy átgondoljuk, szükség van-e egyáltalán arra a kötetre. Ez persze olykor nagy munkával járhat, de mindenképpen megéri még ebben a fázisban szembesülni ezzel, mint később.

8. Figyelek-e a részletekre?

Végül, de nem utolsósorban mindenképpen kell egy aprólékos részlet-ellenőrzést tartani. Nagyon bosszantó ugyanis, ha egy sorozatban következetlenségekkel, ellentmondásokkal találkozik az olvasó. Ezek elkerülése végett vegyük számba még az írás kezdete előtt, hogy

• figyelembe vettük-e az idő múlását a történetek során át? (pl.: ugyanúgy öregedett-e a főhős vagy egyéb szereplőnk, ahogyan múlt az idő, vagy gondoltunk-e arra, hogy 20-30 év alatt komoly technológiai fejlődés is végbemehetett a világunkban?)
• a főhős alapadottságai, jellegzetességei nem változtak-e meg? (pl. a szeme színe, vagy ha mondjuk az elején árva volt, nem lett-e pár résszel később apja?)
• változik-e / fejlődik-e a szereplők jelleme?

De ezeken túl érdemes minden olyan részletre ügyelni, amelyek valamilyen formában többször előkerülnek a könyvek során. Legjobb, ha listákat vezetünk ezekről, akár például a szereplőkről, amelyekben minden fontos jellemzőjüket rögzíthetjük (a hajuk színétől, a születési dátumukon át az anyjuk és barátnőjük nevéig), és bármikor ellenőrizhetjük ezekben, hogy nem tértünk-e el ettől.

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál

Borítókép: Jaime Serrano / Unsplash.com