„A papír sem olyan türelmes, mint gondolnánk”

Kell-e egy memoárszerzőnek egyeztetnie az érintettekkel azt, amit leírt? Hogyan kell válogatni egy élet emlékeiből? Milyen nehézségei vannak a kiadókeresésnek? Ezekre a kérdésekre is válaszol Naszvadi József, a Proliregény című új kötet szerzője.

Read more

„Fő törekvésem, hogy a klienseim képessé váljanak hinni önmagukban”

„Sokkal izgalmasabb és egyszerűbb hűtlennek lennünk, mint erőfeszítéseket tennünk a kapcsolatunk javítására” – állítja Gelsei Bernadett párkapcsolati tanácsadó, aki új könyvében a szerelmi háromszögek pszichológiáját magyarázza el. Az interjúban mesél a munkahelyi flörtök veszélyességéről és arról, miért hasonlít a hűtlenség a függőséghez.

Read more

Hogyan építsünk olvasóközönséget – 5 lépésben?

A munka nem fejeződik be a kézirat leadásával, sőt, bizonyos értelemben akkor kezdődik. Az olvasók maguktól nem fognak rátalálni a regényünkre, hanem az íróknak kell megtalálni őket. De hogyan szervezzük meg saját közönségünket? Könyv Guru tanácsai.

Read more

„A mozgatórugókat kerestem mindig”

10 regényt írt már, de csak most adta ki az első kötetét Sándor Beáta, aki a Kelepce című történetével a kilencvenes évek vadkapitalista Magyarországára invitál minket. Az interjúban beszél a csavaros mű születéséről, írói munkamódszeréről és az olvasók bevonásáról a történetírásba.

Read more

A karakterépítés nagy kérdőíve: hősteremtés 170 kérdésben

Milyen kérdésekre kell választ adnunk, amikor felépítünk egy karaktert? Könyv Guru nagy kérdőíve, amellyel hús-vér szereplőket teremthetünk.

Read more

„Az írás – a gondolatokkal ellentétben – kötelezettséget von maga után”

„Amikor a magamfajta szerencse fia rátalál a saját, pokolból kivezető útjára, egy idő után egyre világosabban látja, merre kell mennie, és mit kell tennie”. Interjú Nagy Judittal, egy sokat tapasztalt pánikbeteggel, aki könyvben segít sorstársainak.

Read more

„A képek kifejezhetővé teszik a kifejezhetetlent”

Miért fontosak a mélyinterjúk a betegekkel, és hogyan lehet az orvos-beteg kapcsolatot tudományos módszerekkel kutatni? Egyebek mellett erről is beszél Gyuró Monika, a hamarosan megjelenő Egészség, betegség, diskurzus című kötet szerzője.

Read more

Hogyan teremtsünk hús-vér hősöket, avagy a karakterépítés alapjai

Hogyan teremtsünk hiteles, érdekes, koherens szereplőket a regényünkben? Könyv Guru tanácsai a karakterépítéshez, hogy ne csak az izgassa az olvasót, „mi fog ezután történni”, hanem az is, hogy „kivel”.

Read more

7 tanács, hogy ne tűnjön amatőrnek a regényünk

Dőlt betűs mondatok, tobzódó melléknevek, lapos párbeszédek – csak néhány példa arra, miből látszik, hogy amatőr szerző írta a regényt. Könyv Guru ötletei, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat, és profi szöveget adhassunk le a kiadónak.

Read more

Honnan jön az ihlet? 30 egyszerű módszer, hogy friss ötletekre leljünk

Milyen helyzetekben születnek jó gondolatok, honnan meríthetünk ihletet, ha éppen szűkében vagyunk a kreatív ötleteknek? Könyv Guru ötletparádéja az új inspirációra, friss gondolatokra vágyóknak.

Read more