„A mesék útjelzőink lehetnek, segíthetnek a jó irányba navigálni életünk vitorlását”

„Sokféle jó módszer van a lelkünk ápolására, és én magam azt tapasztalom, hogy mióta tudatosan is élek ezekkel, azóta olyan belső erőimet tudom használni, amelyek létezéséről a húszas éveim végéig nem is tudtam” – érzékelteti a mesék hatását az életére Végh-Fodor Mónika, a Mesetréning szerzője. A 31 napos önismereti program az Expert Books gondozásában jelent meg a napokban. A kötet szerzője az interjúban egyebek mellett beszél az életerőről, a mesék önsegítő hatásáról, valamint arról, hogy mi a különbség mesetréning és meseterápia között.

A meseterápia célja az életerő erősítése – állítja kötetében. Pontosan mit is jelent az életerő, és hogyan hatnak erre a mesék?

Az életerő az a belső erő az én értelmezésemben, amelynek segítségével gondolkodunk, érzünk és cselekszünk. A motivációinkat, az attitűdjeinket irányítja, amelyek viszont végső soron megszabják, milyen minőségű életet élünk. Éppen egy mesekörről jövök, ahol a csoporttagokkal Holle anyó meséjét dolgoztuk fel. Hamar eljutottunk oda, hogy bár szépnek, okosnak és jónak szeretnénk magunkat hinni, a csúnya-lusta-rossz lány is él bennünk. Ahhoz, hogy aranyeső hulljon ránk, mint a mesebeli jó lányra, ahhoz a lelkünknek ezt az oldalát kell erősíteni – például azzal, hogy alámerülünk Holle anyó kútjába, és nagyobb rálátásunk lesz önmagunkra, arra is, hogy mit miért teszünk.

Mik azok a legfontosabb önismereti, kapcsolati igazságok, amelyekre megtaníthatnak a mesék?

Mindig az az önismereti, kapcsolati igazság a legfontosabb, amely az adott élethelyzetben előre visz, amely segít továbblendülni az elakadásból. Ha – például – egy rosszul működő, elnémult házasságban sikerül szembesülni, mondjuk, Az ördög helyettese című mese útmutatásával, akkor van esély a kapcsolat megmentésére is – erről is szól a Mesetréning.

Melyik pszichológiai irányzatba illik bele leginkább az az önismereti út, amelyet a kötet segítségével végigjárhatnak az olvasók?

Az az önismereti út, amelyet a mesék kínálnak, független a pszichológiai irányzatoktól. A népmeséknek saját emberképük van, morális és önismereti vonatkozásban is időtlenek. Hogy a pszichológiával vannak kapcsolódási pontjaik, az természetes, hiszen a mesék és a pszichológia is az emberrel foglalkozik. A világ jelenségei (így az ember megismerésének folyamata) nem válnak szét tudományterületekre, hanem összefüggések hálózata alkotja a szellemi világot. Nekünk embereknek azonban áttekinthetőbb és könnyebben kezelhető a világ, ha megismerési területekre bontjuk. Egyetemi képzés keretében tanultam természettudományokat, bölcsészetet és teológiát is, és én ezeknek a tükrén keresztül nézek a mesékre. Természetesen örülök, ha, mondjuk a pozitív pszichológia olyan megállapításokat tesz, amelyekhez a meséken keresztül is el lehet jutni, de az én utam a mesék ösvényén vezet.

Hogyan és miért kezdett el meseterápiával foglalkozni?

Kisgyerekkorom óta sokat olvasok, de a mesék erejét igazából felnőttként tapasztaltam meg. Viszont az irodalmi szövegek számos nehéz élethelyzeten átsegítettek. Emlékszem, hogy már gyerekként úgy olvastam, hogy minden vers, novella vagy regény belső utazás volt nekem: én utaztam önmagamban, és önmagammal szembesültem. Meghatározó nehéz élményem Édesapám halála. Az esküvőm után egy hónappal ment el. Kiheverni az előző hónapok és a betegség szörnyűségeit a Balatonhoz mentünk a férjemmel. Nem volt egy „honeymoon”-típusú nászút, mert csak lézengtem. Vittem ugyan magammal könyveket, de semmi mást nem olvastam, csak a nyaralóban talált népmeséket. A mesekönyveket mindenhová vittem magammal, biciklizni, parkba és a partra. A férjemmel együtt olvastuk a meséket, és olyanok voltak akkor ott nekem azok a mesék, mint gyógyerejű pasztillák. Nem sokkal ezután kezdtem el mesékről írni. Felnyílt a mesék kincsestára számomra. Mindaz, amit addig tanultam, akár irodalomelméletből, akár természetgyógyászatból, akár teológiából, az ott volt és van a mesék varázslatos világában.

Kiknek ajánlja a kötetét: milyen problémákkal küzdők, milyen élethelyzetben lévők forgathatják legnagyobb haszonnal?

Szó van a Mesetréningben párválasztásról, párkapcsolatról, gyereknevelésről, de arról a hitről is, amely ahhoz kell, hogy beleálljunk a saját életünkbe, és merjünk célokat kitűzni, vágyakat kimondani, és menni a megvalósulásért. A mesékhez kapcsolódó gyakorlatok pedig azok, amelyek nekem is sokat segítettek, hogy megtaláljam az igazi utam akár a magánélet, akár a munka vonatkozásában.

Miért pont 31 napos ez a terápia? Akiknek nem fér bele, hogy egy hónapon keresztül minden este foglalkozzanak ilyesmivel, azok hogyan használhatják a kötetet?

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Mesetréning nem terápia. Konkrét problémával minden esetben segítő szakemberhez kell fordulni, ez a könyv nem diagnosztizál és nem gyógyít. Megmutat viszont egy önismereti utat, amelyen el lehet kezdeni járni. Egy kincsesbányát, amelynek kincseit el lehet kezdeni kibányászni. 31 nap, azaz egy hónap arra elég, hogy ráálljunk erre az útra, elkezdjük kóstolgatni a lehetőségeket, és figyelni a változás folyamatát. A mesék útjelzőink lehetnek, segíthetnek a jó irányba navigálni életünk vitorlását.

Javaslom, hogy folyamatosan foglalkozzunk a Mesetréninggel, akkor is, ha az aznapi tréningnek nem sikerül a végére érni – lehet másnap folytatni, nem kell rohanni. A lényeg, hogy hagyjuk, hogy megszólítsanak a mesék. A mesék internetes elérhetősége által akár az okostelefonunkkal is kapcsolódhatunk a Mesetréninghez, de a gyakorlatok mindenképp ki fognak mozdítani az online világból.

Lehet, hogy lesznek olyan mesék, amelyeknél hosszabban leparkolunk, mert itt és most, a jelenbeli élethelyzetünkben nagyon megérintenek. Ez rendben van. Ez az önismereti program a 31. nap után is folytatható.

Mennyire hasonlít, illetve mennyiben más a Mesetréning a piacon lévő egyéb meseterápiás kötetekhez képest?

Amikor elkészültem a Mesetréning programjával, és újraolvastam egyben a teljes szöveget, akkor vált világossá számomra is, hogy miben más alapvetően a Mesetréning. A mesékről írva egzisztenciális szövegelemzést csinálok, a gyakorlatokban pedig nagyon praktikus módon alkalmazzuk a mesékből jövő tudást. A cél is nagyon határozott: változásokat indukálni az Olvasó életében – ha ő erre nyitott.

Melyik a kedvenc meséje, és miért? Ha valaki csak egy mesét tud elolvasni (akár mert csak erre van ideje, akár mert szeretné megtapasztalni a meseterápia erejét) melyiket javasolná neki?

Kedvenc mesém nincs, mert a világ összes meséjének hálás vagyok, hogy rendelkezésre állnak, és lehet belőlük építeni-szépíteni az életünket. De meghatározó mesém gyerekkorom óta a Piroska és a farkas története. Számomra a félelmekkel való szembenézésről, a félelmektől való megszabadulásról szól ez a mese. Nagy erejűnek érzem a vadász alakját, aki bennem is él, így az ő fegyvere az én fegyverem is szorongások és félelmek ellen. Mindenkinek van olyan meséje, amely különösképpen róla szól – legfeljebb még nem ismeri, de akkor érdemes utánajárnia…
A Mesetréningből, ha egy mesét kell kiemelnem, akkor az legyen a 6. nap meséje, amely egy Mátyás király mese, és testi-lelki értelemben a gyógyulás alapfeltételét fogalmazza meg.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a kötete megírása közben, és hogyan lendült túl ezen?

Öröm és felszabadító érzés volt írni a Mesetréninget. Még otthon voltam a kislányommal, amikor elkezdtem írni, ezért minden napomat szervezni kellett, hogy hogyan tudom megteremteni az írás csendjeit. Könnyen írok, de csak akkor, ha csend van körülöttem és bennem. Ezt a fókuszált időt az írásra legfőképpen a kora reggeleken és a gyerekem délutáni alvásidejében tudtam megteremteni. Mióta óvodás, azóta ez a munkarend változott, de most is nagyon fegyelmezetten beosztom az írás idejét.

Tervezi a Mesetréning folytatását? Van újabb 31 mese a tarsolyában?

Terveim szerint lesz folytatás: mesékről és meséket is írok. Most egy – ugyancsak felnőtteknek szóló – mesekönyvön dolgozom. Ami fontos, hogy akár irodalmi igényű szöveget hozok létre, akár úgynevezett segítő/önsegítő könyv fejezeteit építem, mindig az a vízióm, hogy ez hogyan szolgálja az Olvasóim lelki egészségét. Sokféle jó módszer van a lelkünk ápolására, és én magam azt tapasztalom, hogy mióta tudatosan is élek ezekkel, azóta olyan belső erőimet tudom használni, amelyek létezéséről a húszas éveim végéig nem is tudtam. Ez jó nekem, jó a családomnak, jó mindenfajta kapcsolatomnak. Az ideális az, ha a lélek ápolásának szükségességére már újszülött kortól érzékenyítjük a gyerekeket is – így, és csak így teremthetünk élhető(bb), boldog(abb) világot.