„Az egyszer nagy port felkavaró ügyek gyakran mulandók”

Disznóhús helyett ellopott anyós, politikusok köztik tehénfejő verseny és ifjabb Horthy Miklós párbajvétsége. Sok más mellett ezek a hírek is bekerültek a Százéves hírek – 1924 című új, sorozatnyitó kötetbe, amely a Személyes Történelem Kiadó gondozásában látott napvilágot. A rendhagyó kötet szerkesztőivel – az Ad Librum Kft.-hez tartozó Személyes Történelem Kiadó kiadóvezetőjével, Soós Gáborral, illetve szerkesztőségi titkárával, Soós Annával – arról is beszélgettünk, milyen tanulságokat lehet leszűrni az egy évszázaddal ezelőtti hírekből, miért nehéz „pecázni a hírek óceánjában”, és melyek a legviccesebb párhuzamok 1924 és napjaink között.

Mi adta az ötletet, hogy a magyar sajtó tükrében mutassatok be egy évet? Miért lehetnek érdekesek a mai ember számára a 100 évvel ezelőtti hírek, hétköznapok?

A Személyes Történelem Kiadó korábban megjelentette Julia Boyd Szörnyeteg vagy példakép című könyvét, amely egyébként nagyot futott a világban. Ez a szigorúan csak a korabeli visszaemlékezésekre és levelekre támaszkodva pont azt mutatja meg, hogy a kortárs megfigyelők mennyire mást láttak egy adott korban, ez esetben a német nemzetiszocializmusban, mint ahogy ma nézzük. A száz évvel ezelőtti magyar sajtó ugyanígy a korabeli hozzáállást mutatja. Sokszor mi már tudjuk, hogy alakult például a motorizáció vagy Gömbös Gyula sorsa, és szerintünk ez teszi nagyon érdekessé a hajdani újságcikkek olvasását. Egy másik jó példa Johnny Weissmüller, aki még „csak” olimpiai bajnok 1924-ben, aztán a következő években is sportolóként jönnek róla hírek, de mi tudjuk, hogy végül Tarzanként válik a popkultúra emlékezetes alakjává. Mivel a kor emberének nem volt meg ez a tudása, ezért egészen másképp állhattak hozzá egyes személyekhez, történésekhez.

Vannak-e emellett hasonlóságok is? Milyen érdekes párhuzamokra figyeltetek fele 1924 és 2024 között?

Eltelt száz év, ezért sok olyasmi akadt, ami akkor hétköznapinak számított, de ma már nem fordul elő. Például meglepően sok párbajhírt találunk a korabeli hírekben, mások mellett ifjabb Horthy Miklós párbajvétségéről. Ezzel együtt abból a világból nőtt ki a miénk is. Lélekmelegítő azokról a budapesti utcákról, terekről és épületekről olvasni, amelyek ma is léteznek. Sajnos ugyanúgy sok hír szólt régen is a gázolásokról és egyéb közlekedési balesetekről. A rendőrség ezért gyakran ellenőrizte, hogy a vezetőknek van-e jogosítványuk. Egy ilyen eljárás miatt töltött a híres színésznő, Fedák Sári két órát a rendőrségen, mert semmilyen igazolvány nem volt nála, a kocsiban utazó Szép Ernő pedig hiába próbálta igazolni őt. Hasonló érdekes párhuzam, hogy több évnyi vita ellenére 1924-ben sem vezették be a kilenc órai tanévkezdést. Vidám párhuzam a magyarázkodás a magyar nemzeti futballcsapat gyenge teljesítményéről, akkor éppen a korai kieséséről az olimpián. Ráadásul az olimpia 1924-ben is Párizsban zajlott.

Néhány helyen röviden megjegyzéseket fűztetek egy-egy hírhez, történelmi távlatba helyezve azokat. Mikor éreztétek ennek szükségét, és miért nem egészítettétek ki így a cikkek többségét? Ez nem adott volna lehetőséget „történelmibb” olvasókönyvvé tenni a válogatást?

A kötet célja a szórakoztató belemerülés a múlt apró-cseprő ügyeibe, amit nem akartunk megtörni történelmi okoskodással. Másrészt a hírek jelentős része önmagában is teljes értékű, és nem igényel tágabb történelmi hátteret. Ugyanezért szándékosan kevertük a cikkek témáját a könyvben, hogy fenntartsuk az érdeklődést.

Visszatekintve pár hónap távlatából, számotokra – mindketten történész végzettségűek vagytok – milyen tanulsággal szolgált egy ilyen távoli év feldolgozása, áttekintése a sajtó „szemüvegén” át?

Bármely régi közéleti vitának az újraolvasása, amely adott esetben újságoldalak százait töltötte meg, arra tanít, hogy az egyszer nagy port felkavaró ügyek gyakran mulandók. A régi hírek olvasása arra is rávezet, hogy nézzük távolságtartással a mai politikai botrányokat és botrányhősöket. Sok közülük semmilyen hatást nem fog gyakorolni a történelmi emlékezetre.

József Attila „istengyalázó pere”, a havazás és hideg (mínusz 20 Celsius fok) miatt akadozó vasúti közlekedés, vágtató infláció, gondok a „telefónokkal”, Hitler és a müncheni sörpuccs, numerus clausus az egyetemeken, a párbajozó Horthy-fiú, a világháború maradványai, munkanélküliség, éhezés és szegénység, a fajvédőnek titulált Arany János, Lenin halála, Horger Antal és felesége tettlegességig fajuló vitája, közúti balesetek az automobilokkal, bulvárhírek öngyilkosságokról és a meglopott Rippl-Rónai Józsefről… Az élet, a magyar közélet és belpolitika számtalan aspektusa felvillan a kis cikkek között. Nektek melyik hír a kedvencetek, és miért?

Anna: Biztosan ilyen a disznóhús helyett ellopott anyós bizarr története, amely a Könyv Guru YouTube csatornáján is meghallgatható. De legalább ennyire maradandó emlék a szürreális beszámoló arról, hogy egy amerikai szenátor és egy miniszter tehénfejő versenyt rendez egy politikai vita lerendezéseként. Nagyon kevés külhoni hírt tettünk a könyvbe, de ennek nem tudtunk ellenállni.

Gábor: Minden olyan hír lenyűgözött, amely mutatta, hogy száz éve mennyire másként álltak a személyiségi jogokhoz. Az öngyilkosok nevét, foglalkozását és címét simán kiírták az újságok. Nagyon sok öngyilkossági hír szerepel a korabeli újságokban, amire a tárcaírók reflektáltak is. De azt is megírták, hogy megoperálták az igazságügy-miniszter feleségét, egészen konkrétan vakbélgyulladás miatt és a műtétet Verebély tanár végezte.

Mekkora anyagot kellett átnézni a válogatáshoz? Milyen módszerrel dolgoztatok: mindent átnéztetek, vagy célozottan, esetleg egy kronológia alapján kerestétek a csemegéket? Mik voltak a főbb válogatási szempontok? Hogyan dőlt el, mi kerül be és mit kell már kihagyni?

A cikkek forrásaként az Arcanumra hagyatkoztunk, mert ez a legkönnyebben hozzáférhető gyűjtemény, ami ráadásul széles körű és digitalizált. Anna sok száz újságoldalt nézett át a legkülönbözőbb sajtótermékekben. Ebben a fázisban a legnagyobb problémát az óriási mennyiség jelentette. A kor fő kommunikációs csatornája a nyomtatott sajtó volt, ami nagy lehetőségeket teremt, de egyben megnehezítette a cikkek óceánjában való pecázást. Első körben a legérdekesebb híreket válogattuk, különösebb korlátozás nélkül. A könyvbe kerülő cikkek szelektálásánál pedig elővettük a kronológiát, és kiegészítettük olyan hírekkel, amelyek az adott év fontos eseményeihez fűződtek, de valamiért korábban nem válogattunk hozzá cikket. Az egyik problémánk az volt, hogy a hosszan napirenden levő, nagy fontosságú eseményekből, mint például az Eskütt-per, a dolog természete folytán rengeteg cikk született. Ebből kiválasztani egyet nem volt triviális feladat.

Sem tematikai, sem kronológiai szerkesztési szempontokat nem lehet felismerni a kötetben. Mi volt mégis, ami alapján egymás mellé/után kerültek az egyes cikkek?

Szándékosan kevertük a különböző témájú cikkeket, hogy fenntartsuk az olvasó érdeklődését. Időnként – bevalljuk – teljesen praktikus szempontok vezettek, például hogy az oldalon maradt üres helyre találjunk egy, a korra jellemző hirdetést.

Milyen nehézségek merültek fel a gyűjtési, kiadási folyamat során?

A korábban mondottakon túl ilyen volt a képek problémája. A korban – a nyomdatechnika és az újságok szűkös költségvetése miatt – a lapok kevés képet közöltek. Ezek is szinte mind grafikák voltak, nem fotók, ahogy ma megszokhattuk. Igyekeztünk sok vizuális elemet tenni a könyvbe, elsősorban hirdetéseket, de kevés válogatási lehetőségünk volt, valamint az átemelés is technikai problémákkal járt. Ugyanez okból a borítóhoz és a belső illusztrációkként a képeket nem a korabeli lapokból vettük, hanem a Fortepanról válogattuk. Egyébként az 1924-es évből ott sem széles a kínálat. (A borítókép is a Fortepanról való.)

Hogyan illeszkedik ez a kötet a kiadó hosszabb távú terveibe?

A Személyes Történelem, ami az Ad Librum Kft. egyik kiadója, minden évben meg fog jelentetni egy kötetet a Százéves Hírek sorozatban. Már válogatjuk a cikkeket az 1925-ről szóló kötetbe, amellyel remélhetőleg nyáron már találkozhatnak az olvasók a könyvesboltok polcain.