Az utazó az örményeknél ne említse azeri terveit, Azerbajdzsánban pedig hallgasson örményországi látogatásáról

„A hegyek-völgyek nyugalma szinte elsimítja az ember lelkét, de a népek közötti ellentét napi szinten kézzelfogható” – meséli Bánszegi Katalin, aki ezúttal a Kaukázus országait járta körbe, Örményországot, Azerbajdzsánt, Georgiát. Az Ad Librum Kiadónál megjelent új könyve kapcsán arról is beszélgettünk vele, hogy milyen hasonlóságokat és különbségeket lát ezen országok között, mit nézzen meg egy átlagutazó, ha arra vetődik, és mi táplálja a kíváncsiságát, hogy már a sokadik útikönyvét írja a világ messzi tájairól.

Hatodik beszélgetésünket folytatjuk, és mindig meglep, hogy milyen gyorsan, változatosan alakulnak az utazásai, amelyek következő könyve alapjául szolgál. Most hogy jött Örményország és a Kaukázus?

Mert ott még nem voltam! De félre a viccet, az történt, hogy Veszprémben kirándultam, és a fő utcán megláttam egy csoda szép keresztet. Egy kacskárt. Tudtam a történetét, ezért megsimogattam és otthagytam. Nem sokkal később láttam, hogy a lakóhelyem közelében is felállítottak egy ugyanolyan gyönyörű kacskárt, és akkor elhatároztam, hogy Werfelen túl megnézem, mi van ott. Viszont elmerülve Örményország múltjában kíváncsi lettem arra, hogy mi újság van a dolog másik felén? A törököknél már megtapasztaltam, akkor most az azerieket nézem meg, de ha már ők ketten, akkor a közepe sem maradhat ki, így jöttek a képbe a grúzok. És mi fűzi őket egybe? Hát a Kaukázus.

A Kaukázusnak csodás és félelmetes híre van egyszerre: idilli kulturális és természeti adottságok, ugyanakkor törékeny béke, politikai feszültségek is jellemzik. Érezhető a helyszínen ez a törékenység?

A helyszínen maga a Kaukázus, a hegyek-völgyek nyugalma szinte elsimítja az ember lelkét, de a népek közötti ellentét napi szinten kézzelfogható. Tehát ha az ember utazás során békét akar magának, akkor az örményeknél ne említse azeri terveit, Azerbajdzsánban pedig mélyen hallgasson arról, hogy meglátogatta az örményeket. A privát véleményét az ügyben pedig ne is említse. Egy diplomatikus mosoly, és kész! A könyvben említettem, hogy az örményeknél vettem egy képet, amin sellőlányok szoknyáját fújja a szél, de Bakuban a reptéri ellenőrzésnél azt vallottam, hogy azokat Tbilisziben vettem. Ha megvallom, hogy örmény, akkor biztosan elkobozták volna. Kár, hogy így van, de így van, és ami szomorú, úgy tűnik, hogy jó ideig így is lesz.

Mik a legfontosabb hasonlóságok és különbségek a felkeresett három kaukázusi országban? Hol voltak a legvendégszeretőbbek a helyiek?

A legfontosabb különbség a vallás, és ebből egyik sem enged. Ez valahol érthető, és tiszteletreméltó, csak évszázadok óta az ellenségesség forrása. Viszont a konyha az alapanyagban, ízvilágban, elkészítési módban hasonló, és mindhárom ország ételkínálata kitűnő. Ha megszeretted az egyiket, hát nem kell kihívásokkal szembenézni a szomszédban sem. Talán a vallási azonosság miatt, vagy a magyar-örmény történelmi összefüggések miatt, de én az örményeket találtam a legvendégszeretőbbnek. Velük találtam meg leginkább a közös hangot, és tőlük kaptam a legtöbb melegséget.

Úton a Kaukázusból hazafelé még túlságosan kavargott Önben a sok élmény – írja könyvében. Mostanra már meg tudja fogalmazni, hogy mi volt a fő élménye, benyomása, tapasztalata ebben a különleges régióban?

Fő élményem mindhárom ország tekintetében a hazaszeretet volt. Mindhárman elkötelezettek a múltjuk iránt, és azt úgy élik meg, mint a jelent és a jövőt. És ápolják, és tiszteletben tartják, és építik, és élnek benne.

Egy átlag magyar utazónak milyen desztinációkat érdemes célba vennie ebben a régióban, ha nincs kedve úgy megszervezni az utazását, mint Ön? Vannak arrafelé könnyen elérhető célpontok, amiket érdemes felkeresni komolyabb utazási rutin nélkül is?

Tulajdonképpen mindhárom ország fővárosa gyönyörű, a kisebb települések báját meg vagy a történelem rongálta meg, vagy szerényebb körülmények között élve azok tökéletesítésére nem volt lehetőség. Viszont a fővárosok, mint egy torta, őrzik a régmúlt, a múlt és a jelen legszebb arcát. Kissé nehéz megszervezni a helyi nevezetességek megtekintését, mint például az örmény, kétezer éves templomokat meg az azeri földtani érdekességeket, érdemesebb róluk venni egy képekkel teli könyvet.

Menyire tapasztalja azt az utazásai során, amit sokan mondanak, hogy a világ egyre uniformizálódik, ugyanazok az üzletek, ételek és életkörülmények várják az embereket mindenütt? Érződik a 21. századi „egyformaság” ezeken az egzotikus célpontokon is?

Szerencsére nem! A modernizálás címszó alatti, mindent uniformizáló igyekezettől talán a magas hegyek védelme, de talán inkább a múltjuk tisztelete ettől még megóvja ezeket az országokat. Persze ami informatikailag, meg a technikában bárhol működik, az itt is megtalálható, de például a modern építészet csak néhány legjobb termékével tenyerel bele a régi városképekbe.

A szuper-hipermarketekben pedig ugyanúgy megtalálhatók a nálunk megszokott import termékek, de a kínálat zöme azért hazai. És ez jó!

Egyébként azt gondolom, hogy a mindent elborító modernizálás még egy jó ideig nem fogja felborítani ezeknek az országoknak a képét, és ettől maradnak vonzók!

Libanon, Szudán, Algéria, Pakisztán és Vietnám után ez már a 6. útikönyve, amely az Ad Librum Kiadó jelentet meg, de összesen tucatnyi útleírást publikált. Milyen visszajelzéseket kapott a korábbi köteteire? Volt olyan, aki valamelyik alapján kapott kedvet utazni? Esetleg vitte is magával, hogy az alapján nézelődjön?

Sok pozitív visszajelzést kapok, de meg kell mondanom, hogy ezek a könyvek inkább az utazásra való felkészülésnél adnak támpontot az olvasóknak. Vagy hazaérve elevenítik fel a látottakat. Ezek nem útikönyvek, hanem élmények, így nem érdemes elvinni magával az utazónak, mert zsebkönyvnek nagyok, és nincsenek meg bennük a napi praktikumok, árak, időpontok, szállodák, éttermek stb. Tapasztalatom szerint az olvasók így is tesznek, és a visszajelzések, köszönetek is erről szólnak. Manapság egyébként a napi praktikumokat az utazók úgyis a netről nézik meg.

Hova menne vissza az összes eddigi úti céljai közül, ha holnap indulhatna? És miért?

Leginkább mindenhova, nem utolsó sorban azért, hogy úgy érezzem, visszakaptam az ifjúságomat! De ha már, akkor Peru, aminek a természeti adottságai (5000 méteres csúcsok, kaktuszok, lámák) jelentettek számomra egy külön világot (eveznék még egyet a Titicaca tavon!), hogy a mindenhol élő népi hagyományokról, például ruhák, kézimunkák, konyha meg az élő inka történelemről ne is beszéljek. Ezen túlmenően meg csodálatosak a régi városok, amikbe a hódító spanyolok a legjobb tudásukat tették bele. És ha még, akkor Mianmar! Az egész egy élő mese. Amikor a lemenő nap bíborba borítja a fák fölé magasodó, csodálatos templomok tornyát, az olyan, mintha nem is a földön járnál!

Manapság furcsán hatnak a fekete-fehér képek egy útikönyvben. Mi a céljuk ezeknek az illusztrációknak? Felmerült-e Önben mostanában, hogy inkább színesek legyenek a képek, és ha igen, miért választotta mégis ezt a megoldást?

Ennek sajna pénzügyi okai vannak! Szívem szerint 100 százalékig színes képeket szeretnék, de az a kiadási és az értékesítési árát is nagyon felvinné. Ezért ami fekete-fehérben is felfogható, az lesz fekete-fehér, aminél pedig a színek dominálnak, lesznek a színes melléklet anyagai.

Ennyi tapasztalattal, világlátással a háta mögött van még kedve újabb tájakat, népeket, országokat felfedezni? Mi táplálja még a kíváncsiságát?

Rengeteg hely van még a világban, amit szeretnék látni, és rengeteg, amire már sajna nem tudok sort keríteni, de régi vágyam, hogy a Kaukázus népeit látogassam meg. Hogy lássam, hogyan élnek a csecsenek, cserkeszek, kalmükök stb., de a történelmi helyzet miatt jó ideig nincs arra közlekedési kapcsolat. Meg szeretném látni a kirgizek országát, meg a türkméneket, mivel a kazakokat már láttam, és a kép talán így lenne teljes. Régi álmom a történelmi ősidőket őrző Irak, de arról alighanem végérvényesen lecsúsztam, többek között azért is, mivel a relikviák többségét megsemmisítették. És persze többedjére Egyiptom, ahol már sokszor voltam, de ami a piramisok kultúrájával, a hieroglifák mondandójával ismételten le tud nyűgözni. Ha nagyképű akarnék lenni, mondanám, hogy a tudásszomj, a megismerni vágyás a mozgatórugóm, mert az az igazság, hogy ez a mi Földünk csodálatos! Fűben, fában, kultúrában, népszokásban, emberben és mindenfajta élőlényben kimeríthetetlen. Minden hely tud valami újat nyújtani, ami ígérvény arra, hogy van még más is! Mint ahogyan azt a közkedvelt zenebohóc mondta egykoron.