„Az utolsó hetekben átírtam az összes szereplő nevét”
„Az egész történet a másság elfogadásáról szól” – foglalja össze első regénye fő üzenetét Zsidó Emese Tímea, akivel most megjelent Homo Fortis című kötetéről beszélgettünk. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott utópisztikus regény meglepően fiatal szerzője arról is mesélt, honnan inspirálódott a regénybeli laboratóriumi világ felépítéséhez, milyen nehézségeket jelentett E/1-ben írni a történetet, miért nem sikerült magát az előre megszerkesztett cselekményhez tartania, és miért kellett volna menet közben jobban figyelni a helyesírásra.
Egy kísérleti ember, Homo Fortis egy steril, ablaktalan szobában éli mindennapjait, egy furcsa karperec van a csuklóján és néha elviszik kísérletekre. Számára ez így természetes, a külvilág létezéséről sem tud, aztán egyszer csak megszólal egy hang a falon át… Érdekes, meglehetősen nyomasztó alaphelyzet a regénye felütése. Hogyan született az ötlet, amit kibontott a cselekményben?
A Homo Fortis ötlete 2021-ben, 13 éves koromban alakult ki a fejemben, de az akkori elképzelés egyáltalán nem egyezik meg a most megjelent könyvem eseményeivel. Az akkori elgondolásból csak a Homo Fortis-t, azaz a főszereplőt tartottam meg változatlanul, valamint a körülményeket a történet elején. Már akkor nagyon lelkesen írtam egyébként a sztorit, de egy idő után elveszítettem az irányítást a cselekmény felett és a történet szétesett, ezért letettem a tollat és befejezetlenül hagytam az egészet. Idén januárjában találtam meg a kis füzetet, amibe annak idején elkezdtem írni, és megpróbáltam újraalkotni. Azt akartam, hogy a könyvem az életemmel való viszonyomat tükrözze, ezért erre alapozva kezdtem megalkotni a történetet, és egy idő után már maguktól jöttek az ötletek.
Milyen irodalmi, filmes vagy egyéb előképek éltek Önben, amelyek alapján kialakította a laboratóriumi világot, ahol Homo Fortis éli az életét? Kik hatottak a regényére előzetesen?
Úgy gondolom, hogy még a kisebb koromban látott rajzfilmek alakítottak ki a fejemben egy sztereotipikus képet egy álltalános laboratóriumról: fehér fal, sokféle műszer a falakon, fehér köpenyes tudósok stb. Amit viszont a saját képzeletemből adtam az általam megalkotott laboratóriumhoz, amelyben Homo Fortis élt, az a saját szobája lehet a színes falakkal, mivel maga a szoba is egy kísérlet. A falak színe Homo Fortis lehetséges érzésvilágát tették próbára, és mivel ő mindig a fehér színnel azonosította magát, ezzel is csak jobban ki tudtam fejezni a monotoniát az életében.
Miért érdekes egy olyan alaphelyzet, amelyben a főhősnek csak minimális ismeretei vannak a világról: még sosem járt a szabad levegőn, nem tudja, hogyan telik az idő, nem ismeri a leghétköznapibb tárgyakat sem stb.? Milyen lehetőségeket ad az írónak egy ilyen regényvilág?
Mivel a történet nincsen behatárolva időben és térben, nekem íróként így több lehetőségem volt szabadon engedni a fantáziámat. Szerettem volna megalkotni egy olyan lényt/személyt, aki először lát olyan dolgokat, amik az emberek számára magától értetődőek, hiszen ez egy nagyon érdekes alaphelyzet.
Az utópisztikus kalandtörténet mellett érzékelhetően benne van az öntudatra ébredés vagy a másságtól való szenvedés témája is a regényben. Milyen (egyéb) síkokon lehet értelmezni a Homo Fortis cselekményét?
Az egész történet a másság elfogadásáról szól, ami egy igenis létező probléma a fiatalok körében, de nem csak számukra. A könyv igazából saját magunk, és mások elfogadásáról, valamint önmagunk megtalálásáról szól. Ezt próbáltam kibontani a cselekményben, hiszen az egész regény e gondolat köré épült.
„Az ember nem az, akinek látszik” – hangzik a regény egyik kulcsmondata. Milyen fő tanulságokat akart ezen kívül átadni az olvasóknak?
A Homo Fortis vakon megbízott mindenkiben, akit ismert, úgy, hogy nem tudott semmit a személyek hátteréről, hiszen nem volt efféle élettapasztalata. A regényem fő tanulsága, amit át akartam adni a lehető legjobban az olvasónak, hogy
a bizalom milyen hatalmas érték, amit nem kaphat meg mindenki.
Egyes szám első személyben írta a regényt, amiről azt mondják sokan, hogy nehezebb feladat, mint E/3-ban mesélni el egy történetet. Miért választotta ezt az elbeszélői módot? Milyen nehézségeket és milyen lehetőségeket tapasztalt menet közben ennek kapcsán?
Igazán fontos volt, hogy a regény egyes szám első személyben legyen megírva, mivel a főszereplő gondolatai és érzései kulcsfontosságúak a történetben. Fontosnak találtam, hogy megírjam, hogyan érez és miket gondol a főszereplő, így sokkal jobban éreztetni lehetett, miként omlik össze benne a történet folyamán eredeti lelkivilága. Az egyes szám első személyben való írás kicsit megerőltette a képzeleterőmet, főleg amikor Homo Fortis olyasmit élt át első ízben, ami nekem egyértelműnek, viszont így remek lehetőséget kaptam, hogy más szemszögből is be tudjam mutatni a mai világot az olvasónak.
Milyen módszerrel dolgozott: alaposan megszerkesztette előre a cselekményt, vagy az alapötlet (és esetleg a végkifejlet) kitalálása után leült, és írta, ahogy jött?
A cselekmény előre meg volt ugyan szerkesztve, vázlatosan leírtam, hogy miket szeretnék kibontani a történek folyamán, de ez nem sikerült, mert írás közben előfordult, hogy kisiklottak erről a vágányról a történések, vagy hirtelen jobb ötletem támadt, és akkor már abban az irányban folytattam tovább az írást.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget írás közben, és hogyan lendült át rajta?
Az írás közben az okozott nehézséget, amikor olyan részhez értem, amit mindenképpen meg kellett írnom, hogy kerek legyen a történet, de számomra már unalmas volt, annyiszor lejátszottama fejemben. Volt olyan fejezet, amelyet hetekig írtam, mert vagy nem jött az ötlet, vagy nem tudtam az említett ok miatt koncentrálni. Ezeken csak úgy tudtam átlendülni, hogy nagyon kitartó voltam, és mindenképpen be akartam fejezni a könyvet.
Milyen tanulságokat vont le saját maga számára a kézirat leadása után? Mit csinálna másképp, ha újra regényírásba fogna?
A regény írása közben nem igazán figyeltem a helyesírásra, voltak betűelírásaim, de nem foglalkoztam velük, úgy gondoltam, hogy majd később kijavítom. Ezt utolsó pillanatig halasztottam, így a teljes regény leadása előtti héten eléggé megkínlódtam vele. Továbbá a szereplők nevében sem voltam biztos, a választást nagyon elsiettem, így az utolsó hetekben átírtam az összes szereplő nevét. Ha újra regényírásba fognék, biztosan több figyelmet fordítanék ezekre menet közben.
Megosztotta másokkal a kéziratot, esetleg részleteit? Ha igen, megfogadott-e tanácsokat?
Voltak részek, amelyeket megosztottam másokkal, családtagokkal, barátokkal, de tanácsokat sosem fogadtam el. Én bíztam a saját ötletemben és mindenáron azon voltam, hogy ezt megvalósítsam.
Elvileg benne van a történetben a folytatás lehetősége. Tervezi felvenni az elhagyott történetszálat egy újabb regényben? Esetleg más ötlete van az írás folytatására?
Hogy lesz-e folytatása a regénynek, azt még nem tudom, ez attól függ, hogy tetszik-e az olvasóknak a történet. Most nem írok semmit, először az érdekel, milyen visszhangja lesz az első könyvemnek.