„Bár a kávé csodákra képes, az alvás még többre”
„A zene valóban hatalom, és az ember felel érte, hogy ezt a hatalmat a jó vagy a gonosz szolgálatába állítja” – mesél új könyvének, A dallam című regény történetéről Garam Tamás, alias Garamvölgyi Tamás. A Könyv Guru kiadónál most megjelent kötet szerzője az interjúban beszél a háttérkutatásokról, a hajnali munka előnyeiről és arról, hogy miért fontos manapság egy írónak facebookos kampányt csinálni és mozgóképes előzetest gyártatni a regényéhez.
Második regénye is végső soron démoni erőkről, mások leigázásáról, hatalomról szól, bár egészen másképp, mint a három éve megjelent Angéla. Miért vonzza ez a tematika?
Talán az izgalmak miatt. Amikor az író elkezd unatkozni írás közben, akkor az olvasó is becsukja a regényt. Szóval, azt kell elérni, hogy az olvasó a széke szélén üljön az izgalomtól, szinte a körmét rágja és ne merjen lefeküdni addig, amíg a regénybeli fő gonoszt az író biztonságos helyre nem záratja.
Honnan jött az ötlet, hogy a zene általában nemesnek és felemelőnek tartott hatását ilyen ördögi befolyás szolgálatába állítsa?
Valójában a zene is tud ördögi lenni, gondoljunk csak a sátánista rockzenék lélekromboló hatására vagy a techno zenék enyhe tudatmódosító befolyására. A zene valóban hatalom, és az ember felel érte, hogy ezt a hatalmat a jó vagy a gonosz szolgálatába állítja. A regényemben azt mutatom be, hogy milyen ha egy zenezseni bedühödik és ennek tetejében még gonosz is.
Patrick Süskind A parfüm című regényét említette egy rádióinterjúban A dallam ihlető forrásaként. A parfüm hangulatán kívül volt még valami, amit esetleg (szerkesztési elvben, jellemábrázolásban vagy cselekménybonyolításban) ellesett Süskindtől? Rajta kívül kik vagy mik hatottak még az Ön stílusára?
Süskind zseniálisan dolgozott a képekkel és a jellemábrázolásokkal a regényében, és olyan irodalmi légkört alkotott a regényben, ami páratlan, holott alig szerepel dialógus a szövegben. Süskind az akkori Párizs illatarzenálját tárja elénk a Parfümben, szinte érezzük azokat a gyomorforgató szagokat vagy éppen pompás illatokat, amiket leír. Regénye erőssége, nem a vég nélküli párbeszédek, vagy váratlan fordulatok, hanem egy magával ragadó döbbenet, ami az egész regényét áthatja. Az emberi lélek mélységei okozzák ezt a döbbenetet. Élő íróként nagy hatással voltak rám Ken Follett regényei, különösen a Katedrális című, de a kedvencem Flaubert Bovarynéja. Gyönyörűen megkomponált remekmű. Furcsamód a olvasólistám elején szerepel Gárdonyi Géza, Egri csillagok c. műve, amit évenként 1x legalább elolvasok.
Regénytől szokatlanul jegyzetek is könnyítik az olvasást, megértést. Milyen (zenei) kutatómunkát kellett végeznie a regény hitelessége érdekében? Kért tanácsot (vagy kritikát) esetleg szakértőtől?
Jómagam is gitároztam 6 évig és zongorázni, dobolni is tanultam. A kották világa nem ismeretlen előttem, ami pedig a szakmai részt illeti, meg kellett kérdeznem egy zenét tanító egyetemi tanárt a részletekről.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget A dallam megírása során? Hogyan lendült át eze(ke)n?
A legnagyobb nehézséget talán a korhű ábrázolás okozta, hiszen vissza kellett mennem az 1700-as évek végére gondolatban. A legtöbb munkát pedig az irodalmazás jelentette.
Biológusként indult, és jelenleg vállalkozása mellett ír – említette egy korábbi interjúban. Mikor tud időt szakítani az alkotásra, és milyen körülmények között megy a legjobban az írás?
Általánosan igaz, hogy reggel fog legjobban a fej. Nem hiszek a hajnalokig tartó, kávétól és cigitől bűzlő íróbarlangokban. Bár a kávé csodákra képes, az alvás még többre. Egyszóval reggel szakítok időt az írásra.
Azért rövidítette le a polgári nevét a szerzői nevéhez, hogy könnyebben megjelenhessen az angolszász piacon, vagy voltak más szempontjai is a névválasztásban?
Igen, az angol nyelvterület miatt lettem Tamas Garam, illetve egy kis trükköt alkalmaztam. Ha külföldön a nevemet egymás alá írják akkor egy egységet alkot. Mindkettő 5 betű.
Honnan jött az ötlet, hogy mozgóképes előzetest állítson össze a regényéhez, és milyen anyagokból állította össze a kis filmet?
Köztudott tény, hogy a videós hirdetések látványosabbak és jobban megnézik őket az emberek egy facebookos reklámban. A film összeállítása profi videóst és narrátort igényelt, a 4K-s felbontású videó nyersanyagot pedig az interneten vásároltam.
Emellett komoly marketingmunkát folytat a Facebookon, a rendszeres posztoláson túl a 7000. követőjének például hatputtonyos tokaji aszút küldött ajándékba, az aranykonyv.hu-n az Angélára szavazók között pedig tabletet sorsolt ki. Miért tartja fontosnak egy író számára a jelenlétet a közösségi médiában?
Az írók legfontosabb marketingeszközévé napjainkban a Facebook vált. Így megtanultam használni, élek a lehetőségeivel, aminek egyik népszerű fogása, ha az oldal követőket játékba vonjuk és valamilyen nyereményért cserébe megosztásokat kérünk.
Milyen szempontok alapján keresett kiadót második könyvének? Tapasztalatai alapján mit tanácsolna kezdő szerzőknek, hogyan keressenek kiadót?
Én olyan magánkiadót kerestem, amely megbízható, állja a szavát és kapcsolatban van a fontosabb könyvesboltokkal és online áruházakkal. Az Ad Librumnál ezt megtaláltam. Kezdő íróként az első lépés a magánkiadás lehet, persze érdemes tájékozódni a felkeresendő kiadóról. Ne próbáljunk horrort bemutatni romantikus kiadónak vagy ne küldjünk el pszichológiai kéziratot gyerekkönyvek kiadására specializálódott kiadónak. Nem sül el jól.
Készül már a következő regénnyel? Ha igen, lehet-e tudni valamit a témájáról?
A következő regényem szintén történelmi ízű thriller lesz, sci-fi elemekkel. Egy napjainkban játszódó sztorit köt össze egy középkorival, különleges módon.