Boldog-e a főszereplő?
A főszereplőnk jellemének megismerésére sok módszer közül választhatunk: jellemrajz, kérdőív, próbanovellák írása, interjú (casting) és egyebek. Szokásos tanácsom, hogy a hivatását találjuk meg: mert a szakmai érdeklődés, a foglalkozás kiválasztása jellemzően írja le egy adott személy motivációit, karakterét. Ezek mellett (pontosabban helyett) van egy másik módszer is, amit a főhősünk jellemének megrajzolására használhatunk, mégpedig:
Kinek mit jelent a boldogság?
Az emberiség egyik nagy kérdése a ki vagyok én és a mi az élet értelme mellett a boldogság. Mindenkinek mást jelent, és mindenki másképp viszonyul hozzá. Van, akinek vesszőparipája: boldog akarok lenni, és egyfolytában ezt keresi. Mások úgy vélik, nem az élet velejárója a boldogság, élvezzük a napunkat úgy, ahogy van, és ne keressünk semmit, ami esetleg nincs ott, hisz akkor az egy elvesztegetett nap, amikor nem vagyunk boldogok?
Először azt a kérdést tegyük fel: nekem személyesen mi a viszonyulásom a boldogsághoz? Nekem mennyire számít, én mennyire keresem, én mit értek rajta? Mitől vagyok boldog, és hogyan élem meg, amikor boldog vagyok?
Érdemes ezzel hosszan elidőzni. Gondolkodjunk rajta egy hétig! Amikor eszünkbe jut üres időkben, akkor keressünk az életünkben példákat, utakat, követendő irányokat. Javaslom, hogy ezek a gondolatok legyenek feldiktálva vagy leírva, hogy később visszanézhessük őket!
Ha már benne van egy ideje a gondolatainkban a boldogság, vizsgáljuk meg aktuális regényünk főhősét.
A szereplőm hogyan áll a boldogsághoz?
Az ő esetében is tegyük fel ezeket a kérdéseket. Adjunk neki a sajátunktól különböző boldogságnézetet! Így, hogy a saját boldogságunkat megvizsgáltuk, látni fogjuk, hogy valaki másé miben térhet el. A főhősünk semmiképp nem lehet pontosan attól boldog, mint mi magunk. Átfedés lehet kettőnk törekvései és elképzelései közt, de pontosan ugyanolyan azért nem lehet az ő boldogságtérképe, mert ő is egy másik ember. Mint ahogy a legjobb barátunk sem ugyanattól és ugyanúgy boldog, mint mi.
A főhősünk boldogsága függ:
- a céljaitól,
- a világlátásától,
- az értékítéletétől,
- a neveltetésétől,
- a mentális jóllététől,
- az érzelmi közegtől, amiben él,
- a fizikai közegtől, amiben él.
Emellett biztosan lesz számos, csakis számára fontos tényező. Például az idősebb szereplőnek az egészségügyi állapota vagy a gyermekei boldogulása is boldogságfaktor. A férfiaknál a karrier jellemzően rajta van a boldogságtérképén, míg a nőknél az énidő. Nézzünk rá a Maslow-piramisra vagy a Perma-modellre! (Ez utóbbi szerint a boldogság a fejben dől el, és öt összetevője van: pozitív érzelmek, elköteleződés és flow, kapcsolattartás családdal és barátokkal, értelmes célok és motivációkeresés, eredmény elérése. Angol nyelvű, egyetemi forrás itt.)
A természet, a semmi és az unatkozás
Az ember egyébként bizonyítottan boldogabb, ha a természetben van. Az igazi, vad természetben, nem az épített parkban (bár szerintem egy kicsit ott is). Sokan megfogalmazták már, hogy a természetben azért vagyunk boldogok, mert a boldogság tulajdonképp a dolgok kiszámítása, a várakozásnak való megfelelés. És egyedül a természetben engedjük el ezt a berögzülést. A fáktól, gyomoktól nem várjuk el, hogy másmilyenek legyenek. Ha ferde vagy kanyargós, piros vagy zöld, akkor is rendben van. Mivel arra számítunk, hogy nincs szabályosság, ezért az elvárásainkat is elengedjük, a természetet figyelve ösztönösen boldoggá válunk. (Ez egy jó cikk arról, miért is vagyunk boldogok a természetben; angol nyelvű.)
A semmi is egy jó hely. Mikor csináltunk utoljára semmit? Amikor csak ültünk, és hagytunk gondolataink szabad folyását? A mai ember folyton csinál valamit, autóvezetés közben hangoskönyvet hallgat, egyszerre mos és főz, tévénézés közben a mobilját görgeti. Túlterheljük az agyunkat, nem hagyjuk feltöltődni. (Angol nyelvű cikk a semmittevésről.) Már Jung is a napi egy óra séta híve volt, pedig neki sem volt feladatmentes az élete. Hagyjunk magunkat néha csak úgy lenni, minden egyéb inger nélkül! (Gondolkozzunk a boldogságról és a főhősünk boldogságáról!)
Az unatkozásról is szeretnék pár szót mondani. Amikor valakinek van ideje, és több mindent is csinálhatna, de egyikhez sincs kedve, és így egyikbe se kezd bele, akkor az tulajdonképpen unatkozás. Gyerekkorunkban több ilyen percünk van, mint felnőttként, pedig ez is egy izgalmas jelenség. Ugyanis amikor nem tudjuk, mit csináljunk, az agy addig tekereg, amíg ki nem talál valamit. Ez az egyik legfontosabb folyamat az agyfejlődésben. (Íme egy brit tudós véleménye.)
Gondoljuk tehát azt is végig, a főhősünk hogyan viszonyul a természethez, a semmihez és az unatkozáshoz! Ha ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, máris közelebb jutunk az ő boldogságfogalmához.
Kellemes szereplőalkotást és gondolkodást kívánok!