„El sem tudom képzelni, hogy valaha abbahagyjam az írást”

Második regényében megpróbálta kihasználni az időutazós történetekben rejlő rengeteg humorforrást Mika Tillensen, alias Mikecz Attila. Az Ideges úr élete szerzője írói tapasztalatairól, csapongásról és spontaneitásról, valamint arról is beszél, miért teszik rosszul a kritikusok, hogy kerülik az elsőkönyves szerzők műveit.

Olvas tovább

„A gondolatok, a szavak úgy követték egymást a fejemben, mintha egy filmet néztem volna”

A legnagyobb nehézsége az volt, hogy le tudja írni a fejében sodródó történetet – meséli Kozák Fruzsi, aki első, 500 oldalas regényét egy év alatt írta meg. A Viking és tündér szerzője beszél a különleges tipográfiáról, a szöveg hatására felkavarodó érzelmekről és arról is, miért nem elég, ha valakinek van célja az életben.

Olvas tovább

„Nem csupán én írtam a regényt, hanem a regény is önmagát”

Egykori jegyzeteit elveszítette, a társak emlékei pedig sokszor voltak ellentmondásosak, mégis sikerült koherens regénnyé formálni a katonáskodása két évét Tóth István Gábornak. A birsalma íze című kötet szerzője mesél arról, hogy tudta megszólítani a női olvasókat is, és miként alakította lelki fejlődéstörténetté a laktanya-sztorikat.

Olvas tovább

Egy megunhatatlan mese története

Nagymamája emlékét örökítette tovább, amikor kötetbe rendezte legkedvesebb gyerekkori meséjét Harmati Erzsébet. A Babahercegnő kötet szerzője a mese felidézésének és a gyerekkori emlékek megrajzolásának nehézségeiről is beszélgettünk.

Olvas tovább

„A sárkánnyal való találkozás próba elé állítja az embert”

Szocializálnak, tanítják a viselkedésformákat és a konfliktusok kezelését – hangsúlyozza Kurdi István illusztrátor, miért tartja fontosnak a meséket. Saját, egykor a gyerekeinek mondott történeteit rendezte kötetbe most megjelent Sárkányos mesék című könyvében, amit maga illusztrált és tördelt. A beszélgetésből az is kiderül, hogy bár a kiadás szabadságával elégedett volt, a kiadók hozzáállásával már kevésbé.

Olvas tovább

„Tudtam, ha erőltetem, gagyi lesz a történet és a stílus”

Milyen a jó disztópia, milyen szempontok alapján kell írói álnevet választani és hogyan kell visszafelé regényt írni? Ezekre a kérdésekre is választ ad Martin S. Key, alias Miskei Márton, akivel első regénye, az Egy harmonikus világvége kapcsán beszélgettünk.

Olvas tovább

Kozák Fruzsi: Viking és tündér

A Könyv Guru kiadásában jelenik meg Kozák Fruzsi ifjúsági regénye, a Viking és tündér.

Olvas tovább

„Szerették, hogy »ki merem tenni a lelkemet«”

Az olvasók és a média is szerette Nagy Eszter első kötetét, így máris jelentkezett a folytatással, a Már megint… Naugye című naplóregénnyel. Mint a szerző Könyv Gurunak elmondta, bármennyire is szókimondó, minden azért nem kerül be a könyveibe, a gyerekeivel jóváhagyatja a róluk szóló részeket, és előfordult, hogy munkahelyi tárgyalás közben kapta elő valaki a könyvét.

Olvas tovább

„Az első húsz oldal kétszer izzasztja meg a szerzőt: először, amikor megírja, másodszor, amikor kidobja”

Ha újrakezdhetné, lazábban írna – vallotta be Gulyás Gábor, akinek most jelent meg első regénye, az Örökpanoráma. A szerző elmeséli a cím izgalmas születését, és azt is, hogy miért elsősorban saját magának írta a történetet.

Olvas tovább

Harmati Erzsébet: A Babahercegnő

A Könyv Guru adja ki Harmati Erzsébet mesekönyvét, A Babahercegnőt.

Olvas tovább