„Egy olyan világot mutattam meg, ahova „meghívó” nélkül nehezen lehet betekintést nyerni”

„Az én olvasóm Nő. Nagyvárosi, aki vagy úton van önmaga felé, vagy már az önmegvalósítását, kiteljesedését éli” – határozza meg olvasói táborát Kádár László, akinek nemrég jelent meg Használt nők című kötete, amelyben a webkamerás szexipar mélyébe enged bepillantást. A Könyv Guru gondozásában megjelent könyv szerzőjével egyebek mellett beszélgettünk kiégésről, a női és férfi szexualitás félreértéséről, és arról, hogyan lehet könyv regény formájában „elgyászolni” egy életszakaszt.

„Nem lehet azt mondani a könyvre, hogy életrajzi lenne, sem azt, hogy karrierregény lenne, esetleg önismereti kalandozás, még csak nem is iparági tényfeltáró. Kicsit mindegyik, és ezeket az erotika hozza szinkronba, és kapcsolja őket sorba.” Ezzel a sokat sejtető felvezetéssel adja olvasói kezébe a könyvét. Ha röviden össze kellene foglalnia, mit mondana, miért írta a Használt nők-et?

Közel tíz évet töltöttem ebben az ágazatban. A rengeteg élmény, emlék egyfajta elbúcsúztatását szerettem volna megélni azzal, hogy a számomra legkézenfekvőbb önkifejezési forma, az írás eszközeivel lezárhassam életem ezen szakaszát. Minden a könyvben megjelent történésnél fenn áll a fikció lehetősége, de azon tény által, hogy a könyv elérhető lett az olvasók számára, a búcsúm hangosan ki lett nyilatkoztatva.

Hogyan határozná meg a célközönségét a kötetnek? Van esetleg már visszajelzése, hogy kikhez jutott el (akár olyanokhoz is, akikre nem gondolt)?

Az én olvasóm Nő. Nagyvárosi, aki vagy úton van önmaga felé, vagy már az önmegvalósítását, kiteljesedését éli. A megjelenés óta eltelt másfél hónapban az olvasói visszajelzésekben van egy visszatérő közös pont, amely arról tanúskodik, hogy az emberek szeretnek elhúzott függönyök mögé lesni, zárt ajtók mögé bekukucskálni. Egy olyan világot mutattam meg, ahova „meghívó” nélkül nehezen lehet betekintést nyerni. Mágneses hatással bír a kíváncsi természetre.

Milyen tanulságot tudna megfogalmazni a történet kapcsán azon túl, hogy ez a szubkultúra a valóságban egészen más, mint ahogy azt kívülről valaki elképzeli, és hogy a benne való elmerülés a pénzszerzés mellett leginkább kiégéshez vezet?

Kiégni rengetegféleképpen tudunk. Ki lehet égni ügyfélkapcsolati menedzserként, ki lehet égni kutyakozmetikusként, de akár kétunokás nagymamaként is. Ebből a szempontból tehát nem sajátságos a felnőtt szórakoztatóipar. Azon múlik, hogyan tekintünk magunkra az adott szerepkörben. Ha áldozatként tekintünk önmagunkra, és azt mondogatjuk, hogy „jaj, én szegény, szerencsétlen, erre kényszerültem…”, és tripla várfalakat húzunk magunk köré, hogy ne kelljen semmit megélni, nos ebben az esetben valóban két végén égetjük a kiégés gyertyáját.

A tanulság dinamikája ott ül a történet egészén, miszerint éhség alapon állunk a szexuális szükségleteinkhez. A biológiai szükséglet és a fejünkben létrejött izgalom teljesen vakká tesz bennünket a testünk valódi vágyára. A testi vágy pedig jóval túl mutat egy testi éhség kielégítésén és itt nyilván nem az étel utáni vágyódásra gondolok, hanem a testünk egyéb éhségérzetbe fordított szükségleteire.

Ott van még a főhős dinamikája is. A vállát lógató kis zombi fiúból egy iparág egyszemélyes elit alakulata vált az évek alatt, azzal, hogy vállalta a jót is, a rosszat is. Majd mikor felismerései támadtak, akkor keményen beleállt, hogy új, jobb minőségű embert teremtsen önmagából. Ehhez persze kellett, hogy tisztán rá tudjon nézni a múltban vétett hibáira.

Miért nevezi „betegeknek” a könyvében azokat, akik webkamerás szexet vásárolnak?

Ezt a kérdést érzem a legfontosabb tisztázandónak. Nagyon izgalmasnak találom, hogy a nők sokkal esszenciálisabban kapcsolódnak a szexualitáshoz, mint a férfiak, mégis a férfiakat éri többségében a „szexörült” vád. A nők szexualitását, csak mint a nőket magukat, ezerszer bonyolultabbnak gondoljuk, míg a férfiét végtelenül leegyszerűsítjük, és itt gondolok arra is, hogy a férfi saját maga is leegyszerűsíti, ledegradálja önmaga szexualitását arra a szintre, hogy „erre feláll, erre pedig nem”. Holott egy férfinál is adott volna a lehetőség a nőhöz hasonlóan 4-5-6 féle orgazmus megélésére, mégis 99%-ban egyféle orgazmus fedi le a teljes gyönyör spektrumát. A férfi nemcsak a nő szexualitását nem érti, de még a sajátját sem. Ha párhuzamot vonunk e gondolat és az orvostudomány között, azt úgy lehetne érzékeltetni, hogy ha például valakinek van 2 keze és 2 lába, de ebből a 4 végtagból csak egyet képes mozgatni/használni, akkor orvosi szempontból azt kell feltételeznünk, hogy itt valamiféle diszfunkcióval, betegséggel állunk szemben.

Elkerülendő, hogy az a vád érjen, hogy feminista lennék, tartom az állításom, hogy a nők sokkal zsigeribb módon kapcsolódnak a szexuális esszenciákhoz, de ez nem jelenti azt, hogy sokkal előbbre tartanának a folyamatban. Pont a férfiak szexualitását ledegradálva rálegyintenek a férfira, mint a szexualitás forrására, mert nem pezsdítő, nem tudatos és a folyamat öngerjesztő lesz innentől. A férfi ott marad, kiszolgáltatva a kívülről jövő izgalmak kénye kedvének. Eszébe nem jut az, hogy fejlessze magát. Maximum akkor, amikor a test – például erekciózavar formájában – már kilépteti a rossz szexuális mintákból. A nő pedig ezáltal hoppon marad, és jajveszékel, hogy miért nincs egy normális férfi sehol.

Bár tabudöntögetőnek, érzékenységeket borzolónak szánta az írását, de volt-e olyasmi, amit a durvasága vagy egyéb okból nem írt le a könyvben? Esetleg finomabbra fogalmazta?

Mint már említettem, fenntartom a fikció lehetőségét minden résztörténés esetében. Egy webcam stúdió minden napjáról könyvet lehetne írni, nyersanyag tudna termelődni egyetlen nap alatt is. A durvaságot nem éreztem visszatartónak. Azt gondolom, hogy minél realisztikusabb egy történet, annál esendőbbé válik vele szemben az olvasói elme az élmény rögzítésére. Különösen akkor fontos ez, amikor egy szaftos webcam stúdiós sztori a végére tanmesévé alakul.

Mennyi ideig tartott megírni a több mint 300 oldalas könyvet? Milyen munkamódszerrel dolgozott?

Az eredeti kézirat 720 oldalas volt, és 2018 januárja, illetve 2019 decembere között született. Többször hónapokra letettem az írásról, de mikor írtam, akkor sem egy professzionális író sebességével haladtam. Éjjeli bagoly fajta vagyok, az elcsendesedő környezettel arányosan jönnek a jó gondolataim.

Milyen nehézségekkel szembesült az írás során, és hogyan lendült túl ezeken?

A pszichológia használ egy technikát a gyász, illetve a párkapcsolati és egyéb veszteségek feldolgozására. Azt javasolják, hogy írjunk egy levelet, annak aki/ami kiment az életünkből. Mondjunk hálát, köszönjünk el és ne bánkódjunk, hogy vége. Ez így szépen és jól hangzik, de nemcsak hálából és búcsúból írjuk ezeket a leveket, esetemben könyvet, hanem hogy még egyszer, utoljára átéljük, amit az évek alatt kaptunk, jót is, rosszat is. Utóbbi nagyon tud örvényleni, hiszen ahogy rójuk a sorokat, egyszer csak leérünk az örvény aljára és a fenéken végre elereszt bennünket.

Hogyan keresett kiadót a könyvének, és milyen tapasztalatai voltak e téren?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Látva, hogy írótársaim sokszor 50+ kiadónak is elküldik a kézirataikat és még választ sem kapnak a kiadóktól. Én összesen 9 kiadónak küldtem el a kéziratom, és 1 hónap leforgása alatt 3 kiadási opciót kaptam. Annyi dolgom maradt, hogy kiválasszam a legmegfelelőbb ajánlatot.