„Én vagyok az idő”

Utazásairól készült fotóit és az idegen tájak hatására született verseit párosította egy kötetben Mihály András, aki az orvostudomány művelése után előbb novellákkal, majd most versekkel jelentkezett. Az Elképzelt utak. Versek és kép-emlékek című kötet a Könyv Guru Kiadó gondozásában jelent meg, és a szerzővel arról is beszélgettünk, hogyan fűzte fel a költeményeket a születéstől az elmúlásig (és tovább) tartó emberi „utazásra”, mennyire látja másképp az idő múlását most, mint évtizedekkel ezelőtt, és miért veszi rá magát nehezen a regényírásra.

Nem is olyan régen, nyár elején beszélgettünk első novelláskötetének megjelenése alkalmából, akkor azt mondta, „jó lenne egy regényt írni”. Ehelyett most egy verseskötettel rukkolt elő. Hogyan jött az ötlet, hogy ezeket is ki kellene adni?

Megtaláltam ezeket a régi verseket és régi fényképeket. Megpróbáltam összerakni őket, elküldtem a Könyv Guru kiadónak és Dr. Soós Gábor úr azt mondta, hogy próbáljuk meg.

Kutatóorvosként mi vitte arra, hogy verseket (is) elkezdjen írni? Ez volt a menekülés a tudomány racionális világából, vagy csak olyan képességeit is szerette volna fejleszteni, amelyek hétköznapi munkája során parlagon hevertek?

Verseket már egyetemi hallgatóként is írtam. A Szegedi Egyetem című újság külső munkatársa voltam akkoriban (az 1970-es években), és többnyire riportokat készítettem. Emellett az újság a verseimet is közölte.

A környezete tudta, hogy ilyesmivel is foglalkozik? Ha nem, miért tartotta titokban?

Mindent a feleségem tudtával cselekedtem. De az utóbbi negyven évben főleg az orvostudománnyal és a tanítással foglalkoztam. A versek írása többnyire éjjelente történt – de nem titokban.

Képekhez és utakhoz társította a verseket, amelyek közben egy belső utazásról, az élet születéstől a halálig vezető útjáról (is) szólnak. Miért erre a párhuzamra fűzte fel a verseket? Eredetileg is ez volt a terve, vagy ahogy átnézte a költeményeket, akkor találta hozzájuk ezt a szerkesztési elvet?

Tulajdonképpen az utazás a tematika. Megpróbáltam összeszedni azokat a verseket, amelyek a tágabb értelemben vett utazással kapcsolatosak. Ahogyan a fülszövegben is írtam: a születéstől az elmúlásig (és tovább) utazunk. De a „Wrocláviána”, az „Ősz Bristolban”, a „Toszkána” és a „Wilhelmshaven” című versek valódi úti élményekből születtek.

És a fotók: tudta róluk, hogy egyszer ihlető forrásokká válhatnak, vagy csak most párosította őket a versekhez?

Fiatal koromban szerettem fényképezni. A celluloid korszakban mindent magam csináltam: a filmek előhívásától a fényképek nagyításáig, megszárításáig.

Nemcsak az utazás, hanem az idő is központi fogalma, „szereplője” a verseinek, amelyek fél évszázadot ölelnek át. Mennyire látja másképp most az időt, az idő múlását, az időhöz való viszonyát, mint annak idején, amikor elkezdte írni első verseit?

Az idő foglakoztat. Már a novellás könyvemben is fontos tematika az idő: múlik vagy nem múlik? Persze versben másképpen fogalmazunk: a vers gyorsabb, tömörebb műfaj. Most másképpen látom az időt, mint negyven éve – illetve negyven évvel ezelőtt még nem éreztem, hogy van idő. Csak akkor emeltem fel a fejemet, amikor egy-egy családtag meghalt. Akkor rámlehelt az idő. Mostanra már jó ismerősöm lett, de nem hiszek neki – mármint az időnek –, csak magamnak hiszek. Hogy úgy mondjam, én vagyok az idő.

Kihez tudná hasonlítani a versei stílusát? Van esetleg példaképe a költők között, vagy legalább olyan, akinek verseit előszeretettel forgatja?

Nem tudom, hogy kihez vagyok hasonló – szerintem senkihez. De vannak nagy kedvenceim a magyar költészetben: Petőfi, Arany, Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, Babits, József Attila, Kormos István, Pilinszky, Baka István.

A kötetbe került verseken túl mennyi költeménye maradt még íróasztalfiókban? Milyen szempontok szerint válogatott?

Van még az asztalfiókban legalább száz vers.

Néhány hónapja jelent meg a novelláskötete. Kapott már visszajelzéseket rá? Hogyan fogadta a szűkebb és tágabb környezete? Volt esetleg olyan visszajelzés, amit egy következő kötetében megfontolna?

A novellákra néhány visszajelzést kaptam. Aki olvasta, annak tetszett. Komolyabb műbírálatot még nem kaptam – bár hálás lennék érte.

Visszatérve az előző beszélgetés utolsó kérdéséhez: tényleg egy regénye lesz a következő kötete, vagy most még marad a verseknél és novelláknál? Mik a tervei a közeljövőre?

A regény továbbra is foglakoztat. A regényírás azonban nehéz dolog. Az IdőJel kiadónál megjelent Magyar Evolúció című könyvemet (amely egy laza szövésű családtörténet) szeretném regény formába önteni. Már elkezdtem, van is már 40-50 oldal, de nehezen haladok.