Fontosak-e a színek a könyvekben?

A szín olyan alapvető jelentést hordoz számunkra, mint például az illat és a szag. Kutatások sorozata foglalkozott már vele, mely színek milyen hatással vannak ránk, így botorság lenne a regényírásnál nem figyelembe venni ezeket az eredményeket. Amikor könyvet írunk, könyvünk jelenik meg, a színeket több területen is vegyük figyelembe!

1) A könyvborító színei

A könyvborító esetében fontos, hogy ez komplementer színekből álljon össze (például piros-zöld vagy narancs-lila), de erős hatást gyakorol a fekete-fehér vagy a fekete-fehér-piros színkombináció is.
Úgy válasszunk a színpárokból, palettákból, hogy a fő szín legyen az a hangulat, amit szeretnénk előidézni az olvasónál a tartalommal is!
A borító esetében az alábbi fő színekhez jellemzően az alábbi hangulatot társítjuk:

• fekete: vészjósló, tragikus kimenetelű történet, krimi, komoly szakkönyv, pl. büntetőjogi értelmezőszótár;
• fehér: letisztult gondolatokat hozó, átgondolt szakkönyv, vagy tisztaságról, ártatlanságról szóló regény; a fehér azonban az unalom színe is, így a tipográfiával billentsük vissza a mérleg nyelvét!
• szürke: szorongás, depresszió, erről szóló szakkönyv, thriller, lélektani regény;
• barna: a stabilitás színe, inkább háttérként javasolt, mint fő színként;
• piros: izgalmas, dinamikus cselekmény, vér vagy szerelem;
• narancs: barátságról szóló, közösségek összetartását célzó könyv;
• sárga: vibrálóan kreatív, izgalmas könyv, ami valószínűleg humoros;
• rózsaszín: a fiatalság és a romantika színe, csak nőknek szóló könyvön használjuk, mert a férfiakra igazoltan negatív hatással van;
• kék: megbízható minőség;
• zöld: nyugalmat ígérő regény, természethez visszavezető szakkönyv (pl. jóga);
• lila: mivel a királyok színe, fensőbbséget sugall annak előnyeivel és hátrányaival együtt, ez egy olyan könyv, ami különleges és ezt tudja is magáról.

2) A szereplő (vagy a szerző) kedvenc színe

Ha regényt írunk, gondoljuk egyszer végig, a szereplőinket hogyan képzeltük el – színek tekintetében. Mi az egyes szereplők kedvenc színe? Milyen színű ruhákat viselnek? Milyen színű az autójuk? Ha cégvezetőről írunk, milyen színű a cége logója? Összhangban van mindez egy-egy adott szereplő esetén? Összhangban van a jellemével?
A depressziót megélő szereplő például nem vesz fel piros pulóvert, főleg nem egy esős napon, hanem feketébe, legfeljebb szürkébe öltözik.
A jókedvűen ébredő szereplő viszont könnyen dönthet úgy, hogy narancssárga sálat vagy nyakkendőt vesz fel.
Az önmagát komolyan vevő szereplő inkább kékbe vagy zöldbe öltözik, semmint vibráló színű ruhákba.
A dinamikus, örökmozgó hős viszont igenis piros vagy narancssárga autót vásárol.
Nézzük meg a színeket, milyen személyiséget sugallnak!

• fekete: komoly, akár komor, tragikus múltú szereplő;
• fehér: ötlettelen, unalmas vagy naiv, ártatlan;
• szürke: okos, gondolkodó ember, de gyakran szorongó, depressziós;
• barna: akire mindig lehet számítani, a „szomszéd srác”;
• piros: kiszámíthatatlan, dinamikus személyiség, robbanékony, gyakran sportol, nagy energiával veti bele magát az újdonságokba;
• narancs: barátságos, közösséget összetartó személy;
• sárga: érdekes, kreatív, de hosszú távon idegesítő szereplő;
• rózsaszín: fiatal vagy fiatalos, gyengéd, érzelmes hős;
• kék: megbízható szereplő, akinek a véleményét mindig figyelembe kell venni;
• zöld: bölcs, kedves, türelmes, nyugalmat árasztó hős;
• lila: okos vagy okoskodó, gyakran pökhendi, de mindig magabiztos alak.

Szakkönyv esetén is javasolom, hogy a szerző írja le, mi a kedvenc színe, illetve az anekdotáiban is használja a színeket a mondanivalója alátámasztására!

3) Milyenek a helyszínek?

A könyvünk helyszíneiben is visszaköszönnek a színek.
A szakkönyv anekdotáiban sem mindegy, hogy azt mondom, egy zsúfolt belvárosi utcán jött velem szemben valaki, vagy a parkban, a nyíló tulipánok mellett találkoztunk. Az utca színe inkább szürke, sokkal nyomasztóbb, mint a park zöldje és a piros-sárga tulipánok. Amikor az olvasó problémáját kívánjuk kiemelni, akkor inkább a szürke háttér megfelelő, amikor pedig pozitív irányba szeretnénk billenteni, akkor színes helyszínt válasszunk!

Regényben pedig vegyük sorra a helyszíneinket, és nézzük meg, mit üzennek a szobabelsők, homlokzatok, külső helyszínek!
Honnan hová visszük el az olvasókat? Mennyire változatosak a színek, ha ezeket egymás után felírjuk egy lapra? Kiderülhet, hogy minden helyszínünk unalmas bézs, fehér, szürke. Vajon miért? És ez támasztja alá legjobban a mondanivalónkat?
Esetleg egyre tompulnak a színek, ahogy nyomasztóbbá válik a főhős problémája? Vagy egyre izgalmasabbak, tettre sarkallóbbak a színek, ahogy a szereplő a megoldás felé közeledik?
A szereplőkhöz mennyire illenek az egyes helyszínek? Ki hol érzi magát a leginkább otthon, hol érzi magát jól?

+1) Használjuk a színeket mindenre!

Minden adandó alkalommal használjuk ki, ha egy szín hozzásegíthet bennünket a gondolataink kifejezéséhez. Mutatok erre néhány példát!
A cselekmény változását előrejelezhetjük, hangulatát megadhatjuk. Például más érzetet ad, ha a hősünk egy piros őszi falevelet emel fel az erdőben, mintha egy barnát.
Jelképként használhatjuk a színeket, például a fekete macska, fehér holló, piros alma esetében.
A leírások plusz ízt kapnak színek használatával: például ha vérvörösre festi a nap a horizontot, sokkal érzékletesebben adjuk vissza a naplementét, mintha azt mondjuk, lenyugszik a nap. Egyes írók még a képzavaroktól sem riadnak vissza, pl. Mark Zusacknál csokoládébarna a felhő vagy reggeli színű az ég (breakfast coloured sky).
A fejezet címében vagy a könyvcímben is alkalmazhatjuk színek megnevezését, ráerősítve a mondandónkra.
Színezzük ki tehát a könyveinket, de ne feledjük, itt is igaz a régi mondás: a kevesebb néha több!

Nádasi Krisz író, szerkesztő