„Ha eszembe jut egy-egy jobb kifejezés, a saját példányomon ma is átvezetem”

„Az utókor a mintául szolgáló személyek nevére pedig – egy kivételével – nem is fog emlékezni” – vélekedik Hannibál Nyúl Béla, aki az eddigi Orbán-kormányok alatti politikai, közéleti történéseknek és szereplőknek tartott görbe tükröt új „szatirikus kórrajzában”. A Több mint tanú című, a Könyv Guru kiadó gondozásában megjelent kötet szerzője az interjúban kitér arra, miért ragaszkodik inkognitója megőrzéséhez, milyen új szállóigéket adhat a közbeszédnek szatírája, és tart-e attól, hogy a politikusok kifigurázása miatt retorzió érheti.

Amikor egyeztettük az interjút, az első kérése az volt, hogy ne tegyek fel személyes kérdéseket, mert a lehető leghosszabb ideig szeretné megőrizni az inkognitóját. Erre elsősorban politikai oka van (tudniillik, hogy a kötete politikai pamflet), vagy valami egyéb szempont is rejlik a háttérben?

Az inkognitóm minél hosszabb ideig való megőrzésének nem politikai, hanem marketing okai vannak. Nincs kétségem ugyanis afelől, hogy a könyv szélesebb körben történő megismerése után az illetékesek – ha akarják – pillanatok alatt felderítik kilétemet. A nem illetékeseknek már egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe, ezért úgy gondoltam, addig is, legyen egy kis találgatás…

Mit gondol, érné bármiféle retorzió a hatalom részéről, ha tudnák, hogy ki a szerző? Nem fél attól, hogy a gunyoros hangvételű kötetért esetleg így is beperelik?

Erre a kérdésre már a könyv borítóján szereplő karikatúra alatt idézett mondat eleve megadja a választ. Természetesen, a könyv miatt érhet retorzió – a legenyhébbtől a legdurvábbig, miként Pelikán esetében: lehet pénzbüntetés vagy halál. Attól függően, akarnak-e példát statuálni. Nem örülnék, ha lenne, de ha lesz erre törekvés, megpróbálom megvédeni az írásomban képviselt véleményemet. A regényben semminemű tényállítás nem szerepel, a gunyorosnak nevezett hangvétel pedig nem perlési ok, főleg nem közszereplők esetében. A könyv megírása során mindvégig igyekeztem pártatlan és kiegyensúlyozott maradni, ami számomra azért is könnyű volt, mert egyik politikai oldalhoz sem tartozom, ugyanakkor mindkét politikai oldallal elégedetlen vagyok, mint választópolgár. Egyébként pedig nem hallottam olyan esetről, hogy például a Habsburg-család beperelte volna Haseket mint írót azért, amiért I. Ferenc Józsefről és a császári családról Svejk című művében enyhén szólva szatirikus hangnemben írt, de persze, minden előfordulhat. A könyv hangvétele továbbá nem öncélú, annak alapját minden esetben maga az alapszituáció adja, én legfeljebb a hangsúlyok markánsabbá tételével állítottam elő a szatírát, mint minden, e műfajjal foglalkozó szerző. Ha Rejtő Jenőt akarnám idézni, ő azt mondaná: „Írta az élet.”

Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy kedvenc filmje (Bacsó Péter A tanú) nyomán a jelenkori politikai életről írjon szatirikus regényt?

Elsőként nem a filmet, hanem a regényt ismertem és szerettem meg. Az ihlető ötlet 2004-ben pattant ki a fejemből, akkor, amikor az 1998-2002 közötti időszakban felbukkantak azok a szatirikus politikai elemek, amelyek megláttatták a párhuzamot az ötvenes évekkel. Ekkor megírtam a regény első részét és a fiókba tettem. Szerettem volna nem folytatni és nem befejezni, de mivel a politikai helyzet 2010 után egyre fokozódott, a pártok közötti hatalmi harc egyre élesedett, a kormány hónapról-hónapra bontotta le a jogállamiság intézményeit, azaz az előbb említett történelmi párhuzam folyamatosan mélyült, bennem az írásmű kiteljesítésének és közreadásának igénye kerekedett felül.

A történetből – a bevezetőben és utószóban, igaz, ironikus formában, ennek épp az ellenkezőjét állítja – jól felismerhetők a közelmúlt emlékezetesebb politikai, közéleti botrányai, szereplői. Bármilyen eseményhez hozzá mert nyúlni, vagy volt olyan, amit inkább nem bolygatott?

A regény írása során tudatosan nem szelektáltam a mintául szolgáló események között; valahogy ösztönösen kristályosodott ki bennem, hogy mik a kiemelendő, jellemző kórtörténeti események és mik azok az apró „színezők”, amik csak utalásokat vagy félmondatokat érnek meg. Ezek azonban csak alapul, mintául szolgáltak a regénybeli szereplőkhöz és történésekhez, valahogy úgy, mint az a mesékben is történik, például Mátyás király és a gyevi bíró esetében is. Ezért hangsúlyozom, hogy képzelt történésekről és képzelt szereplőkről van szó még akkor is, ha az olvasó ráismerni vél az alapul szolgáló valóságra. Ebben az esetben működött a közös fantázia, de ezért legfeljebb csak a kellemetlen valóság lenne felelőssé tehető, ami nonszensz.

A szereplőknek általában csak kicsit változtatta el a nevét, de jól beazonosíthatóak a politikusok. Nem érzi úgy, hogy emiatt csupán egyetlen korszakra érvényes a története, és kevésbé ad lehetőséget a különböző történeti korok és helyzetek közti áthallásokra?

Igen, ez a regény alapvetően egy állapotot rögzít, és igazából az az olvasó tudja érteni és értékelni, aki maga is élt az adott korszakban és vissza is tud emlékezni a mintául szolgáló eseményekre, személyekre. Adhattam volna a szereplőknek más nevet, a szituáció akkor sem változott volna meg, mint ahogy mindenki tudta, hogy Virág elvtárs alatt valójában Péter Gábort kell érteni. Ha pedig valaki a regényt többször elolvassa, akkor rá-rá bukkanhat olyan igazságokra, amelyek értéke talán később is általánosabb érvényűként is megmarad. Az ihlető mű is ilyen, annak az adott kornak az esszenciáját adja, miként – remélem – az én könyvem is ezt teszi majd. Az utókor a mintául szolgáló személyek nevére pedig – egy kivételével – nem is fog emlékezni.

A tanú című klasszikus film tele van azóta szállóigévé vált kifejezésekkel, mint „az élet nem habostorta”, „az a gyanús, ami nem gyanús”, „egyszer majd kérni fogunk magától valamit”, vagy a „statuálás”, és még sorolhatnánk. Megszámolta, hogy hány idézetet vett át egyenesen vagy parafrazeálva az eredeti filmből? És vannak esetleg olyan újak, amelyek a „viktoriánus” korszak termékei, és várhatóan idézni fogják (akár az Ön könyve alapján)?

Meggyőződésem, hogy A tanú című regény és film ikonikus kifejezései azért váltak azzá, mert ezek a kifejezések az ötvenes években minden bizonnyal közszájon foroghattak, azokat egy kor termelte ki és tartotta életben, mint az akkor lehető legtermészetesebb frazeológiát. Azóta a közbeszéd megváltozott, a politikai szókészlet kicserélődése sokkal gyorsabb lett, így én ilyen, a mai korra jellemző gyöngyszemeket nem tudtam sem válogatni, sem kreálni. Ezek helyett ott vannak nekünk az ál-dakota idézetek, a kacifántos műokosságok, azok használata is éppen eléggé beszédes. Amit idézőjelben egyenesen, illetve parafrazeálva átvettem, avagy ezek mintájára magam alkottam, azt a hangulati párhuzamosságok éreztetésére használtam, ezért nem is számoltam meg őket, de – érzésem szerint – túl sokszor (főleg a második részben) nem is fordulnak elő. Ha mégis ki kellene emelnem valamit a műből olyat, ami a viktoriánus korra leginkább jellemző lehet, és később akár idézhetővé is válhat, az Rókus azon mondata, hogy „Közleményt kiadni: Arany János is bevándorláspárti; Sörös György nagyapjának fizetett ügynöke volt.” A mű megírása során – az első fejezettől eltekintve – nem törekedtem arra, hogy a regény az ihlető művel szoros hasonlóságot mutasson, így a korra jellemző frázisok mesterséges kitalálásával nem is fáradoztam.

Bár a valódi nevét nem fedi fel, azt azért elárulhatja, hogyan, milyen szempontok alapján választott álnevet?

Írói álnevem megválasztása maga is egy üzenet a könyv borítóján az értők számára. Nyúl Béla neve a Hannibál tanár úr című fimből vált ismertté, aki magáévá tette egy ókori hős mondását és még tréfából sem hazudott. Ezért a név választásával azt kívántam érzékeltetni, hogy én ezzel a felfogással, a dolgos magyar kisember hatalommal szembeni kiállásával maximálisan azonosulni tudok.

Szembesült-e nehézséggel a könyv írása során?

A könyv megírása során semmilyen nehézségem nem volt, amikor írtam, gyorsan, izgalommal és örömmel írtam.

Összesen mennyi ideig tartott a kötet elkészítése, és mikor tudott időt szakítani az írásra?

Mindkét rész megírása körülbelül egy-egy hónapig tartott, utána annak csiszolgatása következett, ami egy folyamat; ha eszembe jut egy-egy jobb kifejezés, a saját példányomon ma is átvezetem. A kötet elkészítése összességében mintegy hat hónapot vehetett igénybe, amelynek java részét a stilisztikai javítások, stb. tették ki. Mivel nyugdíjas vagyok, az időm korlátlan, így az írás semmilyen más tevékenységtől nem vont el.

Hogyan keresett kiadót ennek a politikailag is kényes témájú könyvnek? Milyen tapasztalatokat szűrt le ennek alapján?

Kiadót az interneten kerestem. A négy megkeresett kiadó közül kettő volt hajlandó foglalkozni a könyvemmel, de annak sem politikai kényessége, sem a benne szereplőkkel kapcsolatos személyiségi jogok esetleg problémás volta aggályként egyik kiadónál sem vetődött fel.

Egyetlen kötetnek szánja a Több mint tanút, vagy esetleg készül a folytatással? Vagy van a tarsolyában valami más kiadandó írás?

Nem tervezem, hogy újabb művel jelentkeznék, mivel nem tartom magam írónak. Ahogy mondtam, ez a mű kikívánkozott belőlem, és – bármi is legyen a vége – örülök, hogy megszületett, mivel szűkös ismereteim szerint erről a korszakról átfogó szépirodalmi mű még nem látott napvilágot. Remélem, hamarosan sokan és sokat fognak vitatkozni róla. Azt azonban tervezem, hogy rövidesen kiadom a mű színpadra átdolgozott változatát, és – ha igény lenne rá – elkészítem a film irodalmi forgatókönyvét is. Bár tudom, hogy jelen körülmények között sem a színpadi megjelenítéssel, sema filmkészítéssel kapcsolatban túlzó reményeket nem táplálhatok.