Hogyan fogalmazzunk választékosan és kerüljük el az agyonhasznált szavakat?

Az egyedi stílus nem tévesztendő össze azzal, amikor valaki képtelen kitörni saját jellegzetes szóhasználatából és elhagyni a szavajárását. Ilyenek pedig (azaz: unos-untalan használt szavak, kifejezések), ne áltassuk magunkat, mindenkinek vannak. Sőt épp az a gond ezekkel, hogy az esetek legnagyobb részében észre sem vesszük őket. Kívülről sokkal könnyebb ugyanis felfigyelni rájuk. Van, aki állandóan „tulajdonképpenezik”, más „gyakorlatilagozik”, megint más „véleményemszerintezik”. Ráadásul ez nemcsak az élőbeszédünk jellegzetessége, hanem az írásunké is. Utóbbi szempontjából annyiban szerencsés helyzetben vagyunk, hogy könnyű ellenőrizni, hiszen újra el kell csak olvasni a szöveget. Íróként azonban bonyolítja a helyzetet, hogy nem néhány oldalról, hanem adott esetben több száz oldalas szövegkorpuszból kell(ene) kiszűrni a túl gyakran használt kifejezéseket. Ne várjuk, hogy ezt majd egy szerkesztő megteszi helyettünk, mert ilyesmivel nem lesz senkinek ideje foglalkozni. A legjobb, ha néhány egyszerű módszert már most az alkotói folyamat részévé teszünk, így kevésbé kell tartanunk majd attól, hogy nem lesz elég választékos a könyvünk stílusa.

Keressük és cseréljük

Először is nézzük a legkézenfekvőbb technikát a túl gyakran használt szavaink lefülelésére. Hívjuk be a szövegszerkesztőnkben Keresés és csere parancsot, és írjuk be a Keresett szöveg rubrikába azt, aminél gyanakszunk, hogy túl sokszor szerepel (ilyen lehetnek például a létige különböző alakjai, a nagy, kis, jó, rossz, szép, új, mondta, kérdezte, ember stb.). Lehet rögtön cserélni is őket, de pont az a lényeg, hogy ne ugyanarra cseréljük az összeset, ezért praktikusabb, a Csere rubrikába ugyanazt a szót írjuk, csak az Egyebekben a Csere/Formátum alatt a Betűtípusnál beállítjuk például, hogy aláhúzott legyen az adott kifejezés. (Ez a folyamat a Word szövegszerkesztőben csinálható végig, de más szövegszerkesztő programnál is hasonlóan működhet.)

Ha beállítottuk az aláhúzást, akkor értelemszerűen a keresett szó összes előfordulása a szövegben fel fog tűnni, hiszen alá lesz húzva. Így átfutva máris könnyebb dolgunk lesz, hogy ezek helyett, ha valóban szükséges, találjunk egy választékosabb szinonimát. A rossz hír az, hogy ezt az összes keresett kifejezésre újra és újra meg kell csinálnunk, de higgyük el, hogy megéri. Biztosan javítunk ezzel a regényünkön.

Készítsünk saját szószedetet

Ennek a módszernek a hátulütője, hogy csak azokat a szavakat tudjuk megkeresni vele, amelyek az eszünkbe jutnak. Vagyis elképzelhető, hogy épp a leggyakrabban használt, de öntudatlanul be-beszúrt kifejezések maradnak ki belőle (vagy csak egy-két ezek közül). Ezt kétféleképpen tudjuk kiküszöbölni. Az egyik lehetőség, hogy elkezdünk felépíteni egy saját szószedetet. Ebbe a listába a saját agyonhasznált szavainkat, esetleg kerülendő modorosságainkat gyűjtjük. Kezdetnek elég, ha csak figyelmesen elolvasunk pár oldalt valamelyik írásunkból, máris fogunk találni 2-3 jelöltet. Ezeket aztán minden alkalommal (lehetőleg az egyik legutolsó munkafázisként) futtassuk át a keresővel a szövegünkön, hogy ne maradjon benne egyik sem.

Haladók azzal is segíthetnek magukon, hogy a kerülendő szavak listájába egy-egy tétel mellé rögtön kezdik gyűjteni a lehetséges szinonimákat is, amikkel majd ki lehet váltani a „mumusokat”.

Idővel egyébként nemcsak folyamatosan bővülni fog a szószedet, hanem egy másik előnye is megmutatkozik. Szép lassan ugyanis egyre kevésbé kell majd lefuttani ezeket a keresőben, mert pusztán a tudatosításuk révén ritkábban fognak előfordulni a szövegekben.

Kérjünk baráti segítséget

Ez a másik lehetőség a saját szószedet építéséhez (és általában az előzővel együtt kell alkalmazni). Mindenre ugyanis szinte biztosan képtelenek vagyunk felfigyelni, vannak kifejezések, amelyek már annyira a személyiségünk részeivé váltak, hogy sehogyan sem tűnnek fel. Ezért kell külső szemet bevonni ebbe a feladatba, és megkérni valakit, hogy így olvassa át a szövegünket, majd jelezze, milyen szavakat viszünk túlzásba. Ezekkkel bővítsük a saját szószedetünket, majd a szerkesztési fázisban keressünk rájuk.

Használjunk szinonimaszótárt

Nem káptalan a fejünk, úgyhogy a sokat használt szavak cseréjét nem mindig tudjuk megoldani saját kútfőből. Természetesen sokat kell irodalmat olvasni, hogy minél bővebb legyen a szókincsünk, de ha fáradtak vagyunk, sokszor az sem jut eszünkbe, amit egyébként készségszinten tudunk. Ilyenkor jönnek jól a szinonimaszótárak és egyéb szógyűjtemények. Az egyik legáltalánosabbat itt találhatjuk, de érdemes lehet átböngészni az ezer leggyakoribb magyar szó listáját is, mert arra biztosan jó, hogy felfigyeljünk azokra a gyakori szavakra, amelyek a mi szövegeinkben is túlságosan gyakori szereplők. De vigyázat:

a túlságosan görcsös szinonima-keresés közben ne essünk a ló túlsó oldalára,

és kezdjünk használni, némiképp mesterkélten, olyan kifejezéseket, amelyek ma már nem használatosak, idegenül hatnak!

Különösen ügyeljünk a párbeszédekre

Ha nincs is időnk a teljes szövegen átfuttatni tucatnyi vagy még több szót, akkor legalább arra szánjuk rá magunkat, hogy a párbeszédeket átfésüljük ebből a szempontból. Ezek ugyanis a legkényesebbek, hiszen az önálló személyiségű szereplőknek – elvileg – saját, senkivel össze nem téveszthető stílusuk van. Márpedig ez azt is jelenti, hogy nem a mi, szerzői szavajárásunkat követik a beszédmódjukban. Ezért ezeken a helyen különösen is ügyelnünk kell az agyonhasznált szavak gyomlálására. Ideális esetben, persze, már annyira felépítettük a karakterüket, hogy eszünkbe sem jut úgy írni, ahogyan mi beszélnénk, de a gyakorlat azt mutatja, hogy jobb ezt utólag is ellenőrizni.